- Hát magácska az! - néz rám meglepve. Akkor ő sem számított arra, hogy mi még valaha találkozunk.

- Ahogy láthatja - mosolygok rá gúnyosan.

Ez a pasi ma pofátlan módon belém jött, és még neki állt feljebb!

- Azt javaslom, borítsunk fátylat a múltra. Foglaljon helyet, Miss... - mutat a vele szemben lévő székre, miközben próbálja kisakkozni a nevem.

Ez egy idióta! Nem hinném, hogy Judy ne említette volna a nevem.

- Green - vágom hozzá nyersen. Nem engedem, hogy a keresztnevemen szólítson. Azt még nem érdemelte ki.

Mellesleg, amilyen gazdag, arrogáns ficsúrnak néz ki, úgysem lesz hosszúéletű kapcsolat ebből. Meg se éri, hogy tegezzen.

- Ó, igen! Miss Green, hát persze - bólint, mintha most ugrott volna be neki.

Fogadni mernék, hogy meg sem jegyezte a nevemet.

Amíg ő rendel inni, én előveszem a telefonomat, és lekorholom Judy-t, amiért egy pöcsfejjel kell töltenem az estét.

- Szóval, Miss Green, meséljen egy picit magáról - kezdi tök egyhangúan, mintha csak formalitásból tenné.

- Nos, Mr. Ross - nyomom meg a nevét, hogy észrevegye, én nem felejtek könnyen. De mintha rám se bagózna. - Én vagyok Lucifer jobbkeze.

Éppen iszik, de nemsokára az asztalon landol a korty víz.

- Most már értem, miért mondta azt magácskáról Judy, hogy komolytalan - morogja az orra alatt.

- Csak azért mondtam, mert nem figyelt rám. Ma már másodszorra - háborodok fel, a mondandóm második részét már csak magamnak motyogom.

De ő meghallja. És nem hagyja annyiban.

- Én nem figyelek? Magácska volt annyira elmélázva, hogy észre sem vett - háborodik ő is fel.

- Inkább hagyjuk - morgok rá. Tudom, hogy nem lopom be magamat a szívébe. Hát ő se nagyon magát az enyémbe.

Az egyik pincér közelít felénk. Két tányérral.

- Ez a ház specialitása - rakja le elénk a tányérokat. - Sikerült ételt is választaniuk?

- Ó, igen. Hozza a ház ajánlatát - mondja az étlapot vizslatva.

- És a hölgynek? - fordul felém.

Félve pillantok Mr. Ross-ra, aki mintha megérezné a bizonytalanságomat, csak bólint egyet.

- Ugyanaz lesz, mint az úrnak.

Feljegyzi és lelép.

Minket meg otthagy.

- Judy említette a problémáját... - kezdi, mire én felhorkantok. - Akármi is volt ez, nem volt valami nőies.

- Mi mást mondott még a drága barátnőm? - kérdem tőle, miközben a szemöldököm az égbe szökik.

- Mondta, hogy csinos, érdekes személyiség és van egy aprócska hibája - kezd bele a felsorolásba.

- Hibája mindenkinek van - vonok vállat.

- Azt persze nem árulta el, hogy mi is az pontosan - néz rám azokkal az óceánszínű szemekkel. Egy pillanatig elmerülök bennük, de hamar észbe kapok.

- Azért, mert mindenképpen a szobán kívül szeretett volna látni ma este, viszont, ha elárulta volna Önnek az összes hibámat, lőttek volna a tervének - magyarázom.

Ki is hozzák az ételünket, aminek köszönhetően egy picit csendben maradunk.

Feltűnően sokszor pillant felém a pasas, amitől egy picit feszengek. Nem szeretem, ha bámulnak. Hangot is adok neki.

- Megtenné, hogy amíg eszünk, addig a tányérját nézi?

- Milyen nyersek vagyunk! Csak azért nézem magácskát, mert érdekesnek találom.

- Szerintem a ház ajánlata érdekesebb.

Motyog még valamit, amit nem hallok, de leszarom. Ha nem elég tökös, hogy hangosan mondja, akkor tartsa meg magának.

Nemsoká már mindketten az üres tányérra rakjuk a piszkos szalvétát. Bevallom, kerülöm a puccos éttermeket, de ez a pennés valami isteni volt.

- Figyeljen, Miss...

- Green. A francért nem tudja megjegyezni! Hát ennyire jelentéktelen lennék? - akadok ki véglegesen.

Tudom, hogy ha egy másodperccel is tovább maradok, jelenet lesz, és mivel nem akarok patáliát csapni, így felkapom a cuccaimat és elmegyek.

Judy-nak holnap letépem a fejét, az biztos!