Sólyom szemszöge:

Voltak, akik már elájulófélbe kerültek a hirtelen jött strapától. Mindenfelé kinlódó arcokat láttam, amint küszködnek a körülbelül már fél órája tartó jumping jacks nevű gyakorlattól. Felugrás, majd le, és fekvőtámasz, ebből állt a kínozó mozdulatsor. A büntetésünk.

- Máris vége lehet ennek. Ti döntötök! Ki járt a Miyagi dodzsóban?! - kiáltott Lawrence szenszei. - Nem kedvelem LaRussóékat, de nem tanítunk itt ilyen szemétségre! Többé nem.

Nem fogom feladni. Tartom a szám. Ha elárulom, hogy mi tettük, nem csak magamat fogom veszélybe sodorni. Így nem fog legalább kiderülni. Egyszer úgyis megenyhülnek a szenszeiek, mégsem kínozhatnak mindenkit míg a világ.

- Megkérdezem újra; ki járt a Miyagi dodzsóban?!

- Én nem... szenszei... én soha... nem tennék kárt... más dodzsójában... - nyögte ki valahogy a kövér, túlkoros, vörös hajú fickó akit megszántak a szenszeiek, és beengedték edzeni. Roppantul idegesítő személyiség, az őszintét megvallva.

- Jó-jó, le, Zsírpárna! - oltotta le, majd utasította Mr. Lawrence. - Nem magyarázkodást, hanem választ várok!

- Szenszei, nem tudjuk ki volt az. - panaszkodott Miguel a csapat kedvéért. Mindenki dögledezett, fulladtunk az izzadságszagtól és majd' összeestünk a kimerültségtől.

- Valaki tud valamit. A kérdés az, ki törik meg. - állapította meg Mr. Kreese karbatett kézzel, majd mikor éppen felálltam a mozdulatból, szenbenéztünk egymással.

Hideg tekintetéből láttam, hogy tudja az igazságot. "Nem hülye az öreg. Átlát a szitán."

Csengett a telefon az irodában, és ez mentett meg legalább egy pásztázó tekintettől. Mr. Lawrence viszonylag sokáig beszélt a készüléken, ebből úgy ítélem, hogy fontos ügyről volt szó. Ő nem esküszik a technológiára, old schoolba akarja nyomni, szemtől szembe, ha valaki keresi

Ismét átfutott az a gondolat az agyamon, hogy bevalljam a tettünket. Mr. Kreese félelmetes időnként, de talán elnézőbb lesz most, hogy a másik nincs itt. Ahogy sejtettem, más is kihasználta az alkalmat, mert a megmaradt seggfejiker (ugyanis a beszari Chris elhúzta a belét a Miyagi-Dóba), Mitch, szinte könyörgött neki a kegyelemért. Élvezte az öreg a játszmát, amíg végül megkönyörült rajtunk:

- Két perc szünet! - Mindenki felnyögött a megkönnyebbüléstől, elnyúzott arcok tekingettek mindenfele vízért, ki-ki felhúzta egymást a földről. - Ne nyafogjatok.

- Szenszei, be kell vallanom, hogy én voltam. - vettem bátorságot, és lépkedtem oda szemlesütve hozzá

- Egy szót se! Elintézem. - parancsolt rám.

- Igen szenszei. - aprót meghajoltam, majd visszabattyogtam a többiekhez.

•••

Később hátramentünk az edzőterembe, ahol mindenki különböző, izzasztó gyakorlatokat végzett. Rendesen dolgozhatott az öreg, annak ellenére, hogy bevallottam neki az igazat. Ettől persze gombóc gyűlt a hasamba, hiszen féltem, hogy nyilvános megaláztatásban lesz részem.

- Folytassátok! Én ráérek. - "Hát persze!"
Ő minden alkalmat megdagad, hogy átvegye az uralmat amíg Mr. Lawrence nincs itt. Márpedig tényleg ez történik.

Johnny szinte rögtön a telefonhívás után eltűnt, Miguel azt mondta a rövid szüneten, hogy írt neki. Bár csak annyit, hogy egy barátja súlyosan beteg, és el kell menjen meglátogatni, illetve értesítsük ha Kreese furán viselkedik.

Szerintem nem lesz gond. Most a hátam közepére sem kivánom a további kínszenvedést, de rengeteget tanulhatunk tőle. Na jó, néha tök ijesztő az öreg, de másképp sokkal határozottabb mint Lawrence. Látszik, hogy van tapasztalat és tudás a háta mögött. Ő igazán menő.

- Az okés, ha most behányok? - kérdezte a kövér vörös Aishától. A lány kétségbeesetten nézett vissza rá. Amúgy tényleg gázul festett a fickó, az egész pofája kivörösödött az erőlködéstől amit a battle rope lóbálásába fektetett.

- Nem! - szólt rá kétségbeesetten.

- A katonák mindig hánynak! - Érvelt a vörös.

- Ne merj hányni! - szűrte Aisha fogai között, mintha legalábbis tudná az ember irányítani ezt a folyamatot.

- Nem fogja feladni! Rá kell jönnünk ki volt az... - mutatott rá helyzetünkre Miguel.

- Fogadok, hogy Büdösszáj. - replikázott Tory.

- Hé, kapd be! - ripakodott rá Mitch.

- Mit mondtál?! - fortyant fel a csaj.

- Mi van, lejátsszuk? - a két ellenfél majdnem egymásnak esett, Miguel-lel próbáltuk megakadályozni az immár csapaton belüli küzdelmet.

- Nyugi, nyugi! - kiáltottam, a barátom pedig hasonlóan tett.

- Elég! Tudni akarjátok, ki volt az? - tett rendet, majd tett fel egy olyan kérdés, amitől arcomból kifutott a vér. Nagyon nem lesz jó vége, ha elmondja tettemet. - Sólyom volt. - elsápadtam meredtem a szenszeire.

Nem akartam, hogy megtudják a csapattársaim, féltem, megutálnak majd, nem éltetni fognak a bosszúért, mint ahogy gondoltam. Mint ahogy sejtettem, rosszalló pillantásokat vetettek rám, a bajtársaimon kívül mindenki.

- És Diaz volt. - Miguel értetlen pillantásokat vetett az öreg felé. - És Robinson. - most Aishán volt a sor. - Na és Nichols, Zsírpárna, Brad... Ha egyikőtök tesz valamit, mindannyian tettétek. Együtt viselitek a tetteitek következményét. Mert mind Cobra Kai-ok vagytok.

Mindenki értetlenül, bosszúsan méregette egymást. Egyedül én csendesedtem el, és beláttam, a szenszeinek igaza van. Mindenkit megszívattam. Nem csak LaRussóékat.

- Nagyterem. Öt perc múlva. Elkezdem a kiképzéseteket.

•••

Tory és Mitch harcoltak éppen, majd a fiú csakhamar földrekerült.

- Pont! - bírálta el a győzelmet Miguel, diadalittasan nézve a barátnőjére.

- Üsd meg újra! - parancsolt Mr. Kreese. A lány levegőt kapkodva a menet után, megrettenve nézett az öregre. A másik szenszei úgy tanított, hogy megállunk a verekedésben miután megadják a pontot. Így a szabályos. - Valami gondod van ezzel? A harcnak nincs vége, amíg az ellenfelednek sincs. Nincs kegyelem az ellenfélnek. - Tory egy pillanatra habozott Mitch kétségbeesett arcát látva, ám nekiiramodott.

- Állj! - kiáltott Miguel, mire a barátnője felé fordult. - Lawrence szenszei nem ezt tanította.

- Parancsolsz?

- Kegyetlennek lenni nem dicsőség. Tory pontot kapott. Vége van. - mondta ki valamennyiünk gondolatait.

- Lawrence szenszeinek persze igaza van. Egy bajnokságon vége a küzdelemnek, ha pontot érsz el. - magyarázta óriási komolysággal, majd Miguel felé kezdett lépkedni. A fiú magabiztosan, kihúzott háttal nézte. - De a való világban nem a pontszerzés a lényeg, hanem hogy győztes vagy, vagy vesztes. És ebben a dodzsóban nincsenek vesztesek.

•••

Hannah szemszöge:

A Miyagi-Dóban kiéleződtek a helyzetek. Érezhető volt a Demetri és Chris között húzódó, el nem rendezett plázás konfliktus, már egyszer össze is kaptak, amikor az új fiú megúsztatta az egyik virágot. Cserébe azt a feladatot kapták apától, hogy a Miyagi-Do szabályait ábrázoló követ kell ketten felállítsák. "Az nehéz lesz, mivel négyen sem bírtunk vele..."

Míg ők kint dolgoztak, én a dodzsóban ültem, és Robby vállán nyugtattam a fejem. Egy bútor tetején ültünk, a sarokból figyeltük, ahogy apa próbálja a többi újat a Miyagi-Do elvégre bírni. Robby ettentően ideges lett még mindig, ha valamit a Cobra Kai-osok elvétettek, ezért igyekeztem apró gesztusokkal kontrollálni őt, még akkor is, ha megfogadtam, nem teszem ezt.

- Tehát; mi a lényege a karaténak?

- Üss először! Üss keményen! Nincs kegyelem, uram! - darálta a legkisebb, fekete hajú, vágott szemű srác. Azt hiszem, őt Nathanielnek hívják.

- Nem. A Cobra Kai átmosta az agyatokat. - magyarázta apa. - Ürítsétek ki, és gondolkozzatok! Mi a legnagyobb lecke, amit a karatéból tanulunk?

- Ne légy beszari? - kérdezte félénken a kissrác. Robby megvetően felciccegett, mire rosszalóan néztem rá, és kézenfogva kivezettem a dodzsóból.

Egyenesen egy növényes cseréphez vezettem, amit már ezelőtt elkezdtünk földdel újratölteni.

- Nem tudnál picit nyitottabb lenni feléjük? Nem tesz jót ez a túlzott negativitásod... - róttam a kérdésemet, miközben földet kezdtem el lapátolni. Robby fáradtan elvigyorodott.

- Nem. - válaszára megforgattam a szemeimet. - Imádom, amikor durcizol, hisztihercegnő.

Erre mégrosszallóbb, inkább "nem hiszem el!" fejet vágtam, de a megjelenő pír az arcomon  kényszerített. A szépszemű srác halványan elvigyorodott, tudta mit csinál. Ám sajnos hamar realizáltam, hogy a fiú ismét bosszúsan tekintget a dodzsó felé, mire kezeim közé fogtam arcát és magam felé fordítottam.

- Most komolyan? - sóhajtottam fel. "Most meg miért nem figyel rám?" Belefáradtam a kérlelésbe. Visszajött a "leszarom az egész helyzetünket" érzés, ami a napom eddigi részeiben kerülgetett.

- Elképesztő, hogy beengedte őket. - utalt apukámra, és annak ellenére, hogy kezeim az arcán voltak, egyszerűen nem nézett rám. Nem volt hajlandó rámnézni. Megszakítottam a kontaktust kettőnk között.

- Segít nekik megváltozni. - magyaráztam, de hiába. Inkább elhúzódtam, és a negativitása a srácnak rám is átragadni. "Nem érdeklem őt. Nem váltott ki az előbbi mozdulatom reakciót belőle..."

- Nem fognak. Az érzések nem változnak. - Nézett mélyen a szemembe. És tudtam, ezt nem a Cobra Kai-osokra értette. Ezt nekem szánta. Mert mostmár rám figyelt.

Szégyenemben lesütöttem a szemeim. Igen, elszégyelltem magam. Hosszú idő óta először. Rájöttem, nem csak Robby a hibás. Nem csak apám a hibás. Én is hibás vagyok... Méghozzá nagyon is.

Gondolatmenetemből Demetri és Chris hangja zökkentett ki. Annyira belemélyedtem abba az elképzeléseimbe, hogy majd leülünk Robbyval mindent (nem ordítózva, mint a múltkor...) megbeszélni, hogy észre sem vettem, hogy a két csapattársunk megint háborog.

- Az egyetlen nagy kamu itt te vagy és a kis haverjeid odabennt! Ismerd el! Nem akartok közénk tartozni, ez csak valami átverés! - kiáltott fel Demetri.

- Hazugnak hívsz?

- Ding-ding-ding! - replikázott a langaléta fiú. Erre Chris meglökte őt, és nagyot borult a csapattagunk. Odarohantunk hozzájuk, s segítettem felállni az áldozatnak.

- Demetri, Demetri! Jól vagy? - kérdeztem kétségbeesetten. Bármennyire is igyekeztem pozitívan, befogadóan viszonyulni a CK-s diákokhoz, ez már sok volt. Szívem mélyén mindig is megértettem picit Robby gyanúit az újoncok szándékairól.

- Hé, hé, mit műveltek? Egy csapatban vagyunk! - Szaladt mi apa a dodzsóból.

- Aki Cobra Kai volt, az is marad! - szemléltette bosszúsan a történteket Robby.

- De ez nem igaz! Tudom, hogy nem, mert... - apának elakadt a lélegzete - Én is Cobra Kai voltam.

Elfutották a könnyek a szemeimet.

•••

- A Cobra Kai hatalmat árul. Erőt. - magyarázta apa, amint mindenki visszavonult a dodzsóba. Ismét elfoglaltuk a helyünket Robby-val, és átölelt oldalról, ameddig hallgattuk a történetet. - És amikor csatlakoztam, én... Hát, én... Gyenge voltam.

Alig hittem el apa szavait. Mindig is azt hittem, végtelenül hűséges volt Mr. Miyagi-hoz, és csak az ő tanításait követtem. Mindenki megdöbbenten figyelt, ám mi a tesómmal, illetve Robbyval inkább már csalódva hallgattunk.

- 1985-ben épp megnyertem az első All Valley-t és Mr. Miyagi nem akart több tornát. Korábban sem kedvelte hogy trófeákért folytassunk küzdelmet. Szóval volt egy... volt egy hatalmas vitánk, és én mit tettem? A Cobra Kaihoz mentem. Megtanultam először ütni, erősen ütni, kegyetlen lenni, és egy dühös és erőszakos gyerek lettem. Megváltoztatott. - hangsúlyozta az utolsó szavait apa. És igaza volt. Sólyommal is ezt tette ez a tanítás...

- Sosem beszéltél erről... - szóltam közbe.

- Nem vagyok rá büszke, Hannah. - tárta szet a karjait tehetetlenül apa. Megértem, miért nem tette. Bizonyára azt hitte, máshogy tekintünk majd rá ezután. - A lényeg, hogy bárkit magához csábíthat a Cobra Kai, még engem is. És beismerem, tőlük erősebbnek érzed magad, keménynek, de közben bajba is sodor. Velem is így volt. Szerencsém, hogy Mr. Miyagi még visszafogadott. Ne feledjétek, nem számít hogy ki volt előtte az, aki belép ebbe a dodzsóba, csak azt számít, hogy ebben a pillanatban, most, a Miyagi-Do mi vagyunk. - "Egy csapat vagyunk."

•••

Teljesen átszellemültem apa beszéde hatására, és sikerült eltekintenem az egész dologról Robby-val, ami a legutóbbi majdnem-csókunk kísértett. Igazából mindenkin látszott a változás; Demetri és Chris immár összhangban láttak neki a munkának, Robby is megbékélt a többiekkel. Sam és én megfogadtuk, hogy összebarátkozunk a Cobra Kai-osokkal. Illetve, elnézést, az új Miyagi-Dósokkal. Mert egy csapat vagyunk.

- Na jó. Lássuk azt a forgáspontot. - szólt Chris a langaléta sráchoz, egy bambuszbotot szorongatva a kezében.

- Együtt. Háromig számolok. Egy... Kettő... Három! - kiáltott, majd a szabálykő alá döfve a botot, nagy nyöszörgések közepette emelni kezdték a dísztárgyat.

- Megvan! - nyögte Demetri, és eldobták a botokat, ezzel felszabadítva a kezeiket, hogy immár erőből nyomják ki a sziklát. - Nyomjad, gyerünk!

- Szép munka, fiúk! - dicsérte meg őket apu, amint a helyére került a kő. Lelkesen néztem a fiúkra, nagyon örültem, hogy végül sikerült összehozniuk. - Látjátok, ha egy csapatként dolgozunk, minden lehetséges!

A fiúk összepacsiztak volna, ha Chris nem ökölpacsival rukkol elő, vagy ha Demetri nem sima módot választotta volna erre a cselekedetre. Végül Demetri rárakta Chris öklére a kezeit, ezzel köszönve meg a jó munkát és menekülve meg magukat a kissé kínos helyzetből.

•••

A Miyagi-Dóban csodásan teltek a napok. Egészen ügyesen tértek át a Miyagi-Do elveire az újoncok, megtanulták már az egyik katát. Apa csodásan végzi a munkáját. Óriási türelemmel fordul mindünköz, és rengeteg időt tölt a dodzsóban, hogy minket edzzen. Rendkívül tartalmasan kihasználjuk a nyári vakáció utolsó részét, és ezt egyenlőre egyikünk sem bánja.

A dodzsót és szépen rendbehoztuk már. Az újak segítő kezeinek hála, gyorsan haladtunk, viszont nem csak jó származott ebből; apa bejelentette, hogy Robby át fog költözni a dodzsóba :(

Maga az indokai ennek a tervnek egyébként jók voltak. Az első ok apa szerint, az az, hogy mivel a fiú anyukája felől még mindig semmi hír, ezért úgy néz ki, egy jó darabig még nálunk marad. Ez így szuper. A második része ennek az indoknak viszont az, hogy ez azzal jár, hogy Robbynak talán szüksége volna egy picit nagyobb privát területre, mint a szűk vendégszobánk, amibe még egy szekrény sincs... (mindenesetre, jobb, mint a kanapé az elején, de na...)

A második ok, az szerintem eléggé nyilvánvaló. Apa tudja, hogy van valami köztünk, szerintem immár azt is, hogy a fiú általában nálam alszik, az ágyamban. És azt hiszem, amikor azt mondta, hogy intimitásra, magánszférára van szüksége egy magunkféle kamaszokmak, azt pontosan arra értette, hogy jobb lesz, ha leszakadunk egymásról legalább éjszakára. Sajnos ez az utóbbi néhány napban sikerült is...

De lássuk a jó oldalát; ha az utobbi feltételezésem igaz, akkor legalább apa csak halványan sejtette velünk, hogy tud dolgokat, és nem verte ki a hisztit, mint amire számítottunk. Ez egy jó jel. Talán azt jelenti, hogy nem bánja ezt az egészet. Nem mintha ezen a szinten volna már mit tenni...

Plusz, hogyha sikerül átjutnom ide minden este, zavartalanul aludhatunk, hiszen nem lenne ki ránknyisson. Kivéve reggel, de... Mindegy, megoldjuk.

Nehéz lesz a logisztika, mert tíz perc gyalog otthonról a dodzsóig. Öt perc kocsival... De az hangos. Egyébként is, hiába agyalok ezen, ha nem is alszunk jelenleg együtt...

Szívem szakadt meg a helyzetünktől. Inkább ne legyünk együtt, de maradjon minden úgy, mint ezelőtt... Amikor kérés nélkül történtek a dolgok. Amikor együtt aludtunk. Csak az ideje kell. A kettőnk ideje, az érintései, szavai... A fenébe is a csókolózással! Az sem kell. Egy dologra vágyom; hogy itt legyen velem, és érezzem azt a dolgot, ami kikopott. Hogy lelkem az övé, és az övé az enyém.

Annyira hamar változott minden. Sokáig volt jó így is. Aztán... Többet akartam, és össze is vesztünk, amikor kifejeztem dühömet ez a végeláthatatlan stagnáló kapcsolat iránt. Mert ezen a szinten kinek nem fordul már meg a fejében, hogy a legjobb volna kijelenteni, hogy járunk? Basszus, fél éve alakul ez az egész! Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha nem volnának dolgok, amitől tartanunk kellene... A környezetünktől, a szüleinktől... Ha csak az volna, hogy én és ő végig, barátnő és barát, és nem csak egy nyári hülyeség, mert úgy sem lett végül semmi belőle...?

Olyan, mintha szakítottunk volna, pedig nem voltunk együtt. Vajon az a csók, ha megvalósul... Megoldott volna mindent?

•••

Ma áthívtam Moon-t magamhoz. Nagyon régen találkoztunk már, és eléggé nehezen egyeztettük össze a programunkat is. Hiányzott már a lány, hiába chateltünk szinte mindennap. Gyakran beszéltünk a Cobra Kai-ról, Sólyomról, arról, ahogy megbántott, viszont Robby-ról sosem. És amint kiderült, arról sem, hogy szakítottak Sólyommal. "Mi a f@sz?!"

Elképesztő ez a lány. Soha nem tudnék úgy viselkedni mint ő, hogy így átlássam a helyzeteket, és határozottan lépni tudjak bármi kapcsán, anélkül, hogy előbb hülyét ne csináljak magamból. Sosem tudnám ilyen egyszerűen lerendezni az egészet, mert az érzelmeim még úgy is, hogy tudom, rossz a helyzet, visszatartanának...

Elmondta, hogy régóta nem működtek a dolgok köztük, meg hogy régóta érlelődött benne a szakítás. Sokat változott az elmondása alapján a fiú viselkedése a kapcsolatukban is. Már nem vitte randizni a barátnőmet, természetesnek vette, hogy van neki, sőt, néha már bunkóskodott is. Nagyon nem becsülte úgy a lányt, ahogy megérdemelte volna.

Moon elmesélte, mennyire kiakadt a szakításukkor, meg maga attól is, amikor én szóba kerültem bármikor. Mindenesetre, levonhatjuk következtetésképp, hogy a Cobra Kai lett neki az első, a versengés, de semmiképpen nem képes kontrollálni az indulatait és a viselkedését úgy a kapcsolataiban, mint a külvilág felé. Moon kereste az első adandó alkalmat, amikor kihátrálhatott a kapcsolatukból úgy, hogy a srác fel is fogja, mit művel egy ideje.

Amúgy Moon hozott valamilyen zöld, trutyis smoothie-t, aminek borzalmas íze volt, viszont művigyorral az arcomon igyekeztem egyszívásra minnél többet lehúzni a szinte fél litres szívószálas üvegből.

- Ez... Ez jó. - szóltam a lány gyönyörű, reménykedő arcát látva, amint az ágyamon üldögélt.

- Friss acai van benne, bio kel - "bleh!" -, és egy kis kenderolaj. - sorolta az összetevőket a lány.

- Ke... Kenderolaj? Akkor ettől most betépek, ugye? - Ennyire mélyre azért még nem akartam süllyedni.

Még pasim se volt, nem is ittam, nem is cigiztem, nem is füveztem... Áh, ez nem én vagyok. Nekem kell a rendszer, a tanulás, és nem szabad kiesni. "Pont én pofázok, aki semmit sem tanult, mert szerelmes volt egész nyáron, márpedig itt a suli..."

- Nem hiszem, inkább a kinetikus energiád lesz jobb. - kuncogott fel a lány. "Mintha tudnám, miről beszél..."

- Én... Örülök hogy hívtál. Mert szeretek veled lógni. - Kicsit nehezemre esett hirtelen, hogy ennyi infót feldolgozzak. Sólyommal a szakításuk, Robby... Moon meg egyenesen olyan tekintettel bámult rám, mintha már a beszédemből hallaná, hogy az övéhez hasonló bejelentésem van a szerelmi kapcsolatainkban. - Szóval... Melyik tetszik jobban? - néztem az ágyamon fekvő két fölsőre, csak hogy legyen egy kis szünet a két téma kibeszélése között. - A fehér felsőt sokat hordtam. - tettem hozzá arra, majd a kék ruhadarabra nézve.

- De miért számít? Úgyis beleizzadsz! - Nos, igen, hőguták ütőttek be így a nyár végére, szóval valóban mindegy volt, mit veszek fel. De amint az ágyamra pillantottam, megláttam a szeglécre dobva Robby fekete kockás ingjét, pont Moon feje fölött. Féltem, hogy meglátja, és nem lesz visszaút a magyarázkodásból. Elöntött a pirosság, ugyanis szándékoztam elpakolni a cuccait. - Várj! Te szerelmes vagy?

- Nem vagyok szerelmes! - mondtam, talán túl hevesen is. Pedig az vagyok. Jó rég óta. De annyira... szokatlan volt ezt kimondva hallani...

- Robby az?

Sejtelmesen Moon-ra néztem, majd hálát éreztem, hogy nem én kellett elmakogjam neki ezt. Mindig fején találta a szöget, tudja mi a helyzet. Ő egy igazi lélekszakértő.

- Jaaaj Istenemmm! - sipítózott a lány, mintha nem lett volna nyilvánvaló a feltételezése. Az ajtó felé indultam, hogy becsukjam, ezzel meggátolva hogy a titkaink hangfoszlányai továbbszálljanak a házunkban.

Amint Moon ujjongó tekintetét figyeltem, észre sem vettem az ajtóm előtt álló alakot. Amint tágranyílt szemekkel felnéztem rá, eddig édesen mosolygó arcán pimasz vigyor terült szét. Kezeimbe temettem az arcomat, és éreztem, amint elönt a szégyentől a forró pír.

- Mennyit hallottál? - kérdeztem suttogva, a földet bámulva az ujjaim között.

- Az egészet. - Robby hangján hallottam, amint mosolyog, majd éreztem, amint karjait körülfonja nyakam körül, és megpuszilja a hajamat, mintegy bocsánatkérésként. Felsóhajtottam.

- Most menj! Sipirc! - fordítottam meg, és löktem ki az ajtón, mire a fiú felnevetett, és lelépett. Becsaptam az ajtót mögötte, és Moon-nal lányos sikításokba kezdtünk.

- Hááát ez oltárian cuki volt!!! - jegyezte meg csillogó szemekkel, mire ismét elvörösödtem. - Ééés mióta vagytok...?

- Nem vagyunk... - ráztam meg a fejem még mindig kínomban. - De majdnem. Könnyen félre lehet érteni.

Ezután... Órákig tartó beszélgetés kezdődött. Pont úgy meséltem el neki mindent, mint azon az éjjelen sírva Samnek, amikor összevesztünk Robbyval. Moon minden egyes szavamon csüngött, nem győzött leállni az ámuldozással. Főleg az utolsó részt tárgyaltuk ki a legrészletedebben

- Sólyom már tudja? - kérdezte aztán.

- Nincs miről tudnia. Több, mint egy fél éve nem beszélünk. Megszorongatta a kezem. Szinte megvert minket a plázában. Plusz... A te exed, nem az enyém. - húztam el a számat.

- De a te legjobb barátod volt. Nem akarod visszakapni őt? Nem hiányzik?

- Miért, neked talán igen az új viselkedése után? - tettem fel a kérdést.

- Nem. - jelentette ki Moon. Biccentettem, ezzel jelezve az egyetértésem. - Fogadjuk, hogy mióta nem vagyok az életében, egyikünkre sem gondok többet. Én voltam az egyedüli, aki összeköttette a múltjával. Továbblépett. - Megvetően fújtam egyet, de tudtam, igaza van. Végül jobbnak láttam terelni a témát.

- Őrület. Tavaly óta újra karatézni kezdtem, hogy jobban bírjam a gyűrődést.

- Anyám terapeutája mindig azt mondja, a szíved elől nem futhatsz el. - mondta, mire elmosolyodtunk mindketten. Igaza van. - Szerintem legyen a kék. Megy a szemedhez! - mutatott a pólóra.

- Oké. Jöhet a cipő. - fordultam a gardróbhoz, miután újabb csajos nevetésben törtünk ki. A barátnőmmel eltöltött idő hozta vissza a jókedvemet egy időre.
_______________________________________
Sziasztok! Az utóbbi időben nem volt motivációm írni, nagyon nehéz időszakon vagyok túl. Ha látjátok, hogy eltűnök, és írtok nekem néhány kommentet, az rengeteget segít, hogy hamarabb túllendüljek a nehézségeimen. Köszönöm, hogy velem vagytok, és olvassátok a részeket! Remélem tetszett ez a kicsit másabb, nem annyira szerelmes rész is! ♡🫶🏻