Leo

Izgatottan ülök be a volán mögé. Tudom, hogy ma már egyszer találkoztunk, de az nem sült el valami jól.

A házuk a város másik végében van. Így kell egy fél óra legalább, hogy elérjem a célomat.

Szerencsémre akad parkolóhely közvetlen a ház előtt, így kihasználva be is teszem a kocsit az üres helyre. A fülhallgatót a kezembe véve zárom be az én kis Landrover-emet.

Csengetek, majd türelmesen várok, hogy ajtót nyissanak.

Nemsokkal később egy 45 év körüli, világosbarna hajú és kék szemű asszony áll velem szemben. Úgy látszik, a szépség a családban van.

- Jó napot! A nevem Leo Ross, és azért jöttem, hogy visszaadjam a lányának, amit elvesztett - mondom egy kedves mosoly mellett.

- Ó, jó napot! Fáradjon beljebb. Most aztán megmentett a fejfájástól, mert ha Nora nem találja a fülhallgatóját, akkor kész hárpiává változik - hálálkodik nevetve. Én is vele együtt nevetek, és követem őt.

A konyhába érve tátva marad a szám.

Nora az asztalnál ebédel egy szál törülközőben. Érzem, ahogy megmozdul bennem valami. És ez a valami nemsokára látható lesz.

- Maga mit keres itt? Anya, miért engedted be, amikor én egy szál törülközőben vagyok? - akad ki az említett nő.

- Kislányom, miért nem öltöztél fel zuhanyzás után? Mint látod, bárki bármikor betoppanhat, csakis magadra vess! - korholja le a lányát.

- Ajjjj - fortyog egyet. - Anya, magunkra hagynál minket?

Ez nem lesz jó!

- Persze, csak légyszi ne avassátok fel az asztalt.

- ANYAAA!!! - kiált rá pipacsvörösen a lány.

Hmmm, jól áll neki ez a szín. Bár nem tudom eldönteni, hogy azért ilyen, mert zavarban van vagy mert mérges. Belőle kiindulva inkább az utóbbi.

Amint kirobog az asszony, próbálok úgy állni, hogy ne látszódjon az erekcióm. Mivel minden egyes mozgása után egyre inkább megrándul a farkam.

- Na jó, kap 1 percet, hogy elmondja, mit keres itt!

Kapok észbe, ahogy megszólal, és próbálom nem a formás lábait nézni. Basszus!

- Ezt itt - mutatok a fülhallgatóra - kiejtette a zsebéből. Gondoltam elhozom, mielőtt egy egész csapatot állít rá a keresésére.

Ahogy ránéz a tárgyra, megenyhül.

- Ó! Ez igazán kedves magától - jegyszi meg lágyan. - És még nem szoktam hozzá a kedvességéhez.

- Ehhez a látványhoz még én sem szoktam hozzá - vigyorgok kajánul a lányra. Még egyet kacsintok is, de ezzel csak azt érem el, hogy a lány még jobban felkapja a vizet.

- Szóval csak erről van szó! Úgy tudtam! Most pedig, mivel átadta, amiért idejött, akár el is mehet - terel az ajtóhoz idegesen.

A kis heves!

- Pedig csak most jöttem. És így kell meghálálni a dolgot? - tárom ki karjaimat.

- A hálát valamelyik másik ringyótól kérje. Nem mellesleg félig meztelen vagyok, biztos, hogy nem lesz itt semmiféle érintkezés - jelenti ki ellentmondást nem tűrve.

- Kár - jegyzem meg, mert igazán megöleltem volna. Meg mást is.

Megint végigvándorol a tekintetem a törülköző fedte testén. Atyám, ha ezt így folytatom, a hidegzuhany sem fogja lenyugtatni a kedélyeket odalent!

- Na jó, köszönöm, meg minden. Mondja, mivel hálálhatnám meg, aztán húzzon innen - sóhajt nagyot. Kedves, mit ne mondjak.

- Mondjuk mit szólna, ha este eljönnék magáért, és sétálnánk egyet?

- Ebben a sétában nincs semmilyen nemű érintkezés? Ugye nem fog elvinni a park legsötétebb bugyrába és ott megerőszakolni? - kérdi édesen. Tudom, sértő is lehetne, de annyira aranyos, amikor megpróbálja átvenni az uralmat.

- Kikérem magamnak! Nem lesz ilyenben része. Azt pedig bizton állíthatom, ha lennélek ilyen piszkos terveim magával, nem a mocskos park egyik sötét bugyrában tenném meg.

- Jól van, menedzserkém. Este találkozunk, de most tűnés! - irányít az ajtó felé.

- Fél 9kor itt vagyok - nézek vissza rá utoljára.

- Már alig várom - dünnyögi szemforgatva a lány.

Kuncogva hagyom el a házat.

Istenem, mit tesz velem ez a fehérnép?