A továbbiakban nem maradt más hátra, minthogy hatalmam alá vegyem a fürdőt.

Fél óra pancsi után olyan szárazra törlöm a testem, mint amilyen száraz a modorom. Felkapok egy tűrhető fehérneműszettet (nem mintha engedném már az első randi után, hogy  eljussunk az ágyig), és előhalászom az egyetlen elegáns holmim (bordó, ujjnélküli, magasnyakú, combközépig érő ruha), egy enyhe sminket teszek fel, ami csak egy bordó rúzsból, szempillaspirálból és vékony tusvonalból áll.

Ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire rühellem a harisnyát.

Mire felkerül a lábaimra, én tízszer leizzadok.

Na de mindent a randiért!

Nem sokkal később már késznek nyílvánítom magam. Csak a bakancsom és a fekete bőrdzsekim hiányzik.

Óvatosan haladok lefelé a lépcsőn, mert emiatt a kurva harisnya miatt minden laminált felület egy korcsolyapályának tűnik.

Már majdnem leérek, amikor megcsúszik a lábam a padlón, aminek köszönhetően egyenesen a fenekemre érkezem. Ó, hogy az a...

Mondtam már, hogy kész csődtömeg vagyok?

- Nora, már megint inzultálod a padlót vagy olyan intim kapcsolatban álltok, hogy egy nap többször is találkoztok? - jön velem szembe anya. Ám amikor meglát, megtorpan és kidülleszti a szemeit.

Azt hiszem, megleptem a mostani öltözékemmel.

- Ohó, csak nem randid lesz? - mosolyog rám sejtelmesen.

- Miért kell mindig erre következtetned, ha kiöltözöm? - borulok ki, ami miatt kissé megemelem a hangom. - Mellesleg igen, randim lesz.

- Hah, tudtam én. Legalább végre nem a könyveiddel töltöd ezt a péntek estét. Értem én, hogy antiszociális vagy, de egyszer szeretnék unokákat is.

- Ne beszélj így a könyvekről! Legalább ők megértenek, nem ítélnek el és mindig mellettem vannak. Olyan, mintha mindegyik valami legjobb barátom lenne - kezdem dicsőíteni a polcomon csücsülő tárgyakat.

Csak legyint és otthagy.

- Remélem, ma este végre megtalálod az igazit.

Még csak az hiányzik nekem! - gondolom magamban.

Lábbeli a lábamon. Kabát rajtam. Kis retikülöm is megvan. Már csak egy köszönés anyának, és indulhatok is a randihelyszínre.

Judynak még írok, hogy elindultam, nehogy azt higgye, hogy beijedtem.

Nem vagyok félős típus, csak jobban szeretem az úgy nevezett „én-időt".

Este van, még csak szürkület van, de én nem teszek fülhallgatót. Azért este szeretném tudni, ha egy retardált paraszt követni mer. Akkor legalább gyakorlatba ültethetem végre az önvédemi tanfolyamon tanultakat.

Ez a későtavaszi este éppenséggel kitűnően megfelel arra, hogy elgondolkozzak a szerelmi életemen.

Komolyabb kapcsolatom nem volt az elmúlt években.

Igaz, egy-két seggfej képbe került, de őket is hamar leráztam.

Minden pasi csak azért akart. Mindegyiknek a testem kellett, és folyamatosan tömték a fejem az édes hazugságaikkal. El is hittem nekik, amíg a saját szememmel nem láttam a valóságot.

Amint ellenáltam nekik, már más kis ribikhez futottak picsáért. Pedig nemrég még hitegettek a mézes-mázas szavaikkal. Azok a cafkák meg minden kívánságukat teljesítették.

Hova süllyed ez a világ?

Megértem, hogy fontos az intimebb érintkezés egy kapcsolatban, de a pasiknak tiszteletben kéne tartaniuk, hogy ami nekik az első alkalommal élvezet, az nekünk első alkalommal rohadtul fáj.

A mi kis féltve őrzött kincsünket naná, hogy nem akárkinek adjuk oda!

És talán hihetetlen, de én még mindig tartogatom, mert a megfelelő embernek szeretném odaadni, nem egy kőbunkónak.

Nagyon elmélázhattam, hiszen a következő pillanatban már az étterem utcájában voltam. Az órámra nézek, ami semmi jóval nem kecsegtet.

Az a rohadt étterem még így is legalább 5 percnyire van tőlem, amit 2 perc alatt kell megtennem. Remek!

Felveszem a nyúlcipőmet. Na nem rohanok, mert egy ismeretlen miatt nem éri meg, hogy leizzadjam a sminkemet. Csak szimplán gyorsítok a tempón.

Nem késtem el - állapítom meg az ajtót kinyitva.

Az egyik ajtónálló pincérnek benyögöm a Ross nevet, amit ő másodperceken belül kikeres. Int, hogy kövessem.

Ám csak akkor döbbenek rá, hogy balszerencse még mindig velem van, amikor elérjük az asztalt.