Pihenés után indultunk, a választott ösvényen, meghatározott távolság után újra ellenőrzöm a környéket, hátha olyan szemtelenek, csapdát alítcsanak nekünk.

- Brünhilda! Azt súgja valami, álljunk meg, a fiúk valamire készülhetnek az az érzésem. A távcsővel megnézem azért, ahogy látom, tiszta az út, de legyünk óvatosak.

- Az is lehet, kihúznak valami zsineget, hogy nekik jelezzenek, ha beleakadunk. – válaszolja izgatottan.

Döntést kell hozni, ne legyünk erőszak áldozata, ha megnéznek jobban, nem lányok vagyunk.

- Tudod mit! Látom nincs a közelben egyik fiú páros se, óvatosan haladjunk, és nézzünk szét jobban, és ha látunk, ott óvatosan haladjunk. – mondom.

- Jó gondolat, legyen így!

Így haladni tudunk pár métert, amikor messze megpillantok kihúzott zsineg félét.

- Nézd csak, itt van valami! Ha jól látom még szabad területig. – mondom meglepődve.

- Á, egy damil! Ki is van feszítve, és derék magasságban, alatta el tudunk menni, nézd meg, tovább van-e még?– válaszolja.

- A távcsővel nézve van a következő fánál, addig el tudunk menni, remélem még nem lesz még nehezebb. Ez azt jelenti! Ki akarnak tolni velünk, nem adjuk fel!

- Jól mondod! – válaszolja nyomatékosan.

A táskánkat a kezünkbe vesszük, leguggolunk, ahogyan kell, ha tovább haladunk, a madzag alatt elférünk, a távcsővel óvatos vagyok, és a telefonommal. Amikor úgy lássuk a helyzetet, felállunk, a ruháról a port letörüljük. Az utat tovább figyeljük, alig megyünk pár métert, amit meg pillantok, az megdöbbent.

- Ez meg mi akar lenni? Igazi kitolás velünk! Itt megakadtunk nem tudunk tovább menni, nézd meg a zsínort, hogy van kifeszítve. Ha elvágnánk egyet, a többi biztosan jelez nekik. – mondom meglepődött tekintettel.

Át kellett gondolni a menetet, már csak azt a pár métert kell megtenni.

Ebben a helyzetben tényleg gondolkozni kell.

- Nálunk semmilyen erős anyag nincs, valahogyan a fához kötnénk, az egyiket elvágjuk, és az út szabad lenne. – mondom.

- Ki akarjuk kerülni, az is lehet, ezt várják, éppen a vállunk vonaláig van kifeszítve, ne is tudjunk haladni. – válaszolja meglepődött arccal.

- Valamilyen módon tovább kell haladni! Ha követjük, lehet, a közelben vannak, azt akarják, ők a vadászok, és mi a vad, olyan egér-macska játékot akarnak játszani. – mondom félelmembe.

- Nem jutott eszembe ez az ötlet! Vadászni akarnak, ők a vadak, mi a vad, ha így van, játszunk akkor. Fára tudsz mászni? Ennél a fánál lehet, átmászunk, és előttünk a terep. – válaszolja, azért bele ad egy kis huncut mosolyt is.

- Még nem volt alkalmam fára mászni, ha az ártatlanságunk a tét, akkor mért ne! Hogyan akarod tovább! - kérdezem

- Felmászok! A táskákat átdobod, felsegítelek, ahol le tudunk ugrani, ott meg tudjuk tenni, de zaj nélkül. Az ösvényt megnézzük milyen a terep. – válaszolja.

- Legyen így! Jó ötletnek tartom.

A barátnő mászni kezd a fára, a táskákat átnyújtom, majd segít nekem is, megnézem a fán a terepet, tiszta.

- Innen jobb a kilátás. Úgy látom, egy bokor mögött vannak, ott van a két fiú is, akik meglátogattak tegnap. Az ösvény tiszta. – mondom.

- Akkor irány lefelé, és zaj nélkül.

Nem sokára lent is vagyunk, a telefonomra azért vigyázok, és persze a távcsőre.

- Induljunk tovább, de halkan, már haladhatunk kényelmesen is, már kevés van hátra, és miénk a csúcs. Melyik oldalon készítsünk képeket? – kérdezem.

- Tudod mit! Ha felérünk, megnézheted, ott ahol nem látnak, ott készítsünk képeket, és akkor, ha lányként öltözünk vissza.

Bele egyeztem, nem sokára fent is vagyunk a hegyen, inkább a csúcson.
A telefonnal készítettem pár képet, lányként látszódjunk, azt követően, amikor megvolt az a pár darab, visszaöltöztünk fiúnak.

-----

A feladat elvégzése után, indulunk is visszafelé, ugyan úgy figyelem a terepet, csendesen visszamászunk a fára, nem sokára már a másik oldalon vagyunk.

- Lenne egy javaslatom! Ha átbújunk a másik kifeszített zsineg alatt, valahogyan ki kellene ugratni a fiúkat, a távcsőn észreveszem, nem tudnak megkerülni minket, így nyílt a terület számunkra. Bele esnek a saját csapdájukba. – mondom suttogva.

- Hogyan akarod megcsinálni? Ha átmászunk ez alatt, a távolság kicsi a két csapda között. – válaszolja meglepődötten.

- Úgy drága barátnőm, nézünk egy nagy ágat, a madzagra jól rásuhantunk, hogy elszakadjon. Így ki ugranak a bokor fedezékéből, mi szépen visszagyalogolhatunk a házhoz. – mondom.

- Fantasztikus megoldás.

A másik alatt is átbújunk, a táskámat a hátamra teszem, találok olyan hosszú ágat, ami meg is felel.
Ahogy megbeszéltük, úgy kezdjük kivitelezni, a hosszú ágat, ahogy telik erőnkből, olyan erővel csapunk a kifeszített zsinegre.

- Na, még egyszer! Ha elszakad, ahogy tudsz, úgy fuss. – mondom.

- Rendben. – válaszolja.

Még egyszer számolni kezdek, és a faággal hirtelen suhintunk, sikerült, és ahogy tudunk, kezdünk a futásba, szaladunk az ösvényen, halljuk a fiúk hangját.

- Kíváncsian megnéztem volna valamelyik fiú arcát, a döbbenettől. – mondom lihegve.

- Azért én is, főleg a rámenősét, ez neki a második pórul járása, a tervük nem sikerült. – válaszolja lihegve.

- Ezt jól mondtad!

Nem sokára az elágazásnál járunk.

- Brünhilda! Pihenni is kellene, a terv sikerült, a feladat teljesítve. A ruhát a menedékháznál vegyük le, addig bármi előjöhet, ott nyugodtan átöltözhetünk.

- Szerintem is így kellene, az is lehet, várnak, mert kitoltunk velük, minél hamarabb legyünk a háznál.

Nem sokat pihenünk, követve az ösvényt, irányt vesszük a házunk felé, védő helyzetben lehessünk. Amit a két festékkilövő nyújt számunkra.

A házba belépve fellélegzünk, az ajtót kulcsra zárom, elkezdhessünk visszaöltözni a ruhánkba.

- Kedvesem! Végre itt vagyunk a mi lakásunkba, nyugodtan leöltözhetünk, végre felszabadulhat a felsőm, hiszen le kellett szorítanom. A fásli már nem kell, így meg szabadulhatok tőle.

- Igaz! Nekem nem fáj, remélem nem kapunk valamilyen feladatot, fiúnak újra átkeljen öltözni. – válaszolja.

- A feladatot elvégeztük, így az egész délután a miénk, azt a gyönyörű érzést akarom érezni, ami a kezed simogatása ad. – mondom boldogan.

- Én is ezeket érzem, amikor egyesül az ajkunk, és a kezed elkezd felfedező útra térni, a következménye a gyönyörbe visz.

Brünhilda is bikini felsőben van, az arcomat végig simogatja, mind két kezével, egymás mellett ülünk az ágyon, így a vállamnál átkarolja, lassan a hátamra fektet, kezd megszabadítani a felső ruhámtól, és így elé tárulhat a nőiességem eme formája.

- Őrjítően nézel ki. – mondja a gyönyörű mosolyával.

- Köszönöm a bókot! Te is vadítóan szexis vagy, nem hiába egymásra találtunk. Nem számít milyen alakja van az idomaidnak, számomra akkor is fontos vagy. – válaszolom boldogan.

Azt követően, a köldökömtől felfelé kezd masszírozni, inkább simogatni finoman, az ujjaival, a melleim közötti részt nem hagyja ki. Rátér a karomra, amikor a tenyeremmel találkozik, szépen ráhelyezi.

- Kívánlak! Az ajkadra vágyom.

Az ajkam felé kezd közeledni, amikor találkozik, azt követően, különleges érzés kezd uralkodni rajtam, tudja, mit kell tenni. A nyelvét a számban érzem, egész testembe áthat, nem védekezek, hagyom magamat.
Azt a pillanatot várom, amikor megfordulhassak, és kényeztessem a barátnőmet, mert a zárt ajtók mögött, nem tudhatják, mit csinálunk.