Robby szemszöge:

- Hé! Sose száradok már meg, de ez a mai nap király volt! - jött be Hann a dodzsóba, mosolyogva.

- Igen, és végül meglett! - válaszoltam. "Bár jópár esésünkbe, és rengeteg időbe telt, de meglett. Ezzel a lánnyal semmiségnek tűnt."

- Igen... Robby, hazavigyelek? - kérdezte aztán elpirulva.

- Öhm... Nem. Figyelj! Bocs ha bunkó voltam. Csak hát... Otthon zűrök vannak. Az anyám elhúzott és nem fizette a számlákat. - Tudtam, benne megbízhatok, de nem szeretném megterhelni a bajaimmal. Akkor leszek boldog, ha ő is az. - De holnap ismét?

- Igen, persze! - derült fel ismét az arca.

- Zsír. - mondtam, és megöleltem a lányt.

Hannah szemszöge:

Miután a fiú gördeszkájával lelépett, elgondolkodtam szavain: "Zűrök otthon? Erről miért nem beszélt sosem?"

- Szia apa! Volna egy perced?

- Persze, mi van? - kérdezte aggodalmasan.

- Ömmm... Mennyit tudsz Robby magánéletéről?

•••

Otthon letusoltam, és pizsamába öltözve csokis-banános palacsintákat kezdtem gyártani. Robby amikor legutóbb nálunk reggelizett, mondta, mennyire szereti. Neki készítettem, apa ugyanis elment érte. Jött a késztetés, hogy valamit csinálnom kell. Hamarosan megérkeztek, és a fiú nyakába ugrottam.

- Nem kellett volna, Hannah. - Suttogta. - Nélküled...

- Gyere, csináltam neked palacsintát! - ragadtam kézen, félbevágva, mert a szóáradatát nem a szüleim előtt akartam meghallgatni, jobb lett volna kettesben, de ez csak egy álomnak tűnt, úgyis lehetetlen. Aztán anya és apa megbeszélést tartottak, hogy hogyan tovább.

A jó illatokra a tesóim is megérkeztek, apa pedig továbbment, hogy megkérdezze a fiú apját, Johnnyt, lakhat-e nálunk Robby az anyukája távollétében. Nem hinném, hogy jól sült el, elég gondterhelt arccal érkezett vissza. Ettől függetlenül a vacsora jó hangulatban telt. Viszont az számomra kínos volt, hogy Sam állandóan minket nézett a fiúval. Szeme ide oda cikázott, s mikor Robby-t felhívtam a szobámba, ádázul mosolygott. Az asztal alatt megrúgtam.

- Aú! Hannah...

- Gyere, menjünk! - Intettem a fiúnak, Sambe folytva a szót egy gyilkos pillantással. Mikor felértünk Robby kidőlt az ágyamra. "Ezt a látványt meg tudnám szokni..."

- Finom volt a palacsinta, Hannah. Honnan tudtad, hogy éhes voltam?

- Először is, a fiúk mindig éhesek. Anthony mellett megtanultam. - kacagtam el magam. Ő is csatlakozott. - De amúgy megérzés.

- Csoda vagy. - pironkodva mosolyogtam. - Szép a szobád amúgy.

- Köszi! - a fiú végigpáztázta a területet. Természetesen megakadt a szeme a féltve örzött kincsesládámon.

- Mi van abban a dobozban?

- Semmi. Lányos dolgok.

- Megnézhetem? - Kérdezte kíváncsian, miközben felült.

- Nem! Vagyis... Abban vannak a verseim. Nem mindent olvastam ám el neked... - mondtam elpirulva. Vannak benne más versek, amik sebezhetővé tesznek. Ezek a szerelmes versek főleg, amiket Robbyról írtam.

Robby szemszöge:

Aranyosan kipirult. Imádom amikor ezt hozom ki belőle. De ez a doboz dolog felkeltette az érdeklődésemet. Mi van ha... Más is van benne? Csillám és pillangókon kívül. Mert hogy szerintem az van a lányos dobozokban. Legalábbis a Hannah-éban nem csak az.

- Van benne csillám is a verseken kívűl?

- Valamennyi igen. De várj, miért is érdekel? - Szemei tágranyíltak, amikor észrevette, sokmindent elárult titkairól. Azok a csodás tengerkék szemei... Aztán gyorsan felkapott egy párnát, és megcsapott.

- Ó, szóval így játszunk! Amúgy azért érdekel, mert szépek a verseid. - válaszoltam sunyin, és visszaütöttem. De a kezemmel. Szépen védekezett a párnával 😂. Végül nagy csetapaté lett ebből.

- Győzelem! - kiáltotta a lány, mikor legurultam jóvoltából az ágyáról. Aztán nevetni kezdett. - Komolyan, mint az öt évesek, úgy viselkedünk.

A harc hevében göndör haja kissé gubancos lett, de így is gyönyörű volt. Annyira jó volt vele lenni... Őszintén őrület, hogy mennyire megváltozott az életem miatta, és a családja miatt. Ha ő nem lenne, otthon csövülnék egyedül, minden nélkül. És talán még mindig az a régi, rossz ember lennék.

- Srácok, alvásidő! - jött be Sam. - Uh, bocsi, ha megzavartam valamit. Robby, átmenetileg lent fogsz aludni a kanapén. Aztán még eldől, hogy s mint lesz. Jó éjt!

Az én Hannám külső hasonmása átment a gardróbjukon a szobájába.

- Hát akkor... Szép álmokat, hercegnőm - áltam fel, és megöleltem a lányt. Bárcsak... Na mindegy.

•••

Hannah szemszöge:

"NEM HISZEM EL! Robby hozzánk költözik?! Az azt jelenti, hogy most, a vakáció kezdetével 0-24-ben együtt lehetünk! Aztamindenit! " - ilyesmi gondolatok terjengtek a fejemben, amik nem hagytak aludni. Mindenféléről fantáziáltam ezután, hogy mi lenne ha összejönnénk... "De az amúgy is lehetetlen. Úgysem érez irántam semmit."

Meg is szomjaztam közben. Leosontan vizet inni. A konyhában felkapcsoltam a villanyt. Poharat vettem elő, és kibámultam az ablakon. Meleg, nyári éjszaka volt. Hűvösen fújt a szellő, a fűszálak lengedeztek.

- Nem tudsz aludni, éjjeli baglyom? - ölelt meg hirtelen valaki hátulról. Robby volt az, ismerős menta illatáról találtam ki.

- Nem igazán. Felébresztettelek? - fordultam felé. Nagyon közel voltunk egymáshoz. A konyhapulthoz voltam nyomódva, és Robbyn kívül semmi mást nem láttam. Ha bárki meglátta volna ezt a helyzetet, rögtön félreérthette volna, hiszen pozíciónk rettentően kétértelmű volt, amit barátok nem gyakran csinálnak.

Szívem szaporán kezdett verni, a lélegzetem is elakadt. Melegem lett, és nagy valószínűséggel elvörösödtem, mindeközben szájamat beharaptam. Igyekeztem ellazulni, és kontrollálni reakcióimat, amiket önkétlenül éreztem. "Csak a szemébe nézz, Hannah!"

Robby szemszöge:

A lány csak állta a tekintetem.  Egyszerűen elvesztem csillogó szemeiben. Kikapcsolt az agyam.

- Mi?... Nem... Dehogy. - Dadogtam össze-vissza. Haja kócos kontyban volt, csak egy rakoncátlan tincs lógott szemébe, amit kisöpörtem onnan. Hallottam a lány szapora lélegzését, ami ha lehetett, mégjobban begyorsult, amint ujjaim az arcához értek. Szemeim vörös ajkaira tévedtek, amiket zavartan harapdált. Forró bőre a kezemhez simult, mintha mindig is összetartoztak volna. - Miért nem alszol?

Az égővörös Hannah az alkalmat kihasználva kibújt a konyhapult és közülem, és elfordult. "Na basszus, ezt elszúrtam. Túl gyors..."

- Elég álmatlanok az éjszakáim már sulikezdés óta... Most meg már vége is, szóval... - magyarázta, és üres poharát elmosta.

- Hát... Ha egyikünk se tud aludni... Nézhetnénk tévét mondjuk. - vontam vállat mosolyogva. Próbáltam menteni a menthetőt, hogy ha arról van szó, ne rossz emlékkel menjen a lány aludni.

- Jó ötlet! - csillant fel a szeme, és felmentünk a szobájába. Puha pokrócokat hozott, ameddig bekapcsoltam a tévét. "Netflix, HBO Max, Disney +, Prime... Milyük nincs?" - csodálkoztam el. - Mit nézünk és min nézzük? - érkezett meg.

- Idk. De jó sok mindenetek van...

- Szerintem legyen simán YouTube. - vont vállat. - Neked oké?

- Felőlem. - hozzám bújt, ami jóleső melegséggel töltött el. Betakaróztunk, majd elindított valamit. Nem figyeltem, mert gondolataimba voltam mélyedve. "Mire véljem ezt a mozdulatát? Talán akkor nem vette rossz néven az előbbit?"

- Belső béke, nyugalom, egyensúly. Ez csak néhány olyan készség, amit elsajátíthat a Miyagi-Do karaténál. - ekkor eszméltem fel. Egy reklám ment.

- Mi ez? - kérdezte Hann.

- Nem tudom...

- Daniel LaRusso vagyok, és mielőtt a legjobb autókereskedő lettem volna a völgyben, a kétszeres ifjúsági bajnok voltam. Most megtanulhatja az okinawai karate titkait. Valódi karate a Miyagi-Do csapatnál. Ne lesben álló kígyó legyen, hanem bajnok. Írjon nekünk a Miyagi-Do# -gel és minden óra ingyenes. Így van, ingyenes! Mert a Miyagi-Do-nál nem a pénz a fontos, hanem A karate. - a reklám alatt végig relaxáló zene szólt. Meglepődve néztem a lányra. A szenszei szerepelt benne, illetve a daru-technikával a videó, amint apám ellen használja.

- Mi a... És erről miért nem tudunk?! - fordult velem szembe.

- Nem tudom, de ez jó, nem?

- Hát ja... De ekkor is! - méltatlankodott.

- Sss... Csendben. A többiek alszanak. - suttogtam mosolyogva, és visszahúztam magam mellé az immár ülő pozícióban lévő hercegnőm. - Hát legalább volt értelme bekapcsolni a tévét.

•••

Hannah szemszöge:

Reggel madárcsicsergésre ébredtem. Felettébb jól aludtam. Robby mellettem volt, kis kifli - nagy kifli pózban feküdtünk. "Mi az Isten?! Elaludtam, talán, s ő is velem?" - Lassan ő is mocorogni kezdett.

- Jó reggelt, hercegnőm... - ölelésébe bújtam, és megpuszilta a fejem búbját. Pillangók gyűltek a hasamba. "Huu, már így kezdjük a napot..."

- Olyan jól aludtam végre... Hála neked. - suttogtam.

A fiú elmosolyodott. Abban a percben úgy éreztem, bárcsak így maradhatna minden. Örökkön-örökké vele. Csak mi ketten.

- De... Hogyan is aludtam el?

- Betettünk valami sorozatot, hát nem emlékszel?

Intettem a fejemmel, hogy nem, nem emlékszem, és lehunytam a szemem. Nem érdekelt mostmár, ha az se, ha egész világ tudja ezt az egészet. Csak barátok vagyunk, úgyis. Nem kell rögtön rosszra gondolni. De ezeknél értelmesebb gondolatokhoz túl kába voltam, pedig tényleg lenne mit átgondolni a tegnapi eseményeken, hogy ez tényleg barátság, vagy lehet-e több.

- Ne aludj vissza, Hannám. Amúgy mondtam, hogy aranyos vagy, amikor alszol? - álmosan rámosolyogtam.

•••

Sólyom szemszöge:

A meleg nyári napsütés miatt a partra mentünk, én, Moon, Bert (az egyik újabb CK-s) és Demetri is. Miguelt vártuk, de volézni kezdtünk. Demetri szervált, egyenesen a hálóba.

- Öhm... Necc volt. Dobd vissza!

- Csakhogy ez nem volt necc. - válaszoltam.

- Cöhh. Szerinted. - ciccegett. - Iszom! - mondta, és leszállt a pályáról. Ehelyett meg egy Cobra Kai-os törölközővel törölte meg az arcát. "Most veszem észre, mennyire hülye szegény..."

- Cobra Kai? Ti nyertétek meg a karatebajnokságot. - állt meg két csaj a fiúval szemben.

- Az All Valley-t? A resedai zúzdát? Igen, mi... Valóban mi. - kezdte el a hálót támasztani.

- Klassz. Úszni megyünk, de később játszhatunk?

- Hócihe! Vagyis úgy értem, biztosan...

A lányok elnevették magukat, majd továbbálltak.

- Nahát, a nagymenő! - mosolygott a barátnőm, mikor odasétáltunk hozzá.

- Demetri! Jó lenne, ha tényleg Cobra Kai-os lennél, ha már lubickolsz benne. Mikor iratkozol be?

- Nem tudom, ezt élvezem a szenvedés nélkül.

- Sólyom! - érkezett meg Miguel.

- Na, itt a király! Helyzet? - Ám a kézfogásunk után az arcán láttam, hogy gondterhelt. - Ó, ebből elég! Szépen süt a nap, tele a part csajokkal, ne sírj már Sam után!

- Nem sírok utána, a senseiről van szó.

- A priuszáról? A szüleim látták a neten. Szerintem ettől mégmenőbb...

- Róla, és Robby Keene-ről.

•••

Edzésen Miguellel mindent megbeszéltünk nyújtás közben.

- Szétnéztem a neten. A sensei tuti Keene apja.

- Csak nem értem miért nem mondta el. - válaszolt a srác lehajtott fejjel.

- Á, nem tudom. De így világos, miért volt baj, hogy szétrúgtad Keene seggét. Nincs kegyelem, kivéve a fiának. - Visszaemlékeztem a szavaira, amiket akkor mondott. Lealázzott az egész dodzsó előtt.

"A Cobra Kai a menőségről szól. És a legmenőbb az, aki akkor győzi le ellenfelét, amikor a legerőssebb. Nem amikor hátat fordít!" - kiáltott az arcomba. - "Nem amikor sérült!" - ment Miguelhez. - "MEGÉRTETTÉTEK?!"

- Császtok! Láttátok a reklámot? - jött oda hozzánk Aisha. Értetlenül meredtünk rá. - Sam apja saját dojót nyitott, és leszólja a Cobra Kai-t!
_______________________________________
ATYAÚRISTEN! Megnyitom a Wattpadot, s mit látok? 1,2K OLVASÓ és 100+ VOTE?! Köszönöm, királyak vagytok! Imádlak titeket!!! Egy álmom vált valóra! ❤️❤️❤️