- Khm, khm... - köhécselt Demetri mellettünk, mi meg zavartan elengedtük egymást a táncpartneremmel - Öhm... Nem szívesen zavarom meg ezt a romantikus kis pillanatotokat, de Miguelt elkapták valami seggarcok! Hannah, te tudsz karatézni, nem? - kényelmetlenül éreztem magam, amikor arra utalt, hogy van köztünk Elival valami. "Igen, szoros barátság"- de most nem ez volt a fontos.

- Öhh... Igazság szerint mióta Mr. Miyagi elhunyt, semmit sem gyakoroltam... 8 éves lehettem! - méltatlankodtam, a fiú arcát látva.

- Nem baj, az is valami! Segítségre van szüksége, az a lényeg! A fiú öltözőben vannak!

Azzal Demetri kihúzott a tornateremből minket, a helység felé irányítva.

- Erre gyertek! - kiáltotta, és futni kezdtünk.

- Állj! - szóltam, és behúztam őket egy fal mögé. Akkor jött ki a bizonyos banda az ajtón, röhögve. Dühösen fújtam ki a levegőmet, a futás miatt eleve felgyorsult légzésemet és indulataimat próbáltam nyugtatni.
"Kylerék. Ki más is lehetne?!"- fintorogtam magamban, majd befutottunk az öltözőbe.

Miguel ott feküdt, véres arccal, összegörnyedve. Térdeim megremegtek. Írtóztam a vértől, de most ez sem számít - mondtam magamnak. "A barátod segítségre szorul, cselekedj már..." - küldte az agyam a jelet a testemnek, de az alig moccant.

- Dem... Demetri, hozz gyorsan egy elsősegély dobozt! -adtam az utasítást alig hallhatóan, a fiú már szaladt is; én legugoltam a sebesült mellé.

Jelmeze átitatódott a vérrel, hasa, bordái és tájékán, homlokából erősen szivárgott egy csíkban a piros folyadék.

Nem tudtam mit csinálni, rettegtem a látványtól. "Lélegezni lélegzik..." - állapítottam meg felettébb okos módon. "Rendben, következő lépés..." - próbáltam összeszedni a gondolataimat - "Meg kell nézni, hogy eszméleténél van-e..."

- Miguel, hallassz...? - kérdeztem a sráctól szinte suttogva. "Mozogj már! Hangosan!" - sürgetett a hang. - Miguel, hallassz?! - kaptam észbe vállát rázva, de ügyeltem, hogy a feje ne mozogjon.

Egyik órán tanultunk elsősegély-nyújtást, próbáltam megtenni mindent, ameddig Demetri
vissza nem ér. Az első két feladatot, hogy megnézem, hogy lélegzik és eszméleténél van-e, már letudtam. "Egyenlőre nincs mit csinálni, ameddig nem jön nagyobb segítség."

Tehetetlenségemben Elira néztem, és éreztem, hogy könnybe lábbad a szemem. De most nem a boldogságtól, mint pár perce. Ezek az aggodalom cseppjei voltak. Sokkos pillanat volt számomra ez. Soha nem akartam ilyen helyzetbe kerülni, hogy kelljen segélyt használjak.

- Gyere, segíts levenni a ruháját - néztem a fiúra, aki legugollt, és felemelte Miguel fejét, ameddig
lehajtottam a csontvázas csuklyáját.

Felmértem a terepet. A rossz fényviszonyok miatt nem láttam sokat belőle, de a srác állapota eléggé súlyos volt.

Demetri harmarosan megérkezett, a dobozból oxigénes vizet, és vattát vettem ki, lassan letisztogatva az eszméletlen fiú arcát. A sebei nem voltak mélyek, de a feje semmiség volt ahhoz képest, ami a ruha alatt lehetett.

Nem sikerült megnéznünk, mert belépett Miguel senseie, aki a plakáton is szerepelt.

- Hazaviszem. - mondta rekedten, és
visszatettem a csuklyáját a fejére, a férfi pedig megemelte a fiút, és kivitte az öltözőből.

Felálltam a földről, és mostmár utat engedtem előtörő könnyeimnek. A fehér gi-m véres lett, de nem törődtem vele. Eli megölelt, és vállába fúrtam fejem, a göndör hajamat kezdte simogatni. Így álltunk mi így hárman,
mindenki a maga csendjében, amit csak a sírásom tört meg.

•••

Szombat reggel apának elmagyaráztam, miért lett véres gi-je. Mindent nagyon részletesen elmeséltem neki, jól esett valakinek elmondani azt, amit megéltem. Apa szótlanul hallgatott, én meg könnyeimmel küszködtem az egész idő alatt. Nagyon megérintett a történet elmesélése.

- Szóval aztán bejött egy fickó, és elvitte Miguelt. Nem tudom, láttad- e tegnap, de tele van a suli és az egész város a sárga plakátjaival. Volt bennt a szalonban is. - mondtam halkan.

- Johnny. - Suttogta.

- Ki?

- Emlékszel, hogy a Cobra Kait győztem le az All Valley karate bajnokságon?

Bólintottam, és csendben ültem.

- Na, ez a bizonyos Johnny Lawrence volt a dodzsó legnagyobb seggfeje, a fő ellenségem. Most újra megpróbálja feltámasztani a Cobra Kait, a gonoszok képzőjét, ahol minden szarral tömi a diákok fejét, mint az üss először és nincs kegyelem dumával, a legrosszabbat hozva ki mindenkiből. De csak a holttestemen át. Nem szabad megengednünk ezt neki.

Mosmár minden egybevágott. Azért volt olyan ismerős a szőke, mert láttam már őt az újságkivágásokból Mr. Miyagi ránkmaradt házában. A szalonban meg szerintem azért nézett olyan mérgesen rám, mert a régi ellenségének a lánya vagyok. Bár minden meggyőzőnek tűnt, főleg apa szájából, mégis kétségem támadt:

- De ha... tényleg olyan rossz, mint mondod, akkor miért vitte haza Miguelt?

- Ezt a részét nem tudom, és nem is értem. Mondjuk én is megtennék bármit a tanítványaimért ha lennének. -
mondta apa szomorkásan, és elgondolkodva lehajtotta a fejét.

- Kérlek, ne barátkozz Kylerékkel, csak szólok, hogy nem nézem jó szemmel őket, és most már bizonyítékom is van Samnek, miért. Bár az sem tetszik, hogy Miguelt Johnny tanítja, de Kylerrel szemben, nincs okom azt mondani, hogy ne lógjatok együtt.

- Nem szoktam Kylerékkel lógni, ők Sam baráti körébe tartoznak. Miguel pedig nem olyan, mint ahogy te Johnnyt leírtad, pont, hogy ő az egyik célpont. Meg tudom választani a barátaimat, csak fontosnak találtam elmondani, hogy mit művelt Kyler. - néztem mélyen a szemébe.

- Jól tetted, hogy elmondtad. Szólj, ha még gond adódna a suliban, oké? - apa felemelkedett az ágyamról, mivel ez  a beszélgetés a szobámban zajlott. - Ja, és ha véletlenül a napokban a szalon felé mész, légyszi, ne említsd a plakátot, már dolgozom rajta.- tette hozzá, majd kiment. Nem tudtam, miről beszél, de rá hagytam a dolgot.

•••

Hétfőn az iskolában Miguel már jóval jobban nézett ki. A homlokán egy sebtapaszon és szeme alatt húzódó kisebb monoklin kívül semmi sem volt észrevehető a verekedés nyomai közül.

A könyvtárban ültünk éppen.

- Ennyi volt? Nincs karate? - kérdezte Demetri.

- Gondolom...

- Talán így a legjobb. Kezdett tőle nőni az önbizalmad.

- Az nem jó dolog? - kérdezett vissza Miguel furcsállóan.

- Nem! Mit nyert az önbizalommal bárki is monoklin vagy a szemetesbe dobott táskán kívül?

- Hát... Az király volt, hogy szembeszálltál Kylerrel - mondta Eli.

- Te megőrültél?! Csak egy kérdés: melyik a legjobb szuperképesség amit bárki kaphat?

- Szupererő - vágta rá Miguel.

- Tévedsz! Láthatatlanság. Második helyen talán a szupergyorsaság, hogy el tudj szaladni. - Elhúztam a szám. Nem vagyok képben a szuperképességekkel, hiába imádom az egész Harry Potter sorozatot és láttam a Thor, Pókember és Vasember filmeket. Ezeket is csak azért, mert bolondulok a színészükért... =))

- És ki elöl?- kérdezte egy túl ismerős hang Eli háta mögött.

- Elől! Elfutni valaki elől, nyelvtanórán vettük.- javította ki Kylert a dagadt haverja.

- Mi most megyünk - mondta Miguel, felkapva a táskáját, majd felálltunk. Mr. Miyagi mindig arra tanított, kerüljük s balhét, és ebben kis csapatunk egyet is értett.

- Hé, hova mész? - Kérdezte Kyler Elitól.
Felemelte a fiú arcát, és a haverja röhögni kezdett.

- Te jó ég! Milyen csaj csókolná ezt meg? Baszki...

- Engedd el, Kyler. - szólt Miguel.

- Tessék? - kérdezte flegmán, majd felé lépett - Nem volt még elég, Hasi? Höh?- De válaszolt Miguel szemét lesütve. - Na húzz el innen! - azzal Kyler ellökte a fiút a fejétől fogva. Elit is meglökte a másik dagadék.

Demetri is elindult kifelé, ám Kyler letépte a válláról a táskáját. A szemetes fölé emelte, de úgy éreztem, cselekednem kell. Odasétáltam a
fiúkhoz, és megpróbáltam békíteni, ahogy Mr. Miyagi tanította. Az élve az volt, kerüljük a konfliktust, és szépen próbáljuk megbeszélni az ügyet.

- Add vissza neki, oké? Az úgy mindenkinek jobb lesz...

- Nézd már, Hannah védencei lettek ezek a beszarik! Apád büszke lehet rád! Jah, hoppá, ő éppen a cerkáját mossa a plakátról! - mondta röhögve. Nem tudtam miről beszél, de rosszul esett. Talán ez az a bizonyos plakát amit kért apa hogy ne említsek...

- Ne merészelj így beszélni a családomról és a barátaimról, Kyler! - néztem rá dühösen.

- Miért, mit csinálsz? Lekaratézol? Vagy odafutsz anyucihoz? - kérdezte gúnyosan. A másik úgy röhögött mellette, hogy majdnem megfulladt.

Ekkor azonban nálam betelt a pohár.

- Sam jobbat érdemel nálad, seggfej! - kiáltottam, nem törődve azzal, hogy könyvtárban tartózkodunk, ami a kedvenc helyemnek számít.

Ameddig a realizálta, hogy mit mondtam, egy szép, erős fugással telibetaláltam a mogyoróit.

Kyler összegörnyedt fájdalmában, így kivettem a kezéből a táskát, és visszaadtam Demetrinek.

- Ezt Miguelért, Samért, és a családom
bemocskolásáért kaptad, nagyszájú! - fújtattam mérgemben, majd megfordultam, és a fiúk után
indultunk, akik már elmentek az elején, a táskahúzás előtt. Legalább ők kerülték a fizikai kontaktust, ha már nekem nem sikerült...

•••

Amikor másnap reggelizni mentem, első meghallott szavaim között az öcsém méltatlankodása volt. Imádok így kelni, még egy ok, amiért lecsapnám az öcsémet, ugyanis vinnyogó hanghordozása sértette a fülem, az álmosságtól kába fejem meg nem bírta felfogni az eseményeket.

- Egyszerű pirítós? Mi ez, Afganisztán?! Burritót kérek! - toporzékolt.

- Hé, ez nem étterem! Jó reggelt Hannah.

- Viszont... - Reggel korán még nem tudom a nyelvválasztékosságomat használni, ezt tudni kell rólam.

- Helló! Ma nincs banános-csokis palacsinta? - jött le Sam is a családhoz.

Valami nézeteltérés történt apa és közte, így pár napig kerülték egymást, nem is nagyon híresztelték, miért.

Igazából a nővérem kerülte apát, és úgy látszik,.most oldódott fel a feszültség köztük.

- Viccelsz? - kérdezte apa mosolyogva. - Most akartam épp összeütni egy adagot.

- Azt mondtad ez nem étterem! - kiáltott
felháborodva Anthony.

- Csak edd a pirítósodat, jó? -Anthony a
legrusnyább disznópofáját öltötte fel, amit eddig valaha csak láttam. - Hé, Sam, a hétvégén megint meleg lesz, nem akarod áthívni Kylert, hozzánk úszni egyet? - kérdezte apa békejobbkent.

- Szerintem Kylert nem láttjuk többé.

Annyira meglepődtem, hogy félrenyeltem a narancslevemet. Köhögni kezdtem, Anthony meg jól hátbavágott. A fáradság is kiszállnt a szememből, és mérhetetlen boldogság vette át a helyét. Anya és apa összenéztek, nekem pedig csak ez volt az agyamban: végre visszakaphatom a tesóm, mert nem foglalkozik majd a hülye barátaival.

- Ó, sajnáljuk. - mondta anya a kávésvsészével a kezében.

- Hát ez szomorú. - mondta apa, ám hangjában kis örömöt véltem felfedezni.

- Ne örüli ennyire apa - szólt Sam kuncogva.

- Mi? Ki örül, ki örül? Mi? Én?! Ez a szomorú arcom, ez a nagyon-nagyon szomorú... arcom - dadogott összevissza apa.

A napot nevetéssel kezdtük apa reakcióját látva.

•••

- Köszi hogy ejöttetek - Iskola után egy
vendéglőbe mentünk, Homár estre, apának megbeszélője volt - azt hittem, a barátaitokkal lesztek. - mondta anyu.

- Igen. Bár nem tudom, Yas és Moon nem írtak vissza. Úgy volt, hogy koncertre megyünk, és aztán megláttam ezt.

Sam bekapcsolta a telefonját, és elindított egy videót. "Kapjátok be!" Kiáltották a lányok, őrülten vihogva a zenében.

- Igen, talán jobb is, hogy nem mentetek. Mi mindig örülünk ha... Anthony! Ne idd meg a vajat! Na jó, menjünk oda - szólt anya, és elindult az öcsénk asztala felé. Apa ügyfelének a fiával, Rolanddal ült.

Sammel egymásra mosolyogtunk. Nem tudom, mi történt, hogy hirtelenjében elhívott koncertezni. Kipakoltuk magunknak a kaját a svédasztalról, majd a kétszemélyes asztalunkhoz.

Sam, amúgy mi történt veled és Kylerrel? - Kérdeztem meg tőle azt a kérdést, ami már reggel óta foglalkoztatott.

- Hát, tudod, a kiindulópont az volt, amit a könyvtárban leművelt. Én sem bírom, ha így beszélnek a családomról. Jól tetted, hogy tököm rúgtad, én is ezt, vagy hasonlót tettem volna.

Eltátottam a szám. "Mégis honnan tudja?"- kérdeztem magamban.

- Én is a könyvtárban voltam. - folytatta Sam, mintha a gondolataimban olvasott volna. - A polc takarásából mindent láttam. Aztán, innen-onnan a eljutott hozzám is, hogy megverte Miguelt, aki a jó barátod. Tegnap este meg, moziba mentünk, és be akart nyúlni a ruhám alá. Lentről. - Undorodó arcot vágtam, Sam meg kuncogott rajtam. - Igen, én is így gondoltam magamban. Ez nem fér bele. Sem a moziban, sem sehol, nálam. Így történt.

- Értem. Reméltem, hogy vége lesz köztetek... Mindig is rossz érzésem volt vele kapcsolatban. És ezért kerülted apát is, egészen reggelig?

- Igen, mert úgymond "megalázott" a halloweeni bulin. Tudod, Kyler bevitt egy terembe, ahol egy karkötőt akart nekem adni, messze a tömegtől.
A zsebében volt, amihez csak akkor lehetett hozzáférni, ha kibontja az övét. Kérte, hogy segítsek, és gondolom, apa félreértette a helyzetet...

- Akkor sok minden történt, látom, amiről nem tudtam eddig Kylerrel kapcsolatosan. Mindenesetre a sejtésem beigazolódott, hogy
egy perverz állat, és csak kihasznál...

- Igen, ez igaz, belátom. Nézd, Hannah, tudom, hogy mióta megismertem Kylert, elhanyagoltalak. Utólag esik le, mekkora seggfej is ő valójában, és hogy teljesen elvette a józan eszem. Remélem, lehet olyan mint régen közöttünk...

- Én is őszintén remélem. - mosolyogtam rá.
_______________________________________
Hellóka! Na, csak beindult lassacskán a sztori:)
Remélem tetszik, mit szóltok Hannah
karakteréhez? Jó hogy máris verekedik? <3 Sam és Miguel kapcsolata is alakulni fog :33 Hagyj jelet! ♡