Robby szemszöge:

- Hannah, ébresztő! - kopogtatott Mrs. LaRusso a szoba ajtaján. Hannah álmos, tengerkék szemei duplájára tágultak, amint meghallotta édesanyja hangját. A velem szemben fekvő lány kiugrott az ágyból ijedtében. - Gyere reggelizni, fontos beszélnivalónk van veled.

- Mindjárt jövök, anya, menj nyugodtan! - kiáltotta a fennhangon a kétségbeeséstől. - Azt hittem már elmentek! El kell tűnnöd! - formálta a szavakat cseresznyepiros ajkaival suttogva. Kiugrottam az ágyból, hiszen nem jelentett jót, ha Hannah ennyire bepánikolt.

- Hova menjek? - suttogtam, mire az ablakát sebtében kinyitotta. Az arcáról leolvastam szándékait. - Ezt nem gondolhatod komolyan! És a gardrób? Nem mehetnék át Sam szobájába? - méltatlankodtam, és kinéztem az ablakon. Hát, igazából ha nem tudom a tetőn fekve megtartani magam, majd esetleg ott a csatornánál lemászni valahogyan, egyenesen pottyanhatok a medencébe, amire elég nagy volt a valószínűség.

- Nincs máshol ahol eltűnj! Samhez még csak most fog me-- mielőtt Hann befejezhette volna a mondatát, Mrs. Larusso hangját picit távolabbról lehetett hallani, amint a göndörkém testvérét ébresztgeti.

- Hannah, nem láttad Robby-t? - A lány összeszorította szemeit, szép arcán a gyász összes fázisát véltem felfedezni, s végül azok a csodaszép szemek, amiket az ágyban jó tíz percet fesztelenül nézegettem magamnak, hirtelen könnybe lábadtak. - Ez egy nagy Miyagi-Do megbeszélés lesz!

- Nem apa, ma még kinn sem voltam a szobából, fogalmam sincs, hol lehet Robby... - elkezdett kitessékelni az ablakon. Gyorsan átlendítettem a lábam az ablakpárkányon, ám ekkor elkezdett kinyílni az ajtó. A jeges rémület járta át minden porcikám, hiszen most próbálok egy olyan lány ablakán kimászni, akinek a szülei befogadtak, és tutira nem ilyen viselkedésre számítanak. Szerencsére Hannah idejében kapcsolt, és az ajtóhoz rohant, aminek hátát nyomta, közben hevesen intve, hogy bukjak le. - APA, ÖLTÖZÖM! NE GYERE BE!!! - Kiáltott fel, csak hogy éppen legyen időm kimászni teljesen.

Innentől nem láttam a történéseket, csupán görcsösen próbáltam kapaszkodni az ablakpárkány külső felébe. A lejtős tetőn hamarosan az eresznél találtam egy jó pontot, ahová a lábam is tehettem, ami valamivel biztosabb támpontot nyújtott, mint a fehéredő ujjperceimmel való kapaszkodás a párkányba.

- Mostmár bejöhetek?

- Apa te hallottál a magánszféra fogalmáról? KOPOGJ! - Hannah hangjából kivehető volt az ingerültség, és az, hogy mekkora egy stresszt okozott neki ez a helyzet.

- Ne haragudj, csak valami mégfontosabbról szeretnék beszélni veled kettesben. Ez a téma már régóta érik, azt hiszem, de Samnek úgy látszik, hamarabb elkellett, mint neked. - "b@szki, ezt nem kellene nekem hallani asszem..."

- Miről lenne szó? - azt nem tudom, miért nem esett le Hann-nak rögtön a téma.

- Hát... Igazából a fiúkról...

- Mi van a fiúkkal?

- Hát csak biztosra akartam menni hogy Robby...

Hannah szemszöge:

"Hajh, apukám, ha te tudnád amiket én megéltem az utóbbi pár órában Robbyval, nem lennél olyan biztos benne, hogy szívesen látod a közelemben..."

- Mi lenne Robbyval, apa? - próbáltam mostmár megnyugodni pánikomból, de az se segített a a beszéd tárgyához téréshez, hogy a drágalátos édesapám össze-vissza makogott, én meg komolyan kezdtem aggódni a srácért a tetőn, hogy meddig bírja még tartani magát.

- Hát, én nem szeretném haaa... olyan nagyon komoly lenne köztetek a kapcsolat deee... tudom ő nem olyan mint Samne --

- Nem, Robby tényleg nem olyan, mint Samnek az exei. Ő nem bullyingol senkit, és kedves, figyelmes, odaadó srác. - "De ettől nyilván biztosra akar menni, hiszen ő Johnny fia." - És ő egyáltalán nem Johnny Lawrence, apa. Nem barátkozom az ellenséggel.

- Nem erről van szó. Nem bánom, barátkozzatok, csak ne menj meggondolatlan döntésekbe, Hannah, kérlek, s ha mégis, védekezzetek...

- Mi? Apa?! Jézusom?! Na... most menj ki, erre nem számítottam. - Elvörösödtem, s szégyenemben majdnem a föld alá süllyedtem. - Nem történt köztünk semmi, ne aggódj.

- Én téged nem féltelek, ahogy Robby-t sem.

- Plusz ő nem Kyler. Ha hasonló fiúval járnék, nem ezeket mondanád, igaz? - kockáztattam meg a kérdést.

- Valószínűleg nem. De inkább járj az ősellenségem rendes fiával, mint egy erőszakos seggfejjel, aki belevihet a rosszba, ahogy majdnem Sammel is megtette.

- Na jó. Ez most nekem rettenetesen kínos, csak hogy tudd, főleg hogy reggel korán ezzel rohamozol meg engem. Ez lett volna a hármas Miyagi-Do megbeszélés?

- Nem, teljesen másról van szó, de az várhat. - Apa végre kiment a szobából, én meg végigdőltem a vetetlen ágyon és kifújtam levegőmet. Szerintem még éppen, hogy apám elhitte hogy öltözöm (igen, a cél érdekében úgy is átöltöztem, hogy Robby a közelben volt), de határozottan sejtette, hogy vibrál a levegő köztünk.

Főleg úgy, hogy a fekete-zöld kockás ingje, amit szürke pólója felett hordott, az ágyamban maradt. Basszus.

Magamhoz szorítottam a ruhadarabot. Amint behunyt szemekkel beleszagoltam, Robby férfias, menta illata járt át.

- Tetszik? - összerezzentem. A fiú az íróasztalomnál ült, biztos az előbb mászott vissza. Szerencse, hogy nem esett le.

- Megtartom. Hadi zsákmány azért cserébe amit végighallgattál.

- Húú, apud szuperóvatos, vigyázz, nehogy éjjel el is raboljalak. - mondta gúnyosan és mellémbújt az ágyon.

- Max a szívem rabolhatnád el. - mosolyogtam kamiskásan, és belebújtam az ingjébe, ami fehér crop topom fölött tökre jól nézett ki. Robbynak elkerekedett a szeme. Illata teljesen körbevett, olyan volt, mint ölelése, bár az érzés közel sem múlhatta felül az igazit.

- Jobban áll neked, gyönyörűség! - még mindig mosolyogva odamentem az ülő sráchoz, és összeborzoltam aranybarna haját. Beültem az ölébe, kezeimet meg átkurcsoltam izmos vállai, és nyaka körül. Szorosan hozzábújtam, a nyakhajlatába tettem a fejem, de a légzésem gyors volt. Hallottam szívének dobogását, de azt rendellenes tempójúnak állapítottam meg. - Te tiszta forró vagy, Hann...

- Neked meg, meg fog állni a szíved ha így folytatod! - válaszoltam, és nyaka körüli kezemmel játszani kezdtem egy tinccsel abból a sejmes hajából. Hasam görcsbe ugrott. - Mennünk kéne. - álltam fel az öléből, és kinyitottam az ajtót, arra várva, hogy távozzon. A fiú vigyorogva szemetforgatott, majd kiment.

- Jóóó reggelt Robbyyy! Hogy aludtááál? - hallottam meg egy gunyoros női hangot, ami Samhez tartozott. Elfáradva roskadtam le a padlóra, hátamat az ajtónak vetve, de azért ábrándosan vigyorni kezdtem.

•••

Délután a dodzsóba mentünk. Apa még nem érkezett meg a munkából.

- Robby, győzz le! - kiáltottam, és felé ütöttem kétszer is. Kivédte őket, majd ő megpróbált csípőn rúgni, védkeztem, és mikor meg akart ütni, elhajoltam. Aztán egy óvatlan pillanatban öv felett ütöttem. - Ne felejtsd el, körben kell mozogni!

- Veled nem akarok verekedni, és tudod, hogy tornadöntős voltam! - mondta mosolyogva.

- Azért, mert én nem harcoltam ellened! - mondtam csípőre tett kézzel. A srác elnevette magát. - Engem meg üthetsz, mert nem vagyok porcelánbaba!

- Nekem igen... Téged soha nem bántanálak.

- A hercegnőt is csak akkor használhatod, ha ketten vagyunk! - füztem tovább nevetve, visszagondolva a reggelre. Ám a pillangók elmaradhatatlanok voltak.

Robby szemszöge:

- Na jó, akkor megbeszéltük. Betartom, mint hű herceged. - Meghökkenten nézett rám, de pisolygott. Szerintem ez a hercegnős dolog már a kapcsolatunk záloga lesz:) - De figyelj, nagyon köszönöm.

- De mit? - kérdezte aranyosan, mintha várt volna a dícséretre. "Istenem, megőrjít ez a lány! Merthogy bolondulok érte. Totál belezúgtam..."

- Múlt héten még meleg vizem se volt, most meg lett egy kerti jacuzzi-m.

- Nem rég még egy döglött oposszum volt benne! - nevettünk el magunkat.

- De komolyan, köszi. Kemény időszak volt, és... Jó ha van aki vigyáz rád.

- Ilyenek a barátok. - mondta mosolyogva. Magamban fájdalmasan nagyot sóhajtottam. Csak barát...?

- Nem mindegyik... - mondtam aztán fejet csóválva. Előző gondolataim még a torna óta foglalkoztattak. Nagyon jól ismertük egymást... De ez sosem volt téma. Talán egyikünk se mert még próbálkozni. Eddig jó jelnek vettem, hogy rengeteg mondatomnál minduntalan elpirult. De mostmár, nem is tudom, merre van az előre köztünk, mióta hozzájuk költöztem... És ez az éjjel... Fú. Nem is tudom, hogy volt bátorságom ott maradni vele, megláthattak volna. Na és a reggel... Ahogy beült az ölembe... Jaj, megőrjített, ahogy a hajammal játszadozott, és ahogy az ingemet viselte, mintha a tulajdonom lett volna a teste, lelke.

- Srácok, dumaparti vége! - jött be Mr. LaRusso. - Munkára!

Mikor éppen kezdőpozícióba álltunk, két srác jött be.

- Jó napot! - köszönt a sensei.

- Helló, a Miyagi-Dót keressük. - mondta az egyikük.

- Jó helyen vagytok.

- A reklám szerint ez ingyenes. - szólt ekkor a mellette álló, langaléta.

- És valóban az! Készen álltok a kezdésre?

- Igen! - helyeseltek.

- Remek! Van néhány kanna festék elől. A kerítés új festést igényel, Robby majd segít.

- Fessük le a kerítést? - húzta össze a szemöldökét a magas.

- Legyetek nyitottak. Később megértitek! - mondtam nekik, és észrevettem, hogy Hann mosolyogva figyelt. Ráhajtotta a fejét a vállamra.

Közösségben eddig még csak én tettem lépéseket felé, amik eddig elég kínosan mentek végbe. Ez viszont nem volt kínos.

- Hogy teljesen megértsétek a Miyagi-Do karatét, el kell felejtenetek a téves elképzeléseiteket hogy mi is a tanulás. - magyarázta Mr. LaRusso lelkesen.

- Úgy tudtam, hogy ez kamu! Ez egy átverés, hogy gyerekekkel végeztesse el a munkát!

- Nem-nem, ez a folyamat része!

- Jah, a folyamat! Anyám jól mondta. "Olvasd el az apróbetűs részt."

- Naná...

- Nem akarlak átverni, karatét akarok tanítani! - szólt a sensei kétségbeesetten.

- Zúzzunk! Nézzük meg azt a kígyós helyet! -  Hannah felsóhajtott mellettem. Mind összenéztünk. "Miért rettennek meg egy kis munkától?"

•••

Sólyom szemszöge:

- ...legyen olyan kislétra is a végén, kislétra TeamCobraKai vagy ilyesmi. És küldd el a mi reklámunkat is az internetnek! - kiáltott a sensei Aishának, a #-et magyarázva, aki a reklámforgató szerepet vette ma fel, és hátra ment a raktárba. Miguellel utána indultunk. - Üzenem annak a sz@rság Zakariannak, hogy takarítsa el a cuccait! Hamarosan sok tanítványom lesz, ne itt tárolja a kacatjait... - bár a sulis Kyleres bunyó, és a torna óta így is rengetegen vagyunk, most nem ez volt a téma.

- Szenszei! Beszélhetnénk? - kérdezte Miguel.

- Ha a Miyagi-Do reklámról van szó, tudok róla...

- Nem a reklámról van szó. Robby Keene-ről. - mondtam. A gyűlölet forrni kezdett bennem.

- Mi van vele?

- Láttam a képét a hütőszekrényén. Nem szaglásztam, de... Tudjuk, hogy a fia.

- Ezért volt ránk dühös a verseny után, igaz? - kérdeztem hűvösen. Azon a napon lett vége mindennek, amit Hannah-val felépítettünk. Utálom a December 19-edikét.

- Ezt hiszitek?

- Öhm...

- Igen, Robby a fiam. De ennek semmi köze ahhoz, hogy vezetem a dodzsót. És nem is a ti dolgotok, világos?

- Igen szenszei... - "Neki könnyű, de én elveszítettem egy fontos személyt az életemben ez a barom miatt!" - dühöngtem magamban.

- De... De szenszei!

- Nincs semmi "de"! Kifelé! Takarítsátok le a szőnyegeket! - feldúltan kifújtam a levegőm, meghajoltam, és kimentem.

Igazából nem csak én rühheltem a December 19-edikét. Miguel is szakított aznap Sammel. De... Igazából Miguel részeg volt, és megütötte Hannah-t amikor meglátta Robbyval, és bár összekeverte a lányokat, az ő hibája is... Lényegében az ütés volt a szakítás oka. Miguel is belátta. Sam túlságosan szereti az ikertesóját. És én sem engedtem volna el... Nem is tudom mi a helyes, csak azt, hogy gyűlölöm a szenszei fiát, mert miatta van ez az egész! Hiányzik a lány, nem tudom mit tegyek, és Moon hiába mondja, hogy hívjam fel, félek, hogy kapcsolatunk még rosszabb lesz. Tanácstalannak, elcseszettnek érzem magam, mert az is vagyok!

•••

Hannah szemszöge:

Mióta Robby hozzánk költözött, mindig együtt aludtunk. Sikerült végre kipihennem magam, nem voltak nyugtalan éjszakáim. Biztonságban éreztem magam mellette. Szerencsére apáék erről nem tudnak, bizonyára félréetenék köztünk ezt az egészet, mondjuk már Sam is így tett...

A vele töltött időnek minden pillanata álomszerű volt. Olyannak éreztem, mintha együtt lennénk, de mégse. Többet akartam, és azt hiszem, egyre jobban kezdem kimutatni, akaratlanul, és akarattal is, mint például a múltkor, amikor az ölébe ültem. Annyi minden történt, hogy én őszíntén kezdek gyanakodni, hogy ő is hasonlóan érez-e irántam.

Együtt kimentünk a Völgyfesztre, amit szokás szerint a nyári vakáció első hetében szoktak megrendezni. Apa tájékoztatott, hogy szeretne egy bemutatót, ha már a dojó reklámja nem vált be. Sebtében gyakoroltunk a fiúval, elég későn szólt.

Egyébként jobb dolgunk is akadt volna, terveztük, hogy óriáskerekezünk egyet, meg megnézzük a hullámvasútat, kipróbáljuk az árkádjátékokat. Nagy durranás volt, minden jóval minden évben a függetlenség napja (Július 4). De egyenlőre terveink viszont távolinak tűntek. Kellett a dojónak a reflektorfény, apa szerint, mivel a szalonnak is nagy bevétele lesz a fesztivál hatására, a dojónak is új tanítványai akadhatnak ha egymást erősítik. Gyakorlás közben valami időjárás-jelentést mondtak a bemondóból.

- Sziasztok! Kösz a segítséget! Hogy vagytok?

- Nem volt sok időnk, de meglesz. - fürkészett a fiú. "Egyre erősebben érzem azt, hogy kedvelem... Atyaég, elolvadok!"

- Jó-jó!

- A végén esetleg csinálhatok egy szaltórúgást. - mondtam aztán.

- Azt felejtsd el. Van egy ötletem.

- Ez minek? - Bökött a srác egy állványra.

- Az? Majd meglátod. - Apa egy nagy hűtőládából vastag jéglapot vett ki, és hamiskásan elmosolyodott.

•••

- Jézusom... Félek. - néztem a fiúra.

- Mégis mitől? Szuper vagy. Ügyes leszel. - mondta, és megfogta a kezem.

- De... Olyan rossz előérzetem van...

- Biztos csak az izgalom. - mosolygott bíztatólag.

- ...És most következhet egy kis meglepetés? Kérem fogadják szeretettel a LaRusso autócsoporttól a Miyagi-Do karate bemutatóját! - a tömeg tapsolni kezdett, és a reflektorfény a nagy színpadról a kis színpadra vetült, ahol már mi álltunk. Meghajoltunk, és egy rövid katát mutattunk be. A zenét mintha teljesen a mozdulatainkhoz igazították volna. Eddig minden jól ment, az első része kiváló lett a produkciónknak.

A második részben apa egy rúddal csinált mozdulatokat, majd vele az ütéseit ki kellett védjük. Én simán a fény fel-fény le-t alkalmaztam, Robby viszont egy tigrisugrást mutatott be, a tömeg csodálkozására.

- És most jön a finálé! - szólt apa boldogan, látta, hogy tetszik nekik amit csinálunk.

Amikor apa az állványt tolta be, amibe a jéglapokat helyezte, a hangfalak nagy sípolással megálltak.

- COBRA KAI! Cobra Kai! Cobra Kai! Cobra Kai! Cobra Kai! Cobra Kai! Cobra Kai! IÁÁ! - ordították, míg a nagy színpadhoz értek. Rock zene kezdett dübörögni, a tömeg arrébb tódult.

-Mi a fene folyik itt? - kérdezte apa.

Kis bevezető után tűzijáték, füst, és minden más jelent meg a színpadon. Nagyon nagy feltűnést keltettek.

- Cobrák! Mutassátok meg, milyen az igazi karate! - parancsolt Johnny. Mindegyikük őrült verekedésbe kezdett, erejüket fitogtatva, leverve egymást. - IGEN! - A tömeg őrjöngött, én meg elhúztam a szám. Miguelt helyezték a középpontba, mikor mindenkit levert, éljenezni kezdték a "bajnokot".

Ezután Aisha törte a faléceket bekötött szemmel, és Sólyom felhúzta Demetrit a tömegből, hogy bak tartásból lerúgja a közel 2 méter magasban lévő lécet. Sikerült is a fiúnak Demetri hitetlenkedésére. Ezután az egész dojó mindenféle Cobra Kai-os cuccot dobált a közönségnek: pólókat, törülközőket. De engem nem érdekelt. Hamarosan megjött a család maradék része, Sam megölelt.

- Undorítóak. Mocskos rodhadt alakok. - Morogta kényszeredetten mosolyogva. A suli utolsó hetében még elsírta volna magát, el sem hiszem, hogy ennyire megerősödött.

A fináléjuk az volt, hogy Johnny összetört az öklével egy égő téglarakást. Mindenki meg volt vadulva tőlük.

- Mi megyünk, de ha gondoljátok, még maradjatok. - nézett hármunkra anya.

- De anya, én is maradni akarok! - nyafogott Anthony.

- Neem, legyen egy estéjük a nagyoknak is. Főleg hogy elfeledjétek valamennyire ezt a húzásukat a "Cobráknak". Csak ne részegedjetek le, oké?

- Jó. - bólogattunk Sammel. Miután elmentek, az árkádjátékok felé indultunk.

- Nem hiszem el hogy ezt csinálták. - dünnyögtem szomorkásan.

- Hé, Hann, fel a fejjel! Lesz még alkalmunk bizonyítani, nem ronthatják el az esténket! - jött oda hozzám a fiú, és megölelt. Sam csillogó szemmel, ugrálva nézett minket, de nem érdekelt.

- Shippellek titeket! - visította, és zavartan elengedtül egymást a fiúval.

- Szedjetek nekem valami jót ki, itt az apróm. - Mondtam aztán, és előhúztam egy egész zacskónyit. - Évek óta gyűjtöm, itt az ideje elkölteni, de én szar vagyok, szóval hajrá! - kaccsintottam rájuk. - Megyek, hozok valami jó kaját.

- Várj, Hann, ne menjek veled? - nézett utánam a fiú.

- Nem, megoldom, maradj nyugodtan!

Kint teljesen elvesztődtem a tömegben. Csak sodródtam az árral. Aztán megláttam egy gi-s bandát, az élen Miguellel és Sólyommal. Utat törtem magamnak a tömegben, nem akartam összefutni velük.

- Hannah, várj! - kiáltott utánam a kék hajú. Meglátott. A nyomomban volt, gyávaság lett volna elfutni.

- Akarsz is valamit vagy a bolondját járatod velem? - fordultam szembe vele, ellépkedve a tömegtől.

- Hé, most miért vagy ilyen?

- Belemásztatok a bemutatónkba, milyen legyek?! Gyönyörű vagy az egész Cobra Kai-os bandáddal együtt... - mondtam.

- Hé! Apád kezdte a reklámmal! "Lesben álló kígyók", hát köszi.... Nézd, én helyre akarom hozni a dolgokat. Fontos vagy nekem! - megforgattam a szemeim.

- Tudod, ha az lennék, akkor tennél ellene. Mert ilyenkor egy cseszett darab telefonhívás nem segít!

- Meg sem hallgatsz! Akkor mi a fenét vártál?! - méltatlankodott.

- Hát, tudod, nem így ismertelek meg. Elszomorító, mennyire kiforgatott önmagadból a Cobra Kai. Seggfej lettél. - Sólyom maga elé meredt.

- Elhitetted velem, hogy seggfej lettem, és most meg Keene-nel jársz? - szólt aztán. Hitetlenkedve néztem vissza rá.

- És ha igen, mit teszel ellene? Kinek képzeled magad, hogy 7 kib@szott hónapja nem beszéltünk, és megszabnád az életem? - ordítottam vele szembe.

- Ezzel büntetsz hogy egy ilyen alakkal jársz?!

- Már akkor nagyon is jól tettem, hogy Robby-t választottam, nem kell, hogy ilyen pszichopata, őrült Cobra Kai-osok határozzák meg az életem. Ha zavar, nem kell velem lógni, nem vagyunk összekötve.

- De ez... - húzott elő egy ezüst lácot a gi-je alól. - Azt jelenti hogy örökké! Azóta is hordom! - megdöbbentem egy pillanatra, hogy hordja közös kígyós nyakláncunkat. Nem gondoltam volna, amúgy is egy női darab.

- Nem kértem, hogy hordd, az csupán egy játék.

- Ezt az egészet csak egy játékként fogod fel?! - eltátottam a szám, hogy ezt gondolja rólam.

- Képzeld nem... De tudod mit? Miért is papoljak itt neked?! Most végeztünk. Én nem fogok itt az egész völgy szeme láttára vitázni egy olyan seggfejjel, mint te. - próbáltam lehiggadni, így böktem a mellkasára, nyomatékosítva mondandómat.

- De meg tudjuk beszélni!

- Látom...

- De akkor legalább hallgass meg b@zmeg! - Ordított most ő magából kikelve.

- Így nem csinálok semmit! - kiáltottam vissza és elindultam.

- AZT MONDTAM MEGBESZÉLJÜK! - és a csuklómtól fogva visszarántott maga elé. - Robby meg fogja bánni, hogy kiszemelt magának! - sziszegte, ám ekkor a dühömet a szabad kezembe összpontosítva tiszta erőmből felpofoztam a fiút. - Megbánod, hogy ezt művelted velem!!! - Sólyom egy pillanatra elcsodálkozott, hogy ilyet tudok, majd elkezdte a csuklómat szorítani, nagyon erősen.

- Én csak azt bánom meg egyedül hogy szóba álltam veled valaha is! - szűrtem fogaim között, fájdalmamban. Iszonyat fájt, de nem akartam kimutatni.

- Ilyenkor hol van a pasid, hogy segítsen rajtad, hercegnő? Ezért választottad őt?

- Mi a franc bajod van Robbyval? Hogy a "szenszeied" fia? - mutattam idézőjeleket bal kezemmel. Mégerősebben kezdte szorítani. Felszisszentem.

- Na mi van? Fáj? Csinálhatom erősebben is! - megmutatta mit tud. Végül már könnyekkel küzdve könyörögtem neki.

- Kérlek, állj le... Sólyom, elég! Nem ártottam neked ennyit... - mostmár eleredtek a könnyeim.

- Nem ártottál, höh? Összetörted a szívemet. - elengedte a kezem. Magam mellé szorítottam, hogy el ne kaphassa újra.

- Játszd meg magad másnak. - mondtam sírva, és elfutottam.

Az elhagyatott focipálya félhomályában álltam meg először. Leültem a fal mellé, és rápillamtottam fájó kezemre. Elkapott a zokogás.

______________________________________
Köszönöm egyik legjobb barátnőmnek, Mayának (Jinxy_Cat) ezt a fantasztikus rajzot, amely segítségével ragyogóvá tette ezt a részt! <3 ❤️

!!!UPDATE!!! KÉSZÜLT EGY ÚJABB VERZIÓ IS HANN-RÓL, ITT LÁTHATÓ❤️ (Imádom, imádom, imádom, köszönöm, May, igazi művész vagy!!!🫶🏻)