A fiú csak nézte a telefonja képernyőjét. Egy ismeretlen telefonszám volt a kijelzőn és nem tudta hogy ki az, de azt sem tudta jó ötlet-e hogy felvegye. végül kicsit hezitálva de felvette az ismeretlen számot.

-Igen?.. Tessék?-szólt bele kissé határozatlanul. A vonal túlsó végén egy síró női hang hallatszott. Ismerős volt számára a hang de nem tudta pontosan hogy kihez tartozhatott.-Öhm... Elnézést miben segíthetek?-kérdezte sokkal határozottabban.

-Hitomy.... Nincs...T-többé..-mondta ki a nő egy kisebb idő után, de a zokogás miatt a levegőt kapkodva. A fiú már tudta kihez tartozott a hang és amikor meghallotta ezeket a szavakat teljesen lesokkolódott.

-H-hogy...érti hogy nincs többé?...-kérdezte a legrosszabbra gondolva és könnyes szemekkel.

~1 évvel korábban~

~Hitomy szemszöge~

    Otthon  feküdtem az ágyban és a telefonomat nyomkodtam mosolyogva. Nemrég megismerkedtem egy fiúval és nagyon kedves velem. Egy ideje már beszélgetünk és azt hiszem belé szerettem... Már  azt tervezzük hogy a hétvégén találkozunk és egyszerűen alig várom. Úgy érzem boldog vagyok, régóta először. Lassan a szekrényemhez léptem és elkezdtem kikészíteni a ruhám amit majd a találkozóra felveszek. Már vagy 10 perce biztosan állhattam a szekrényem előtt amikor meghallottam hogy értesítésem érkezett. szinte azonnal oda kaptam a fejem és már nyúltam is a telefonomért, majd már oldottam is fel a zárat. És igen. Ő írt. Mosolyogva megnyitottam az üzenetet, majd a mosolyom lefagyott és átváltott aggodalomra. 

    ˝Szia kicsim.

 Áttudjuk tenni a hétvégi találkozót máskorra? 

A hétvégén kórházba kell mennem....˝

       És itt kezdődött el minden.. Igaz hogy nagyon boldog voltam vele és minden egyes nap beszélgettünk, egyre több találkozót tervezgettünk és egyre jobban kezdtem belé szeretni.. Mind azok ellenére hogy a tervek mind porrá váltak az ígéretek pedig ígéretek maradtak... Pedig annyi de annyi tervünk volt... De ezek a be nem tartott ígéretek és porrá tört tervek kezdtek engem is össze törni. minden egyes ígéretbe, találkozó ötletbe kezdtem egyre jobban reménykedni és mindig csak egyre nagyobbat estem... 

    Már karácsony környékén járhattunk. Mostanra os megvolt beszélve egy elég fontos találkozó. Úgy volt hogy eljön és bemutatom a szüleimnek, aztán még az nap átmegyek hozzájuk és nálluk töltöm a karácsonyt. Borzasztóan vártam és szinte a fellegekben jártam csak a gondolattól is hogy végre láthatom a már akkor 6 hónapos kapcsolatomból a páromat és a karjai közt aludhatok el biztonságban.

    Épp haza értem a bevásárlásból. Minden tesójának vettem egy egy ajándékot és neki is. Szinte az egész fizetésem erre ment el, de nem számított. Elkezdtem becsomagolni az ajándékokat, karácsonyos vagy épp szerelmes zenéket énekelve vagy dudolva. Tényleg boldognak éreztem magam és azért hogy be tudjam csomagolni az ajándékokat  még a szüleimmel is lemondtam a szokásos családi városi karácsonyozást.. Szépen eltettem az ajándékokat hogy senki ne találja meg őket majd egy bő 5 óra után elsőnek néztem a telefonomra. Ugyan ekkor épp rosszban voltam a párommal de reménykedtem benne hogy a találkozó közeledtével ki fogunk békülni... De sajnos nem ez történt... Épp ekkor is veszekedtünk... És megkérdeztem tőle hogy akkor most mit tervez a találkozóval és a kapcsolatunkkal.

˝Ezek után?! Geci a találkozót már le is

 mondhatod mert én biztos hogy nem fogok így elmenni hozzád! 

És szakítani még nem akarok mert szeretlek, de most nekem idő kell..˝

Mikor elolvastam teljesen lefagytam. ˝Hogy..tessék?..˝  A szemem könnybe lábadt és hirtelen elkezdtem remegni. Hogy ezt a találkozót is lemondta egyszerűen már fizikailag fájt... 6 hónapja vártam hogy végre láthassam és ezt vártam a legjobban.. Nem bírtam vissza fogni egyszerűen kitört belőlem a zokogás.. Megszólalni nem tudtam.. Csak zokogtam és ordítottam, törtem zúztam és nem bírtam abba hagyni..

          A szüleim is a családi karácsonyozásból arra jöttek haza ahogy én a szoba közepén fekszem zokogva véres kézzel. Azonnal hívta a mentőket és próbált megnyugtatni addig amíg nem értek ki a mentők. 

       Másnap a kórházban ébredtem. Nem volt bent velem senki... Egyedül voltam a fehér szobában. Lassan felültem és átöleltem a lábam magam elé nézve. A szemeimbe újra könnyek szöktek..˝  Akkor... itt a vége?...˝ Halkan elsírtam magam..

~time skip~

       Mikor haza értem újra vissza adták a telefonom. Kicsit hezitálva mentem fel az instagramra  és néztem meg az üzeneteim. Elég sokan kerestek de én azt az egy bizonyos felhasználót kerestem.. Aki az összes üzenetek és felhasználok sorának a legalján volt... Nem irt nagy üzenetet... Csak annyit hogy sajnálja és hogy nagyon szeret... Nem tudtam rá mit írni... Igaz másnap újra elkezdtünk beszélni és fel adtam postán neki az ajándékokat de akkor  valami ott bennem kicsit megtört. Innentől egyik tervbe vagy ígéretbe sem éltem bele magam.. amit jól is tettem. Ugyanis semmi nem változott.. Minden ugyanúgy maradt. Minden találkozó le lett mondva, minden ígéret meg lett szegve, egyszerűen... Nem változott semmi... És egyre jobban kezdtem össze törni. Mindennap sírva aludtam, de nem akartam vele szakítani mert boldog voltam vele..

~vissza a jelenbe de 10 perccel korábban mint a hívás megtörtént~

      Szépen lassan közeledtünk az évfordulónkhoz. Szintén vettem neki ajándékot, és az életemre ígérte hogy most eljön a találkozóra. Vártam a megbeszélt helyen.. Vártam.. Vártam és vártam.. De nem jött. Ekkor a telefonomra néztem. Elérhető volt ugyan de... nem válaszolt az üzeneteimre.. Hirtelen rám írt egy akkori barátnőm. Egy beszélgetést küldött el a párom... és egy fiú között ahogy....megcsal.... Nem hittem a szememnek... Azt a fiút többet becézgette mint engem... többet hívta...Teljesen lefagytam.. egészen hazáig szaladtam és próbáltam nem zokogni... 

        Amikor haza értem azonnal vizet engedtem a kádba és előkerestem az olyrég használt pengém..

-Az életemre ígérted...emlékszel szerelmem?...-bele szálltam a kádba ás végig húztam az éles tárgyat a bőrömön. Lehunytam a szemem és elmerültem a vízben. Egyszerre volt meleg és hideg...de lassan éreztem ahogy minden fájdalmam megszűnik.. 

~párom szemszöge~

       Mikor a barátnője anyukája elmondott mindent sokkosan omlott a földre és sírta el magát. Annyi ideje lett volna vele lennie, és annyi mindent megtehetett volna vele, de elhalasztotta. Elhalasztotta a be nem ígéretekkel és a meg nem történt tervekkel. Elhalasztotta és már bánja mert most jött rá.... nem hozhatja vissza az elhalasztott időt...