Az elhatározásommal ellentétben, a torna órai malőrt követő napon nem jutottam el az iskoláig. Jobban mondva, külső okok korlátozták le ezt a páratlan lehetőséget.

Apám éjjel negyed tizenegyre ért haza, s ahogy elnéztem a konyhaszéken elterülő testét - a speditőre nagyban megnehezíthette a napját.
Néhány szót tudtam csak vele váltani. S abból is, a legtöbb az én számon szaladt ki.
Nem sok időt töltött otthon. Hajnali fél négykor már a búcsú puszijára ébredtem, s mámoros képpel kalimpáltam a ház bejáratán távozó alakjának.

Kuroh-nak némileg igaza lett...
Miután apa elment, negyed nyolckor háborgó gyomrom bukfencezése keltett. A fürdőszoba különösen messzinek tűnt - kész örökkévalóságig tartott míg áttámolyogtam a WC fölé.
Ezt az utat a délelőtt folyamán összesen ötször tettem meg; oda-s vissza egyaránt. Dél is elmúlt mire a csúfolásnak is beillő emberi formába küzdöttem mivoltomat.

Az elképzelés az volt - ha már kényszer szabira ítélt az a Vörös fajankó -, hogy elintézem a hétközbeni bevásárlást, és megmetszem a kis rózsakertemben elnyílt szépségeimet.

Az időjárás viszont ezt is keresztülhúzta egy laza csukló-mozdulattal. Egész nap szakadt az eső... A „B” tervemnek így lőttek; maradt a benti, s a konyhai sertepertélés...

- Persze, anya! Ne aggódj, jól vagyok - kántáltam már vagy harmadszorra a vonal másik felére. Mivel épp a Besamel-mártás kivitelezésén ügyködtem, a készüléket a fülem és a vállam közé szorítva próbáltam megőrizni.
Igaza van apunak... Ideje beszereznem egy fülest!

- Nem, nem mentem orvoshoz. De egy órája nem rókáztam, szóval most már tuti rendben leszek. - Kezdtem belefáradni az anyai gondoskodás túláradó vitájába.

- Nézd, még nem hallucinálók Csillagrombolókat, ahogy Marslakócskákat sem. Majd ha beüt a kraft hívok egy ügyeletes dokit, és megnéz. De addig mi a frárszkarikáért fizessek a kuruzslásáért? Fölösleges pénzkidobás! - Az érvelés megtette a hátását, s belátó hümmögést hozott a túloldalról. - Viszont most elköszönök mert Amál is itt nyekereg nekem a lábam körül, és meg kell etetnem. Jó, jó! Én is téged. Puszilom a csajokat! Szia! - Cirkuszi mutatványt imitálva tettem félre az elnémult elektromos kütyüt.

A búcsú indoka valós volt. Drága négylábú szőrmókom lassan tíz perce udvarolt nekem a napi whiskas-tasakos adagjáért. Csoda volt, hogy még nem vetődtem el a tekergőzésében...

Miután kielégítettem az éhenkórász igényeit összeállítottam a lasange-t, s betoltam a sütőbe a jól megrakott jénait.

- Így ni! - poroltam le a kezem, s félre dobtam a sütőkesztyűt. A mozdulat után a konyha kicsiny ablakához léptem, s a reluxát felhúzva vetetten egy pillantást az utcára. Az égi áldás továbbra is szakadatlanul ömlött. Egybefüggő függönyként nehezedett a városra.

- Ha így folytatja Velence szedheti a sátorfáját és költözhet Tokió helyére - motyogtam zsörtölődve.

Szemeim a ház terasza melletti ereszre siklottak. Volt egy olyan megérzésem, hogy valami nem okés vele.
Igazam is lett...
Az alumíniumcső félre csúszva hevert egy karnyújtásnyira a talapzattól.

Hogy ez miben okozott nekem akkora bosszúságot?
Az összedobott elvezető hiányában a tetőről lezúduló víz egyenesen a ház tövébe mosta be magát, ami minden volt csak nem ideális egy ilyen könnyűszerkezetes építménynél.

- A francba! - bukott ki belőlem füstölgve. Gondolkodás nélkül kaptam fel a sarokban hagyott műanyaga partvist. Az ajtó felé robogva pedig magamra öltöttem az esőkabátomat, majd feltéptem a kilincsel ellátott falapot.

Nem kis erőfeszítésembe került, hogy a helyére küzdjem a majd két méteres elvezetőt, majd ezt követően a csatorna felé seperjem az összegyűlt mini tengert. Kishíján még a pocsolyába is majdnem beletáncoltam magam. Ám az utolsó pillanatban egy piruettel megmenekültem az úszás nem kívánt élményétől.

Már épp indultam volna a teraszra vezető lépcső felé, mikor szemem sarkából valami ázott halmot pillantottam meg.

Először azt hittem, hogy a szemközti közértből leszelektált munkaruhák kupacához van szerencsém. De ahogy megfordultam, és jobban szemügyre vettem - még a vízcseppek tarkította lencsémen keresztül is hamisíthatatlanul ember formát vettem ki belőle.

Szentszar! Ez meg mit keres idekinn, ilyen időben?!

Emberi lelkületem képtelen volt egyszerűen átlépni a dolog felett, s úgy tenni mintha észre se vettem volna.

- Hhh... Egyszer a jószívűségem fog a sírba vinni! - könyveltem el lemondóan, s összevakartam minden bátorságomat. Lassan, nindzsa mozdulatokkal óvakodtam a magábaroskadt, szanaszét ázott alak felé.

- Héj, élsz még? - kérdeztem alig hallhatóan mikor megálltam tőle két lépésnyire. Választ azonban némi várakozás után sem kaptam.

Ne! Csak ezt NE!
Gyűlölöm!
Kiskorom óta rettegek attól, hogy egyszer én találok rá egy halott csövesre... Erre.. Nesze neked!

Remegő sóhajjal összeszorítottam a szemem, s a seprűnyéllel közelíteni kezdtem a mozdulatlan test felé.

- Ha hozzám érsz azzal a retkes szarral, megöllek!

A hirtelen megszólalástól annyira megijedtem, hogy a közelebbi lábamat felhúzva rántottam össze magam.

- Azt a kurva mindenit! - szaladt ki a számon.

A vízben tocsogó emberkupac ekkor finoman megmoccant.

- Mit akarsz? - szegezte nekem a kérdést, mihelyst találkozott a tekintetünk.

- Én? - böktem magamra elvesztve a fonalat. - Hát, izé... Csak érdekelt, hogy... Szóval... Érted, nem?!

Értelmetlen hebegésemre kék, szúrós szemei csikókká szűkültek szemüvege mögött.

- Nem, nem értem. Törődj a magd dolgával! - köpte érzéketlenül, s elnézett a lábam mellett.

- Mindig ekkora gyökér vagy? Vagy ezt naponta gyakorlod a tükör előtt állva? - kaptam fel a vizet az epés megszólaláson.

Felelet gyanánt ciccent egyet, majd a fejét hátra döntve kisöpörte a víztől homlokára tapadt tincseit. A nedvességtől sötét, zafír fényben csillogott fekete haja.

- Ehem... - regáltam le a hanyag, rosszfiús mozdulatot. - Akkor meg se kérdezzem hogy bejössz-e a melegre, csak hogy kisebb eséllyel merülj a garantált, két hetes tüdőgyulladás karjaiba. Igaz?!

- Mi okod lenne rá? - vágott vissza teljesen ésszerűen. - Azt se tudod ki vagyok!

- Jogos... - hőköltem kissé visszább. - De annak se nagyon van értelme, hogy itt Titanicozol egymagadban.

A sárc kelletlenül pillantott újból rám. Végigmért egyszer, majd vagy még hatvannyolcszor. Olyan tekintettel vizslatott, mintha magam lennék a Hófehérke meséből a gonosz Királynő. Minden körrel bizalmatlanabb és lenézőbb képpel legeltette rajtam a szemét.

Már épp hagyni akartam a fenébe az Úr által hirdetett testvéri irgalmasságot, mikor lassan felegyenesedett. Jó tizenöt centivel magasabb volt tőlem. Így a nyurga, szikár alkata csak még bizalomgerjesztőbbé tette az arcára fagyott színtelenséget.

- Nem tudok fizetni az ellátásért. - A kijelentés annyira meglepett, hogy köpni-nyelni nem tudtam tőle. De ez kicsit sem érdekelte. Szemrebbenés nélkül folytatta. - De ha továbbra sem hagysz békén, te fogsz megfázni. Úgyhogy engedek.

Venni akartam a levegőt a haragos visszaosztáshoz. Ám ő csuromvizes gyapjú zakója zsebébe dugta a kezét, s megindult a házunk felé. A terasz közepénél járt mire észhez tértem a szövegeléséből. Ingerült sóhaj söpört végig rajtam, majd az üvöltést, és az önszidást lenyelve utána szaladtam.

\§/
/§\

- Éhes vagy? - vettem ki két tányért a szekrényből. A lasange-t néhány perccel korábban vettem ki a sütőből.

- Tegnap dél óta nem ettem - felelt kitérően.

Már nem számoltam hányadik kelletlen sóhaj kívánkozott ki belőlem a srác stílusa miatt. De egy újabb ilyen késztetést kellett legyűrnöm.

- A ruháidat bedobtam a szárítógépbe - mondtam, miközben neki háttal kiporcióztam a kaját. A délelőtti egészségtelen „diétámra” tekintettel, magamnak jóval kevesebbet szedtem.

- Kösz. - A rövid köszönet mellett hallottam, ahogy lerogy az egyik székre. - De nem kellett volna.

- Igazad van... Sokkal logikusabb lett volna a forró zuhany után visszavenni a vizes gönceidet - grimaszoltam, s leraktam elé az egyik tányért. A hozzá tartozó villát már az asztalnál ülve nyújtottam át neki. - Jó étvágyat.

A fiú csak biccentett. Lassan - mint aki fél, hogy mérget rejtettem az étekbe - rétegeire bontotta a kivágott kockát. Miután a negyedik falat után sem lökte félre a tányért, kissé megnyugodva láttam neki a sajátomnak.

Jó tíz percig néma csendben étkeztünk. Olykor lopva felé pillantottam. De kerültem a fölös konfliktust. Már az a tudat is boldoggá tett, hogy hajlandó volt további kötözködés nélkül élni a felkínált lehetőséggel. Nem kis meccsembe került, hogy a zuhany alá is bezavarjam.

Én végeztem előbb az evéssel. Így kézenfekvő volt, hogy én törjem meg a ránk telepedett szótlanságot. Pláne, hogy a ruháit pakolászva egy ismerős jelvényre bukkantam.

- Te is a Sakura Nights-ba jársz, igaz?

- Jah. - A vakkantásnak is beillő válaszra újabb kérdés szökött a nyelvemre.

- Hogy hívnak? - puhatolóztam tovább csendesen, s az asztalra könyököltem. Fiatalabbnak tűnt tőlem. De nem sokkal. Az alattam lévő évfolyamból pedig még csak Yata-san-t ismertem.

- Fushimi - sandított fel az evőeszközt letéve. - Ne erőltesd túl magad a gondolkodásban. Tizedikes vagyok. Nem csoda, hogy nem emlékszel rám. Bezzeg én mindent tudok rólad...

- Hogyan? - meredtem rá kétkedve.

- Misaki és Tatara folyton csak rólad beszélnek... Idegesítőbbek, mint valaha! - Szemforgatós ciccegéssel adott élt a megállapításának.

Tatara-ék..?!

- Ezekszerint, te vagy az a zseni hecker srác, akiről Yata mesélt? Ugyanabba a fura bandába tartozol, mint ő? - csaptam le a témára, mint a tyúk arra a bizonyos meleg dologra. A tantusz úgy esett le, mint a papír húszfilléres... Még a szél is belekapott párszor.

- Banda? - fintorgott rám. - Inkább csürhe... De igen. Közéjük tartoztam.

- Miért? Szétszaladt a ménes? - simítottam végig a tegnap szerzett puklimon. - Kusanagi nem említett ilyesmit tegnap...

- Nem - dőlt hátra a széken keresztbe font karokkal. Apám háromszor nagyobb melegítőjében úgy festett, mint egy groteszk madárijesztő. - Csak elegem lett az ottani morálból. Ott hagytam őket. Csak elpazarolják a képességeiket. - Egy levegővételnyi szünetet tartott. - Gyerekes barmok...

Sok diákot kaptam már azon, hogy az agresszív Vörös által vezetett csapatról susmorgott. De mind elfojtottan és óvatosan tette. Egynek sem volt érdeke, hogy magára haragítsa az egyiküket. Mindenki tudta hogy nem a finomkodásukról híresek. Kivéve persze az egyfolytában mosolygó Tatara-t.

- De hisz Yata azt mondta te vagy a legjobb barátja - hajoltam közelebb, s keresztbe tettem a lábam az asztal alatt. - Fogadjunk egy nő van a dologban! Mindketten ugyanazt a csajt szúrtátok ki, és egyikőtök sem enged, mi?!

Fushimi úgy nézett rám, mintha épp azt vetettem volna fel neki, hogy az év állhatna huszonnégy hónapból is a tizenkettő helyett.

- Faszt... - Minő finom és udvarias megszólalás... - Pusztán nem bírtam tovább elviselni, amit leművelnek. De nem akarok többet erről beszélni. Lapozzunk!

- Ahogy gondolod... - tűrtem hátra az egyik kicsusszant rövidebb tincsemet.

Míg végzett a szárítógép sikerült megtudnom még egyet-s mást róla. Nem volt bőbeszédű, s a hipóért visító szóhasználata is megmaradt. De kifejezetten jól szórakoztam a társaságában.

Yata nem túlzott mikor azt mondta, hogy valódi agytröszt a srác. Kész függvénytábla és különféle lexikonok pihentek a fejében. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy inkább reálos beállítottságú. Mikor Edgar Allan Poe versiről kezdtem litániát regélni neki - úgy méregetett, mintha frissen pattantam volna meg a diliházból. Gyorsan átléptük a témát. Ahogy az elmúló másfél órát is...

- Meg van mindened? - kérdeztem tőle a küszöbön állva.

- Aham... - Az előszobában kezébe nyomott Roxfort-os esernyőt méregette bizalmatlanul.

- Hékás! Nem ugrik rád róla a Griffendél oroszlánja, vagy a Hugrabug címer borza - nevettem fel az arcát látva.

- Reméletem... - Lassan felém fordult, majd megigazította a szemüvegét. - Figyelj... én...

- Nem tesz semmit! - intettem le, s felé nyújtottam a jobb kezem. - Örülök, hogy végre megismertelek, Fushimi.

A fiú kicsit tétovázott, majd viszonozta az előzékeny gesztust:

- Saruhiko - motyogta az orra alatt.

- Hogy mondod? - kérdeztem vissza homlok ráncolva.

- Szólíts Saruhiko-nak.

A választ meg se várva sarkon fordult, majd az ernyőt felnyitva kitrappolt az esőbe. Nem tudom milyen messzire ment, ahogy azt sem hogy látta e egyáltalán, hogy utána integetek. De a bensőmet határozottan melegség töltötte el.

Még a végén kiderül, hogy nem is sült bolondok közé iratkoztam be..?!

Megvártam míg lefordul az utca végét jelző sarkon. Csak azután kezdtem el visszahátrálni a házba.
Elsikló tekintetem azonban megakadt egy kirívó folton. Egy folton, mely a maga parázsló színével kicsit sem illett a környék békés, idilli képébe...