Leo

Nahát, a jégykirálynőnek mégis van szíve!

Egy pár pillanatig meg sem bírok szólalni. Egyszerűen meglep, hogy nem lépett le. Pedig megtehette volna.

- Köszi - mondom, miközben átveszem tőle az egyik kávét.

- Nem tudtam, hogy szereted, ezért csak kis cukrot raktam bele. Tejet semmit, mert hosszú lesz az éjszaka - von vállat.

Elmosolyodom. Annyira aranyos, ahogy megpróbál itt gondoskodni rólam.

Most legszívesebben megcsókolnám!

Azonnal megdermedek ennek a gondolatától. Ennyire komoly lenne már a dolog?

- Most mi van veled? Talán hangulatingadozásokon mész át? - néz rám furán azokkal a gyönyörű zöld szemekkel.

Eddig még sosem volt alkalmam megcsodálni a szemeit. Szerintem ez az első alkalom, hogy tényleg láthatom a színét.

- Jézusom, te aztán bekattantál! Most meg úgy bámulsz, mintha én lennék a legértékesebb dolog az életedben - ráncolja a szemöldökét.

Hát, talán nem is áll olyan távol a valóságtól.

- Bocsi, csak idegileg már kivagyok - vakarom meg a tarkóm.

Elhúzza a száját, és a jobb kezét a bal vállamra helyezi. Nem kell mondja, tudom, hogy együttérez.

Hálás vagyok, amiért nem ment haza. Megtehette volna, de inkább némán támogat.

Ezzel is bizonyítja, hogy a zord viselkedés mögött egy kincs bújik meg.

És még egy ok, hogy ne engedjem el.

Intek neki, hogy jöjjön be velem a kórterembe. Most már nem fogom hazaküldeni.

- Nem akarok zavarni - kezdi zavartan.

- Nem zavarsz, Leah még nincs magánál, meg szerintem az nem lenne gond, ha tudná, hogy nem egyedül szenvedek itt.

- És az anyukátok? - kérdez rá gyanúsan.

- Ez hosszú történet - röhögöm el magam kínosan.

Felfogja, hogy nem akarom még elmondani.

- Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod - vonja meg a vállát, és beleszürcsöl a kávéjába.

Ismét elmosolyodom. Mit tesz velem ez a lány?

Nora

Mi a fasz? Most meg úgy mosolyog, mint egy pszichopata. Kíváncsi vagyok, vajon milyen gondolat készteti, hogy egy ilyen félelmetes vigyort öltsön magára.

Istenem - gondolom magamban. Mióta érdekelnek az emberek? És főleg a gondolatai! Teljesen be vagyok csavarodva.

Talán haza kellett volna mennem.

Azonban valami mégsem engedett.

Nagyot sóhajtok. Ha most kezdek el kötődni ehhez az emberhez, akkor nagy szarban vagyok.

Hiszen ő egy gazdag, neves menedzser, én meg egy jelentéktelen nutricionista. Mit akarhat ő tőlem, azon kívül, hogy meghúz, aztán ott hagy?

Semmit. Minden pasi csak azt akarja tőlem.

- Mesélj, miért voltál ma a Moose and Hatch-nél? - szólal meg hirtelen. A hangja csak úgy hasít ebben a csendben.

- Szerződést írtam alá - mondom közönbösen.

- Ó. Az nagyon jó. Akkor ezek szerint munkatársak leszünk - mosolyog sejtelmesen.

- Kérdezhetek valamit?

- Csak nyugodtan.

- Benne van a kezed abban, hogy hirtelen, csak úgy a semmiből munkát kaptam?

Mosolya szélesebb lesz. Most már válaszra sem lesz szükségem. Biztos, hogy az ő érdeme, hogy megtaláltak.

- De miért? - nézek rá. Teljesen össze vagyok zavarodva.

- Nem tudom. Érdekelt, hogy mi van veled.

- Csak azt ne mondd, hogy sajnálatból, mert akkor itt hagylak - mondom komolyan.

Engem csak ne sajnáljon senki! A sajnálattal nem jutok előrébb. Magyarán mondva, az emberek sajnálatát feldughatom a seggembe!

- Nem. Nem a sajnálat volt a legfőbb ok.

- Akkor?

- Mi abban a jó, ha lelövöm a poént? - kacsint rám.

Esküszöm, most legszívesebben kiszúrnám a szemét.

Utálom, ha titkolnak valamit, márpedig Leo tuti titkol valamit!

Egymás mellett ülünk a szomszédos ágyban. Leo testvére, Leah, mélyen alszik. Azt olvastam, hogy az emberek ilyenkor mindet hallanak.

- Azért köszönöm, hogy nem hagytál itt - töri meg a csendet.

Csak bólogatok a gondolataimba merülve. Nemsokára elálmosodom, és már csak arra emlékszem, hogy jön a manócska, és elvágja a képet.