Sokk hatása alatt futja végig újra, és újra a kérdéses levelet, s közben egyetlen kérdés jár fejében.Hogy?Egy zaklatott nyöszörgés hagyja el ajkait, s még kevesebb kedvvel fekszik az alvóalkalmatosságra.Itt is megtalálta, itt is zaklatni fogja, nem szabadulhat a félelemtől.

A levél megtette hatását, holott csak egy mondat.Akár egy mondat, egy szó is meghatározhatja az egész sorsát.Valahol lenyűgöző, mégis kétségbeejtő.Nem igaz?Egy szóba kerülhet akár egy élet, s az emberek oly' felelőtlenül dobálóznak velük, át sem gondolva mit okozhatnak, mert csak egy sértő megjegyzés, nem?Végül is az már nem az egyén hibája, ha ebből a szóból kifolyólag átkel a másik oldalra, igaz?Mindenki ezt mondja.Ha hatással van rád a megjegyzés, gyenge vagy.Ismerős?

A korahajnali napfény foltokban világítja be a szürke épületet, néhol az ablakrácsok között átszökve játszik a hideg folyósók csempéin.Az emberek még javában alszanak.Olyan nyugodtnak tűnik.Túlságosan is.

Jenna egy párat pislog, s a levélre szökik tekintete.Szeme előtt lepereg az ominózus sor Semmisítsd meg a levelet.Apró darabokra tépi a papírt, s a szobába minden résbe rak egy darabot a levélből, szót kell fogadnia, hacsak nem akar ennél is rosszabb helyzetbe kerülni.

Nem akarja elfogadni, hogy még a szanatóriumba is képes megtalálni, s tovább rombolni elméjét.Talán most is látja?Figyeli mit tesz?
Próbál kevésbé zaklatottan viselkedni, mely egy ilyen élethelyzetben egészen lehetetlen feladatnak bizonyul.Szemét csípik a sós könnycseppek a fehér, néhol omladozó falakat pásztázva.
'Nem eshetek szét.'
Ha megteszi, neki kedvez, melynek végkimenetele igen csak fájdalmas volna részéről.

Léptek zaja üti meg fülét, idegesen letörli kicsordult könnyeit, melyek arcát barázdázzák, s mint akit kizavarnak, pattan ki az alvóalkalmatosságról.Ezt nem lehet ágynak hívni.
A fémzár jellegzetes hangja töri meg a feszült csendet, s a Lassenak szólított egyén lép be rajta, unott ábrázattal körbe kémleli a szobát, s int, jelezvén Kövess.
A zöld csempével kirakott folyósó akár egy horror filmbe is szerepelhetne, a lámpák fáradtan pislákolnak, vagy éppen nem égnek, félhomályt teremtve, az alapesetben sem túl barátságos helyiségben.
Csupán a kórházi papucs csattogása tölti be a folyósót, illetve a távolból hallani emberek hangját.Megkeseredett, szomorú, őrült, s nem utolsó sorban halálvágyó emberek hangját.Eme hangulat beköltözik az ember lelkébe, s ott nyugszik, mindezzel nyugalmatlanságot keltve.

Cseppnyi rutintalanság sugárzik a 'Lasse' névcédulával ellátott, kórházi pólót viselő fiúról, melyet még az is észrevesz, kinek a pszichológia tudománya nem tartozik tanultságába.
Pár gondolat rohamozza meg elméjét, mely nem hagyja nyugodni, de oly' rég beszélgetett más emberekkel.
Elkezdtek félni tőle, látták hogy valami megromlott, eltávolodtak, s kibeszélték, így nem fordított feléjük figyelmet.Hiszen kinek kellenek ilyen "barátok"?

Emlékek sorozata rohamozza meg elméjét a lányt figyelve.Apró, elégedett mosolyra húzódnak ajkai.Kék szemeit lehunyja egy pillanat erejéig.Eme emlék, mely sötét múltjába szövődik, az okozója annak hogy ebben a percben birtokolja a lányt.

A kétszobás ház sötétbe öltözködik, csak a hold halvány fénye világít be az ablakokon.Mi van készülőben?Mit tervez?
Meggyötört, hófehér kezében egy kést szorongat.Ujjai már fájnak a nyomástól.Úgy hiszi, most nem adhatja fel.Ha elkezdi, véghez is viszi.

A legcsendesebben kinyitja a sötét fából készült ajtót, egy pillantást vetve a kanapéra, melyen anyja fekszik, kiütve.Festett szőke fürtjei kócos, igénytelen kontyba fogva nyomódnak a bőr kinézetű kanapénak, arcát egy pár ránc barázdázza.Alig comb alá érő szoknyát visel, magamutogató pólóval.Lábán piros, ízléstelen magassarkú éktelenkedik.Nyakát szívásnyomok ékesítik.Eme látvány átlagosnak számít egy forgalmasabb nap végére érve.Melyik munkára gondolok?Mit gondolsz?

Üvegek szerte a földön, néhol az erős alkohol nyomot hagyott a szőnyegen, de ez az egyetlen külalaki bökkenő.Végre szabad lehet?

A nőhöz lép, keze ökölbe szorul, mely nem a konyhai tárgyon pihen.Nem sietheti el.Nem ölheti meg egy röpke pillanat alatt, az túl kegyes volna.

Karjához nyomja a hűvös, gyilkolásra készülő fegyvert.A szőke nő mélykék szemei egy pillanat alatt kinyílnak, s ijedten pásztázzák a fiú gyűlöletet sugározó tekintetét.

-Mit művelsz drágám?-hangjából hallatszik a józanság hiánya, a szavakat nehezen ejti ki, s a félelemtől hangja meg is remegett.
-Nem vagyok a drágád-sziszegi fogai között
-Csak nem kiéhezett valaki?-ajkait kaján mosolyra húzza, s a fiú nadrágja felé nyúl.A kést kezéhez szegezi, egy apró, mindenek ellenére mély vágást ejt a mocskos kézen.A nő-Clara-ajkát egy fájdalmas sikkantás hagyta el, s az éjszaka sötétje elnyeli.Szájára szorítja hófehér kezét, s csak csitítja."Ez még csak a kezdet, Clara...shh..."
Nem szerette anyjának hívni, nem tehette, hiszen ő nem úgy gondolt rá mint fiára.S mindebben ez a legszomorúbb, legnyomasztóbb.Annyiszor megtette, számtalanszor használta a mindössze 15 éves fiút, saját vágyaira, melyek nem nevezhetőek normálisnak.
Még tőbb vágást ejt az immáron sebekkel tarkított karján.Mindeközben elégedett mosoly ül ki arcára.
"Most látlak először szépnek..."

Egy pillanat gondolkodás után leveszi kezét a nő szájáról, mögé lép, s az utolsó vágást is meghúzza.
A meleg vörös folyadék egész karját befesti, egy megkönnyebbült, elégedett vigyor ül ki arcára.Valami furcsa, eddig ismeretlen érzés lesz újjá rajta, talán kipihentség?Kielégülés?
Ez az érzés...megmagyarázhatatlan, s újra és újra érezni akarja.Az ő műve.Az ő két keze alkotta.

A művész eszköze: penge.

*Anna*