Estefelé haladt az idő. Kiültem a teraszomra, ahonnan a kaputól egészen a hátsó kertig mindent láthattam. Apa éppen most szedte össze a buli maradványait, én pedig úgy döntöttem, átmegyek a túlsó szobába, Samhez, hogy ne unatkozzak annyira. Nem akartam rá haragudni, azért amit velem tett, ezért is léptem felé inkább én, nehogy azt higgye, én vagyok elutasító vele szemben.

Éppen a laptopján beszélt a lányokkal, így csendben leültem én is az ágyára, úgy, hogy ne legyek benne a képben, de ettől függetlenül, tökéletesen láthassam a képernyőt.

- Valamelyikőtök vegyen fel reggel a suliba! - Szólt nyávogós hangon Yasmine.

- Hogyhogy még nincs kész a kocsid?

- Apám vesz nekem egy újat. Rosszul érzi magát a "szarvas" miatt -, idézőjeleket mutatott a kezével, amit furcsálltam, majd sunyin elmosolyodott - ami a kocsi elé ugrott.

- Egy szarvas volt? - húzta össze szemöldökét a harmadik beszélgetőpartner.

- Nem Moon, egy kocsi hátulja. - válaszolta Sam egy lesajnáló pillantással. Láttam, hogy zavarja, hogy én is ott vagyok, de eszembe se jutott elmenni, kíváncsi voltam, mi sül ki ebből.

Moon felkuncogott.

- Ohh, tényleg, igen.

- Még mindig kiráz a hideg... a gondolattól! - vágta ki magát a nővérem - Nem kellett volna elhajtanun... otok...

Ez már határozottan gyanús volt, hiszen az előbb bár Moon nem értette az eseményeket, ha lehetett, még értetlenebbül bambult a képernyőre.

Ám tudtam, ha Sammel történt volna a baleset, biztos elmondta volna. Legalábbis ezzel hitegettem magam.

- Attól a drogostól?! Ha nem húzzunk volna el, már rég a pincéjében lennénk!

Ekkor azonban benyitott a kintről jövő apánk.

- Sam, volna egy perced? - dugta be a fejét az ajtón - Ó, nem tudtam hogy a barátaitokkal beszéltek, akkor visszajövök... - tette hozzá utólag, mert meglátott engem is az ágy másik végében, majd elindult kifelé.

Mostmár Yas arcára is nagy csodálkozás ült.

- Ne, várj egy kicsit! Én fel tudlak venni holnap - szólt Sam, és nézett apáról a laptopra, Yasmine-ra.

- Ohh, kösz! - erőltetett egy meghatódott mosolyt magára a lány, azzal Sam lecsukta a laptopot.

- Csak annyit akartam... - kezdte apa, de az ikrem a szavába vágott:

- Ne! Nézd apa... Sajnálom ami történt, nem kellett volna áthívnom őket az engedélyetek nélkül. - a szemében tényleg láttam a megbánást.

- Talán egy kissé túlreagáltam -, mondta apa, ám a mellettem ülő lány egy mindentudó nézéssel kiszedte belőle az igazat - talán a kissénél jobban, oké? Csak... mostantól hozzanak maguknak fürdőgatyát, rendben?

Sam elmosolyodott, majd bólogatva egy "jó"-val válaszolt.

- Hannah, te is... - Nézett most rám apa, de Sam megint a szavába vágott.

- Ő nem volt benne, én vettem rá, hogy lejöjjön és ne kuksoljon a egyedül a szobájában! - elcsodálkoztam, hogy most megvédett. Biztos tenni akar a kapcsolatunk érdekében valamit, csak nem annyit mint én, és így próbálja kimutatni. Nagyon szeretem a nővérem még ilyenkor is, ha nem zökkenőmentes minden velünk.

- Értem. Nem erről akartam beszélni, de jó tudni.

Apa ekkor témát váltott.

- És ezek a srácok... Van aki miatt aggódnom kéne, lányok?

- Miattam nem kell aggódj. Sam ellop minden srácot előlem, a ragyogó aurájával behálózza őket, hogy engem észre se vegyenek, amikor tök ugyanolyannak nézünk ki. - néztem a nővéremre sunyibban, mint az előbb Yasmine, de kirobbant belőlem a nevetés, pedig hosszúra terveztem a mondandómat.

Nevetve dőltem el az ágyon, amibe Sam is bekapcsolódott hallva a hülyeséget amit összehordtam.

- Ezt a mondatodat még te sem hiszed el! - kacagott hasát fogva, ám apának is láttam, nagyon próbálkozott komoly arcot vágni.

Biztos viccesen néztünk ki, a két klónozott tojás, majd' szétpukkadva a röhögéstől. Ha csak egy pillanatra is, úgy éreztem visszakaptam az ikertesóm. Apa is eleresztett egy kis mosolygást, végül pedig komolyságot erőlterve magamra, felültem, és kissé szedetlenül, de mégegyszer nekifutottam a mondandómnak:

- Ám Samért aggódhatsz! Van egy Kyler nevű...

- Na na, Hannah, ezt szerintem nekem kéne mondani... - nézett rám egy lesujtó pillantással, majd szégyenlősen mosolyogni kezdett az immár megnyugodott röhögő-társam. "Szuper Hannah, ezt a szép pillanatot a nővéreddel most te cseszted el..."

Majd folytatta:

- Szóval van ez a srác, Kyler... Chatelünk néha.

- Tényleg? - kérdezte apa. A tesóm egy pisolygással válaszolt. - Jó. Csak üzenetek, ugye?

- Hogy érted? - Apa kissé furcsán nézett vissza rá, amiből Sam rájött mire gondol. - Jaj, fúj, nem, nem, csak üzenetek!

Most muszáj volt türtőztetnem magam. Tudtam, hogy ez egy komoly beszélgetés, de egy szó mint száz, nagyon vicces volt ilyen témáról beszélgetni látni a tesómat és az apámat.

- Aha, jó, az jó. - A nővérem zavartan elpillantott. - Szóval Kyler. Mi lenne, ha áthívnánk vacsorára pénteken?

- Hívjam át Kylert a pénteki családi vacsira? - ismételte meg a mondatát hitetlenkedve a tesóm.

- Nem az oltár elé akarlak vinni, csak vacsira hívjuk! - mondta apa megrökönyödve. - Az öcsétek pedig nem alszik itthon, így jobban megismerhetjük.

- Jól van, megkérdezem. - mosolyodott el Samantha.

- Remek.

- Nem kell aggódnod értem. Vigyázok magamra. LaRusso vagyok.

- Nem kell értünk aggódnod. Elvégre mindketten LaRussók vagyunk! - szóltam közbe helyesbítve, miközben apu felállt.

- Ezek az én lányaim! Jersey-erő!

Megcsináltuk a kézfogásunkat, és apa kiment a szobából. Újra furdallni kezdett a tudat, valamit titkolnak előlem. Azt hittem legjobb barátnők vagyunk mi négyen, így kérdezősködni kezdtem:

- Yasmine összetörte az autóját? - Sam bólintott. - És én miért nem tudok erről?

- Öööh... Azt akarta, hogy ne terjesszük, mert ciki dolog...

- Értem. De attól én még tudhatok róla, nem gondolod? - Nagyon rosszul esett ez az egész, hogy eltitkolták a dolgot, de nagyon halványan pedig még mindig úgy éreztem, nincs minden tisztázva.

- Nem kell mindenről tudj. - A mondata ütött. Éreztem szemeim elnedvesednek, de nem akartam gyengének mutatkozni.

- Valamit nem mondasz el, és ez nagyon zavar! - Kitrappoltam a szobájából, bevágva magam mögött az ajtót. Gyorsan megtöröltem szemeimet pulcsim szélével, ki ne buggyanjanak az előtörni készülő könnycseppek. Fájt, amit utoljára mondott, hiszen ugyanúgy közöm van a legjobb barátnőimhez, mint neki... Mintha elrabolná tőlem őket, vagy akarattal itt hagynának néhány új barátért. Észre sem veszik, mennyire fáj ez.

•••

Másnap az első óráim hamar elteltek. Sammel az este óta egy szót nem váltottunk, hiába vártam, hogy legalább valamelyikük elmagyarázza a történteket. Nem is volt kedvem odaülni hozzájuk ebédkor, hogy aztán mégjobban kiközösítsenek, amit nem csodálok, ám minden asztal foglalt volt, kivéve egyet. 3 srác ült ott, és mivel szimpik voltak nekem, cselekedtem:

- Leülhetek?

- Uh, bocs, jelenleg ez az asztal nagyon tele van. Felvehetlek várólistára de a... - kezdte egy fekete hajú fiú, ám a mellette ülő barnás oldalba bökte. - Gyere csak. - Sóhajtott lemondóan, hiszen nem sikerült a vicce. - Demetri vagyok, ő pedig Eli. Nem a szavak embere.

- Miguel. - mosolygott rám a harmadik srác is.

- Hannah. Hannah LaRusso. - mutatkoztam be.

- Amanda és Daniel LaRusso lánya?! Neked nem a gazdagoknál kéne ülnöd?!
- kérdezte Demetri tágranyílt szemekkel.

- Ne ítélj első látásra. A tesómmal olyanok voltunk mint két tojás, míg rossz bandába nem keveredett legjobb barátnőinkkel együtt. - válaszoltam, és feléjük fordultam ahogy a fiúk is.

- A francba, Yasmine engem néz. Biztos megint rajtam gúnyolódnak! - Emelte fel a fejét ujja takarításból először Eli, és már láttam, eddig miért takargatta magát: szája fölött egy csík futott végig, egészen a szájáig, műtéti heg lehetett. A fiúnak nyúlszája volt.

- Nem hiszem, hogy gúnyolódnak. Mármint, csak mert szépek, nem gonoszak. Nézz Hannah-ra! - próbálta nyugtatni Miguel.

- Yas nagyon szemét tud lenni, ha menőzni akar, de amúgy jó fej, ebben igazad van. De amúgy Miguel, te szépnek neveztél? - néztem rá szemöldököm összehúzva, de mosolyogva. Jól esett amit mondott, bár nekem nem az esetem a fiú.

- Hát... - Miguel Samre nézett. Ekkor leesett. Eltátottam a szám, és aztán vigyorogva kimondtam gondolataim.

- De hiszen neked tetszik a nővérem! - nevettem el magam. Őszíntén, eltudnám képzelni őket együtt, Miguel már szimpatikus, hiába pár perce ismertük meg egymást. Máris jobb mint Kyler!

- Csendbe na! Nem akarom hogy tudja mindenki, hiszen még életünkben nem is beszéltünk! - méltatlankodott.

- Neked is mindig az elérhetetlen kell! Hannah ugyanúgy néz ki, bár róla lerí, hogy nála nincs esélyed, de Sam... Ő komplikált, főleg ilyen baráti körrel. Mondjuk én sem beszéltem még Yasmine-nal, de még ha a leggonoszabb csaj is a suliban, én megölnélek titeket, csak azért hogy pofánköpjem! - fűzte tovább Demetri.

- De ha nem lépsz, sosem lesz esélyed! - mondta Miguel.

- Néha hallgasd meg magad. - kacsintottam a srácra, Samre utalva. - És Demetri, tény, sok mindenben különbözünk, s asszem ezek listája egyre nő...

- Köszönöm Hannah! - Élvezte az elismerésem. - Igazad van Miguel az esélyekkel kapcsolatban, de így, hogy nem lépek, a megalázó visszautasításban sem lesz részem. Megbékéltem a depressziómmal, legalább öngyilkoshajlamom nincs.

Ekkor Miguel gondolt egyet, és felállt.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, miközben követtem a tekintetét. Rossz előérzetem támadt.

- Először ütök. - szólt a fiú, és lassan elindult a nővéremék asztala felé.

- Mi?! Nehogy már megüsd a tesóm! Miguel, hallasz?!!!

- Lépek, Hannah, megteszem az első lépést, ahogy te mondtad! Vagyis ahogy én. - fordult hátra szemet forgatva.

- A pics@ba! Csak minket ne érjenek a repeszek! - Demetri káromkodásával magamban egyet értettem, hiába nem szoktam káromkodni. Sajnos mostmár nem tudok a fiú után menni, hogy mentsem a helyzetet, mint ahogy anya szokta, bármennyire is akartam volna.

Már majdnem hogy odaért, ám ekkor megláttam Kylert és bandáját is arra közelíteni. Már elképzeltem a végtelenül ciki jelenetet, ezért elfordultam és a kezeimet a szemeim elé tettem.

- Eli, légyszi szólj ha lejárt...

- Oké. De már le is járt amúgy.

- Mi van?!

Pár másodperc múlva Miguel vágódott le mellénk. Nem hallottam, hogy beszéltek volna valamit, mert egy "minden jót hasi!"- kilátáson kívül semmi értelmes nem hallatszott ide, az ebédlő zajának hála.

- Na, hogy ment?

Miguel felsóhajtott. Sajnáltam szegényt. Nem értettem, miért hívták hasinak, de a nagyobb kérdés ami megfogalmazódott bennem, hogy miért vannak ezek a kiközösítések. Mindhárman nagyon jó srácok, főleg, hogy értelmesebbek, mint az egész bagázs onnan Saméktől. Esküszöm, mostmár megértem, miért mondja anyu annyit, hogy a fiúkkal neki egy időben sokkal jobb volt lógni, hiszen a lányok kegyetlenek.

_______________________________________
Helló! Itt a második rész is, mint ígértem. Valószínűleg következő szombatra/vasárnapra hozom az új részt, attól függ hogy engedi az időm. Mostmár indul be a sztori is, hagyj jelet ha tetszett! <3