A kamrában voltam, éppen zöldségekért kutattam, mikor egy kedves női hangott hallottam magam mögött.

-Mit keresel? -kérdezte-

Rögtön felismertem a hangot, Jill.

-Zöldséget. Nem tudod, hogy hol vannak?

-Ott nincsenek? -mutatott a kamra polcaira-

Válaszul csupán megráztam a fejem. -Igazából hús sincs, azért kerestem volna valami répát például, de... -megrántottam a vállam-

-Ezesetben irány a bolt!

-A bolt? Csak úgy menjek el a sarki kisközértbe?

-Mondhatni. Persze, nem egyedül, veled tartok.

-Igazán nem szügséges..!

-Dehogynem. Figyelj, alapjában véve te el sem hagyhatnád a kastélyt. Muszáj, hogy veled menjek, amolyan felügyelőként, nehogy bármelyikünk le legyen szidva.

-Értem.

-De sajnálom.

-Micsodát? -kérdeztem vissza, csodálkozva-

-Nem engedhetem, hogy elmenjen a családodhoz, barátaidhoz egy kerülő nevében. Csakis a boltig és vissza.

Legalább kimehetek. -súgta egy belső hang, de persze az előbb közölt tény még elszomorított. Valahol éreztem, hogy így lesz, de egy kis részem reménykedett abban, hogy legalább a házamat láthatom.

-Na, ne lógasd az orrod! -fogta meg a vállam Jill- Gyorsan átöltözöm és mehetünk is!

-Uhm. -mosolyogtam vissza a lányra-

Több, mint valószínű, hogy tudta mire gondoltam.

---

A kastély kijáratánál vártam a lányra.

Hogy őszinte legyek eléggé meglepett, hogy úgy szerzik be az élelmet, mint egy hétköznapi ember. Csak lazán elballagnak a városba és bevásárolnak.

Éppen felvillant bennem a gondolat, mégis, hogy tudnak beolvadni a tömegbe, de, ahogy megláttam Jill-t mindenre fényderült.

A lány hegyes, fekete-fehér orra eltűnt, egy normális, emberi orr ült a helyén. Hófehér, porcelánbabára emlékeztető bőre, pedig halvány bőrszínre váltott. Fodros, gótikus ruhája is lecserélődótt egy blúzra és rakott szoknyára.

-Azt, hogy... -motyogtam az orrom alatt meglepetten-

A lány lejött a lépcsőn és elém állt.

-Indulhatunk?

-H-hogyne.

Jill kinyitotta a kaput és kiléptünk rajta. Nagyon jól esett, hogy végre kint lehetek a házból, a napfényen.   A körülöttünk lévő erdő pompásan mutatott a délelőtti napfényben. A sziklaszírtet is hamar megtaláltam a szememmel, amiről, úgy egy hete, megpillantottam ezt a helyet.

-Erre gyere! -intett Jill-

Egy ösvényt pillantottam meg a lány előtt, ami egy domboldalba vezetett.

Megmernék esküdni, hogy ez eddig nem volt itt.

A lány elindult az ösvényen, én pedig utána cammogtam.

Nem kérdeztem tőle semmit. Sem a rejtelmes emberformája felvételéről, sem pedig az ösvényről, vagy arrol, hogy tulajdonképpen hová is tartunk, ugyanis már megtanultam : nem járok jól, ha kérdezősködöm.

*----------------------------------*

Megj. : Arra gondoltam a történettel kapcsolatban, hogy minden rész egy-egy karakterhez kapcsolódna mostantól. Egy karakter maximum két-, két és fél részt kapna. Itt azt kell érteni, hogy az adott karakter beszél a legtöbbet az olvasóval, (persze a többi és szerepet kap) jobban megismerik egymást stb...

Érdekelne titeket így a történet, vagy maradjon az eddigi sablon?