Sólyom szemszöge:

- Megverted Demetrit egy kritika miatt? Mégis mi a fenét gondoltál?! - kiáltozott Moon velem a dodzsó előtt. A hűvös éjszakában szinte senki sem járt az utcákon, csak a mi zajunk hallatszott.

- Miyagi-Do tag lett! - fújtattam dühösen.

- És akkor? A barátod!

- Egy kib@szott kocka! - üvöltöttem magamból kikelve. Elegem volt. Szúrt a szemem körül a monoklim, és kurv@ra nem akartam Moon hisztirohamait hallgatni. - És mindig is az lesz.

- És Hannah? - kérdezte hidegen. - Hannah a legjobb ba...

- Ne is folytasd! - szorítottam össze az ökleimet. - Nem tudsz semmit!

- Fogalmad sincs, mennyire sokat jelentettél és mennyire hiányzol neki, te barom! Erről persze nem beszélhetek neked, mert a Cobra Kai miatt dühkezelési problémákkal küzdő tahó lettél! - emelte fel a barátnőm a hangját. Bosszantott a hangneme, a fontoskodása, és tudálékossága. Be kéne fogja a száját, ha jót akar. - Hannah szeretett té...

- Fogd be a szád! Hallgass! - csattantam fel. - Nem tudsz te semmit!

A lány döbbenten ácsorgott előttem, ilyen állapotban soha sem látott. Legszívesebben szétvertem volna a kezembe akadó legközelebbi dolgot, a bennem fortyogó gyűlölet a Miyagi-Do és a veszteségünk iránt majd' szétfeszítette a testem. Minden izmom görcsbe rándult, a gondolataim homályosak voltak és csak egy szó keringett bennem: bosszú.

- Tudod mit? - szólt aztán megfontoltan, magabiztosan a csaj. - Szeretem ezt - simított végig az izzóvörös hajamon, majd az arcomra vezette a kezét -, és szeretem ezeket. - mutatott az izmaimra. - De a görénységet nem.

Mire feleszméltem Moon már a piros autója felé tartott libegő ruhájában és kopogó magassarkúiban.

- Most hova mész? - kérdeztem lenézően. "Úgysem fog velem szakítani."

- Vége. - jelentette ki rezzenéstelen arccal. "Mi?!"

- Nem, még nincs! - Az arcom beleremegett kijelentésébe, majd gyorsan lekaptam pólómat, hátha menthetem a menthetőt. - Azt jelenti, örökké! - böktem a hold alakú tetoválásomra, amit csakis érte készíttettem.

- De nem én kértelek rá! - kiáltott.

- Hé! Moon! - szólítottam kiáltván a nevét, de a csaj egy ajtócsapódás kíséretében otthagyott.

Tiszta idegben csörtettem be a dodzsó ajtaján.

Csessze meg a világ! Csessze meg a sok szart, amit lenyom most a torkomon!

És főleg, te b@zdmeg, Hannah LaRusso! Elb@sztad az életemet, kurv@ra pont akkor amikor nem kellett volna! Mindig tudtam, nem lenne jó megbíznom a gazdag hercegnőben, aki szarik a más érzéseire! Mert mit fog csinálni? Beletrappol az életembe, felforgat mindent, majd egy rúgással és s a vele járó monoklival pontot tenne az egész közös múltunk végére!

Azt hittem, ő a legjobb barátnőm, azért mert kisegített egyszer a szarban. Nagy ügy. Alig ismertem még, amikor rávarrattam egy fogadalomból magamra egy sólymot, így magamhoz kötöttem örökre ezt a lányt akaratlanul is.

Erre mi a hála? Összejön a szenszei-jem gyűlölt fiával, miután miatta kizártak az All Valley-ről és kegyelemből őt a döntőbe juttatták, csak mert a híres Daniel LaRusso tanítványa?!

Próbáltam vele beszélni. De még ő van besértődve, mint egy hisztihercegnő! Hogy megszorongattam a karját? Na és aztán! Megérdemelte! Az ilyen elkényeztetett kis fruskákat le kell valaki szedje a magas lóról, vagy aztán még mindenkit a hatalmuk alá kerítenek!

Mindemellett, nem elég, hogy ezzel a barátsággal konfliktust kezdeményezett köztünk, ami lassan mindkét dodzsóra kihat, még a csajomat is ellenem fordította, aki szakított velem egy logikus dologért!

Mindent elvesztettem miatta. Mindent. Elvesztettem a szerelmemet, az igaz barátságban rejlő hitemet. Rájöttem, a barátok semmi másra nem jók, csak hogy hátbatámadjanak, elhagyjanak egy ellenségért, és hogy gyűlöletet, dühöt és keserűséget tápláljanak.

Ez a barátság csak bosszúvágyra volt jó.

Bosszú.

- Verekedtél? - kérdezte valaki a hátam mögött. A gyűlölettől elhomályosult szemmel, remegve fordultam felé. Az ökleim izzó, vörös színben pompáztak, le sem tagadhattam volna. A bokszzsák eszetlenül heves püffölése meg végképp ezt sugározta.

- A Miyagi-Dóval. - folytattam a bokszzsák püffölését. - Vesztettünk.

- Dehogy is! - Mr. Kreese odajött hozzám. - A harcnak akkor van vége, ha te akarod.

Bosszú.

•••

Fekete graffiti-vel húztam át a Miyagi-Do tábláját. Amint megláttam a munkámat, a bosszú édes íze kezdett el terjedni a testemben.

- Legyen ennek vége! - néztem hátra a csapatomra, és kiosztottam a kártevő eszközeinket.

•••

Hannah szemszöge:

"Segítség kell." Az állandó sírástól bedugult az orrom, szemeim feldagadtak. Szánalmasan festhettem.

Egyszerűen felgyűlt minden, és valahogy le kell vezessem a feszültséget. Csak az nem jó, hogy sírásba folytom az egészet.

- Sam? - kopogtattam be a nővérem ajtaján. Csend honolt már a lakásban egészen rég óta. Ránéztem a telefonomra, hajnali három óra volt. "Már biztos alszik, de én is bőgtem vele éjszakákon át, amikor szakítottak Miguel-lel."

Ekkor pillantottam meg a kijelzőn egy üzenetet, ami jóval ezelőtt érkezett. Robbytól jött.

Robby: Jól vagy? Sírást hallok...
Kézbesítve, 01:33

Leültem a tesóm ajtaja elé, és a lágy nyári, szinte őszbeforduló szellő törte meg egyedül szipogásom hangját.

"Szóval akkor mostmár törődik..."

Időérzékemet teljesen elvesztve bőgtem Sam ajtaja előtt, míg azt ki nem nyitotta az álmossággal küzdő, szinte kómás nővérem, s beeresztett a szobába.

Elmondtam neki mindent. Egészen onnan, hogy már nagyon az elején belezúgtam a fiúba, amikor az erdőben voltunk. Pedig sok dolgot tudott. De az én érzéseimet nem.

Elmeséltem hogyan szerettem belé, miket éltünk meg együtt. Minden nagyobb lépésünket, haladásunkat ebben a kapcsolatban napra pontosan megjegyeztem. És még mindig állandóan pillangók repkednek a hasamban, képes vagyok akkor is áradozott róla, ha voltaképpen pont miatta sírok. Szeretem őt. Ezt nem győzöm máshogy a tudtára adni.

Felkavart Sólyommal is a dolog. Feltérképeztem neki, milyen érzés volt az All Valley-n ezt a két általam nagyon szeretett embert egymás ellen látni harcolni, és azt is elmagyaráztam, mit éreztem most, a plázás-harc közben. Megmutattam neki képen, hogy nézett ki a kezem Július 4-e után.

Beszámoltam neki minden jelről. Azokról, amik már mindenki számára láthatóak voltak - a kéz összekulcsolásunk, ölelésünk -, majd azokról is, amik bensőséges zajlottak köztünk. Az alvások. A pulcsik és más ruhadarabok. A bókok, flörtök, szívmelengető mozdulatok. A majdnem-csókok. Erről beszéltem a legtöbbet. Ez zaklat a legjobban.

Megkérdeztem a véleményét, hogy mit gondol erről az egészről, és szerinte hogy jöhet ide ebbe a témába apa. Mármint, ő is érezte Robby távolságtartását apával szemben, de a valódi nyomós és mély okát ugyanúgy nem tudta megmondani, ahogyan én sem.

Próbáltam tudtára adni Samnek, hogy volt amikor apa kifejezetten örült kettőnknek, például a verekedés után az asztalnál családtagnak is nevezte őt. De régebb talán nem akart mély kapcsolatot köztünk. Például, mi volt akkor, amikor kidobta a dodzsóból, mert megtudta, hogy Robby Johnny fia?

Elmondtam neki minden egyes problémámat és a zavartságomat okozó tényezőket. Meg azt, hogy hiányzik a fiú, és összeégek nélküle. Nagyon jól esett ismét egy csajos beszélgetés.

- Hiányoztál. - mondtam aztán, ebbe a három szóba tömörítve azt a mennyiségű hálát, amit most a nővérem iránt éreztem. Megtöröltem a szemeim, majd megöleltem Samet.

- Azt hittem, megint zűr van köztünk, mint amikor titkolóztunk Yasmine-ékkal. - sóhajtott fel Sam. - Nekem is hiányzottak már azok az idők, amikor jöttél és mindennap beszámoltál a Robbyval kapcsolatos fejleményekről. Mostanában viszont láttam, hogy mennyire jól elvagy vele, hogy napról napra jobban beleszeretsz, és nem volt szívem elrontani az én kétségeimmel ezt az egészet.

- Én meg... - nem tudtam, biztosan ki kellene-e mondjam. - Én meg azért nem jöttem, mert féltem, megterhelnélek a bajaimmal. Mármint, azt hittem, biztosan nem esne jól neked, ha az én boldogságomról mesélnék, miközben te éppen egy szakításon vagy túl, pont miattam...

- Jaj, Hannah! Erről szó sincs, verd ki ezt a hülyeséget a fejedből! Egyébként elterelte volna a gondolataimat a szakításról, ha beszélünk erről. És akkor nem is gondoltam volna túl a kapcsolatunkat.

- Sajnálom, hogy ez történt. - néztem a nővéremre. - Meg az egészet Miguel-lel, de tényleg. Egyszerűen nem tudtam, mit tehetnék... Fogalmam sincs milyen a te helyedben lenni. - néztem a nővéremre fájdalmasan. - Vagyis... Talán kezdem sejteni. - gondoltam Robbyra. "De ez más..." - Nagyon jó nővér vagy Sam. Én sohasem tudnám megadni neked azt a támogatást, amit te adtál nekem.

Immár Samnek is eleredtek a könnyei. Elfordult, hogy pulcsija ujjával letörölje őket.

- Sam, szó szerint te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. A szakításkor sem törtél össze, és akkor is állandóan azon voltál, hogy velem legyél. Előttem nem kell takargatnod magad. - fordítottam magam felé az arcát. Sam olyan hevesen ölelt meg, hogy leborultunk az ágyára. Csendben ölelkeztünk, miközben simogattam göndör haját.

- Tudod mit? - kérdezte aztán hosszú percek múlva. - Holnap én is eljövök a dodzsóba. Meglessük Robby viselkedését...

Felkucogtam, majd mindkettőnk álomba borult.

•••

Robby szemszöge:

Megrökönyödve lépkedtem a dodzsó hátsókertjébe. Borzalmas látvány tárult szemem elé: a fákra wc papír volt dobálva, mindenfelé szemét szóródott szét, a tóba pedig néhány bonsai-fa borult. A boszzsákot valaki felhasította, majd össze graffitizte, az is ledöltve feküdt a földön.

Sajnos bennt, Mr. Miyagi házában sem volt jobb a helyzet. A legtöbb bútor darabokban összetörve hevert a földön, Mr. LaRusso érzékenyen, szinte könnyezve térdepelt a földön. Egy rámát tartogatott a kezében.

- Még Mr. Miyagi becsületrendjét is elvitték... - szólt, kezével eltakarva a száját.

- Apa! - hallottuk meg kintről Hannah törékeny hangját. Kisiettünk az elülső udvarra, ahol a lányok álltak. Az új csapattag, Sam éppen ekkor engedte el sokkos állapotban lévő, sápadt húgát, hogy megvizsgálhassa az autót,  Sárgaangyalt. Azt a kocsit, amit Mr. LaRusso a szenszei-től kapott születésnapjára.

"A Cobra Kai soha nem hal meg!!!"

Ez a felirat állt rajta. Hannah összetörten feladta a harcot az elméjében, és patakokban folyni kezdtek a könnyei. Odasiettem hozzá, és hátulról megöleltem, heves puszikat nyomva a hajába és arcára.

- Nyugi, nyugi.. shh... - suttogtam, miután magamfelé fordítottam, majd a mellkasomra vontam a lányt. - Megoldjuk... Minden rendben lesz, oké? - halványan bólintott egyet, miközben továbbra is hallottam ahogy szipog és éreztem, ahogy összekönnyezi a pólóm.

Egy ajtócsapódásra kaptam csak fel a fejem. Mr.LaRusso idegesen pattant be a graffitis ritkaságba, majd beindította a motort.

- Mr. LaRusso? - kérdeztem, mire Sam cselekedett.

- Apa! Hova mész? Én is jövök! - kiáltott fel, majd rám nézett szomorkásan, ugyanakkor bíztatólag. - Vigyázz rá! - suttogta nekem, majd egy szempillantás alatt eltűntek az udvarból.

Hannah-t továbbra is úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta. Bármiben odaadnám érte. Tudnia kell, hogy itt vagyok neki.

Fogalmam sincs, mit érezhet most ő. Zavartságot közöttünk. Dühöt Sólyom iránt. Az egész Cobra Kai iránt. Biztos,  hogy ő tette. Bosszúból.

Aggódom Hannah-ért. És én nem segítek rajta. Ma reggel felpüffedt, szinte bedagadt szemmel jött a nővérével a dodzsóba. Az éjjel sírást hallottam. Nem segíthetek rajta, mert én tettem ezt vele...

De egyszerűen képtelen vagyok másként cselekedni. Olyan szinten szeretem őt, hogy az már fáj.

Amikor megkért, hogy ne érjek hozzá többé, megszakadt a szívem. Egy szót nem tudtam kinyögni, amivel maradásra bírhattam volna. Menni akar. De ő sem tud.

A legrosszabb érzés, amikor ott van mellettem, de nem értetek hozzá, nem csókolhatom meg, nem bújhatok hozzá.
Talán erre értik, hogy közel és mégis távol van egy ember tőled.

Ő akarta így. Azt hiszi, nem szeretem őt. De nincs igaza. Sőt, egyszerűen nem megy, hogy ne szeressem. De ő is kéne tudja, hogy jobban érdemel nálam. Nem tehetem ezt az édesapjával. Nem ilyen fiút képzel el a tökéletes lánya mellé. És nem tehetem ezt Hannah-val. Nem nyomoríthatom meg az én életemmel az övét. Túl zűrös vagyok egy ilyen lányhoz mint ő.

Amióta Hannah-t megismertem, minden megváltozott. Az ő szeme színe lett az én kedvenc színem. Az ő illatára vágyom. A két karja lett az otthonom. Hannah a mindenem.

•••

Sam szemszöge:

Éppen Sólyom és Miguel harcoltak, amikor apa becsörtetett a Cobra Kai dodzsójába, s én a nyomában.

Amint a szőnyegre léptünk, az összes diák felállt.

- Mit akartok? - kérdezte Johnny felháborodottan.

Lopva végignéztem a rengeteg tanulón. Körülbelül 20-an lehettek, ha nem többen, mi meg négyen összesen a Miyagi-Dóban. Szemem egy pillanatra megállapodott Miguel-en, majd mikor összetalálkoztak a szemeink, ignoráltam, és hidegen Sólymot kezdtem el fixírozni. Rögtön feltűnt az új, égővörös frizurája, amit még sosem láttam, ugyanakkor sötét monokli is, ami szeme körül húzódott. "Szép volt, Hannah!"

- Mintha nem tudnád! - sziszegte a szavakat apu a fogai között egyre bosszúsabban.

- Vegyétek le a cipőtöket, nem tisztelitek a dodzsómat? - "Bunkó! Megérdemelte, hogy Yasminékkal összetörtük a kocsiját!"

- Te beszélsz nekem a dodzsó tiszteletéről, azután amit az enyémmel tettél?! - köpte a szavakat ordítózva apa. Elkezdett Johnny felé közelíteni, én meg csak azon voltam, hogy ha kell, megfékezhessem a forrófejű szülőmet, nehogy verekedés legyen a vége. "Megvan, honnan örököltük Hann-nal ezt a tulajdonságot..."

- Te meg miről beszélsz? Nem tettem vele semmit. - nézett értetlen fejjel a szőke.

- Ahogy egy alkalmazottamat sem ütötted le? - nézett mindenttudóan apa. "Mi a f@sz?!" Aztán felhorkantott, és az egész reakciója egy megbánott, lesajnáló ám ideges vigyorgásba fordult át. - Tudod, kicsit megsajnáltalak egy ponton, de olyan könnyen eszembe juttatod, hogy melyikünk a rosszfiú. -  Ekkor pillantottam meg egy fekete gi-t viselő vénembert őket stírölve, karbatett kézzel. Ez csakis John Kreese lehet. Apának kezdett elgurulni a gyógyszere. - Szenszeinek hívod magad? Azt sem tudod mit jelent! A szenszei támogat, a szenszei felemel, nem pustítást és tiszteletlenséget tanít!!!

- Már mondtam: nem tudom, miről beszélsz, és te sem tudod, miről beszélsz! - Johnny ahhoz képest, hogy összetörte a dodzsónkat, meglepően nyugodtnak tűnt.

- De azt tudom, hogy nem... - apának a gyűlölet és fájdalom keveréke miatt összecsuklott a hangja. - nem lopással érdemled ki a becsületrendet. - Aztán körbenézett, és a diákokhoz szólt. - Mesélek a szenszeietekről! Talán megtanít harcolni, de nem tudja, mit jelent az életben igazán nyerni.

- Ha jót akartok magatoknak, a Miyagi-Do ajtaja nyitva áll. - szóltam közbe én, megragadva az alkalmat. A Cobra Kai most a legsebezhetőbb, amikor olyan dolgot tettek, ami mindenkiben kétségeket vonhat.

- Elakarjátok csábítani a diákjaimat? - nézett ránk Johnny.

- Mit teszel ellene? - tártam szét a karjaimat.

Körbepillantottam az arcokon. Néhány fiún eltöprengés látszott, míg mások kifejezetten bosszúsan méregettek. Amikor Sólyomra néztem, egy magábafordult, belátó, talán bűntudatos srác képét láttam magam előtt. Nem az a Sólyom volt, aki még akarta verni Hannah-ékat a plázában. De nem is az a fiú, aki ordítózott Moon-nal, mikor szakítottak. Talán ráfért már, hogy egyszerre ketten rángassák le egy napon a magas lóról. Vagy talán valami más zökkentette ki, majd lett ilyen.

Aisha teljesen közömbös arcot vágott, pedig tudtam, hogy némán elküld magában meleg éghajlatra.

Miguel arca volt a legérdekesebb. Látszott rajta, hogy bele akart szólni ebbe az egészbe, hogy még akarja védeni a szenszeiét, vagy éppen ki akarja mosni a Cobra Kai-t az egészből. Amikor ismét találkozott a tekintetünk, csalódást véltem felfedezni szemeiben. "Nem nézte volna ki belőlem, mi?"

- Tudod, hogy én nem ütök először. - Apa hangja törte meg azt feszült csendet, ami közben a két szenszei a folytatáson gondolkozott. Johnny szemei mély vívódást tükröztek.

- Nemeslelkű leszek. - szólt aztán, s szinte eltátottam a szám megdöbbenésemben. "Mi lesz már, hol marad az első verekedés, ami jelzi, hogy visszacsöppentem a karate világába?"

- Igen. Azt majd meglátjuk. - apa megfordult, és kiléptünk a dodzsóból. Remélem meglesz a hatása a szónoklatunknak.

•••

Hannah szemszöge:

Sam mindent elmesélt, amint hazajöttek. Majd én következtem. Bár nem volt mit. Miután elmentek, és én is kisírtam magam a fiún, Robbyval megpróbáltuk összeszedni a dolgokat. A menthetetlen bútordarabokat kidobtuk, kiszedtük a bonsai-okat a vízből és felsepregettünk az üvegdarabokkal teli házban. A rengeteg vécépapírra meg egyéb szemétre nem maradt időnk, amit széthordtak a hátsó kertben. Nem beszéltünk arról, ami velünk történt. Sem az este, sem arról a sírós dologról.

Sam szerint ez jel. Jel az, hogy rögtön rohant hozzám, hogy velem legyen. Nem tudom, mit higgyek. Nem álltathatom tovább magam.

Apa visszahívatott a dodzsóba délutánra. Eredetileg is kedden és csütörtökön délután vannak az edzések, hivatalosan is ez van meghirdetve a közösségin, és a kapun is. Azonban néha bejövünk gyakrabban, hogy karbantartsuk Mr. Miyagi házát, és a veterán autókat, vagy éppen csak egy gyors küzdelem erejéig, vagy a keréktechnika gyakorlásáért ugrunk be.

Apa nagyon csalódottnak tűnt. Maga az érzelmei is nagyon hullámzóak lettek. Egyszer a földig szídta a Cobra Kai-t, máskor meg könnyekkel elhomályosult szemmel ücsörgött egyedül, a károkat nézve. Apát a szenszei temetése óta nem láttam ennyire megviseltnek, fáradtnak. Akkor sírt utoljára is. Soha nem láttam ennyire közel ahhoz, hogy elszakadjon nála végleg a cérna. Biztosan nagyon megérintette az, hogy eltűnt a becsületrend. Ez volt Mr. Miyagi legértékesebb hagyatéka az autók mellett.

Délutánra már Demetri is csatlakozott hozzánk. Eléggé kiakadt a dodzsó állapotán, meg azon, hogy ez a Cobra Kai műve. Kábé olyan szinten volt, mint én a délelőtt, csak éppenhogy nem sírt. "Az hiányozna még..."

A fiú logikája szerint Sólyomék bandája tette ezt az egészet, bosszúból, amiért elvertük őket a plázában. Sam erre az ötletre ráerősített azzal, hogy szerinte Sólyom "megbánó" arcot vágott a dodzsóban amikor apa sárkányként leordította Johnny fejét. Én ebben a témában sem tudom, mit higgyek. Szívem mélyén tiltakozni akartam volna, bármilyen módon ellentmondani nekik, bármennyire is ésszerű volt ez a magyarázatuk.

Aztán apa odarakott, hogy felemeljük azt a sziklát, amire a Miyagi-Do alapelvei vannak felírva. Csak annyi volt a gond, hogy ezt még négyen se bírtuk mozdítani.

- Figyelj... Tegnap este... - nézett rám Robby. Látszott, hogy zavarban van, és mag akarja beszélni. "Muszáj itt, mindenki előtt erről beszélnünk? Együtt töltöttük a délelőttöt kettesben!" Érdekes, hogy mostmár érdekli. Eddig meg sem bagózta az egészet. Csak le akartam rendezni röviden, nem akartam, hogy lássa a gyengeségem, vagy főleg a megbántottságom.

- Nem volt semmi. Szóval, nem kell, hogy rosszul érezzük magunkat. - bizonygattam kínosan mosolyogva, és az, hogy tényleg nem volt közöttünk semmi, igaz is. Volt valami velem, de nem köztünk. De ugyan Robby, nem kell, hogy te rosszul érezd magad.

Megnyugodhatsz. "Éld az életed. Én érzem magam elég rosszul helyetted is..."

- Igen... Jól van... - Asszem értette a célzást. Vagy azt hiszi, nem törődöm, azaz leszarom az egészet, vagy nem akarok róla beszélni. Az igazság az, hogy kicsit mostmár az egészet is érzem...

Demetri adta fel először az erőlködést, majd aztán mi Sammel. Összenéztem a nővéremmel, majd szemeimmel, és összepréselt ajkammal jeleztem, hogy megint van valami Robbyval. Amint a fiúra pillantottam, összeszorult a gyomrom. Néha szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen fiúval van kapcsolatom. Gyönyörű ő, kívül és belül is. Most is úgy nézett ki, mint egy görög félisten aranybarna hajával, amire rásütött a napfény, kékes-zöld szemeivel, és az emeléstől kiduzzadó izmaival. Hű.

- Ti is emelitek? Mert szerintem meg sem mozdult. - szólt Demetri.

- Hagyjuk. Túl nehéz. Kell egy targonca. - állapította meg Robby.

- Ők hogyan lökték le? - kérdezte a tesóm.

- Sokkal könnyebb ledönteni valamit, mint felépíteni. - magyarázott apa, miközben egy növényt nyesett. - Nyugi, majd felemeljük.

- Elnézést, ez a Miyagi-Do? - hallottunk meg egy hangot a ház irányából, mire mindenki arra fordult. Egy nagyobb Cobra Kai-os banda állt ott, élükön azzal a barnabőrű fiúval, aki ott volt a plázában Sólyommal.

- Igen. - állt fel apa a fűből. Néhány másodperc múlva Robby már indulatosan a Cobra Kai-osok felé csörtetett, mire utánarohantam, ameddig apa a fiú nevét kiáltozta. "Kurv@ra nem hiányzik még egy verekedés most..."

- Újabb verést akartok?! - kiáltotta, amikor odaértem mellé.

Ökölbeszorított  kezére vezettem ujjaimat, majd megpróbáltam megállítani a srácot. Haragtól tomboló tekintetével képes lett volna kiütni az egész bandát.

- Robby, nyugi... - könyörögtem.

- Ő volt az egyik, aki meg akarta verni Demetri-t! És a rombolásban is biztos benne volt!!! - kiáltotta indulatosan.

- Robby, nézz rám! - parancsoltam, amikor arcára vezettem a szabad kezemet, és magam felé fordítottam őt. Rámvetette kékes-zöld íriszeit. - Nyugi! Itt vagyok. Csak... nézz rám. - szóltam határozottan, majd simítani kezdtem az arcát. Éreztem ujjaimmal, amint állkapcsa a megfeszülésből lassan felenged. Öklének szorítása eltűnt, helyette ujjai kulcsolták át az enyémet. - Köszönöm. - suttogtam, mire bólintott, és a jövevények felé fordultunk, immár nyugalomban.

- Ahhoz nekünk semmi közünk. - jelentette ki a szónok. Robby bosszúsan méregette, biztosan nem hitt neki. Ujjai megszorították az enyémet, mire óvatosan végigsimítottam kigyúrt karján másik kezemmel, hogy észleltessem, nincs amiért idegeskednie ismét. Nem rossz szándékkal jöttek, bármennyire is nehéz ezt elhinni most. - De sajnálom a történteket. - pillantott a vállam fölött Demetriék irányába. - Miyagi-Do karatézni szeretnénk.

- Gondolja át, Mr. L! - Érvelt Demetri. - Cobrákat engedni a Miyagi-Dóba, mintha átengedné a Vadakat a falon!

- Nem a Vadak segítettek Havas John-nak a Fattyak Csatájában? - fogalmam sincs miről beszéltek, asszem, valami Csillagok háborúja-cuccról. A lényeg az, hogy hatott. Apánál legalábbis mindenképp.

- Más hasonlat kellett volna... - morogta félhangon a langaléta srác.

- Jó, hogy itt vagytok. Örülök. - apa arcán némi boldogság kezdte oldani a gondterheltséget. Ment, és sorra kezét rázott az újdonsült tagokkal. - Szevasztok srácok.

- Uram!

- Nem kell uramnak hívni, a Mr. LaRusso is elég. Gyertek, elkezdjük az első órát.

- Igen uram. Köszönjük. - És ehhez hasonló más mondatok hangzottak el a fiúk között. Sam méghozta a sikerünket. Kár, hogy egy lányt sem, de nem elégetlenkedem :)

Robby rossz szemmel nézte az új társaságot. De nem csak ő volt így. Demetri azt hiszem, nem tette még túl magát a plázás eseményeken, ugyanis ő és a tagbaszakadt, barnabőrű fiú kétkedő pillantásokat vetettek egymásra. Sam is hasonlóan tett. Szerintem azonban, megéri egy új esélyt adni nekik, ahogyan minden embernek kell. Még jó is kisülhet ebből az egészből.

Hirtelen éreztem, hogy Robby a vállamra teszi kezeit. Ráemeltem tekintetemet.

- Sajnálom az előbbit. - mondta halkan, majd közelebb vont magához, és egy puszit nyomott a homlokomra. A pillangóim feléledtek a gyomromban, a fiú tudta, mit kell tegyen a céljáért.

- Semmi baj. Megértelek. - szóltam, mire megölelt és birtoklóan puszikkal lepte be hajamat.

Tudja jól, hogy az övé vagyok, még akkor is ha néha gyűlölöm, vagy zavartságomban haragszom rá. Elpirulva és mosolyogva tetteitől pillantottam hátra válla fölött Samre, aki huncutul mosolygott a párosunkra.
_______________________________________
Hivatalosan is elérkeztünk oda, hogy ez a rész 3600 szós lett, ami azt jelenti, már duplája az első részben szereplő szóterjedelemnek! :)

Imádom, hogy ennyire aktívan olvassátok, vote-oltok, kommenteltetek, ezek éltetnek engem és motiválnak, hogy siessek az új résszel! ❤️🥹 Remélem tetszett! 🫶🏻