Az első kritikakérés ex_vero könyvére érkezett, amelyről itt vannak az alapvető információk:

Író: ex_vero, my_dog_and_me

Cím: Assecue

Műfaj: akció, krimi

Leírás:

Terjedelem: 1 fejezet

Állapot: befejezetlen

Azt hiszem a kritikámat egy rövid összefoglalóval kezdeném a történetről, így aki nem olvasta is kap egy bizonyos képet a történetről:

Történetünk Wattiában játszódik, ahol egy magát Beának nevező személy valamilyen illegális tevékenységet folytat. Ugyan évekig állt pszichiátriai kezelés alatt, most egy bűnszervezet élén áll. Két főszereplőnk, Judas és Diana feladata az, hogy kézre kerítse és leleplezze őt.

Mikor kritikát, vagy egyáltalán könyvet írok négy fő szempontot veszek figyelembe, ezek alapján vetem papírra gondolataim:

- Nyelvi szint
- Karakterek
- Háttérvilág
- Dramaturgia

Kezdjük az elsővel - és véleményem szerint a legunalmasabbal -, a nyelvi szinttel:

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy hatalmas örömöt okozott végre egy olyan íróval találkozni, aki nem ugrál minden mondatában az igeidők között. (Ezért nyugodtan veregesd meg a vállad helyettem.)

Nyelvtanilag nagyrészt rendben volt, egy-két olyan hiba volt, mint az azt hiszem jégkék meg valami más szín két szóban írva. Ezek egybeírandóak, mert csak. Ez a nevük és kész. Akkor kellene külön írni őket, ha mint az adott dolog anyaga lenne feltüntetve.

A kötőszavaknál láttam sok helyen kisebb képzavart; hol odakeveredett egy-egy vessző, hol elmaradt néhány. Itt a következő szabály lép életbe: "és" elé nem kell vessző, ugyanis maga a szó betölti annak szerepét, mint mondatbővítő. (Ebből következik, hogy nem kezdhetünk vele mondatot.) A további kötőszavak, mint például a "hogy", a "viszont", vagy a "de" elé szükséges, ugyanis ott az mutatja az élesebb szünetet, mint a szóköz. Gyakorlatilag ez helyettesíti a pontot.

Az egyik legnagyobb hiba a nyelvi szintnél amit észrevettem az a párbeszédek írása. Elég bizonytalan az írásmód, elég sok a hiba, de megpróbálom elmagyarázni hogyan is lehetne ezeken javítani.

Az hatalmas könnyebbség, hogy az megvan, hogy a gondolatjel (avagy itt wattyn elfogadott kötőjel) előtt és után szóköz van, viszont az írásjelek és nagybetűk sokszor nem stimmelnek. Abba, ami ment ha nem probléma majd akkor megyek bele, ha valaki más elköveti azokat a hibákat egy másik könyvben.

De hogyan is helyezzük el az írásjeleket a párbeszédeinkben?

Ez egy sokkal egyszerűbb dolog, mint amilyennek elsőre kinéz: ha a megszólalás utáni kötőjel után az ott lévő kiegészítés a kimondott szöveg milyenségére és hogyanjára vonatkozik, ez esetben folytatólagosan, pont és nagybetű nélkül írjuk, hiába ért előtte véget a beszélő mondata. Általában a következő szavak a következő ragozásban szoktak így állni:

Mondta, tette, vette, ette, harapta, kapta, adta, vágta, rágta, nézte, kérte, lépett, maradt, állt, megszentségteleníthetetlenítette stb.

Ezen szavak bármilyen idejű vagy személyű ragozása a párbeszéd kimondott elemei után elhelyezve kisbetűvel, folytatólagosan írandók.

Élesben így néz ki:

- Szeretem a csokit - kapta ki Maris Jani kezéből a bonbonokkal teli dobozt.

Viszont, ha nem folytatólagosan kapcsolódik az elhangzott szöveghez, akkor ilyen lesz:

- Nézd, havazik. - Csalódottan nézte az ablakot, szinte szoborrá fagyott a hópelyhek láttán. Sose szerette a telet.

Következő nyelvi szintes pontunk a hangutánzó szavak.

Nem, nem károgott egyik ember sem a történetben és nem, nem kukorékolt a macska. Ezalatt az "áhhg" "phu", meg a kis társaikat értem. A most következőket nem láttam a történetben, de fontos megemlíteni, így az ahhw, meg a tch is idetartozik, bár utóbbi még szódával elmegy, a többi társával ellentétben, amik viszont gondolatjel után kerülendők.

Eleve ott a tény, hogy ha megpróbálod kimondani ezeket vagy kifulladsz, vegy nyelvizom törést szenvedsz annak ellenére, hogy ez nem is létezik.

Emellett sokkal jobban mutat és könnyebben olvasható - na meg kimondható -, ha nem phu szerepel, (amit egy angolos elég erősen félre is érthet...) hanem az, hogy sóhajtott.

Nem akarom órákon át taglalni, egy szó mint száz: az emberi hangutánzó szavakat kerüljük (az "Ú!", az "Ó!" és társaik nem ide tartoznak, azok nem hangutánzók, hanem hangok) az írásainkban.

Én ennyivel le is zárnám a nyelvi szintet, több dolgot nem írtam ki a jegyzetfüzetembe, vagy nem tudom elolvasni.

Következzen mindenki imádott része, a karakterek! (- hazudta az író, ahogyan a matek tanárom szokta volt mondani.)

Ebben a kategóriában külön kiemelném, hogy a főszereplő Judas karaktere nem tipikus watty sablon, ami kifejezetten tetszett. Bár itt a karakter korából és életstílusából ítélve nem a wattpad népe a célközönség, de ez most nem ide tartozik.

Összességében lényegesen jobbak a karakterek, mint ami a wattytól megszokható, viszont itt is lenne néhány dolog amit kiemelnék.

Az első, a sablon. Nem, nem a wattys sablonra, hanem az írói sablonra gondolok. Minden írónak van egy tipikus karaktertípusa, amit szíve szerint minden protagonistájára ráaggatna, viszont ez nem jó.

Itt nem teljesen a személyiségre gondolok, hanem a beszédstílusra. Minden ember aki ábrazolva lett különböző élethelyzetekből jőtt, különböző karakterrel, ami viszont a beszédjükből nem derül ki, nincs ábrázolva a személy karaktere. Minden mondat ami elhangzik, elhangozhatna bármelyik másik karakter szájából is. (Itt nem a gyerekekre vagy Judas feleségére gondolok) Fontos lenne érzékeltetni Judasnal a korral és az apasággal járó szókincset, a társánál pedig az ő kis világának a szókincsét, stílusát.

Ebben például rendkívül nagy segítség lehet, ha adsz egy bizonyos szófordulatot az adott karakternek, és máris egyedibb lesz.

Az is segít, ha megnézed miben mások a karakterek, emiatt milyen más szavakat tanulhattak meg.

Ebben a lényeges pontok: a beszéded, a kiejtésed stílusát (tájszólás, hasonlók) legnagyobb részt egészen kis korodban (nagyjából hat-hétéves korodig) fejleszted, a szüleid, a nevelőid által. (Valószínűleg olyan kiejtéssel fogsz beszélni, ahogyan ekkor hallod.)

A szókincsed alapját olyan hatéves korodig nyered el, majd utána alakul ki a stílusod. (Errő szól a 10-25 éves korodig tartó életszakasz.) Ezután már valószínűleg érdemi változás nem történik a beszédedben.

A következő dolog a szereplők mozgása. Nem igazán volt megemlítve hogy mozognak, ami szintén hiányzik. Ha nem probléma, ezt nem taglalnám tovább.

Bea is feltűnik az első fejezetben, itt felhívnám rá a figyelmet hogy ne ess bele abba a hibába, hogy csak emlegetik hogy ilyen rossz és olyan rossz, de semmi interakció nincs közte meg a főszereplő közt.

Mivel összesen az első fejezet van eddig fent, így többet nem is mondok a karakterekről.

Jöjjön hát a háttérvilág. A kedvencem a nem fantasy sztoriknál...

Wattia neve kifejezetten tetszik, nem is értem miért... De ez most nem ide tartozik, a név tetszése személyes vélemény.

Első fejezet lévén nem sokat tudtam meg a háttérvilágról, ami viszont jó lett volna, ha egy pár félmomdatnyi infót elszórunk az ehhez hasonló háttérvilágról, ha kitalált városról, országról, világról van szó. Abban az esetben is, ha valamilyen létező helyről írsz.

Sajnos erről többet nem tudok mondani, mivel nem sokat tudtunk meg róla.

Az utolsó, egyben egyik legizgalmasabb dologhoz értünk ezzel, a dramaturgiához.

A kezdés egész jó, megtudunk elejtett információkat a cselekményívről, kapunk megválaszolandó kérdéseket, tehát a figyelemfelkeltés megvolt.

Viszont, nekem az első és legfontosabb dolog egy történetben az az, hogy ütős legyen már az első mondata, ami itt hiányzott. Az in medias res kezdés lenne a legjobb ehhez a történethez, mivel egyrészt az első fejezet elég hosszú, ami kerülendő, mert a végére az olvasó megunja a tömött sorok nézegetését, várja, hogy megtörjön ez a monotonitás egy új fejezettel.

De hogyan lehetne rövidíteni rajta?

Nos, egyszerűbb a válasz, mint a legtöbb esetben, ugyanis itt az első két karakter bemutatásának nincs semmi szerepe. Elég lett volna onnan elkezdeni, hogy összefutnak, a többit pedig a későbbi szövegekbe simán bele lehet építeni, és máris lerövidül a fejezet, és in medias res kezdéssé válik, ami felkelti az olvasók figyelmét.

Tudom, nem ehhez a vázlatponthoz tartozik, de az írás szemszöge is egy nagyon fontos pont, ami megemlítendő.

E/3 volt, amivel nincsen semmi baj, bár kissé nehéz jól megírni.

Ennek három fajtájából te a démon szemszöget választottad. (Én hívom így, amikor az E/1-et gyakorlatolag E/3-ba rakjuk, és kis démonként látjuk a szereplő gondolatait belülről.) Nem tudom mennyire volt tudatos a két karakter szemszöge közt való váltás, de csak azt tudom rá mondani, hogy ne.

Összezavarja az olvasót, főleg úgy, hogy Judas elég erősen egyedüli, erős főszereplőnek lett beállítva.

Ebben a szemszögben egyáltalán nem szabad váltogatni a karaktereket, ki kell jelölni egyet, és ahhoz ragaszkodni.

Ehhez kapcsolódóan nem sok helyen, de néhol láttam olyat, hogy nem a másik karakter kifejezéseit, hanem maga az érzés lett leírva, ami teljes mértékben tilos. Ugyanis mint mondtam, itt egy kis démonként vagy jelen egyetlen karakter fejében, tehát mindenki mást csak kívülről láthatsz. Írhatsz olyat, hogy mit érez, de csak akkor, ha az is ott van, hogy miből következteti a karakter.

Azt hiszem, röviden ennyi lenne a kritikám erről a könyvről. Kicsit több időbe telt megcsinálni mint gondoltam, ami miatt bocsánat, de egyszerűen csak most jutottam el addig hogy befejezzem. Remélem hasznos, és tudtam segíteni. 🙂

A többi kritikával kicsit késni fogok, emiatt bocsánat.