Káromkodva próbálom rábírni ezt a cipőt, hogy feljöjjön a lábamra. Annyira utálom, de anyám szerint legalább a munkaügyi hivatalba ne úgy menjek, mint egy csöves.

Hanyagul elhangzik egy „cső, majd jövök" részemről, majd kilépek az ajtón.

Ez a májusi időjárás tökéletes lenne egy rövidnaci+neccharisnya kombóra. De nem! Nekem randim van azzal a kiállhatatlan némberrel. És még az se mindegy, mit veszek fel!

A fülhallgatómból bőszen szólnak a kedvenc számaim. És hogy milyen stílust is hallgatok? Mindent, ami megtetszik. Nem vagyok válogatós. Zene szempontjából csak egy a mottóm: „Ha átérzem, maradhat."

Ilyenkor mindig elmerülök a gondolataim tengerében. Most is csak az a váll hozott vissza a valóságba, ami durván ütközött a vállammal.

Idegesen tépem ki a fülest.

- Normális maga, ember? - kezdem kultúráltan. Naná, hogy ki vagyok akadva. Még azt sem mondhatni, hogy a járda kellős közepén mentem.

- Nem én megyek az utcákon zenétől elvarázsolva - vonja meg a vállát, majd egy további percet sem pazarolva rám tovább megy.

- Méretes paraszt - jegyzem meg normális hangnemben.

Én sem pazarlom rá az energiámat. Visszadugom a fülest a fülembe, és folytatom az utamat a pokol hetedik bugyra felé.

Rühellem a munkaügyi hivatalt. Mindig emlékeztet arra, hogy mekkora szerencsétlenség az életem. Nem beszélve az ott dolgozó emberek kedvességéről. Khm, remélem értitek az iróniát.

A táskámból előhalászok egy cigit, majd komótosan meggyújtom. Öt perc múlva már az épület előtt állok. Mivel az előbb szívtam el egy cigit, még egyre rágyújtok. Még van hét percem. Az bőven elég.

Tudom, hogy a cigaretta gyilkol meg minden, de nem érdekel. Az étkezésemre mindig odafigyelek, viszont véleményem szerint minden embernek van valami önpusztító szokása. Mások olyanokba esnek bele, akik elérhetetlenek. Én bagózok.

Számat elhúzva lépek be az épületbe. Miután felérek az emeletre, megkeresem az irodát. A kis elhúzhatós tábla épp foglaltat jelez. Leülök az egyik székre, ami az iroda előtt van.

Idegesen dobolok az ujjaimmal a combomon.

Biztos most is le fog cseszni! Mint mindig.

Gyorsan megnézem a telefonomat, nem-e jött valami értesítés.

A legjobb barátnőm, Judy írt.

Judyboo♥️: Estére ne tervezz be új könyvet!

Én: Miért ne? Pedig most a Stephen King Az-ját kezdtem volna. ☹️

Judyboo♥️: Majd máskor. Ma este öltözz csinosan, mert randid lesz 😉.

Én: Előre sajnálom szerencsétlent. Egyáltalán mivel győzted meg?

Judyboo♥️: Ő is szingli, te is szingli. 🤷🏼‍♀️
Amúgy azt mondtam, hogy még egy ilyen lánnyal nem lesz dolga az életben. 😂

Én: Igen, mert amint kiejtem az első szavakat a számon, sírva menekül majd el.

Judyboo♥️: Több közös van bennetek, mint hinnéd. 😉 Kivéve, hogy neki van munkája.

Én: Haha.

Judyboo♥️: Szóval 8:30ra legyél kész. Öltözz csinosan, mert nem a Mekibe mentek! Legalább egy szoknya. ☝🏼

Én: Remélem, hogy ő fizet, mert a segélyből nem telik puccos éttermekre. 🙄

Judyboo♥️: Igazi úriember, ne aggódj! Mellesleg mindig sérti az egóját, ha nem fizethet.

Ajajj, mibe kever engem ez a kis ribi?

Még csevegünk egy keveset, elmondja a címet, ahova mennem kell (ha egy úriember a csávó, hogy hagyhatja, hogy a randipartnere este egyedül mászkáljon, ráadásul szoknyában!), majd megszólal a legutálatosabb hang.

- Áh, Miss. Green, örülök, hogy ismét megjelent - jelenti ki gúnyosan.

Táskámat felkapom, nagyot sóhajtva lépek be az irodába. Érdekes órának nézünk elébe.