A másnapi elfoglaltság az, a barátnőmmel találkozzak, így elsétáltunk ahhoz a helyhez ahol a találkozót tarthatnánk meg.

- Szia Brünhilda! Remélem sikerült beszélni azzal a személlyel, aki segíteni tudna? – kérdezem boldogan.

- Neked is, szia! Igen, jó lenne, sikerülne! Bízom benne. – válaszolja kedves mosollyal, amiért nem csak én kedveltem meg, hanem a tesóm is.

Azután köszöntjük egymást egy puszival, majd indulunk is tovább, az étterem nem messze van.
A hely egy kis vendéglő, belépve nincsenek sokan, ráakadunk arra, aki segíteni tudna.

- Szia, Helmuth! Tudnál nekünk segíteni, az étterem vezetőjét keressük, beszélni szeretnénk vele. – mondtam.

- Nektek is, szia! A főnök az irodájában van, Pierre a neve, látjátok azt a folyosót? Odamentek, és éppen a folyosó végén van, neki mentek az ajtónak. – válaszolja csodálkozva.

- A segítséget köszönjük.

Ahogy a fiú mondja, úgy is teszünk, nem sokára elérjük az irodát, a barátnőm kopog, majd egy hang szólal meg.

- Igen! Gyere be!

Belépünk.

- Hát ti lányok, mit szeretnétek? – kérdezi meglepődve Pierre.

Egyszerre köszönünk, így beljebb lépünk, az asztal előtt leülünk egy egy székre.

- Jó napot kívánok! Brünhildának hívnak, a barátnőm Annemarie, azért keressük fel önt, egy szülői találkozót szerveznénk, meg ismerhetnénk egymást, és erre a vendéglőre gondoltunk. Egy közös vacsora lenne, van-e olyan lehetőség, milyen menük között lehet majd választani? Mennyibe kerülnének? Úgy adnánk össze a pénzt, a tesóink benne vannak. A találkozó két hét múlva lenne, egy szombati napon. – mondja a barátnőm.

- Nektek is, szia! A szüleitek találkozóját itt szeretnétek megtartani? Az jó hír nekem, nem gondoltam volna azt, két szép fiatal lány szervezi. Ezt a helyet választottátok, kedvezményt is adok, és két menü között lehet választani. Mindjárt adom is az étlapot, még nem volt ilyen két lány szervezné, szülők voltak mindig. Tudjátok mit! A találkozó végén kell fizetni, ha nektek hölgyeim ez jó! – válaszolja az étterem vezető, vidáman az arcán.

Egyszerre mondjuk az igent, azt követően az étlapot át adja.

Szervezéssel, és más dologgal eltelik a két hét, elérkezik a szombati nap. Reggel így pizsamában vagyok, a tesómhoz benézek ébren van-e! Ébren van, így köszönök neki.

- Jó reggelt bátyám! Ugye várod a mai napot? Meg kérdezem még egyszer, tudsz segíteni az anyagi költségbe? – kérdezem kíváncsian.

- Az ágyamra leülhetsz nyugodtan, nem harap a bácsi! Hugi, nyugodt lehetsz, a pénz meg van. Örülők a két család találkozhat, azért ugye, nem volt könnyű a szervezés, Az egyeztetés, a kóstolások, a kedves tesómat ugye megölelhetem? Egy nehéz feladatba bele fogott. – válaszolja örömmel.

- Persze megölelhetsz nyugodtan! Tudod, hogy szeretlek! – válaszolom.

Az ágyról kilép, és átölel, örülök neki, egy fiú megdicsért, a testvérem. Az arcomra egy puszit is ad.

- Drága hugicám! Ha már itt vagyunk! Milyen ruhát fogsz felvenni, ha jó idő lesz egy szoknya, és egy ing. Egyszerűt válasszál, randíra is mész, meg kell adni a módját. – mondja.

- Ami igaz, az igaz! Nem csak a szülők fognak bemutatkozni, randevú is lesz, de annyi ruhám van, nem tudok belőle választani! A barátnőmet sem akarom felhívni, csak akkor, ha nagy probléma lenne.

- Tudod mit tesó! Talán segíthetek a ruha kiválasztásában, olyat természetesen, amiben elbűvölöd a szerelmedet. Akkor a szobádba átléphetünk? – kérdezi boldogan, mosollyal az arcán.

A bátyám szaván elgondolkozok, segíteni akar nekem ruha ügyben.

- Tényleg ezt akarod? – kérdezem meglepődve.

- Ha a fociban nem vagyok olyan jó, mint a kedvesed, a ruhaválasztást bízd ide. Olyat választok, ha meglát, engedd, a gondolatában levetkőztessen.

- Akkor mehetünk is! Remélem, van, terved milyen legyen a ruha? – kérdezem.

Mind ketten beléptünk, a szekrény ajtaját kinyitom.

-----

A tesóm a nekem kiválasztott ruhába megyek, meglepődök rajta, ezt az oldalát nem ismerem.

- Tudjátok, az időpontot mikor kell megérkezni? Én indulok, hiszen hamarabb kell nekünk ott lenni. – mondom boldogan.

- Mi is megyünk nem sokára. – válaszolja anya.

- Kedves húgom! Nyugodt légy, sikerülni fog! – mondja Leopold, mosollyal az arcán.

A szülőktől elköszönök, és a bátyustól is, a kézi táska nálam van, a pénz is, indulok is gyalog, mert megszoktam, a rövidebb utat választom.
Nem sokára elérem a kis vendéglőt, belépve azért vannak vendégek, a barátnőmet megpillantom, oda is lépek hozzá.

- Szia! Látom hamarabb jöttél, az asztal meg van terítve. – mondom boldogan.

- Neked is, szia! Nem sokkal előtted érkeztem. – válaszolja boldogan.

Ahogy kell köszöntjük egymást, az egyik székre leteszem a táskámat.

- Mit segítsek? A szüleinket mivel köszöntsük, talán üdítővel! A tesóm biztosan csodálkozni fog, ha meglát ebben a ruhában! Tényleg csodás vagy benne. – mondom örömmel, a barátnőm arcán megcsillan egy kis mosoly.

- Tényleg így gondolod? Szerintem ugyan úgy csodás vagy te is, és a fiúk biztosan örülni fognak. Az asztal szépen meg van terítve, Helmuth fog felszolgálni. – válaszolja.

Amit kell, azt még meg tudjuk beszélni, de nem sokára elérkezik, az idő a szüleink megérkezzenek. Az én szüleim érkeznek meg először, így az asztalhoz jönnek.

- Szüleim! Köszönöm, hogy eljöttetek, a barátnőmet bemutatom: Brünhilda Bachmann, aki a foci csapatban a csapattársam, és a tesó barátnője. – mondom büszkén.

- Igen, így van! Köszöntöm én is, a Bargel családot. – válaszolja.

Ahogy kell, a barátnőm a szüleimnek bemutatkozik, azt követően a tesómat üdvözli. Leopold meg pillantva a szerelmét.

- Kedves barátnőm! A ruha egyszerűen fantasztikus, illik is hozzád, a vonzó alakodat kiadja, csinos is vagy. – mondja boldogan a bátyám.

A családot üdítővel fogadjuk, nem kellett sokat várni, Brünhilda szülei is megérkeznek, örülök, mert a kedvesemet láthatom.
Elérkezik, a pillanat bemutatkozhassanak a szülők is egymásnak, először a szüleim kezdik el.

- Jó estét kívánunk! Bemutatkozom! Bertold Bergelnek hívnak, a feleségem Charlotte, a lányom Annemarie, a fiam Leopold. A találkozásnak örülök, a lányaink szervezték, jól tették. Így meg ismerhetem a lányom barátnőjének a szüleit. – mondja apa, a hangjában örömet érzek.

- A találkozásnak mi is örülünk! Akkor mi is bemutatkoznánk: a nevem Arnold Bachmann, a párom Carla, a lányom Brünhilda, és a fiam Adalbert. Amit a lányok tettek, az dicséretes dolog. – válaszolja Brünhilda apja.

Ahogy kell, a szülök meg ajándékozzák egymást, egy kis csekélységgel, meg lepetésemre a barátomtól is kapok.

- Kedves Annemarie! Ami ruha van rajtad az fenséges, így is tetszel, mert bármilyen ruha van rajtad, kiadja vonzó női alakodat. Ha netalán lenne olyan alkalom, kettesben lehetnénk, szívesen látnám rajtad ezt a ruhát. – mondja Adalbert.

- Tényleg így gondolod, a szavaidat köszönöm. – válaszolom, amikor megdicsér, szinte a levegőben érzem magam.

Azt követően egy szép nyakláncot ad át.

- Köszönöm az ajándékot, viselni fogom mindig, akkor is, ha randira megyünk. Ajándékot nem tudtam hozni neked, ne haragudj, mert kiment az eszemből. –válaszolom bánatosan, mert tényleg bánt a dolog.

- Nem is baj! Már megkaptam, a te barátságodat, rövid idő alatt elfogadtál, és a tesóm barátnője vagy, a húgom boldogsága számit, és az! Az életed része lehetek. Még csak tizenöt éves vagy, és a szerelmed lehetek. – mondja boldog tekintettel, majd meg puszil.

- Köszönöm a szép szavakat. – válaszolom.

Átölelem, és egy puszit adok az ajkára.
Elfoglaljuk az asztalnál a helyűnket, szólok Helmuthnak, kezdheti a menü felszolgálását, a megbeszéltek alapján. Boldog vagyok, mert a szüleim elfogadták a meghívást, így nem csak a szülők találkozhatnak, hanem mi is a kedvesünkkel, egy randevú keretében