Nora

A pimasz! Komolyan mondom, ha nem lett volna a hallba annyi szemtanú, ott helyben kinyírtam volna.

Brr.

Villámgyorsan kapom elő a cigisdobozt és a gyújtót. Ezt én már nem bírom nikotin nélkül!

Rágyújtok. Közben eszembe jut, hogy kéne írnom Judynak, mert ezt muszáj megbeszélnem valakivel.

Elő is kapom a régi vacakot, és már tárcsázom is. Minek írjak, ha neki ebédszünete van, és most még fel tudja venni a telefont?

- Nora-Bora, mi a hézag, hapsikám? - szól bele vidáman a telefonba. Hogy én mennyire rühellem, ha így hívnak!! De neki kivételesen meg van engedve.

- Komolyan mondom, Judyboo, engem ver a sors - panaszkodok neki. - Nem elég, hogy az a pöcs elbaszta a péntek estémet, még ma is összefutok vele az Moose and Hatch épületében.

- Nem mondta neked, hogy ő egy menedzser, és modellekkel dolgozik? - csodálkozik el.

- Ha mondta volna, emlékeznék - jegyzem meg gúnyosan. - Tudod, egész randi alatt tesztelt, hogy nem-e csak a pénzére fáj a fogam. Szomorú, hogy minden lányból csak ezt nézi ki.

- Sok pénzéhes szajhával volt már dolga, Nora. Nem olyan könnyű neki. Mellesleg igazán elnézhetnéd a viselkedését. Szerinted miért vagy most annak a cégnek az alkalmazottja? - teszi fel a kérdést.

El kell gondolkoznom ezen. Eddig nem gyakoroltam rá olyan hatást, ami mindenképpen arra késztette volna, hogy segítse meg a nyomorultat. Vagy tévedek?

- Miért segített volna rajtam? Nem állunk egymáshoz olyan közel.

- Sosem tudhatod, mennyit érsz egy embernek. Hiszen nem az ő testében élsz.

- Jó, de mégis miért én? Hiszen párszor nyíltan is elküldtem a picsába - vallom be büszkén. Akkor megérdemelte.

- Talán lát benned valamit. Nem tudom. Ez már a jövő zenéje. Egy biztos - mondja határozottan. - Rengetegszer fogtok majd összefutni.

- Én is pont ettől félek - sóhajtok szomorkásan.

Talán elég ridegnek tűnök, ezért sem gondolnák rólam az emberek, hogy félhetek. Pedig most rettegek.

Eddig mindig sikerült a szívtipró seggfejekre buknom, ami végül tényleg padlóra küldött. Ezért is adtam fel egy idő után. Nem szerettem volna megint egy idiótát kifogni, aki úgy játszadozik a szívemmel, mint a rosszcsont gyerek az nagyanyja legdrágább vázájával.

- Drágám, nekem viszont lejárt az ebédszünetem, este még beszélgetünk - mondja, azzal leteszi a telefont.

Zsebreteszem a készüléket. Nem érdekel már semmi, csak az, hogy hazaérjek. Meg persze még egy szál cigi.

A tömegközlekedés egyszerűen kikészít, ugyanis ismét tele buszt kapok el, és szagolhatom az emberek hónalját alacsony nő lévén. Remek!

A buszról leszállva csak arra tudok gondolni, hogy kell egy kiadós zuhany, egy tápláló meleg ebéd és egy fél napos Lucifer-maraton.

Villámgyorsan hazaérek, kapkodva dugom be a kulcsot a kulcslyukba. Amint kinyílik az ajtó, egy megkönnyebbült sóhajt eresztek el.

Ledobom magamról ezt a kibaszott magassarkút. Közben hallom, ahogy anya vidáman jön felém.

- Kicsim! Máris végeztél? Milyen napod volt? Mesélj el mindent! - pörög már megint villámgyors fokozaton.

- Anya, mindent elmondok, de kérlek, előbb hadd szabaduljak meg a kényelmetlen göncöktől, és hadd zuhanyozzak le. Addig megtennéd, hogy készítesz nekem valami egészséges ebédet? - kérdem angyali mosollyal.

- Hát persze, de akkor ebéd közben mindent elmesélsz.

Bólintok, majd felmegyek a szobámba. Kapkodva szabadulok meg a ruháimtól, és már a fürdőbe is libegek.

Rendesen megkönnyebbülést okoz, ahogyan a zuhanyrózsából jövő meleg vízcseppek találkoznak a mocskos testemmel. Most már kijelenthetem, hogy erre volt ma a legnagyobb szükségem.

Egy törülközőt csavarok a testem köré, és úgy megyek le a konyhába. A nedves hajam szabadon lóg a csupasz vállaimon.

Anya épp akkor rakja tányérba a rakott cukkinit, amit én annyira imádok. Csodálatos illatok szállnak a levegőben.

A csengő harsány hangja zavarja meg ezt az idilli pillanatot.

- Biztos csak a postás az - motyogja magának.

Épp az első falat által nyújtotta gyönyört élvezem, amikor is anyám belibeg a konyhába. Nem egyedül.

A dologgal csak egy baj van.

A törülközőn kívül nincs rajtam semmi.