- Nem tudom eldönteni melyik a legveszélyesebb variáció. Ha mindannyian bemegyünk és üresen hagyjuk a házat vagy, ha nélkülem mentek be, esetleg ha csak egyikőnk megy be a faluba - magyarázza Konrád.

- Az ikreket mindenképpen veszélyes lenne megmutatni elsőre - szólok közbe. A karomon most Kasztor alszik, Evolet Bonifác kezében ugyanúgy.

- De pedig muszáj bejönnötök. Előbb- utóbb az emberek ugyanarra jutnak, mint Azár. Már most zúgolódnak - mondja Ruga.

Az asztalunknál ülünk körben. A múltkori eset után komolyan el kellett gondolkoznunk, hogy megmutatjuk magunkat végre. Veszélyes, hisz így az az őrült lány előbb megtalálhat minket, de egy titokzatos új család híre gyorsabban terjed, főleg ha egy nő él két férfival. Nem igazán nézik jó szemmel.

- Ha Bonifác és Konrád megy csak be.... - Bonifác nem engedi befejezni a mondatot.

- Nem hagylak egyedül az ikrekkel. Vagy mindketten vagy egyikőnk sem - erősebb hangjára Evolet megriad a szunyókálásból, de Bonifác egyből ringatni és csitítgatni kezdi, mire szinte rögtön visszaalszik.

- Akkor én maradok, ti pedig bementek. Ruga is veletek megy. Ha egy helybelivel látnak együtt, előbb megbékélnek velünk - veti fel a legészszerűbb módot Konrád.

- És te? Te is idegen vagy itt - mondom.

- Ez igaz. Majd legközelebb. Addig is mond, hogy a bátyád vagyok, ha kíváncsiskodnak - látom rajta, hogy nem szívesen mondja ezt.

- És a szeme meg a haja? Az emberek nem fognak félni tőle? - kérdezi Bonifác jogosan. Erre már én is gondoltam. Nem mindennapi látvány egy szürke hajú, narancsszín szemű lány.

- Itt megszokták a különleges embereket. Sok natamina került ide az évszázadok során. Az emberek nem tudják mik, kik ők valójában, de nemes egyszerűséggel természetesnek veszik már az ilyesmit - végre olyan hangzik el az asztalnál, ami kissé megnyugtató. Főleg, hogy ez Ruga szájából hangzott el.

- Akkor így lesz - sóhajt fel Bonifác. - Essünk túl rajta.

Mindannyian felállunk az asztaltól Konrádot kivéve. Ő tovabbra is marad és maga elé bámulva üldögél. Bonifác is észreveszi, majd hosszan pislant és átveszi Kasztort is. Lefekteti őket a kiságyba.

- Konrád - ülök vissza az asztalhoz, de ezúttal a mellette lévő székre. - tudom, hogy még mindig nem békéltél meg a helyzettel, de nem rágódhatsz örökké ezen.

Nem válaszol. Kezeit maga köré tekeri, a csuklóit furcsán maga felé feszítve.

- Ha nem bírsz tovább velünk maradni, én nem haragszom meg, ha továbbállsz. Ha ez a vágyad...

- Nem akarok elmenni innen - leengedi a kezeit és az asztalra teszi őket. Hosszú inge most is eltakarja a csuklóját. - Örülök, hogy boldog vagy Bonifáccal. Az ikreknek és neked jó dolgotok van mellette, csak tudod én ide nem illek már. Mellőzött lettem újra. Az én életem csak erről szól. Rövid időkre fontossá válnak emberek, de én sosem leszek igazán fontos bárki életében. Szép lassan mindenki kihal körülöttem és én újra egyedül maradok. Ez az élet nem kell nekem.

Rájöttem. Tudom miért rejtegeti a kezét. Felállok és leveszítem az asztal lapjára a karját és felhúzom az ingujját. A csuklója és az alkarja tele van vágásokkal. Frissek, talán pár naposak. Hegeket nem látok közöttük. A sebek nem kimondottan mélyek, mintha nem lett volna biztos abban, amit csinál.

- Ezt nem teheted magaddal. Te teljesen megőrültél - engedem el a karját. - A másik is így néz ki?

Szó nélkül visszatűri az ingét, ami egyet jelent az igennel.

- Áthozatom Rugával és Bonifáccal az ágyad és a cuccaid - felállna és próbálna ellenkezni, de nem hagyom. Megfogom mindkét kezét és felrakom az asztalra.

- Húzd fel az ingujjad. Kitisztítom a sebeket - elfordulok a gyógyszeres szekrény felé. Bízom abban, hogy megérti, hogy én csak jót akarok neki.

- Próbáltam véget vetni az életemnek, de nem tudtam rászánni magam, hogy tényleg vége legyen - magyarázza.

- Mert a gondolat ellenére, ami elborította most az agyad, érző, értelmes natamina vagy - mondom miközben előveszem a megfelelő növényeket.

- Akinek túl sok már a világ. Túl sok halál és születés forgott körbe körülöttem. Amire viszont egész életemben vágytam, azt nem kaphatom meg soha - engedelmesen felhúzta az ingujjait és kinyújtotta mindkét kezét az asztalra.

- Sajnálom - ülők vissza mellé. - Lehettem volna én az, aki kisegít ebből.

- De neked nem ez lett megírva. Neked Bonifác, az ikrek és még egy baba lett megírva.

- Még egy baba? - értetlenül nézek rá. Egy ruhadarabot fertőtlenítővel kenek be, majd a kendőt a sebekre nyomkodom. Konrád néha felszisszen, de nem rántja el a kezét.

- A jövőkép. Egy gyermek előrelátása ritka esemény, de sosem változik. Ha valaki előre látja a gyermekét, az biztos pont a jövőképben, mással ellentétben - mondja egyre keserűbben.

- És te - lép mellénk Bonifác. Az ikrek az ágyukban alszanak, Ruga pedig kiment a teraszra. - Te is ott voltál.

- Sosem fogom megszokni, hogy belelátsz Jára fejébe - mosolyodik el Konrád.

- Bárcsak így lenne, - simít végig a karomon Bonifác. Konrád arca egy pillanatra összerándul, mintha újabb vágást ejtett volna magán. - de csak akkor láttuk ugyanazt. És te ott voltál. Nem fog ez változni.

- Kössz, Bonifác. Jó hallani, hogy számítotok rám, de ti is nagyon jól tudjátok, hogy nem vagyok szerves része a családotoknak - mosolyodik el keserédesen.

- De igenis az vagy. Ez az én családom és te is a családom része vagy - elvégzem az utolsó simításokat a karján, majd felállok. - Hozzánk tartozol akár tetszik, akár nem, de ettől függetlenül elfogadom a választásod. Viszont amíg nem bízhatok benned, amíg nem vigyázol magadra, nem engedlek el.

Egy pillanatra csend ül ránk. Bonifác és Konrád is elmosolyodik, majd Konrád feláll és szó nélkül elmegy.

- Büszke vagyok rád - csókol a hajamba Bonifác.

- Szétvagdosta a kezét. Borzasztóan néz ki - hunyom be a szemem és dőlök hátra.

- Láttam - Bonifác hangja megértő.

- Teljesen el van keseredve - teszem a kezem Bonifácéra a vállamon.

- Egyedül van. Még egy ennyit megélt férfinak is vannak igényei - mondja.

- Tudom, de most nem csak erről van szó. Konrád örökké fog élni, ha csak meg nem öli valaki. Akár önmaga.

- És társra van szüksége, aki nem csak jön és megy az ő hosszú életében - fejezi be helyettem. Csak lassan bólogatok.

Nem tudom meddig ülünk némán, de Ruga szakítja csak meg a csendet, mikor visszajön.

- Indulhatunk? - kérdezi. Lemaradt a közjátékról.

- Persze. Veszünk melegebb ruhát és mehetünk - állok fel az asztaltól.

- A nők a faluban szoknyát hordanak - mutat a lábamra Ruga.

- Muszáj? - kérdezem nyűgösen. - Sosem hordtam szoknyát.

- Csak először. Később járhatsz nadrágban.

- Legyen. Van egy szoknyám a szekrény alján - az említett szekrényhez sétálok és feltúrom az egészet. Végül megtalálom azt, amit kerestem. Gyorsan belebújok és magamhoz veszem Evoletet, Bonifác pedig Kasztort.

- Majdnem normális embernek nézel ki - vigyorodik el Bonifác.

- Te most sértegetsz? - fordulok felé, miután kilépünk az ajtón. Bonifác és Ruga együtt nevetnek fel.

- Hagyjátok magatokat megismerni és szeretni fognak az emberek - mondja mosolyogva Ruga. - Először végigjárjuk a falut, aztán elmegyünk hozzánk. Maura imádni fog titeket, az ikreket meg pláne. Szibill talán bizalmatlan lesz. Nem bízik az emberekben a húga eltűnése óta.

- Hogy hívták a kislányod? - kérdezem.

- Zejna. Zejna volt a neve. Most tizenhét éves lenne - egy pillanatra elhallgat, majd először Bonifácra, aztán rámnéz. - Ti hány évesek is vagytok pontosan?

- Amennyinek kinézünk. Jára tizennyolc, én pedig huszonöt - válaszol kettőnk helyett Bonifác.

- És Konrád?

- Konrád sokkal idősebb mindkettőnknél. Még nálad is idősebb - mondom.

- Ő is natamina, akármilyen idős lehet. De mégis mennyi? - kíváncsiskodik.

- Nem tudjuk pontosan, több száz éves - Ruga szeme elkerekedik.

- Sosem hallottam ilyen idős natamináról.

- Valószínűleg nem ő az egyetlen. A meddősége súlyosabb átok, mint bárki hinné - mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom. - A nataminák az örök életet az utódaikba örökítik tovább és a fogantatás pillanatában ez átruházódik a gyermekre.

- Konrádnak nem lehet gyermeke, így nem veszti el az örök élet képességét - vonja le Ruga a saját következtetését.

- Így van - ennyit tudok hozzáfűzni.

Bonifác megfogja a kezem és megszorítja. Eszébe jutott a kunyhóban történt beszélgetés, akárcsak nekem. Nem lesz így rendben Konrád sokáig.
Pár perc gyaloglás után kiérünk az erdőbe és a tisztás túloldalán feltűnik a falu.

- Készen álltok? - kérdezi Ruga.

-  Van más választásunk? - kérdezek vissza.

- Nem igazán - mosolyog ránk biztatóan, majd előrefordul és elindul, át a mezőn.