Mindketten hamar meguntuk a csendet. Szinte egyszerre néztünk egymásra. 

- Talán mégsem csillagnézegetős nyálas fiú? Vajon ezt most valaki direkt csinálja velem?- gondoltam magamban. 

- Van kedved egy kicsit kiszellőztetni a fejed?- kérdezte Anthony.

- Most is a levegőn vagyunk, nem? - mosolyogtam kínomban.

- Gyere!- fogta meg a kezemet, és a keleti kapu felé húzott. 

Ott állt egy sötétkék motor. Anthony felnyitotta az ülést és egy bukósisakot nyújtott felém. Nem szólt semmit, csak kérlelve nézett rám. Ha apám megtudta volna, hogy akar csak egy percre is megfordult a fejemben, hogy felüljek egy motorra, kitekerte volna a nyakamat. De nem érdekelt egy cseppet sem. Anthony Shersen igenis szimpatikusnak és megbízhatnak nézett ki, úgyhogy nem láttam akadályát, hogy kicsit motorozzunk. Felvettem a bukósisakot felpattantam a motorra, és elindultunk. Nagyon meglepett, hogy milyen érzés motorozni. Olyan felszabadító érzés volt, és csak mosolyogni tudtam. Egy idő után Anthony nagyon begyorsított, rajtam pedig hiába volt egy kabát és egy kardigán is, a csontjaimig hatolt a hideg. Nem nagyon törődtem vele, gondoltam, hogy majd hozzászokok. Csak hogy nem ez történt. Szorítottam ugyan a fogaimat, de nem bírtam tovább elviselni a hideget. Muszáj voltam megkérni hogy álljunk félre egy kicsit.

- Semmi baj, elsőre valóban egy kicsit nehéz hozzászokni a szélhez.- mosolygott rám hollywood-i mosolyával, de már nem tűnt olyan nyugodtnak. Olyan volt mintha várna valamire, vagy valakire. Reszketés fogott el. Nem az a fajta, amit a motoron ülve éreztem, ez inkább olyan volt, mint amit még a palotában éreztem. Valami nincs rendben. 

- És hogy hogy édesapád engedte hogy lila legyen a hajad?- kérdezte. Most már kifejezetten látszott rajta, hogy ideges, és ezért próbál engem beszéltetni. És bumm. Elmúlt a varázs. Már nem volt meg közöttünk az a kezdeti vonzódás. Én úgy éreztem magam mint gy fogoly, aki cseppet sincsen biztonságban, ő pedig mintha teljesen belehelyezkedett volna egy kihallgató szerepébe. De azért válaszoltam.

- Igazából nem szerettem volna igazából lila hajat. Csak az apámmal.. szóval.. a lényeg hogy nem olyan jó a kapcsolatunk, és ezt - mutattam a hajamra- azért csináltam, hogy felidegesítsem. Sikerült.

- Megértem. Mármint hogy az én kapcsolatom az apámmal.. hát az se fényes. Én nem tudom, de az apák, akik nemes családból származnak, valahogy megszűnnek rendes apának lenni. 

- Igen, van benne valami..- mondtam majd leültem a fűbe. Ő csak nekitámaszkodott a motornak.- És neked van testvéred?

- Öhm.. Igen, van egy bátyám. 1 évvel idősebb mint én.- sóhajtotta. Nem beszélt róla túl nagy boldogsággal.

- Nem jó a kapcsolatotok?

- Hát nem is az, csak..

- Tudom. Vagyis értem. Szeretem a nővéremet, és kb ő az egyetlen akire számíthatok mióta az anyukám elment.. De néha mégis úgy fel tud bosszantani, hogy kikergetném a világból, meg hát hülyeségeket is csinál, de ki nem?

Egy ideig hallgatott, aztán csendesen megszólalt.

- Részvétem az anyukádért.

- Kedves tőled.

Megint csend lett. Olyan abszurd volt a helyzet, de mégis kellemes. Az a feszítő érzés elmúlt, és megint biztonságban éreztem magamat Anthony társaságában. Mindketten felnevettünk, és innen már minden ment a maga útján. Beszélgettünk mindenféléről, családról, filmekről, ételekről, oktatási rendszerekről, politikáról, öltözködésről, szóval tényleg mindenről. Olyan jó volt végre beszélgetni egy olyan emberrel, akit tényleg az a cél vezérel, hogy megismerjen. És azt hittem hogy ő lesz az, az én hercegem. Nagyon sok fogalmam ugyanis nem volt még a szerelemről. Apám körülbelül úgy tartott otthon mint egy kolostorban. Aztán egy hirtelen robaj megtörte a kellemes csevegést. Egy furgon csikorogva lefékezett. Pont mellettünk állt meg. Egy magas férfi szállt ki belőle, az arcát nem láttam, hiszen csak a motor és az autó adott némi fényt.

- Végre.- sóhajtott gondterhelten Anthony a férfi felé fordulva.

- Anthony?- pattantam fel idegesen.- Mi a franc ez?

Mintha eltátogott volna egy szót miközben lesütötte a szemét. Sajnálom.

Az ismeretlen férfi elindult felém, én pedig nem láttam más lehetőséget. Elkezdtem futni a fák közé. Kitartóan futottam, és a hangokból ítélve lehagytam az üldözőmet, de csak akkor álltam meg amikor azt hittem, hogy már nem látszom. Azért a biztonság kedvéért bebújtam egy vastagabb fa törzse mögé. Csak ekkor volt időm megvizsgálni a sebet, amit egy letört faág okozott. Ahogy odahajoltam a sebemhez, éreztem, hogy beszorult a levegő. Nagyon fájt, és féltem hogy ha arra kerülne a sor, akkor nem tudnám folytatni a menekülést. Ziháltam.. de nem csak én. Ebből tudtam, hogy a támadóm már nagyon közel járhat. Megpróbáltam visszatartani a lélegzetemet, ami sikerült is, de még jobban szúrt tőle az oldalam. 

- Előlem nem tudsz elbújni, jobb volna ha önként  velünk jönnél!- kiáltotta egy hang. 

Meg voltam ijedve, de tudtam, hogy fontos a hidegvérem megőrzése. Mégis kicsordult egy könnycsepp, ami rettentő lassúsággal szántotta keresztül az arcomat.

- Mégis hogy lehettem ilyen hülye?- kérdeztem magamtól hitetlenkedve.

Ekkor egy erős marok kegyetlenül megragadta a csuklómat, és a körmeit a bőrömbe vájta. Majd elkezdett visszafelé ráncigálni, amerre a fények voltak. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, rugdalózni, harapdálni, de semmi esélyem sem volt. Már annyira kicipelt a fák közül, hogy megláttam a két járművet és Anthony-t. Az ismeretlen hirtelen megtorpant, majd egy határozott mozdulattal hátra lökött. Olyan erővel csapódtam a földbe, hogy azt hittem a bordáim is eltörtek. A világ forgott velem, majd elsötétült.

- Szer__t__ még n__alsz__- hallottam egy foszlányát a beszélgetésnek. 

Ekkor pedig a fejem egy határozott mozdulattal egy fának csapódott. Éreztem ahogy éles fájdalom nyilall a fejembe. Végleg elájultam.  

Egy koszos szobában ébredtem. Két kis ablak volt a falon, amiknek fekete rácsain reggeli napfény szűrődött be. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy megállapítsam; elraboltak. Na mondjuk az is elég árulkodó volt, hogy a kezeim egy, a falhoz kötözött bilincsben pihentek. Először zavaró volt a félhomály, de miután hozzászokott a szemem, láttam hogy más lányok is vannak a helyiségben. Mind kétségbeesetten nyöszörögtek és feküdtek, az egyébként durván hideg, padlón. Ezek után jutott csak eszembe, hogy a fejem és a csuklóm fájdalmasan hasogat. Ösztönösen a fejemhez kaptam, majd amikor megnéztem a kezem, majdnem felsikoltottam. Vér és sár egyvelege csillogott a bőrömön. A csuklómon pedig jókora véraláfutás díszelgett. Hirtelen megszédültem, a fejem elnehezedett, és minden elsötétült. Az utolsó emlékem, hogy elterülök a földön.

- Megjöttek az új lányok! Szerintem kezdheted az ellenőrzéseket!- mondta egy mély férfihang.

A fejem még mindig hasogatott, és nem segített rajta az sem, hogy egy cipő hangosan kopogott a földön. Kinyitottam a szemem és egy ijesztő férfi állt velem szemben. Talpig fekete bőrszerkóban volt, a karján kidagadtak az izmok, fején a kevéske haja csapzottan állt, a szakálla pedig egy copfba volt fonva. Nem kérdezett vagy mondott semmit, csak előre rántotta a kezemet, és egy kattintással kioldotta a bilincsemet. Felrángatott a földről, majd egy másik lánnyal együtt kilökött egy folyosóra. Bizonytalanul imbolyogtunk mind a ketten, és próbáltuk megtartani magunkat az omladozó falakban. Valószínűleg egy régi kórház épületében voltunk, mert a néhány nyitott ajtón keresztül beláttam pár szobába, ahol rozsdás kórházi ágyak voltak hanyagul a szobák közepére tolva. A folyosó végén a kopasz belökött egy ajtót, ami egy lépcsőházba vezetett. Fogalmam sem volt hogy hol vagyok, csak annyit reméltem, hogy nem akarnak prostituáltnak állítani, vagy eladni a szerveimet. De ötletem sem volt, csak átkoztam magamat hogy milyen hülye voltam, mert hát ki megy el egy ismeretlennel motorozni? Közben leértünk egy raktárhelyiségbe. Kicsit megnyugodtam, mert itt normális embernek kinéző munkások dolgoztak, raklapokat pakoltak, ilyesmi. Csak remélni tudtam, hogy ez a tény megcáfolja az elméleteimet. Nem volt sok időm körbe nézni, a minket vezető férfi belökött minket egy helyiségbe, majd leültette egy kanapéra. A mellettem ülő lány legalább három évvel fiatalabb lehetett nálam. Vörös haja volt, és nagyon zöld szeme. Annyira reszketett, hogy majd' szétesett. Legszívesebben átöleltem volna, de nem tűnt úgy hogy meg szabadna mozdulnom. Egy férfi ült velünk szemben, vagyis csak a széke hátát láttuk. Aztán lassan felénk fordult. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam. Sötétbarna szemeivel nem tudott nem engem nézni. Furcsa dolog, amikor az első pillantással felvesszük a szemkontaktust. Ismerősek voltak a szemei, a haja, az arca de valami nem stimmelt. Valahogy mégsem volt Anthony. Zavartan lesütötte a szemét és a másik lányra pillantott.

- Köszi, Phil! Kérlek most felügyeld a veszélyeseket. Nem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatuk van egymással.- mondta, én pedig nem értettem az egészből semmit.

- Na, akkor kezdjük is!- csapta össze a tenyerét. - Hogy hívnak?

- Linet vagyok, Linet Starr.- mondta a vörös hajú lány riadtan. Zöld szeme kitágulva segítségért kiáltott.

- Rendben, kérlek ülj le a gép elé, és ő majd feltesz neked kérdéseket.

Linet leült az asztalhoz és fészkelődött kicsit.

- 1! Haja színe?-mondta a gép, én pedig nem hittem el minek vagyok most tanúja. Egy gép nem tud beszélni..Vagy mégis?

- Öhm, Vörös.- mondta kissé félve a lány. 

-2! Kora?

- 14.- mondta Linet még mindig remegve.

Nem bírtam ezt tovább hallgatni. Csak van valami megoldás, hogy kijussak innen. És hogy Linet velem jöjjön. Biztos voltam benne, hogy nem akarom ott hagyni azt a szerencsétlen lányt, egyszerűn nem élné túl. 

- Akkor végeztünk is! Köszönöm kedvesem!- mondta a fickó, és a kezét fogva a leültette.- Neved?

- Yasmine.- mondtam határozottan.

Pedig dehogy voltam határozott. De valamit ki kellett találnom, és próbáltam minél tovább húzni ezt a kihallgatósdit.

- Azt értem, de mi a teljes neved?- vigyorgott gúnyosan.

- Hát igazából nem szoktak becézni, mert a családom fura, meg minden, szóval a Yasmine teljes név.- húztam tovább a teljes megismerésemet. A lány a fotelból csak hitetlenkedve bámult rám.

- Várj csak..- gondolkodott el, majd a tekintete a csuklómra irányult.- Phil!!!!!!

Phil nem jött, úgyhogy felkapta a telefont.

- Halo!.......Igen, de jönnöd.....értem,... jó, de ő most más..........igazad van és elhiszem..... De Ő az!!.... Ok, köszi!

Ezután kiviharzott, és csak annyit hallottam, hogy elküldi Phil-t melegebb éghajlatra. Végül csak cipődobogás, és nyílt az ajtó...