Nem sokára haza térek, amit kell, azt elvégezhessem a fürdőhelyiségbe, nem sokára kilépek. A tesóm észrevesz.

- Na, hugicám! Milyen volt a mai napod? Remélem most is győztetek! A létszám hiányos volt, a barátnőd Florence, hiányzik. – kérdezi, egy kis huncut vigyort is bele ad.

- A csapat megvolt! Jött egy testvérpár, nekik az első edzés volt. Hihetetlen, de veszítettünk, azt gondoltam, ha átmegy a másik csapatba, akkor győzni fogúnk! De nem. – válaszolom.

- Az is lehet, a testvérpár tudott focizni, ti ráültök az eredményre.

- Bátyám! A pénteki edzésre nem jönnél velem? Megismerkednél velük, és a páros szám meg is lenne. A lányt Brünhildának hívják, a testvére egy évvel idősebb.

Várom, vajon mit fog erre lépni.

- Akkor két lány érkezett hozzátok! Nem is tudom! Jó lenne valamelyikkel megismerkedni!

- Jól mondod! Együtt jönnek edzeni, az idősebbik azt mondta, megtetszettem neki, ha minden jól megy, szombaton kirúgunk a hámból a csapattal.

Elkezdek játszani vele, belépek a szobámba, házi feladatot elvégezhessem. Nem sokára a szobámba lép.

- Hugi, jól halottam! Az egyiknek megtetszettél, és mindenki előtt ki jelentette? Két lány nyilvánosan. – mondja meglepődött arccal.

- Igaz, ahogy a testvére mondta, de én is helyesnek találtam, és szívesen megismerném, nem csak én, hanem minden lány. – válaszolom, mintha örülnék.

- Fúj! Nem tudom a lányok ízlését, viszonyt kezdeni lánnyal. – válaszolja meglepődött arccal.

- Látod! Bezzeg őt elkíséri a fiú testvére, nem mondtam volna! Az egyik fiú, aki randíra hívott.

Láttam, felcsillan a szeme.

- Mért nem ezzel kezdted! Az új lánnyal szeretnék megismerkedni, pénteken mehetnék is veled az edzésre!

Hozzám lép, a széken ülök éppen, letérdepel, mintha könyörögne.

- Drága húgom! Könyörgök, had mehessek, ezen túl minden edzésedre elkísérlek. Jó fiú leszek.

- Ha így könyörögsz, nem bánom, gyere!

Azt követően feláll, és átölel.

Nem akartam elhanyagolni az iskolai barátnőimet, ezért beszélgetek velük, éppen a nagyszünet van, a terműnk előtt vagyunk Annabeiszel és Emíliával.

- Tudom, furcsa kérdés! Anna, van-e fiú a láthatáron? Neked Emília? Tízen négy évesek vagyunk, biztosan szeretnétek fiút barátnak, az osztályban azért vannak jó páran. – kérdezem érdeklődve, mert érdekel a dolog valójában.

- Nem is tudom! Az osztályban van olyan, aki szóba jöhet, nézzél csak be! Látod azt a fiút, aki a táblán támaszkodik, eleinte még választottam volna, de megtudtam, másoknak is csapja a szelet. Szerintem azon a dolgon munkálkodik, hogy valamelyik áldozata legyen, de másképpen, lehet, arra a bizonyos dologra szeretne gondolni, hogy megtegye.

- Emília! mindenki tizennégy éves, még nem teheti meg azt, mert meg is büntethetnének, mert még tilos lenne. – mondja Anna, meglepődött arccal.

- Mért ne! Már érettek a lányok, hiszen gondolj a havonta történő dologra, és ott a testi fejlődésűnk, nézd meg a biosz tankönyvet a különböző hormonokról.

Amit Emília mond, azt átgondolom, tényleg igaz.
A folyosón körbe nézek, majd meg pillantottam egy fiút, éppen felénk tart, mintha keresne valamit. Nem akarok lebukni, az új lánynak a testvére, mert meg ismerem.

- Sziasztok, lányok! Szia Annemarie! Te vagy az a lány a focis csapatból? – kérdezi.

- Igen, én vagyok! Neked is, szia. – válaszolom.

A barátnőim csodálkoznak.

- Új vagyok még, azt mondták a földszinten találom a biosz szertárt, a következő óránk az lesz. Pár könyvet kell elhoznom.

- Itt a folyosón végig mész, lefordulsz balra, mész egyenesen, és ott lesznek a szertárak. – válaszolom.

- Köszönöm szépen, és a lányokat üdvözlöm.

Azt követően tovább indul, mind a hárman nézzük, amíg be nem kanyarodik.

- Annemarie! Szívesen barátkoznék vele, barátnak elfogadnám, ahogy megszólított. Tényleg a focis csapatban játszik? – kérdezi Anna, meglepődve egy kicsit.

- Igen! A húgával.

- Barátnőm! Itt az alkalom barátkozzál vele, ahogy kedves hangon kérdezett, engem már levett a lábamról.

Nem sokára hallom a csengetést, utolsónak lépek az osztályba, mielőtt belépnék, akkor látom, visszafelé jön. Megvárom, elmenjen a terem előtt, azután a helyem felé induljak.

-----

Az órák telnek, elérkezik az utolsó óra is, aminek éppen vége, a könyveket pakolom épp a táskába.

- Mond barátnőm! Akivel a nagyszünetben találkoztál, az most tényleg veletek játszik edz a húgával? Milyennek tűnk? Biztos végig mérted, - kérdezi Anna érdeklődve.

- Igen, végig mértem! A húgával jól focizik. Az első edzésen már gólt is rúgtak ellenűnk. Ahonnan érkezett Frankfurtból, ott is lányokkal volt.

Emília is végez, így, hozzám lép.

- Barátnőim! Akkor indulhatunk haza? Így hármasban!

- Benne vagyok.

Annabeis rávágja, miért ne!

- Rendben van, mennyünk együtt. – válaszolom.

Végzek a pakolással, nemsokára éppen az épületből lépünk ki, amikor megpillantom Adalbertet, így a barátnőim is meglátják.

- Ez nem az a fiú, aki kérdezősködött a biosz szertár felől? – kérdezi Anna.

- Igen, ő az! Miért kérdezed? – válaszolom meglepődve.

- Beszélgessél vele! Kérdezd meg, milyen napja volt! Milyen az új iskola.

- De Anna! Lehet, a testvérét várja. – nem tudtam mit mondjak.

Közeledünk felé, megpillant hírtelen, így nem mehetek el köszönés nélkül.

- Hogy vannak a hölgyek ezen a napon? Remélem jól telt el! A húgomat várom. – mondja a fiú.

- A barátnőimet bemutatnám, Emília és Annabeis, az osztálytársaim. Így jól meg vagyunk hármasban.

- Mi a véleményed, a foci csapatról? Jól velük lenni? Csupa lányok, biztosan furcsa volt számodra, amikor meg pillantottad őket mezben.

Emília, kérdezve puhatolózik.

- Szép neved van Emília! A lányokkal jó focizni, igen, furcsa volt az elején még, azután megszoktam, de volt olyan eset is, mintha véletlenül a földre estem volna. A lány véletlenül rám esett, á már itt a tesóm. – pillantja meg Brünhildát.

A fiún elcsodálkozok, ismer minden trükköt, ha megszeretnénk vele" ismerkedni."
Egymást üdvözlik, mert nem egy osztályba járnak.

- A szép lányokat haza kísérhetem? – kérdezi, kis mosolyt észreveszek.

A lányok tiltakoznak, valamiben sántikálnak.

- Á nem kell! Köszönjük a felkérést, Annával máshova is kell mennem.

- Igen! Más feladatúnk is van. – erősítette meg Anna.

Kezdek elköszönni tőlük

- Barátnőm, ne habozd el! Csípd fel, ahogyan szépen beszél szerintem jó fiú. A húgát is megvárta, ha nem várnék pár évet, már elkezdeném a felcsípő hadműveletet. Majd még beszélünk. – mondja Emília suttogva.

A két lány így más úton indulnak.

- Hugi! A focis társadat ugye haza kísérhetjük? Ilyen széplány, nem mehet haza egyedül! – mondja.

- Bátyám! Benne vagyok, ha Annamarie bele egyezik!

Átgondolom, hátha megtudok rollúk valamit. Így megtudhatják merre lakom.

- Akkor, mehetünk is! – válaszolom már boldogan.

Azt követően, együtt indulunk tovább.

- A szüleim a Média és Infokommunikációs vállalatban dolgoznak, alig vannak otthon, a hétvége szabad, csak akkor tudjuk megvitatni mi történt a suliba, és náluk. Brünhilda! Ti is azért vagytok a foci csapatban, egyedül vagytok otthon néha. – mondom tapintatosan.

- Igen, azért! Volt olyan alkalom, a hétvégén is bementek, ha sürgős volt a munka. – válaszolja, a lány.

Nem sokára elérjük a házat, ahol lakom, tudtam a bátyám itthon van.

- A tesóm itthon van! Nem akarjátok meg ismerni? – kérdezem.

- Á, nem! Majd legközelebb, akkor mi indulnánk is haza. – válaszolja Brünhilda.

- Tudjátok mit! Holnap az edzésre velem jön, ott meg ismerhetitek. Akkor lesz neki az első napja, hajlandó eljönni.

- Rendben van! – válaszolja, a fiú.

A testvérpártól elköszönök.

-----

A pénteki edzés nap elérkezik, amit kell, azt a táskámba helyezem. A tesómnak szólok, inkább kiabálok.

- Ma jössz az edzésemre? Megígérted szerdán!

Amikor felnézek, a szobám ajtajánál pillantom meg.

- Igen, nem hagyom ki, a focis lányokat meg akarom ismerni, és minden edzéseden ott szeretnék lenni, így Lisbethet is. Ha esetleg megkedveljük egymást, más is lehet belőle. – mondja boldog arccal.

- Meg akarod ismerni a csajokat! Vagy tán azt is mondhatjuk, egy konkrét lány érdekel. – válaszolom.

- Gondold úgy, ahogy! Siessünk, mindjárt elkésünk. – sietteti a dolgot.

Kezembe veszem a táskámat, együtt indulunk le a lépcsőn. Azon gondolkozok, vigyek-e tartalékba betétet, ha jól számoltam, pár nap múlva kell megjönnie. Úgy döntök, nem viszek, hátha lesz a lányoknak.

- Akkor mehetünk is! – mondom.

- Menyűnk! Már várom, beszéljek az edzőtökkel, hátha engedi. edzhessek veletek. – válaszolja.

- Bátyám! Nem kell megkérdezni, megengedi, mondta, nyugodtan jöhetsz.

- Ha ezt mondta! Akkor rendben van. – mondja meg könnyebbülve.

Nem sokára elhagyjuk a házat, a csarnok felé vesszük az irányt, kíváncsi vagyok azt a pár métert meg fogja-e tenni.
Nem sokára meg is érkezünk, majd együtt is lépünk az épületbe.

- Hugi! Merre kell mennem?– kérdezi érdeklődött tekintettel.

- Gyere utánam.

Nem sokára az öltözőnkhöz érkezek.

- A másik öltöző a tiéd.

- Nyitva-e az öltöző? – kérdezi.

- Igen, mindig nyitva van.

Belépek, páran vagyunk még.

- Sziasztok! Végre mondhatom, a tesóm is eljött, mert megígérte! Azt is mondta, eljön mindegyikre most már. – mondom büszkén.

- Nagyon jó hír! Végre megismerhetjük. – helyeselik.

Én is elkezdek öltözködni, percekkel később minden hiányzó megérkezik.

Nem sokára az edzőnk is.

- Eleonore néni! Végre itt a tesóm, ezen túl minden edzésen itt szeretne lenni. – mondom jó kedvűen, mert örülök neki.

- Annemarie! Ez jó hír!

Más lányok is mondták, hogy jó hír.
Nem sokára fel van öltözve mindenki, együtt indultunk a pályára. Az edzőnk a nézőtér egyik sarkára helyezi a táskáját, a két fiú is együtt jön ki. Oda lépek a bátyámhoz.

- Tesókám! Itt vannak a lányok! Bemutatkozhatsz nekik, várták már régen ezt a napot, hogy eljössz, és ugye nekik nem akarsz csalódást okozni? Főleg Lisbethnek. – mondom, de érdeklődtem is.

- Rendben van hugi! Megpróbálok vele beszélni.

- Te Adalbert! Ugye bemutatkoztatok egymásnak? Tizenkét lány és két fiú.

- Igen, Annemarie! Bemutatkoztunk, nem is, tudom mit is, mondjak. Neki ez lesz az első napja.

Az edzőnő átadja a labdát, kiválasszuk a csapatot, a két fiú külön legyen. A Bachman testvérek egymás ellen legyenek, Adalbert az én csapatomba van, egymás ellen vajon, hogyan játszanak, nem sokára úgy jön ki a lépés akció lesz, így odafutok.

- Na, hugi, merre akarod, hogy elvigyem? A kapu melyik sarkába akarod? – kérdezi Adalbert.

- Nem is tudom! – válaszolja a húga.

A kapuban Agneth van, látom, a labdára hajt, így ki kell futni, a fiú a húga mellett elviszi, szabad a hely a kapu felé. Éppen ütközik a fiú a kapussal, a lány véletlenül ráesik, a labda szépen begurul a hálóba. Az eseménytől pár lépésre vagyok.

- Adalbert! Bocs, nem akartam, a labdára mentem. – mondja Agneth meglepődötten.

- Nem probléma! Nem hittem, kapusként megteszed, gondolom, nem ismerkedés céljából volt?

Agneth felpattant, úgy hagyja a fekvő fiút.