Read

A szanatórium hideg falai előtt rendőrautók gyűlekeznek. Az épület körül újságírók kérdeznek fesztelenül, ahogy a fiatal férfit, megbilincselve kirángatják.

Kérdésekkel üvöltik túl egymást. A gyanúsított halvány mosolyra húzza ajkait.

Szemét!

Az őrsre szállítják. Read nyomozó keze megfeszül a kormányon.

-Csak nem ideges, nyomozó? - kérdezi fesztelenül somolyogva.

-Fogd be! - morogja maga elé

-Csak nem neheztelsz rám Kathy miatt, hm? - dől hátra, hatalmas vigyorral ajkain.

-Fel se fogod hogy életed végéig egy cellában fogsz rohadni. Ezt is érdemled.

-Ez nem szakmaiatlan? - gondolkozik el, felháborító nyugodtsággal.

-Nem érdekel! - emeli meg hangját, s olyan agresszióval hajt be a parkolóba, hogy csoda, nem hagyott keréknyomot.

Kirángatja a sötét szemű férfit, rendőri kísérettel, kik a kihallgatóterembe cipelik.

A nyomozó hatalmas levegőt véve lép be a terembe, szembe azzal, ki számos személy életét tette tönkre, köztük lányáét is. Rutinkérdések hada, a diktafon kedvéért.

-Tisztában van vele hogy ez az emberi jogok eltiprása? - megrökönyödve figyeli a szemben ülő, mosolygó férfit.

-Tudom, ahogy azt is pontosan tudom, hogy amit tettem, és amit tenni fogok, nem felel meg a társadalmi normáknak, csakhogy engem nem érdekel a társadalom. - elégedett vigyorra húzza ajkait, ahogy a nyomozó idegtől remegő karral csörtet ki a kihallgatóteremből.

Az elkövetkezendő hetekben az idegek pattanásig feszülnek, tárgyalás, tárgyalás hátán, míg végül Lasse Harrison-t húsz esztendőnyi börtönbűntetésre ítélik, négy ember öngyilkosságra, továbbá gyilkosságra buzdítása okán.

Lasse

Elégedett, hisz küldetése végére ért, Jenna halála végeztével.
Hisz egy romlott test, és lélek nem érdemel mást, mint halált a véget nem érő szenvedésből, s ezúttal tán valahol jót tett, még ha valójában ő ölte meg.

Talán egy másik életben békére talál, talán egy másik életben boldog lehet, talán egy másik életben együtt lehetnek, hisz két szenvedő lélek tán egybeforr.

Van az a pont, melytől a halál a mentsvár, s csupán egy apró tényező akadályoz, a kötődés, s ha ez kitörlésre kerül, nem marad más csak a süllyedés a saját poklodba, míg önmagad vetsz véget ennek a végtelenbe nyúló szenvedésnek. Akárki beleeshet egy ilyen helyzetbe, melyből a halál jelent menekvést a tulajdon démonaid elől, mely a nyakadba lohol, szuszog, érzed hideg tapintását, s egy idő után a lélek megfárad, az elme leépül, a valóság oly' távolinak hat, átadod magad a halál karmainak hogy az megkaparintson, s csupán ne legyen más, csak a csend, a nyugalom, a béke, s csak elkiáltsd magad "Hazajöttem!".

Hogy helyes volt e mindez? Vagy csupán egy groteszk elme álma, mellyel tévhitbe ringatja magát?

Egy ostoba játszma, melynek tétje az életed, s te az első pillanattól kezdve hátránnyal indulsz. Mit teszel? Mit gondolsz?

Hogy fogsz veszteni? Küzdessz, vagy feladod?

Vége

----------------------------☆---------------------------

Ezennel ünnepélyesen lezárom ezt a történetet, mely már igazán várt egy méltó lezárásra, harmadik újraírására.

Ezer köszönet azoknak akik kommenteltek, szavaztak, hisz nekem ez marha sokat jelent, néha a kommenteken magamban vigyorogtam, vagy épp mosolyogtam a tippelgetéseken.
S ismét bocsánat azért hogy ritkán jött rész, de szerencsémre sikeresen lezártam iskolaidő előtt!
Hihetetlen felszabadultnak érzem magam, hogy ez a kis teher is lekerült a vállamról, nem mintha nem szerettem volna Lasse bőrébe bújni!

Nem tépem tovább a számat, köszönöm hogy elolvastátok, remélem máshol is látok innen pár ismerős arcot!
T

ovábbá ~és még mindig pofázok~ ha bármi kérdésetek van, amit nem értetek, vagy esetleg olyan típusú "miért kezdted el?" tegyétek fel kommentbe, s ha elég gyűlik, lehet egy külön rész nekik!