A levegő megfagyott körülöttem, a szívem őrült tempóban dobogott. Ujjaimat a mellkasomra, majd a torkomra vezettem és nagyokat pislogtam. Forró könnycseppek gördültek végig az arcomon, ahogy előre pillantva figyeltem a vérfagyasztó jelenetet. Az emberek izgatottan figyeltek, a fekete autóról pedig lehúzták a leplet. A fekete járgány csillogott a lámpák erős fénye alatt. Ide-oda kapkodtam a fejem, viszont a baj hamar megtörtént. Két pislogás között pillantottam Ramsey felé, aki telefonját a padlóra ejtve megindult előre. Fél füllel hallottam, hogy elkiabálja magát. Az emeleten ácsorgó férfi feltette a karját és előre szegezte a fegyvert. Ekkor már tudtam, hogy a golyó Mr. Lanchester felé lett címezve. A ravaszt meghúzták, Ramsey pedig előre futott. Nem láttam előre, hogy mi történik, ezért elkerekedett szemekkel figyeltem, hogy Mr. Lanchester egy erős mozdulattal félre lökte Ramseyt, aki az autó ajtajának esett. A golyó kilövése után Kevin hátra hanyatlott, arcán pedig fájdalom jelent meg. Homályosan láttam, hogy a vér megjelent az ingjén, majd gyorsan terjeszkedni kezdett. A mellkasán található vérfolt látványa mindenkit megijesztett; az emberek kiabálni kezdtek, sokan a kijárat felé igyekeztek. Apa és Mr. Hernandez előre rohantak és a mentőt hívták. Kevin elkerekedett szemekkel az emelet felé pillantott, Ramsey anyukája pedig kiabálni kezdett. Fekete smink végig folyt az arcán, ahogy Kevin a karjai közé esik. - Valaki hívja már azt a rohadt mentőt! - a padlón üvöltve fogta a férfit, aki egyre sápadtabb és erőtlenebb lett. Anya magához húzott engem, próbálta eltakarni a szemem, de mindent láttam. Az volt a baj, hogy minden a szemem előtt történt. Sírva pillantottam Ramsey felé, aki lehúzta magáról az öltönyét, majd Lanchester mellkasára szorította.

- Nagyon vérzik! Hol vannak a mentősök?! - elkerekedett szemekkel kapkodta a fejét, miközben találkozott a tekintetünk. Vér áztatta kezével letörölte az arcát, majd újra Kevinre pillantott. - Rendbe fog jönni! Ne adja fel a harcot! Minden rendben lesz, csak maradjon velünk! - kérte Ramsey, aki nem volt a helyzet magaslatán. A terembe mindenki megijedt és nem mertek közelebb lépni. Selena megragadta a könyökömet, hogy álljak félre. Ekkor eszméltem fel, hogy piros és kék fények világítottak be az autószalon ajtaján. Szinte lassított felvételben láttam, hogy hordágyat tolva befutnak az ajtón, mi pedig félre álltunk.

- Ramsey! Ramsey, gyere - az anyukája megfogta Ramsey karját, aki nem akarta magára hagyni Kevint. Könnyes szemmel figyeltem, hogy nehezen, de elhúzta őt tőle. A mentősök a hordágyra emelték a testét, Ramsey pedig a fejét fogta. Kiabálni kezdett, az emelet felé mutatott és a fejét rázta. Nem értette a történteket, nem tudta, hogy ki volt a tettes. Mindenki kétségbeesve figyelte a mentősöket, akik azonnal a kijárat felé tolták Kevint. A fotocellás ajtó oldalra nyílt, a mentő ajtaját pedig kinyitották. Üveges tekintettel néztem, hogy Kevin szájára lélegeztető maszkot tesznek, a vérző sebét pedig leszorították. Azonnal gépre kötötték, Ramsey pedig megindult a kijárat felé.

- Várjanak! Vele megyek! - Ramsey egy hirtelen mozdulattal megindult az ajtó felé. Véráztatta kezével megtámaszkodott az autó oldalán, majd beugrott hátulra. Anya megfogta a kezem, én pedig elkerekedett szemekkel néztem, hogy az emberek megindulnak az ajtó felé.

- Istenem! Ekkora szerencsétlenséget! Hál istennek, hogy másnak nem esett baja. Te jól vagy, kicsikém? - anya remegő kezekkel simított végig a hideg bőrömön, de én még mindig nem fogtam fel a történteket. - Hogy történhetett ez?! - tárta szét a kezét.

- Nem tudom anya - remegő kezekkel letöröltem a könnyeimet, és tekintetemmel Ramsey anyukáját kerestem, aki már a parkolóban volt. Fél szemmel láttam, hogy az autó felé fut, a kulcsot pedig kivette a táskából. - Nézzünk be mi is a kórházba! Menjünk - indultam meg a kijárat felé.

A klinika folyosóján állva a véres tenyeremet figyeltem. Az ingem könyökömig fel volt tűrve, de még így is vérfoltos volt. Még mindig értetlenül álltam a történtek előtt. A műtő felé pillantottam, de a várakozás hosszú perceket eredményezet. A kezemet vér borította. Az életem darabokban hevert, Lanchester pedig miattam sérült meg. A gondolataim zátonyra futottak. Nem tudtam lélegezni, emlékezni pedig fájt. Lehunytam a szemem, fejemet a falnak támasztottam. A szemem láttára lőtték meg. A golyó a mellkasába fúródott, a vére pedig azonnal folyni kezdett. Egy szempillantás volt az egész, mégis beleégett a retinámba. Dühösen szorítottam ökölbe a kezem. Minden az én hibám. A tetteimnek következményei lettek; valaki megsérült.

A lelkem fájt. Úgy éreztem, hogy ezt a terhet nem vagyok képes cipelni. Lanchester jó ember, mégis az életéért küzdött. Kétségbeesve pillantottam az ajtóra, de még mindig nem tudtam semmit. Nem tudtam, hogy mi történik. A percek csak teltek, én pedig tanácstalan voltam. Kezemet összetettem. Imádkoztam, hogy ne essen baja. Mindent megtettem volna, hogy megmeneküljön.

Gondolataimból anya zökkentett ki, aki felém futott a folyosón. Fejemet a falnak támasztottam és kicsiket pislogva figyeltem, hogy haját hátra túrva sírni kezd. - Itt vagyok fiam! - markolt az ingembe. Sápadt volt, keze remegett, könnyeit pedig törölgette. - A műtőben van?! - rángatta a kezemet. Nem válaszoltam. Ami történt az sok volt. Újra lejátszódott előttem a jelenet. Láttam, hogy Lanchester véres teste a padlóra zuhan. Mindent elborított a vére. - Ramsey! Válaszolj már! - anyám kétségbeesett hangja sem tudott visszahúzni a valóságba. Csak arra tudtam gondolni, hogy miattam valaki az életéért küzd. Csak az járt a fejemben, hogy ebben a percben a műtőasztalon fekszik és, hogy minden perc számított.

Minden perc...

- Ramsey! - oldalra néztem, amikor meghallottam Valeria hangját. Abban a pillanatban, hogy felém futott, én megindultam felé. Lábam remegett, lépteim erőtlenek voltak. Nem vágytam másra, csak arra, hogy a karjaim között tudhassam. Vörös haját hátra túrtam, majd átkaroltam a lapockáját és magamhoz szorítottam. Valeria sírt, kezével az ingembe markolt. - Tudom, hogy mi jár a fejedben! Tudom, hogy azt gondolod, hogy ez a te hibád. De hidd el, hogy erről nem te tehetsz - fejét rázta, szipogva letörölte az orrát és mélyen a szemembe nézett. Mikor találkozott a tekintetünk, kicsit megnyugodtam. Egy pillanatra engedtem, hogy elvesszek benne. Valeria csillogó szeme haza hívott, de jelen pillanatban ez nem volt elég.

- Miattam történt minden. Lanchester miattam fekszik a műtőasztalon, vöröske - eltakartam a szemem, hogy ne lássa rajtam azt, hogy sírok. Valeria válaszolni akart, de ekkor váratlan dolog történt. A műtő fotocellás ajtaja oldalra nyílt, és két orvos lépett ki onnan. Anya azonnal eléjük állt, ujjait összetette és remegő kezekkel várta az orvosok szavait.

- A beteg rengeteg vért vesztett. Klinikánkban található vérkészítmény nem elég, hogy megmentsük az életét. Az lenne a kérdésünk, hogy van itt valaki, akinek B+ a vércsoportja?

Szinte lassított felvételben láttam, hogy anya felém pillant, én pedig végig néztem az orvosokon. Nagyot nyeltem, és közelebb léptem hozzájuk. - Magának B+ a vércsoportja? - kérdezték sietősen.

- Igen... - néztem végig az anyámon. - B+ - suttogtam alig hallhatóan.

- Akkor jöjjön velünk! Evett ma, esetleg fogyasztott szeszes italt?

- Nagyon keveset - válaszoltam, miközben beinvitáltak egy letisztult szobába. A szobában két nővér várt rám, akik egy ágyra mutattak. Aprót biccentettem és követtem az utasításaikat. A véradás könnyen ment. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy Lanchester megmeneküljön. Félig fekvő helyzetben figyeltem, hogy a vér folyni kezd a vékony csövön keresztül és elkezdi megtölteni a tasakot. - Vegyenek le annyit amennyit csak kell! - bólintottam hevesen süllyedő mellkassal. Az egyik nővérke elnevette magát.

A véradás után vettem egy banánt a büfében, majd megkerestem anyámat, aki még mindig a folyosón ült. Szótlanul figyeltem, hogy haját megigazítva kifújja az orrát. Fájdalmas volt így látni őt. Szenvedett, ez pedig azt jelentette, hogy szereti ezt a férfit. Annyira elvakított a harag amit Lanchester iránt éreztem, hogy bele sem gondoltam abba, hogy mit teszek. Sóhajtva leültem anya mellé, aki combomra helyezte a kezét. Nem tudom, hogy mi történt a műtőben, amíg távolt voltam, de anya szemében remény csillant fel. - Bocsánatot kérek - szólaltam meg alig hallhatóan. Anya szipogni kezdett. - Annyira elvakított a harag, hogy bele sem gondoltam abba, hogy te min mész keresztül. Az anyukám vagy, ezért ismerlek. Tudom, hogy nem véletlenül választottad ezt a férfit. Boldog vagy vele! Azt a csillogást látom a szemedben, amit apa mellett nem láttam az évek alatt. Viszont dühös voltam, mert rossz szemszögből közelítettem meg a dolgokat, anya - pillantottam a szemébe, ő pedig bólintott.

- Semmi baj, Ramsey - simította meg az arcomat. Érintése gyengéd volt. Újra kicsinek éreztem magam, de ezúttal minden változott.

- Majdnem meghalt - suttogtam anya elé.

- Minden rendben lesz - válaszolta. Egy kis hatásszünet után anya folytatta. - Ramsey?

- Igen? - töröltem le a könnyeimet. Anya a szemembe nézett, majd megfogta a kezem. Nem tudom, hogy mit szeretne, ezért bólintottam.

- Az édesapádról szeretnék beszélni veled...

- Azt hiszem, hogy apa haza ment. Sok volt neki az este.

- Nem úgy értem! Kevin...

Anya félbe hagyta amit elkezdett, mert oldalra nyílt a műtő ajtaja, és egy orvos lépett ki rajta. Bizakodó volt és halvány mosollyal az arcán bólintott. Annyira megkönnyebbültem, hogy lesütöttem a szemem. Anya sírni kezdett és a karjaimba borult. - Köszönöm istenem! Köszönöm - motyogta.

- A beteget átszállítjuk az intenzív osztályra ahol huszonnégy órás megfigyelés alatt fog állni. Utána lehet őt látogatni. Jobbulást kívánok!

Amint az orvos elsétált, Mr. Lanchestert kitolták a műtőből. Mikor eltolták előttem üveges tekintettel figyeltem a sápadt, borostás arcát és azt, hogy békésen pihen. Megmenekült, csak ez számított.