Ekkor csöngettek.

- Ú, lehet hogy a drón az Amazonról! - esett extázisba az öcsénk, és felpattant az asztaltól.

- Mi van, vettél egy drónt?! - sietett utána anya.

Sammel kihasználva az alkalmat, a fogva tartó táska felé siettem, előhalászva a telefonjainkat, a tesómét felé csúsztatva. Sólyomnak akartam írni egy üzenetet, ugyanis a Cobra Kai bulizik a kanyonban, és meghívott rá. Eredetileg úgy tudom Yasmine akart bulit tartani, de ők megelezőzték. Kíváncsi voltam mi sül ki ebből, de így nem nagyon tudtam elmenni.

- Csá Anthony! - köszönt a csöngető az ajtónyitónak. Kellemesen ismerős hangja volt.

- Ó, csak te... - mondta lesajnálóan az öcsénk.

- Robby, mi újság? - üdvözölte anya is.

- Jó napot, csak Mr. LaRussóhoz jöttem az edzésre. Hannah? Jön ő is? - érdeklődött. Elmosolyodtam kérdésétől, teljesen kiment a fejemből hogy Sólyomnak akartam írni...

- Daniel ma nem volt itthon, elment azzal a... Tudod mit, mindegy. Gyere be, várd meg itt.

Léptek hangja hallatszott, tudtam, hogy hamarosan jönnek. "Nem biztos h tudok jönni"- pötyögtem gyorsan be, és éppen sikerült elküldeni.

- Hé! Eszetekbe se jusson! - kiáltott anya, mikor meglátott. Asszem Sam nem járt sikerrel, hosszabb üzit írhatott, mert nem ment át a bulizóknak. Anya kitépte a telót a kezünkből, és elfintorodtam.

- Szia! Mi a pálya? - kérdezte a fiú kedvesen tőlem. Sam közben mosolyogva figyelt.

- Ok nélkül fogoly vagyok. Nem bírom ezt. - válaszoltam modortalanul. A nővérem lesütötte a szemét, remélem mostmár tudja, mibe kevert. Kimentem a nappaliba, és olvasni kezdtem. Körülbelül tizenöt perc telhetett el, mikor már a fejembe temettem a könyvet, és félhangosan "ez uncsiiii..." jelzővel illettem.

Halálosan unatkoztam, de komolyan. 😂
Ekkor az edzőtársam érkezett meg kintről.

- Robby, mi történt? - kérdezte anya.

- Csak kicsit kiment a bokám. Nincs nagy baj, de nehezebb lesz gördeszkázni. - Szememben aggódás árnya villant. "Mi lett vele? Ugye nincs komoly baja?"

- Nem tudom Daniel mikor ér vissza de haza vigyünk?

- Jó, de tudom hogy ezt be kell fejeznie, megvárom. - Nézett anyu laptopjára, ahol éppen a szalonbeli leltározást futatta.

- Semmi gond, megoldjuk. Hannah!

Felpattantam a kanapéról és odasiettem. Végre történik valami.

- Igen?

- Robby bokája kiment, vidd őt haza. Kiteszed, és jössz haza, oké?

- Jó, persze, oké... Gyere! - intettem, és elindultunk kifelé. - Segítsek valamit? Fáj? - Kérdeztem, mert a fiú táskáját és gördeszkáját is cipelte.

- Nem annyira, csak ki kell sétálnom. - mosolygott rám. Hirtelen a srác lábatváltott, ráugorva a rossz lábára. - Háhá! Meg is van! - csodálkozásomat látva vállat vont - Már jó.

- Figyu, várj te most... - Robby kacagni kezdett, csodálkozásomat látva. Nagy kő esett le a szívemről.

- Azt mondtad fogoly vagy, kiszabadítottalak. Na... Hová megyünk?

- Egy buliba. Hogy hangzik?

- Remek ötlet! - Lelkesedett.

•••

- Oké... - Robby kiszállt az autóból. - Gyorsan vezetek, de ez durva volt... Csoda hogy élünk! - bókolt.

- Ugyan már! Csak szeretném ha jól érkeznénk magunkat, ameddig csak lehet. Anyu bármikor gyanakodni kezdhet. - mondtam vállat vonva.

- Lehet kicsit késni fogsz, és? Nagy ügy... - válaszolt, miközben kivettem a kocsiból a pokrócot amit hoztunk. - Nem kellene haragudnia...

- Nem erről van szó. - közben kivette a kezemből a pokrócot. "Milyen figyelmes!". - Köszi. Saméknek nem rég volt egy balesete, és nem hiszi el, hogy semmi közöm ehhez... Ezért kellett kimentened... - húztam kényszeredett mosolyra a szám.

- És miért nem mondod el neki ugyanígy, ahogy nekem?

- Mert félek, hogy tovább feszíteném a húrt... Már próbáltam, de nagyon forrófejű vagyok... - hajtottam le szégyenemben a fejem.

- Hé! Ha ez megnyugtat, én is. - tette a vállamra a kezeit. Hálásan néztem rá. - Meg kéne beszélnetek.

- Annyi, hogy az illető, akié a kocsi, apám riválisa, de úgy igazán, és... Hát, nem sok minden jó szokott abból kisülni, ha indulatból beszélek. Mostmár bűntudatom van, hogy nem vontam ki még teljesen magam a dologból. Tisztázni kellene... Plusz meg a nagybátyánk egy baseball ütővel tegnap vacsora helyett szétverte a megjavított kocsiját. Ezért sem merek kockáztatni - végül kínomban felkuncogtam - Bocs. Tisztára, mint egy szappanopera.

- Nem, megértem. - válaszolt megnyugatólag.

- Szerintem anyukád is tisztában van azzal valamennyire, hogy semmi közöd hozzá, még ha nem is akarja belátni. Ezért küldhetett téged, hogy hazavigyél, nem a jogos büntetésben lévő Samet.

Emésztgetve a hallottakat, elindultunk le a dombon. Igaza volt. A cipőm csúszkált, így a fiú megfogta a kezem, hogy el ne essek.

- Köszi. - mondtam nevetve - Ez meredekebb, mint gondoltam. Egyedül nem tudtam volna lejönni...

- Apád mondta, hogy legyek úriember!

- Ó, tényleg? - néztem rá. "Akkor csak apu miatt jófejeskedik meg kedveskedik velem?" - Ez szívenütött...

- Héhéhéhéhé! Helló. - köszönt Miguel, furcsán. Valahonnan a közelből piaszag áradt. - Ki ez a srác?

- Szia én...

- Várj, ő a... Barátod? - kérdezte a kísérőm engem vizsgálva, majd csúnyán Miguelre nézett.

- Igen, de... Vagyis haverom, úgy értem. - a velem szemben álló fiú dühösnek kezdett látszani. - Miguel, nyugi, ő Robby, apámnak dolgozik.

- Óó, apádnak! - bólogatott - Jó, így már világos!

- Ezt hogy érted? - húztam össze a szemöldököm gyanakvóan. Mostmár határozottan be tudtam azonosítani, hogy tőle ered a szag. - Várj, te ittál?

- Ne... Ne, ezt ne kend rám! - a hangja is agresszívvé változott - Üzentem, és hívtalak, egész nap! És nem tudtál volna visszahívni?!

- Nem, nem tudtalak, anyám elvette a telómat! - magyaráztam, de ő végig hatalmas reakciókat gyártva kiáltozott, aztán értetlenül tekintettem rá - De te nem is hív...

- Ó, óóó, így már érthető! És a... - úgy tűnt, mintha nekem akart volna szökni. Robby felé hátráltam egy lépést, aki félbeszakította az ittast. Miguel ugyanis totál részeg volt.

- Hé, hé, haver, ne... - próbálta megállítani.

- Húzz el innen! - a fiú akkorát lökött Robbyba, hogy hátraesett.

- Miguel, állj le! - kiáltottam, s aggódóan néztem Robbyra.

- Ne merészeld őt bántani! Hé, öreg, üss mégegyet! - hergelte Robby. "Ne csináld már..." - könyörögtek a gondolataim is.

- Mégegyet mi?!

- Ne! - álltam a fiúk közé, ám későn. Miguel már a karját lendítette, ám az engem talált el, arcon. Iszonyat erős ütés volt, a földön kötöttem ki. Robby megpróbált a derekamtól fogva felsegíteni, és Miguel is kezeit nyújtotta, amit dühösen elütöttem.

- Ó, Sam, Sam, bocsánat, ne haragudj! - hebegte a fiú közben.

- Seggfej! Hannah vagyok! Mi a franc volt ez?! - kiabáltam, miután felkeltem. - Apámnak igaza volt a Cobra Kairól... Sok sikert a bajnokságon! Sem én, sem Sam nem leszünk ott!

- Sam... - látom nem sokat érthetett abból, amit az imént mondtam. Karomat keresztbefonva siettem el ismét a domb irányába, könnyeimmel küszködve. Égett az arcom, most a fájdalomtól...

- Hann, Hannah, várj! - hallottam magam Robby hangját, aki utánam futott. A kocsinál ért utól. Utat engedtem könnyeimnek, nem érdekelt, hogy előtte sírok. Hirtelen megölelt, a gyomrom meg görcsbe ugrott, de jó értelemben persze.

- Mekkora genyó... - suttogta. Kuncogni kezdtem, és felnéztem vállából. Aztán mindketten nevettünk már, de nekem még mindig megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim, mostmár talán a nevetés miatt. Csak nevettünk a semmin. Illetve, én a megjegyzésén, ő meg valószínű rajtam. Aztán az államtól fogva oldalra fordította a fejem. Már csak mosolygott, olyan cukin. Törődőleg.

- Menjek jégért? - Kérdezte, miután megvizsgálta az ütést. Megingattam a fejem. Annyira már nem is fájt. - Csak mert... Eléggé piros. Látszik az egész tenyerének a nyoma... Szerintem be fog kékülni.

- Nem számít... Legalább lesz bizonyítékom Samnek, hogy mekkora egy barom. - Kacagtam el megint magam, gyűlölettel túlfűtött hanggal. Robby farmerkabátjának a szélével letörölte könnyeimet, amitől végigfutott a hideg a hátamon. - Menjünk.

•••

Nem volt még túl késő, ezért úgy döntöttünk, hogy az otthoni dojóban csinálunk egy levezető katát, mielőtt hazamennék. Hamarosan ajtócsapódásra, és két férfihangra lettünk figyelmesek, akik erre közelítettek. Az egyikben felismertem az apáét.

- Szia Robby és Hannah! - "Istenem, ma már mindenki részeg?" - Apára ez nem jellemző! Láttam ugyanis rajta, hogy bepiált, szintúgy mint az utána jövő szőke... Fickó. Szemem tágranyílt, tudtam, végem. "Johnny Lawrence, akinek összetörte a családunk a kocsiját, a nővérem jóvoltából, aki úgy néz ki mint én! - szuper, mit ne mondjak!

- Mr. LaRusso, beszélnünk kell valami... - ment oda apához a fiú.

- Mi a f@sz? Mi folyik itt?! - Robby is megrettent a szőke reakciójától.

- Hé, Johnny, el is felejtettem, nem csak neked van tanítványom, hanem nekem is vannak! - húzott maga elé minket apa. Ekkor rám nézett a szőke. Láttam a gyűlöletet a szemében, amit nem én, hanem a hasonmásom, Sam okozott. Nem is tudta, hogy rám, vagy Robbyra pillantson.

Ekkor apát nekilökte a mögöttünk álló tárolószekrénynek. Az egyik All Valley-s kupája a földre zuhant.

- Mi a franc bajod van?!

- Neked mi a franc bajod van! Tanítod a kocsim összetöröjét, és a...

- Hé, apa, vissza! - kiáltott a mellettem álló fiú. Összeszorított öklökkel a férfiak közé állt.

- Apa?! - kérdeztük egyszerre megrettenten az enyémmel.

- Ha Hannah-t, vagy a sensei-t akarod, előbb velem küzdj meg! - mondta harciasan. Összeszorult a gyomrom, ahogy védelmezett.

- Ezt nem hiszem el! - fujtatott Johnny, és elment. Apa fejét fogva elfordult tőlünk.

- Mr. LaRusso, el akartam mondani, csak... - kezdte a fiú.

- Mi volt ez, valami átverés? Valami hülye játékot akartál játszani?! - kiabálta apa. "Tehát az ős ellenségének a tanítványa a fia?! Csak érteném meg hogy miért b@sztak be ők ketten ellenségek, és jöttek a dodzsóba! SAMNEK MEG KITEKEREM A NYAKÁT!!!"

- Nem, nem, nem, nem azt akartam...

- Hazudtál nekem! Nekünk! - fűzte tovább az apám.

- Kérem, kérem, meg kell hallgatnia...

- Kifelé, és soha többé ne gyere ide, se a szalonba, megértetted?! Soha többé!!! Hannahról meg ne is álmodozz! - ordította, és a fiúra csukta az ajtót. "MI?!"

- Sajnálom... - hallatszott Robby utolsó szava túlról. Könnyeimmel küzködtem. Újra. Nem akarom hogy elmenjen. Nem tehet arról, hogy ki az apja... Csak most realizáltam, hogy ez az este mennyire sokat jelentett számomra, hogy maga Robby mennyit jelent számomra. Nem akartam elengedni, de az egész esti megrázó események után már csak zokogásra tellett.
_______________________________________
Következő részben már az All Valley lesz, remélem tetszett. Hannah meg alszik egyet, és kiheveri a kicsiny kis bajait, szóval még ne aggódjatok érte :)

U.I.: Egyre jobban várom a keddeket és vasárnapokat, hogy új részt tegyek ki nektek 🥰