Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő fejezettel! ☺
Az előző fejezethez 51 vote és 13 olvasói komment érkezett! Nagyon köszönöm nektek! TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!♥♥
Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!

Vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ♥☺

A hazafele vezető utat néma csend kíséri. Még a rádiót sem kapcsoljuk be, ami nálunk sosem szokott elmaradni. De egy ilyen hír után nincs kedve egyikünknek sem zenét hallgatni. Meglepetésemre Harry szóba sem hozza a kemoterápia visszautasítását. A szívem mélyén tudom, hogy nem ért egyet döntésemmel, de teljesen megértem.

Miután a kocsi megáll Harry házának udvarán, kéz a kézben megyünk be a házba. Az ikrek a nappaliban valami mesét néznek, míg nagyszüleik az étkezőben ülnek az asztalnál.

- Anyu, Apci – rohan felénk Darcy, a nyomában Oliverrel.

- Sziasztok – erőltetek magamra egy mosolyt, hogy nem vegyék észre szomorúságom.

Mindketten adunk nekik egy-egy puszit és egy ölelésben is részesítjük őket.

- Gyerekek – szólítja meg őket Harry – Felmennétek a szobátokba, míg mi beszélünk a nagyiékkal?

- Persze – bólintanak csintalanul, majd el is tűntek az emeleten.

A szüleink is idegesek. Hiába próbálják kimutatni az ellenkezőjét, tisztán látszik az igazság.

- Nos? – töri meg a csendet – Mi az eredmény, Kicsim?

- Üljetek le – mondom vészjóslón.

Anya bármennyire is erős nő, félek, hogy rosszul lesz, ha meghalja a diagnózist.

Anya, Christina és Adrian is helyet foglal a kanapén, ahol néhány perce még az ikrek ültek. Harry lekapcsolja a tévét, így a csend hangjai telepszenek a helyiségre. Hazz mögém lép és átöleli derekam. Anyu szemében látom a rettegést azoktól a szavaktól, amelyeket még nem is hallott.

- Kislányom, mondj már valamit – kérlel anya, síró hangon.

Mély levegőt veszek és minden lelkierőm összegyűjtve mondom ki a következő szavakat:

- Rákos vagyok – sóhajtom.

A ledöbbenés úrrá lesz a szüleinken. Harry egy lágy csókot hint nyakamra nyugtatásként. De ez most sajnos édeskevés. Anya felpattan a kanapéról, kezeit a szája elé kapja és szemeiből sóskönnyek kezdenek hullani.

- Nem – rázza a fejét – Az nem lehet. Nem. Nem, nem, nem.

Testét megrázza a keserves és reménytelenséget sugárzó zokogás. A következő pillanatban a földre rogy. Harry elenged, és anya után kap, hogy segítsen neki. Én pedig ijedtemben magatehetetlenül állok és figyelem az eseményeket.

- Kérlek Romina – teszi össze kezeit, mintha csak imádkozna, és rám emeli tekintetét – Mond, hogy meg fogsz gyógyulni. Könyörgöm neked Kicsim, mond, hogy van kiút ebből a gyilkos kórból.

Letérdelek elé és kezeim közé fogom arcát. Sírásom igyekszem visszatartani, hiszen nem akarom még jobban fájdítani a szívét. Bár egy anya szívét, ennél jobban nem is lehetne. A szemeiben megbújó bánat és reménytelenség engem is elkeserít.

Választ képtelen vagyok kipréselni magamból, így csak nemleges fejrázásra telik tőlem.

Anya a vállamra borul és tovább zokog. Magához szorít, és csak azt mondogatja, hogy nem hagyhatom itt. Hogy veszíthet el. De bármily' fájdalmas belegondolni ez a pillanat hamarosan eljön. S akkor nem csak őt fogom itt hagyni e világon, hanem életem szerelmét és a gyermekeimet, akik a világot jelentik számomra. Nem utolsó sorban pedig, Hazz szüleit, akiknek oly sok mindent köszönhetek.

Tina is halkan sír férje vállán, míg Adrian csak maga elé néz és próbálja feldolgozni a hallottakat.

- Mi a baj, Apu? – hallom meg Ollie, Harryhez intézett szavait – Miért sírnak a nagyiék?

Harry felmegy a fiúnkhoz az emeltre és beviszi a húgával közös szobába.

Anyu sírása a hosszú percek elteltével, lassan-lassan csillapodni kezd. Rám emeli barna szemeit és most ő fogja meg lágyan az arcom.

- Mit talált Dr. Culder? – teszi fel a kérdést.

Felsegítem a földről és a kanapéra ülünk. Tina és férje is kíváncsian várják a letargikus választ.

- Petefészek rákom van – felelek – Dr. Culder szerint ezzel még nem is lenne gond, de már a májamon és a vesémen is megtalálható az áttét.

- Ez biztos? – hitetlenkedik Christina, s csak egy bólintással felelek.

- És mennyi... mennyi....? – dadogja Adrian.

- Mennyi időm van hátra? – nevetek kínomban – Nagyjából fél év.

- Édes Istenem – kapja a következő sokkot anya.

Szorosan magához ölel, és úgy érzem; soha nem akar elengedni. Ahogy én sem őt.

- Nagyon szeretlek, Anya – szakad át a könnyáradatnak épített gát – Te vagy a legjobb édesanya a világon. Nálad jobbat nem is kívánhattam volna.

- Ne kezdj el búcsúzkodni – szakad el tőlem és vállaimnál fogva megráz – Ne kezd búcsúzkodni, Romina – ismétli meg.

Anyának beletelik egy-két órába, míg zokogása alábbhagy. Harry ez idő alatt az emeleten marad az ikrekkel. Anyu elszenderül a vállamon. Adrian az ölébe veszi és felviszi őt a vendégszobába, ahol éjszakáit is tölti. Christina is megölel, majd felküld a gyerekekhez.

Nem akarom a végtelenségig húzni az időt azzal, hogy nem mondom el nekik az igazat. Minél tovább titkolózom, annál rosszabb. Fogalmam sincs, hogy, s miként fognak reagálni a tényere, miszerint az anyukájukat hamarosan elveszítik.

Kiskorukban mindig az mondtam nekik, hogy apa a mennyekben játszik az angyalokkal. Furcsa lesz ez a történetet magamra formálni...

☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair