Sziasztok! Nos meghoztam az új részt, amiben van spanyol szöveg. Most ismerkedek a spanyol nyelvel, de őszintén megvallva nem a történet miatt, hanem önszántamból. Ha pedig hiba van benne elnézést kérek, de tudjátok milyenek a netes fordítok. Ennek ellenére remélem tetszeni fog.

Jó olvasást! Hagyjatok nyomot magatok után! Puszi nektek! ☺

*Jelen*

Zokogásom hangja betölti az egész szobát. Hiába próbálok lenyugodni egyszerűen nem megy. A világ megszűnik körülöttem és nem tudok másra koncentrálni, csak a saját sírásom hangjára. Az ablak nyitva van így azon hűvös levegő szökik be a szobába, amely az arcomat simogatja. Karjaimmal átkarolom a térdeimet és fejem rájuk hajtom.

Fogalmam sincs mennyi idő telhet el, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Egyszer csak egy huppanást hallok az ablak felől, mire már felemelem fejem. Harry közeledő alakját pillantom meg, aki azonnal leguggol elém, amint odaér. Belenéztem gyönyörű zöld íriszeibe és azonnal elvesztem. Se én, sem ő nem szólunk egy szót sem. A könnyeim azonban ennek ellenére egymást követik az arcomon.

Hazz felemeli egyik kezét és gyengéden letörli könnyeimet, amelyek kibuggyannak szemeimből.

- Miért nem nyitottál ajtót? – kérdezi elfojtott hangon.

- Nem hallottalak – mondom az igazat.

- Romina, dörömböltem az ajtódon és kiabáltam – húzza fel szemöldökeit.

- Sajnálom, teljesen máshol járt az agyam – szipogom lehajtott fejjel – De miért az ablakon jöttél be?

- Mert az ajtó zárva volt – mosolygott, s ez nekem is mosolyt csalt az arcomra – A szakításunk járt a fejedben igaz?

Harry bár szavakba öntött választ szeretne, én egyszerűen csak bólintok. Leült mellém és fejemet a mellkasára vonja. Pólója pillanatok alatt a könnyeim áldozata lesz, de ez őt egyáltalán nem zavarja. Hosszú – óráknak tűnő – percekig ülünk így és Harry közben elkezd ringatni, hogy megnyugodjak. Terve nem is ütközik akadályba, mivel sírásom lassan bár, de elapad.

Egyszerűen már a közelsége is megnyugtat. Az, pedig, hogy a karjaiban tart felér mindennel. Legbelül tudom, hogy nem szabadni így éreznem, mivel én szakítottam vele, de az érzéseimnek sosem voltam valami jó motorja. Ahogy a szívemnek sem. Egyszerűen mindkettő önálló életet él és irányítják az életemet. Ami sokszor – éppen emiatt – zsákutcába kerül.

Arra eszmélek fel, hogy Hazz puszit ad a fejem búbjára. Felemelem a fejem és felnézek rá. Szemeiből süt az aggodalom és a figyelem.

- Jobban vagy? – kérdezi reménnyel teli hangon.

- Igen – suttogom azt a választ, amely számára ad egy kis megnyugvást – Köszönöm.

- Sajnálom, hogy mindig a kapcsolatunkat hozom fel, ahogy most is. De tudod, hogy nem lenne ellenemre, ha mindent újra kezdenénk.

- Tudom – sóhajtok lehajtott fejjel - Nagyon is jól tudom.

- Miért nem hagyod, hogy szeresselek? – teszi fel a kérdést.

- Ugyanezt kérdezted, akkor is, amikor szakítottunk – mosolyodok el kínomban.

- Tudom – mondja szelíd egyszerűséggel – De szeretnék rá választ kapni.

Mély levegőt veszek.

- Anyu is szeretett 17 évig. Aztán jött Michael és minden összeomlott, mint egy kártyavár. Nem akarok megint elveszíteni egy olyan személyt, aki közel áll hozzám, főleg nem téged. Azt nem bírnám ki ismét. Sokkal jobb, ha barátok maradunk. Hiszen mi változott köztünk? Szinte semmi azt leszámítva, hogy nem csókolózunk és hozzuk a másik tudtára szinte minden percben, hogy szeretjük. Nem akarok megint gödörbe kerülni, hiszen még a mostaniból sem másztam ki.

- Nem engedném, hogy újra gödörbe kerülj. Miattam nem. Romina soha nem engedném, hogy szomorú légy miattam, vagy bármi más miatt. Soha.

- Harry, nunca digas, nunca.

- Neked pedig nem kellene felvágnod a spanyol tudásoddal drága, mivel ha nekem is az lenne, az egyik anyanyelvem nekem se lenne semmi gondom vele. És mint arra Mrs. Parkerson is rájött, a spanyol tudásom nem tökéletes, de ez valami olyasmit jelent, hogy „Soha ne mondd, hogy soha."?

- Si, perfecto – nevetem el magam.

És igen, mi tagadás. Harry spanyol tudása nem volt tökéletes. De a hármasa is szerintem csak azért van meg neki, mert gyönyörű a mosolya. Te jó ég, Romina. Hol jár az eszed?

- Tökéletes? Köszönöm. Mint amilyen én is vagyok.

- És még mind emellé szerény is – nevetek fel ismét.

- Szóval? Megpróbáljuk megint?

- Sajnálom – hajtom le a fejem.

- Akkor is az enyém leszel újra Romina Fernández-Smith – suttogja rekedt hangon a fülembe, amitől a hideg és a forróság egyszerre fut végig egész testemen.

Hangjában dominál az elkötelezettség és a kitartás. És pechemre Harry igen csak kitartó. Elvégre az ablakon is képes volt bemászni.

A következő pillanatban a hasam korgása zengte be az egész szobát.

- Nocsak, nocsak. Talán éhes a kisasszony?

- Nem csak az ég dörgött – forgatom meg a szemem és felállok Harry mellől.

- Az akkor máris más – mondja, majd elkapja karom és visszaránt az ölébe – Akkor még maradhatunk is.

- Ne szórakozz Harry – bokszolok bele mellkasába – Éhen veszek.

- Akkor sürgősen menjünk le enni valamit, mert még a végén engem falsz fel.

- Mr. Tökéletességet nem lehet felfalni – állok fel öléből és lefutok, a konyhába még mielőtt megint elkapna.

A hűtő előtt állva Harry átkarolja a derekam és puszit lehel nyakamra, amitől borzongás fut rajtam végig.

- Mi szeretnél enni? – kérdezi.

- Nem is tudom – rázom meg a fejem.

- Mit szólnál egy gyroshoz? – kérdezi.

Harry előtt nyílt titok volt, hogy az egyik kedvenc ételem a gyros. Szóval a válaszomra nem is várva elővette a hozzávalókat a hűtőből.

- Tinának és Adriánnak ez nem lesz gond? – teszem fel félszegen a kérdést.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem. Ők sosem voltak oda érte. Anyu kifejezetten számodra hozott pitát.

A húst Harry vágta fel, bár ezt az ujja is megbánta. A hattyú halála műsor természetesen most sem maradhatott el, mivel a tökéletes Harold Edward Stylesról van szó.

- Elvérzek Ro. Istenem segíts. Vigyél kórházba – jajveszékel.

- Sosem bírod ki műsor nélkül igaz? – nevetem el magam.

- Nem – jelenti ki egyszerűen - De mi van akkor, ha tényleg belehalok egyszer egy ilyen rettentő súlyos balesetbe?

Elővettem az egyik fiókból egy sebtapaszt és beragasztottam vele Harry ujját.

- Ha tudnám, hogy egyszer egy ilyen balesetbe halsz bele most azonnal újra egy pár lennénk – mondom incselkedve.

- Romina hidd el... Ilyen áron fogok távozni az élők sorából.

- Igen, igen, persze – bólogatok mosolyogva, mint egy kutya.

A gyros „nagy nehézségek" árán fél óra múlva már az asztalon is volt.

- Jó étvágyat – mondja Harry, miután leültünk.

- Abban biztos lehetsz, hogy megvan – mosolygok – Neked is jó étvágyat.

A gyrost, pedig pillanatok alatt elpusztítottuk mindketten.