/Laila/

Másnap reggel Loki azzal az édes, elégedett mosolyával fogadott:

-Jól aludtál életem?-kérdezte az arcomat simogatva.

-Igen....és te?

-Csodásan! Köszönöm, hogy itt vagy nekem, szerelmem! -erős karjaival átölelt, majd lassan, forrón megcsókolt.

Pár perccel később, miközben öltözködtem, Loki nem tudta levenni rólam a szemét és mint akit elvarázsoltak, úgy nézett rám, majd ezt mondta:

-Annyira....szép vagy! -erre kb. olyan vörös lehettem, akár egy paradicsom...

-Köszönöm... Na öltözz fel Rómeó, mert kezdesz zavarba hozni! -dobtam oda neki az ingét, mire ő elnevette magát és a hátára vette a ruhadarabot, majd amikor odamentem, ő a kezemnél fogva magához húzott...

-Laila, Laila, Laila! Miért vagy te ilyen gyönyörű? Bocsáss meg, de nem tudok ellenállni neked!...Úgy szeretlek, majd megeszlek!...-követelőzően lecsapott ajkaimra és leterített az ágyra, mire én nevetve ezt mondtam:

-Hékás, azért azt ne tedd! Nem ízlenék neked, inkább hozok valami normális kaját, jó? Eressz el, te oroszlán! -a herceg erre csak csukott szemmel, mosolyogva morgott egyet, majd hirtelen lefagyott, és idegesen így szólt:

-A fenébe, jön anyám! El kell rejtőznöd, siess!

-Mi? De hova?-értetlenkedtem, a ruháimat magamra kapva.

-Tök mindegy, csak csináld! -egy szempillantás alatt láthatatlan lettem, Loki pedig magára húzott egy nadrágot...

/Loki/

Amikor Laila eltűnt, pont akkor nyitott be anya:

-Á, szia! Mi szél hozott erre?-kérdeztem vigyorogva, mintha mi se történt volna.

-Loki! Te meg miért vagy még mindig itt és miért vagy félmeztelen?

-Öhmm....egy kissé melegem volt az éjjel! Bocsáss meg, teljesen megfeledkeztem az időről! Pár perc és megyek!-hadartam el a választ.

-Jólvan fiam, igyekezz!-mondta, majd elment, Laila pedig előbújt:

-Miért mondta, hogy igyekezz? Hová kell menned, ugye nincs baj?

-Nyugalom édesem, nincs semmi gond, csak ma van Thor koronázása!-válaszoltam, miközben kerestem az ünnepi ruhámat.

-Értem,...akkor én megyek is, nem akarlak feltartani! Majd találkozunk, szia! -egy gyors puszit adott a számra, majd elsietett...

/Laila/

Amikor megpillantottam a királynét eszembe jutott, hogy ma van az a nap, amikor a gyógyítók meglátogatnak minket, szolgálókat és ellenőrzést tartanak. Ez a dolog úgy szokott zajlani, hogy minden lánnyal, aki betöltötte a 18-at, megitatnak egy főzetet. Hogy milyen főzetről is van szó?: Olyanról, amely megakadályozza, hogy gyerekünk legyen.
A kivizsgálás során szokott olyan is lenni, hogy akinek már látszik a hasán, hogy babát vár, azt alaposabban megvizsgálják, és hogyha csak egy katonától, vagy szolgától fogant a gyermek, az illetőt felmentik feladatai alól és táppénzre küldik. Viszont hogyha valamelyik herceg a gyermek vér szerinti apja, akkor az anyukát elvetéltetik, vagy ha ő ellenáll, kivégzik!...Ezért is reménykedek, hogy tegnap éjjel nem történt semmi...-ezek a gondolatok jártak fejemben, amikor megérkeztem a közösségi helyiségbe, ahol már mindenki ott volt, beleértve a gyógyítókat is.

-Laila? Te meg hol voltál?-kérdezte az egyik lány, amikor mellé álltam.

-El kellett intéznem valamit!-válaszoltam röviden, majd hirtelen görcsbe szorult a gyomrom a félelemtől, amikor a dokinő elém lépett.

-Ezt idd meg, kedvesem!-átnyújtotta nekem a poharat, majd én remegve a kezembe vettem.

-Mire vársz?-kérdezte a nő, sürgetve döntésemet.

Nem akartam húzni az időt, de féltem meginni a varázsszert!: Mi van, ha ezzel hibát követek el? Mi van, ha a sors nem így akarja?....Nem Laila!: Ne mondj ilyeneket, hisz nem is biztos, hogy fogant babád tegnap! Lehet, azzal okoznál fájdalmat Lokinak, hogy nem iszod meg!...Gyerünk, tedd már meg!!!
Végül a számhoz emeltem a poharat, majd nagynehezen lehúztam a keserű, mocsár szagú kotyvalékot...
Ezután mindenki végigment a teszten. Egy munkatársunkat elküldték táppénzre, hisz bevallotta, hogy az egyik őr szeretője, így megtarthatta a kicsit...

-Laila? Kérdezhetek valamit?-jött oda hozzám Nikol, miután elmentek a gyógyítók.

-Persze!-válaszoltam, egy erőltetett mosoly kíséretében.

-Miért hezitáltál annyit? Csak nem...?

-Nem, nem dehogy! Biztos vagyok benne, hogy nem fogant gyermekem!-erre a válaszomra a barátnőm szája elé kapta a kezét:

-Te Lokival...?!?

-Higgadj le kérlek! Igen, nagy hibát követtem el, de mindennél jobban kérlek ne mondj senkinek semmit! Megbízhatok benned, barátnőm?-ő erre beleegyezés képpen bólintott egyet, majd elkomolyodott:

-Igen, de ígérd meg, hogy nem kerülsz bajba!

-Rendben, nincs több egy éjszakás kaland!-egy percig megbántam, hogy ezt kimondtam, hisz annyira élveztem az együtt töltött perceket a herceggel...

Pár nappal később...:

/Loki/

Ott álltam egy mező közepén, majd megláttam Lailat, ahogy mosolyogva jön felém. Gyönyörű volt, mint mindig!

-Loki? Érzed ezt?-megfogta a kezemet, majd gömbölyű hasára húzta, és rám mosolygott.

-I-igen! -a kezemnél éreztem, hogy valami mocorog, és rájöttem, hogy nem káprázik a szemem...

-Ő a kisfiad, Loki! Szeretlek!-a szerelmem lágyan megcsókolt, majd hirtelen elteleportáltunk a kivégző helyre, ahol Odin, pár katona és egy hóhér volt.
Elválasztottak Lailatól, majd Odin megszólalt:

-Bocsáss meg fiam, de nem hagyhatom, hogy szégyent hozzon a családunkra!-a fekete köpenyes, baltás fickó közelebb lépett a lányhoz, aki csukott szemmel ezt mondta:

-Szeretlek Loki! -egy hirtelen mozdulattal ki akartam szabadulni az őrök fogásából, de Thor visszatartott:

-Ne, Loki! Nem tehetünk semmit! Annyira sajnálom!-ahogy ezt kimondta, megölelt, majd a király intett a hóhérnak, hogy tegye meg azt, amitől a legjobban rettegtem...:
Habozás nélkül, rezzenéstelen arccal megtette!: Megölte az egyetlen személyt, akit még az életemnél is jobban féltettem és szerettem.
A varázserőm kitört belőlem, így kibontakoztam a katonák és Thor karjai közül, majd üvöltve sírva fakadtam és ezt kiáltottam:

-NEEEEEEEE!!!!!

Kalapáló szívvel, szinte zihálva ébredtem fel, majd a fejemhez kaptam:
Te jóságos Valhalla!!! Micsoda lidérces álom!!! Várjunk....annyira valóságosnak tűnt!: Jajj ne, ez lehet, hogy látomás volt!!! Neeeeeeee!!!!!! Ez nem lehet a jövő!!!!...
Teljesen összetörve, az ágyamon felülve, kitört belőlem a sírás....

/Laila/

Ma reggel is boldogan vittem fel Lokinak az ételt, izgatottan várva, hogy lássam őt...
Benyitottam a szobába, majd a herceg kisírt szemeit látva gyorsan letettem a tálcát az asztalra, és odasiettem hozzá.
Amikor meglátott, felpattant, majd szorosan, szótlanul megölelt és sírni kezdett.

-Loki? Loki mi a baj? Miért sírsz?-ezt a férfit még sosem láttam ennyire összetörve, ilyen vörös szemekkel...

-Laila,....ó Laila! Borzalmas rémálmom volt!: Várandós voltál a fiammal, ezért Odin a szemem láttára kivégeztettet!-mesélte elcsuklott hangon, mire újra átöleltem:

-Nyugodj meg, Loki! Ez csak egy csacska álom! Nincs semmi baj, itt vagyok,.....itt vagyok!-ölelkezés közben egyik kezemmel a fejét, a másikkal a hátát simogattam.

-Tudom Laila, de....annyira valóságos volt, akár egy látomás! És az én látomásaim sosem hazudnak!.....Nem akarlak elveszíteni!!! Abba belehalok!!!

-Nem fogsz Loki! Nem fogsz! Az se biztos, hogy minden része igaz! Lehet, hogy csak....csak a jó dolgok valósulnak meg!-mondtam megnyugtató hangon, mire ő a két tenyere közé fogta az arcomat és értetlenül nézett rám:

-Ho-hogy érted ezt?

-Még amikor a gyengélkedőn voltam....tudod, a kígyómarás miatt!....Édesanyád azt mondta, hogy szép jövő vár rám! Én hiszek neki, ezért kérlek ne aggódj! Most itt vagyunk egymásnak, és csak ez számít!-megsimogattam a herceg arcát, majd lágyan megcsókoltam, amit ő még mindig patakokban folyó könnyekkel, de viszonzott....