Még egy színpadot is felállítottak a helyiség bal sarkában. Hát én menten beszarok! Bár igaz is, a Maroon 5 megérdemel egy színpadot.

Már elég nagy tömeg áll előtte, így mi is odagyurakodunk.

- Most minek kell előre préselődjünk, amikor hátul is ugyanolyan jól látjuk? - hisztizik mellettem a barátom. Esküszöm, néha még egy dráma királynőt is leköröz!

- Azért, mert kezet kell fognom Adam Levine-nal, és azért, hogy te kérdezzed - nyújtom ki a nyelvem rá, mire ő odahajol, és ráharap. - Áú, te hülye! Ez kicseszettül fájt!

- És mondtam neked a múltkor, hogy egyszer megharaplak, te nem hitted el. Így jártál - vonja meg izmos vállait ez az élő Zeusz-szobor.

Csak a szemeimet forgatom, és tovább húzom magam után, amíg el nem érjük az első sort. Mindenki felháborodva szól ránk, hogy ne lökdössük őket, de én csak gorombán visszaszóltam, hogy rossz helyen van, ne reklamáljon.

Még hangzavar uralkodik a helyiségben, hiszen az emberek zöme társalog egymással, mint normális és szociális lények. Mi meg csak állunk a színpad előtt, mert ez a vágyam.

Annyira szerencsés vagyok, hogy Leo - bármilyen őrült ötletem is támad - kérdés nélkül támogat. Sokszor még anyám is hülyén néz rám, százszor leszól, amíg el nem vetem azt a kósza gondolatot. De a barátom az nem ilyen. Ő a végsőkig kiáll mellettem, és tudom, ha bármiben is kudarcot vallanék, ő lenne az én támaszom, a biztonságot nyújtó menedékem.

Mintha megérezné, hogy róla gondolkodom éppen, sunyin rácsúztatja a kezét a derekamra. Nem bírom ki, hogy ne nézzek rá. A legnagyobb káosz közepén is ő a nyugalom szigete. Ha ő mellettem van, teljesen ki tudom zárni az összes körülöttem történő dolgot.

A szemébe nézve mosolygok rá, amit ő is viszonoz. Lágy és meleg tekintete lángba borítja a testem, és teljesen felgyorsítja a szívverésem.

- Gyönyörű vagy, Törpi - dícsér meg a mai napon már sokadjára.

Mire megköszönném, a közönség hangos morajlásba kezd. Szinte már őrjöng, ami egyet jelent: a színpadon ott áll az én egyik kedvenc bandám.

✨

- Na ez aztán remek koncert volt - mesélek tejes beleéléssel a barátomnak.

- Tudom, hiszen én is ott álltam melletted, miközben te végigtomboltad a teljes másfél órát, mint valami Duracell-nyuszi - néz rám hitetlenül. A lift ebben a pillanatban ér az emeletre. Habozás nélkül beszállunk. Nekünk bőven elég volt ennyi is az estéből, holott a buli még csak most kezdődik.

- De annyira imádom őket! Láttad, amikor a Sugar-t énekelte, és rám kacsintott? Istenem!!! Ha ott helyben megkérte volna a kezem, én igent mondtam volna neki - jelentem ki őrült fangirl módjára, mire csak egy horkanást kapok válaszul.

- Most akkor kezdjek féltékeny lenni?

A világ legszélesebb mosolyával nézek rá. Természetesen nincs amiért aggódjon, hiszen vele vagyok. És ez mindent elmond arról, hogy mit érzek iránta.

- Teljesen fölösleges miatta aggódnod - nyugtatom meg őt, és a fejemet is ráhajtom a vállára.

- Biztos vagy benne? Honnan tudjam, hogy 2 perc múlva nem gondolod meg magad, dobsz engem, és mész vissza Adam karjaiba landolva? - kérdezi játékosan.

- Soha nem tudnék együttélni a tudattal, hogy egy híresség miatt szakítottam egy olyan emberrel, aki mellett a nap bármely pillanatában biztonságban érzem magam - mondom teljesen őszintén, mire ő egy csókkal jutalmazza eme vallomásomat.

A lift hangos "ping"-gel jelzi, hogy a földszintre érkeztünk. A csókunkból felocsúdva egymást kézen ragadva szállunk ki a szokásos felvonóból, Leo fekete Land-Rover-ét megcélozva.

Már annyira fáj a lábam ebben a baszott cipőben, hogy alig várom, hogy az én szívdöglesztő pasim házához érve ledobhassam végre magamról.

Egy pittyegés jelzi, hogy a terepjáró nyitva áll, és csak ránk vár. Persze mindketten gyorsan bepattanunk, Leo kivezényli a verdát a parkolóból, és máris a ház felé vesszük az irányt.

Ezt az utunkat is csend öleli. Jóleső, nyugtató csend. Így tehát a gondolataim ismét szárnyra kapnak.

Belegondolva kicseszettül sűrű hónapon vagyok túl. Amellett, hogy újra párkapcsolatban élek, és Judy barátnőmet is nemsokára eljegyzik, anyám is lelépett a szinglik listájáról. Amikor az elkenődött rúzst láttam rajta, akkor már találkozgatott valakivel. Ezt a férfit John-nak hívják, és hihetetlenül rendes. Már volt szerencsém találkozni vele, és meg is fenyegethettem, mint ahogy azt egy jó gyerekhez illik (csak biztosítottam affelől, ha anyám sérül, akkor az ő szottyadt himbilimbije is). Így tehát teljes a kör, és senki sem irigykedik a másikra, hogy neki van, nekem meg nincs. Most már mindenkinek van.

- Törpi, hahó, megérkeztünk - húz ki gondolataim feneketlen kútjából az én egyetlenem.

Bólintok, és kiszállok a kocsiból, vigyázva, hogy ne törjem ki a nyakam. Persze Leo egyből a segítségemre siet. Kézen ragad, és amikor már biztos lábakon állok, egy gombnyomással lezárja a fekete bestiát, azzal pedig az ajtóhoz vezet engem.

Kicsit izgulok, hiszen ma olyan dologra készülök, ami teljesen új számomra.

Kinyitja az ajtót, majd úriember módjára előre enged. Mindketten nekiesünk a kényelmetlen lábbelinknek, és megkönnyebbült sóhajjal rúgjuk le a lábunkról.

- Sokkal jobb - mondom neki, mire ő bólogatva egyetért.

Kézenfog, és együtt belépünk a hálószobájába. Leo hálója nagyon letisztult, fehér, szürke és bézs színek dominálnak. Igazából egy ágyon éjjeliszekrényekkel, ruhásszekrényen és egy falra szerelhető tévén kívül semmi nincs. Egyszerű és nagyszerű.

A szöszi magaelé perdítve erősen rámarkol a derekamra, mélyen a szemembe néz, és gyengéden szól hozzám.

- Nálad szebb nővel nemigen találkoztam eddig, és amellett, hogy gyönyörű vagy, még okos és szellemes is! Kész főnyeremény vagy, asszony! - neveti el magát, amire nekem is kuncognom kell. - Szóval csak azt szeretném mondani, hogy szeretlek, Nora Green. Teljes szívemből. Tisztán és igazán.

Szívem vadul verdes, mint egy kolibri szárnyai. Esküszöm, erős vagyok, de nem bírom tovább. Egy könnycsepp kiszökik a szememből.

- Én is szeretlek téged, Leo Ross! - mondom neki halkan, és a szájára tapadok.

Vadul csókolom őt, a szívem elrablóját. Ő sem tétovázik, azonnal felveszi a ritmust. A kezei már felfedező útra indultak, azonban a ruhám cipzárjánál mégis haboznak. Megszakítom a csókunkat csak azért, hogy elmondhassam:

- Akarom.