Végigjárjuk az épület fontosabb emeleteit. Megmutatja, hogy nagyjából mit hol találok.

Igazából sosem tudtam elképzelni, miért kell egy modellügynökségnek egy felhőkarcolónyi fedett hely, de nagyon sok fotózás folyik itt párhuzamosan. Nap mint nap.

Szinte érzem, hogy minden egyes emelettel egyre inkább tátva marad a szám.

- ... mint mondtam, a vezetőség irodája a 23-dik emeleten van. Felette már csak 2 emelet van egy-egy bálteremmel, ahol divatbemutatókat és fogadásokat szoktunk tartani. A te irodád a 13-dik emeleten van, mint már mutattam neked. Ha valami gondod van, vagy a 14-diken találsz vagy a 23-dikon, de a vezetékesbe elég benyomnod a kódot, amivel engem kapcsol - mondja, mire én rémülten nézek rá.

Honnan a francból tudnám, hogy mi pont az ő kódja?

- Mindenki kódját megtalálod az íróasztalod fiókjában található határidőnaplóban - felel a fel nem tett kérdésemre. - Van még esetleg kérdésed, óhaj, sóhaj, panasz vagy bármi más?

- Öhm... khm... lenne itt valami - kezdem bizonytalanul. - Valami dresscode-nak meg kell felelni munkaidőn belül? Mármint nem arra értem, hogy most pizsamában megjelenek, csak hogy egy picit kényelmesebb hacukákba...

- Értem, mire gondolsz. Nekem nincs ellenemre a farmer+pulcsi kombó, de mivel neked is el kell járnod a negyedéves meeting-ekre, ezért oda gyere egy picit elegánsabban.

- Remek, csak ennyit akartam tudni! - csettintek izgatottan. Örömmel tölt el, hogy nem kell mindennap kiöltöznöm.

- Ha nincs más, akkor mára végeztünk. A munkabeosztásodat elküldöm e-mail-be, amibe benne lesz, hogy melyik nap melyik modellel lesz dolgod.

- Értem. Akkor holnap reggel találkozunk, Mrs. Moose! - köszönök el tőle, és amilyen gyorsan lehet, a lift felé veszem az irányt.

Friss levegő kell. Vagyis cigaretta. Már érzem, ahogy a testem nikotinért ordít. Egész nap a vén spiné magyarázását kellett hallgatnom!

Nincs semmi bajom Mrs. Moose-szal, de lefárasztott! Annyi mindenre oda kellett figyeljem, annyi mindent meg kellett jegyeznem...

És még nem is ebédeltem! A gyomrom hatalmas morgással jelezte nemtetszését.

A liftben szerencsémre csak egy ember van. De szerintem ő is érzi, hogy percek múlva robban a bomba.

Az öreg szerencséjére eszembe jut az alma, amit reggel bedobtam a táskámba. Muszáj harapnom egyet, mielőtt nekirontok valakinek.

A harapásomat követően megérkezett a lift a földszintre. Ám nagyon kell tartanom az almát, hogy ki ne ejtsem a kezemből.

Ő meg mit keres itt?

Próbálok valami csoda folytán rájönni a láthatatlanná válás titkára, de mivel nincs nekem láthatatlanná tévő köpenyem, és egyetlen varázsigére sem emlékszem a Harry Potterből, ezért ennek a tervnek lőttek.

Amint kilépek a liftből, egyből egérutat keresek, hogy ne lásson meg, ám sajnos nem válik be a dolog.

Leo

- Miss Green! Hogy vagyunk ezen a csodálatos kedd reggelen? - kérdezem tőle kedvesen.

- Most már nem is annyira csodálatos - mormogja magának.

Még mindig nem szívlel.

Amíg más irányba néz, én tetőtől talpig végigmérem. Hihetetlenül dögös ebben az titkárnős jelmezben. Bár jobban tetszene a dolog, ha ruha nélkül állna előttem.

Picit megnyalom a számat.

- Megtenné, hogy nem vetkőztet le a szemével? Kösz - rivall rám a kis Dulifuli.

- Hát, ha már máshogy nem lehet - kontrázok vissza neki.

Eltátja a száját, felhúzza az orrát és mérgesen kiront az épületből.

Persze végignézem, mert a csinos popsija már múltkor elnyerte a tetszésemet, na de ebben a ceruzaszoknyában még az emlékeimet is felülmúlta!

Nagyot sóhajtok.

Kell nekem ez a nő!

És kurvára nehéz kesz megszereznem, mert nem adja könnyen magát. Kihívás a javából.

És én szeretem a kihívásokat!

Már épp fordulnék vissza, amikor meglátom, hogy Nora elhagyta a fülhallgatóját. Biztos kiesett, amikor olyan nagy lendülettel fordult.

Nem baj, legalább van okom meglátogatni.