Az edzésen végül is nyertünk egy góllal, indulunk az öltöző felé. A barátom éppen felém tart.

- Annemarie! Annyit szeretnék mondani, megtudtuk, hol lesz edző meccs, a húgom a napokban szomorú lesz, mert vissza fog gondolni a Frankfurti lányokra. Volt köztűk egy barátnője Brigitte, osztálytársak is voltak, amikor haza jött láttam róla boldog, öröm volt rá nézni. Azt kérném tőled! Leszel a barátnője? Ezekben a napokban egy társa legyen, aki segíti. Azért is! Ha bánatos lesz, legyen mellette valaki, akinek elmondhatja. – mondja bánatosan.

- Persze, hogy leszek! Amit kell segíteni női dolgokban, abban számíthat rám. Apránként kifaggatom, milyen barátnője volt, és bízhatsz bennem. – válaszolom.

- A témáról még beszélünk, megyek öltözni, a tesóm már a zuhanyzóban van.

- Rendben van.

Belépve az öltözőbe, meg könnyebbültem, a barátnőm, a zuhanyzóban van. Én is kezdek öltözni, látom, van még hely a zuhanyzóban.

- Brünhilda? Amit megtudtál, remélem jó hír számodra? Találkozhatsz a volt csapat társaiddal, és ellenük játszhatsz, mesélj róluk, milyenek voltak? – kérdezem érdeklődve, tapintatosan

- Jó hírt kaptam! A hírnek örülök is meg nem is, idegenként jó lenne játszani ellenűk, ha visszagondolok arra a lányra, akinek barátnője lehettem, szomorúságot érzek a lelkembe. – válaszolja, a hangjában mást is érzek.

- Én is úgy gondolom jó hír, így bemutathatsz. Milyenek voltak veled?

- Mindegyik jó volt! Mindenféle dologban benne voltunk, köztűk volt egy barátnő, akivel meg tudtam beszélni az érzéseimet.

Hallom, a zuhanyzót elzárja, lehet már végzett, én éppen a felénél járok. Rajtam alsó van, amikor elment volna előttem, még megáll, végigmér.

- Annemarie! Volt egy barátnőm Brigitte, akivel megbeszélhettem a problémáimat, csak ő tudott segíteni más nem. Volt időszak, amikor ő segített, egy nap megérted. – mondja szomorú tekintettel.

Azt követően kiindult, a szavai olyanok voltak mintha bántaná valami, olyan érzésem volt, el szeretne mondani egy olyan dolgot, ami nagyon bánthatja.
Napokkal később.

Elérkezik számomra, és a csapat számára az a nap, indulhassunk Frankfurtba, péntek van, ezért ekkor indulunk, mert az edző meccs szombat délelőttre van kiírva. Amit kell vinni a táskámba, készítem, a két fiú is jön velünk. A tesóm a szobájában van, az ajtaja előtt megállok.

- Tesó! Ha nem kell a fürdőszoba, én elfoglalnám, mert le szeretnék zuhanyozni. – mondom.

- Nyugodtan elfoglalhatod, nem fogok leskelődni, ha netalán szűkségen lenne a WC re, akkor ott a lenti.

- Akkor megyek, ami ruha kell, azt viszem be. Remélem te is készülsz? – kérdezem.

- Persze, hogy készülök. – válaszolja boldogan.

A fürdőhelyiségbe belépek, a kádba vizet engedjek, a ciklusomon túl vagyok, így a kádat használhatom.

Elég víz folyt a kádba, így elzárom a csapot, a választott ruha a helyiségbe van, elkezdtem öltözni. Nem sokára már a kádba lépek.

- De jó ez a víz!

A kádban elhelyezkedek, a szememet becsukom, másra gondoljak, Brünhildára amit mondott! Átgondolhatom, a Florencel történő viszonyomat, ott a liftben, amikor megcsókolt.

-----

Felöltözve, a kádat leengedve lépek ki a helyiségből. A bátyám megpillant.

- Ez aztán a szerelés! Ilyen dögösen nézel ki, ha nem lennél a tesóm, rögtön beléd zúgnék, és randira hívnálak. A ruhád kiadja egész nőiességedet vagy is, az alakodat. – mondja Leopold, meglepődött arccal.

- A bókot köszönöm! Tényleg így gondolod, Akkor jól választottam ruhát, és jó az ízlésem. – válaszolom büszkén.

- Igen! Ebben akár a barátoddal is mehetsz randizni!

A szobámba lépek, újból átnézzem a táskát.

Az időt látva éhes vagyok, a konyhába lemegyek, melegítek valamit.
Az illatra a tesóm is lejött.

- De jó illat van? Olyan, mintha olaszos lenne! – mondja.

- Az is! Makaróni mártással, neked is melegítek, mindjárt indulni kell. – válaszolom.

- Köszönöm, vajon viszünk mindent, ami kell? Addig az asztalon helyet készítek a tányéroknak. Kíváncsi leszek arra, a Frankfurtiak hogyan játszanak!

- Én is kíváncsi leszek! Meg szeretném ismerni Brünhilda barátnőjét, ahogy említette! Jól kijöttek egymással. – válaszolom érdeklődve.

A megmelegített enni valót az asztalra helyezem, a bátyám tesz még ásványvizet. Együtt kezdünk enni, a szüleink dolgozni vannak, örülök, mert mehetünk edzőmeccsre. látom a bátyám arcáról, hogy boldog.

Percek múlva, a csarnokhoz közeledünk a csomagjainkkal, megpillantok párat várakoznak. Oda érve köszöntjük egymást.

- Sziasztok! Remélem, minden rendben van! – kérdezem érdeklődve.

- Igen, minden! Nem sokára a többiek is megérkeznek, és te Leopold, hogy vagy? Voltál-e már ennyi lány társaságában? Jól tetted, eljöttél az edzésekre, így megismerhetted Brünhildát.

- Igen, Leonore! Nem tudtam én se hogyan lehetett. Ti is szépek, és helyesek vagytok. Remélem ti is rátaláltok olyan fiúra, aki veletek jó lesz. – mondja a bátyám, felszabadultnak látom.

- Remélem én is, hogy így lesz! Tudom, még csak tízen négy vagyok, biztosan elér titeket is a szerelem, ahogy engem. – válaszolom.

Nem sokára a busz is megérkezik, és a két hiányzó.

- Lányok és fiúk! A névsorolvasás után, mindenki a buszba teszi a csomagját, ha van kézi táskája, azt felviheti. Kisbusz, így el tud férni mindenki, és jól viselkedni. Viszünk azért focilabdát. – mondja az edző, egy kicsit szigorúan.

Mindenki igent mond.

- Egy éjszakát töltünk ott, a mait, holnap délelőtt tizenegykor lesz, az edzőmeccs. Azt jelenti! Mindenki hétre felöltözik, együtt megyünk reggelizni, a többit utána elmondom. Akkor mindenki a neve hallata után teszi a csomagját a buszba, és léphet fel.

Nem sokára én is fellépek, a két fiú is, a barátom mellett foglalok helyet, az ablaknál, a tesóm mögöttünk a szerelmével, mindenki örül. Nem sokára indulunk, elhagyva a csarnokot, és irányt vegye a jármű Frankfurt felé, abba, amelyik a közelben van.

-----

Délután négykor értünk Frankfurtba, a busz sofőrje tudja az utat, a barátom arcát nézem, szomorúságot olvasok le, ezért vidítani kezdem.

- Ugye, örülsz egy kicsit? Frankfurtba lehetsz, biztosan szép emlékek köt ide! Elmondod majd, volt-e lány a csapatban, akit szerettél. – kérdezem tapintatosan.

- Igen, örülök! Eljön az idő, elmondom. – válaszolja.

A kezét megfogom, bízzon bennem, ha volt barátnője nem számít.

- Nem sokára megérkezünk! Nem tudom, lesznek-e ott lányok, akik várni fognak, az edző igen. Amíg beszélek vele, addig vegyétek ki a csomagotokat. A csarnokhoz tartozik egy épület, ahol a vendégeket el tudják szállásolni, szoba van, konyha is. A közelben egy cukrászda is, remélem, el tudnak szállásolni! – mondja az edző.

Nem sokára elérjük a csarnokot, meglepetésünkre a lányok már ott vannak.

A busz megáll, egyenként kezdünk leszállni, az edzőnk odalép a másik csapat edzőjéhez, megbeszélhessék a dolgokat. Mi is odaléptünk a lányokhoz, bemutatkozzunk, figyelem a Bachmann testvéreket, ha meglátják a lányokat, biztosan örülni fognak. Amikor a barátom leszáll, majd köszönni kezd mindenkinek, mert ismeri őket. Egy lányt pillantok meg, hogy odalép. Éppen a közelükben vagyok.

- Szia, Adalbert! Végre láthatlak újra, hiányoztál nagyon, és a húgod is. –mondja boldogan.

- Neked is, szia, kedves Ada! Igen eljött, folytathatom az edzést velük. Ha már itt vagyunk, bemutatnám a barátnőmet, ha nem haragszol. A találkozásunk véletlen volt. – válaszolja a barátom, mosollyal az arcán.

- Tudod, hogy nem! Hiszen megbeszéltük a búcsúzáskor.

- A holnapi meccs után, remélem, megismeritek egymást. – mondja Adalbert.

A csarnok mellett van a szállásunk.

- Lányok! Gyertek velünk! A szállást megkapjátok, és elfoglalhassátok. A többiekkel meg is lehet ismerkedni, lehet, már éhesek vagytok! Így a vendégadó meghívott a szálláshoz, az étkezőbe.

Együtt indulunk az épület felé.

- Itt vagyunk végre! Vajon a szálláson, hogy fognak elhelyezni? Az épület kétszintes, így van bőven szoba. – mondom boldogan.

- Elmondanám a szobák elfoglalása hogyan lesz, a két fiú az egyes szoba, a lányok a kettestől kezdenek. Theresia és Elsa, azután Gréta és Rosemarie. Kathie és Regina, Lisbeth és Agneth, Ivone és Leonore, valamint Annemarie és Brünhilde.

A nevem hallatán örülök, kivel leszek egy szobába, úgy is indulunk elfoglalni.

- Lányok! Remélem hoztatok ruhát, amiben át tudtok öltözni, közösen megvacsorázunk, az emeleti szinten. Este kilenckor mindenki a szállásán legyen, addig azt tehettek, amit akartok. Reggel hétkor közös reggeli, azután edzés.

Elfoglaljuk a helyünket, az ágyra teszem a táskámat.

- Brünhilde! Úgy látszik, veled leszek egy szobába, melyik oldali legyen a tied? – kérdezem érdeklődve.

- Nekem mindegy! Lehet bármelyik! Az a jó, hogy át lehet öltözni, mert ez a nadrág csak a sétálásra jó, másra nem. – válaszolja.

- Nekem is van ilyen nadrágom, egy melegítőm van, azt veszem fel.

Öltözködni kezdek, nem sokára kicserélem, időben végez a barátnőm is.
Együtt indultunk az emeletre, már minden lány együtt van, észreveszem Adalindát, az arca szomorúságot tükröz, az asztalnál éppen segédkezett, így odalépek hozzá.

- Szia, Ada! Hívhatlak így? Szeretnék majd veled beszélni a vacsora után, hol tudnánk? – kérdezem.

- Neked is, szia! Igen, hívhatsz így. Van, hely ahol beszélgethetünk, a lenti öltöző. – válaszolja, a hangja mást árul el.

- Az jó! Annyit kérnék tőled, a csapat ne tudja meg, és Adalbert se.

A hír hallatán, megpillantok kis mosolyt az arcán.