Szeptember van, a fák kezdik levenni a ruhájúkat, jó idő van még. Főleg abban a városba, ahol Felicitas Woll tengeti életét, a sors úgy akarta! Küldetést vállaljon. Ez a város Berlin. Ja! Ez egy másik történet. Nem tudni melyik utcában lakott! Talán a Dorotheenstrasen vagy egy másikba. Azt tudom! Valahol a szomszédságában él az a fiatal lány, aki otthon a szobájában, az íróasztalnál ül. Csendesen, gondolataiba merülve néz ki az ablakon, a városába, amit annak idején még a Szlávok alapítottak, és köze van a mocsárhoz. Egy ötlet jutott az eszébe. Napló írásához kezd bele. Az asztal fiókjából elővesz, egy fűzet félét, amit a tervéhez felhasználhat, így zárni is lehetne. Egyedül van otthon, így neki is kezd.

- „Kedves Naplóm! Az első sorokban bemutatkoznék: A nevem Annemarie Bargel tizennégy éves vagyok: A szüleim dolgoznak, hol? Média és Infokommunikációs vállalatnál, egy fiútestvérem van, és gimnáziumban tanulunk, ő tizenöt éves. A hobbim? Nem más, mint a labdarúgás, leány labdarúgó egyesületbe, a városi bajnokságot megnyertük, más díjat is bezsebeltünk."

- Ennyi az idő? Mindjárt két óra, az edzésre menni kell, még elkések. – mondom csodálkozva

A szobából éppen kilépek, amikor bele botlok Leopoldba, vigyorog, mondtam neki már sokszor jöjjön velem az edzésre. Találhatna magának barátnőt, de nem akarja.

- Na, hugicám! Edzésre mész? Siess, mert még elkésel. – mondja, másfajta mosollyal az arcán.

- Tesó, mondtam már neked sokszor, elmondom még egyszer! Ha eljönnél velem az edzésre, nem csak focizhatnál, hanem meg is ismerhetnél pár lányt. Ott van például Leonore, és Lisbeth, kérdezősködnek felőled.

- Sajnálom hugi, nem érek rá. –válaszolja Leopold.

Megvontam a vállamat.

- Ha nem jössz, én lépek. – köszönök el a tesómtól. Felhúzom a cipőt, a mezemet rejtő táskámmal a hátamon, elhagyom a házat.

Kezd hideg lenni, biciklivel könnyebb az út.

Kezembe veszem a biciklit, a táskámat a vállamra helyezem, irány a csarnok. Az a jó az egészbe, a csarnok nem messze van tőlünk, pár perc az egész.

Amikor odaérek, sietve körbepillantok, hátha meglátom az edző autóját. Szerencsére még nem jött meg, így a kerékpár lerakása után nyugodtan sétálhatok a csarnokba.

Az öltözőbe lépve kiderül, nem én vagyok az egyetlen késő.

- Szia! Még nincs itt Rosemarie és Ivone sem, szóval nyugodtan öltözhetsz, nem kell kapkodnod – köszöntött Kathe.

Éppen a nadrágomat veszem le, amikor a két hiányzó lány is megérkezik.

- Most jött meg az edző – lihegte Ivone, miközben Rosemarie a vállába kapaszkodva kapkodott a levegőért. – Éppen akkor szállt ki a kocsijából, amikor beléptünk a csarnokba.

- Akkor mire vártok? Öltözzetek át, de gyorsan! – mondja Agnes.

- Szerintetek ma mit fogunk gyakorolni? – kérdezem a többiektől.

- Szerintem a pályán megtudjuk, mint eddig – mondja Florence bujkáló mosollyal a szája szélén.

Agnes felnevet, hírtelen.

- Igen, Eleonore edző nem sieti el a dolgokat, majd megmondja, amikor az eszébe jut.

Percekkel később, mikor már mindenki a saját mezében feszít, belép az ajtón Eleonore is. Lassan végig mér minket, mindenkin megállapodott a tekintete egy pillanatra, majd csípőre teszi a kezét, és azt mondja:

- Örülök, hogy mindenki időben megérkezett, ma a két kapus felállást gyakoroljuk, szóval két csapatra lesz szükségünk. Meg tudjátok oldani gyorsan?

- Persze, edzőnő – bólintott Agnes. – Majd Annamarie és én leszünk a csapatkapitányok.

A nevem hallatán elcsodálkozok.

- Én? – kérdeztem.

- Nekünk megfelel – helyeseltek a többiek.

- Rendben, akkor választok először – mondom, végignézek a lányokon, éppen úgy, ahogy egy perce Eleonore tette.

-----

A csapatom választása nehéz.

- Akkor választom: Elsát, Leonorát, Lisbethet, Reginát és Theresát. Ha nektek megfelel? – kérdezem érdeklődve.

- Persze, meg! – válaszolja Agnes.

- Ha választottatok csapatot, labdákat kiadom, és a bemelegítő kört ne felejtsétek el.

A labdát megkapjuk, így a többiekkel futok, könnyű, mert csak öt kört kell, nem sokára feláll a két csapat, a kezdő rúgást én kezdtem, passzt adok Elsának. Az ellenfél kezdi a támadást, a játékúnkat az edzőnk a lelátóról figyeli. A csapatban összességében Florence a favorit, de lestem a technikáját, volt olyan, le tudtam szerelni. A labdát meg is kapom Lisbethtöl.

- Annemarie! Itt a labda! Tudod mi a dolgod, rávezeted Florencet, lecselezed, azután lőhetsz a kapuba. – mondja.

- Jól van! – válaszolom meglepődve.

- Beleszólásom nekem is lesz. – vágja rá Florence

A labdát rávezettem, úgy gondolom, elviszem mellette, tudta minden módszeremet. Látom, a két lába között el tudom rúgni, ezt még nem próbáltam. A labdát így elrúgtam, hirtelen Florencel ütközök, így ráestem a hátamra, ő rám esik.
Nem tudom mi történt a labdával, a lány szemébe nézve, valami különlegeset veszek észre, nem tudom mi is lehet ez. Nem sokára feláll, azután feltápászkodok.

- Annemarie! Bocs ütköztem veled, a cseled nagyon jó volt, ezt még nem ismerem tőled.

- Mondjátok mi volt! – kérdezem érdeklődve.

- A csel jó volt, kapu mellett ment el, de nem baj! Legközelebb hátha sikerül. – válaszolja Agnes.

Nem volt baj a földre kerültem, a cselem sikerült, Florence is elismerte, ha ő elismeri, nagyszerű érzés, felemelő.
Az edzésen még kétszer próbálkoztam, de nem sikerült.
Nem sokára az edzés vége közeledik, az edzőnő a pálya közepére jött, így mind körülötte vagyunk.

- Vége az edzésnek, mindenkinek gratulálok! Amit láttam, meg vagyok vele elégedve. Annemarie! Amit szerettél volna, az nagyon jó megoldás, annyit mondhatok! Gyakorold, hátha sikerül. Nincs más hátra, irány az öltöző.

Szerintem is sikerült a cselem, így mindenki az öltöző felé indul.

- A csapatnak gratulálok, hiába egy góllal nyertünk, jól játszottatok. A cseled jó lett volna, ha Florencel nem ütközöl. – mondja kedves hangján Agneth.

- Agneth, nem baj! Legközelebb sikerülni fog. – válaszolom, egy kicsit boldogan.

Az edzés után le szoktunk fürödni, az öltözőben hét zuhanyzó fülke van, megvárom a csapat fele végezzen. Lisbeth ül mellém.

- Barátnőm! A tesód most se hajlandó lejönni edzésre? Gyakorolhatna, és, ha ő is benne van, választhatna magának barátnőt, én szívesen megismerném.

- Mondtam már neki nem is egyszer! De hiába! – válaszolom.

Nem sokára páran végeznek, így van szabad hely.

- Na, végre! Szabad a zuhanyzó.

Mosakodás közben szoktunk beszélgetni, a fiúkról, és más dolgokról.

-----

Nem sokára végzek a fürdéssel, ahogy kellett a vizes testemet eltakarom, úgy lépek ki a zuhanyzóból, a ruháimhoz léphessek.

Az átöltözés van hátra, azután irány hazafelé, mert más dolgom is van. – mondom magamba.

Közben teszem, amit kell, már csak hárman vagyunk az öltözőben, én Florence és Lisbeth.

- A hétvégén nem jönnék össze a plázában, mi a focis lányok! Kis vásárlás lenne, azután közös mozizás. – kérdezi Florence.

Jó ötletnek tartom.

- Florence mért ne! Én benne vagyok, a többieket is meg kellene kérdezni, mit szolnak az ötlethez. – válaszolom.

- Annemarie! Bízd rám a többieket! Mindenki benne lesz. – mondja, mosollyal az arcán.

Tudomásul veszem, a vizes törülközőt kell már csak a nejlonba tennem, a hátizsákomba külön helyre. A mezemet és a dolgaimat a táskába helyeztem, fejemre helyezem a baseball sapkát, és elköszönök.

- Megyek! A házi feladatom is ott van még, pénteken lesz edzés, akkor hátha benne lesz. – mondtam.

Azt követően egy egy puszival köszönünk el, ki, ki a maga útján indulhasson, haza nem sokára a biciklinél vagyok.

Irány hazafelé, a naplót tovább folytatni.

Percek multával haza is érek, alig volt autó így haladni tudtam.

- Végre itthon! - mondom boldogan.

A drágalátos tesóm nyitja az ajtót.

- Hugom! Jó volt az edzés? Nem tudom, mikor megyek megnézni! – mondja Leopold.

Rám vigyorog, nem tudtam mit mondani. Az első feladatom az, a vizes törülközőt elrendezni a fürdőszobába, és cseréljek szárazzal. A szüleim éppen most érkeznek meg, így együtt tudunk vacsorázni.

Minden el van intézve, mit is írjak a naplómba? Inkább, a házit folytatnám tovább. Azután folytathatom a naplóm írását. – gondoltam magamba.

A házi feladat írásához neki kezdek, könnyű anyag van, csak történelem.
Örültem, a hétvége elérkezett, a szombati nap, a barátnőmnek csak sikerült, meggyőzte a lányokat. A találkát délután négyre beszéltük meg a bevásárló központ előtt.
A család közösen reggelizhet.

- Gyermekeim! Ma mit szeretnétek tenni? Nincs iskola, se munka. Annemarie! A foci csapattal beszéltetek meg valamit? – kérdezi apa, érdeklődve.

- Igen apa! Találkozót beszéltünk meg a focis lányokkal a plázához délután, olyan kikapcsolódás. Veszünk egy kis apróságot, az is lehet, egy filmet is megnézünk. – válaszolom boldogan.

Tovább eszek.

- Hugi, remélem, jól fogod érezni magad! Ha találkoznál Lisbethel, add át üdvözletemet. Tudom, helyes lány! Ha lesz időm, elmegyek megnézni valamelyik edzéseteket. Mit fogsz ma felvenni? Szerintem jó lenne egy szoknya, térdig érő, nem az egyszerű farmer nadrág.

Átgondolom a bátyám szavait.

- Szóval kritizálod az öltözködési szokásaimat! Mondhatnék én is rólad pár dolgot, ha már a nadrágnál tartunk. – válaszolom.

Játszadozni kezdek a hajával, mert mellettem ül.

- Gyermekeim! Kérlek, ne vitatkozzatok! Ha Annemarie a nadrágot kedveli, akkor használja azt. – mondja apa.

Leopoldot töri a kíváncsiság, ahogy látom rajta.

- A barátnőid előtt milyen ruhában fogsz megjelenni? Jó alakod van, nyugodtan lehetne akár szoknya is, biztosan a fiúk megbámulnának. – mondja, tovább falatozva.

- Azt kell mondanom tesó, voltam olyan helyzetben is, amikor - farmernadrág és felső volt rajtam, úgy bámultak meg. Nem kell szoknyát ahhoz felvenni, megcsodáljanak. Mit fogsz csinálni ma, ha megkérdezhetem? – válaszolom, és kérdezem érdeklődve.

Nyugodtan ettem tovább, ahogyan a tesómat elnéztem, ő is. Azon töröm a fejem, a lányok helyzetét átgondolva, vajon ki lehetne a barátnőm, ha választanom kellene.