Már akkor izgultam, mikor átléptem a küszöböt. Még bementem a konyhába, gondoltam iszok egy kis vizet, mikor hátrafordultam Dan a pultnak volt támaszkodva és nézett. Vonogatta a szemöldökét én meg majdnem kiköptem a vizet, elég vicces látványt nyújtott.
Sétáltam felfele a lépcsőn, mikor szerencsétlenségemre megbotlottam és orra is buktam volna, ha Daniel nem kapja el a derekamat.
-Vigyázz.-suttogja a fülembe, miközben a szívem a torkomban van, de lehet, hogy nem csak az ijedtség miatt. Hirtelen felkapott a karjába, átkaroltam a nyakát és vártam, hogy felvigyen a szobámba. A vállára döntöttem a fejem és mélyet lélegezve beszívtam az illatát. Szappan. Annyira jó illata volt, én meg olyan fáradt voltam, hogy akár még el is tudtam volna aludni.
Lerakott, én meg kellőképpen kijózanodtam ahhoz, hogy tudjam mi lesz ezután.
-Ugye tudod, hogy magamtól is sikerült volna?-kuncogok.
-Aha.-nevet.-Az előtt vagy az után, hogy egy sikeres fejre esést hajtasz végre?-néz rám a nevetéstől könnyes szemekkel.
-Na kösz.-puffogok, hozzávágok egy törölközőt és elvonulok a fürdőszobába. Magamban már nevetek is, persze egyáltalán nem sértett meg, de na..a hatás kedvéért mindent.
Gyorsan lezuhanyzok és mennék, hogy felvegyem a pizsamámat. Aha. Ezzel csak annyi a gond, hogy nem hoztam be magammal pizsamát...ilyen az én formám. Tök jó, most akkor menjek ki és hozzam be magamnak vagy kérjem meg, hogy hozza ide. Ahh. Az úgy nem lesz jó, mivel nem tudja hol van, hogy néz ki stb. Ezt jól megcsináltam. Akkor igen, kimegyek és behozom, reménykedjünk, hogy nem a szobában lesz.
Óvatosan lenyomom a kilincset és csendesen kinyitom az ajtót. Körülnézek és nincs a szobámban senki. Csodás. Nagyban vigyorogva megyek oda a szekrényemhez, kiveszek belőle egy kicsivel hosszabb fekete nadrágot, mint ami reggel volt rajtam, egy sportmelltartót, mert az 1000% hogy nem fogok melltartó nélkül aludni mikor itt van, és végül egy fekete feliratos hosszú alvópólót. Az leér combközépig, ezért olyan, mintha nem lenne rajtam nadrág, ha felveszem, de van, szóval nem zavar a dolog.
Már a győztesek mosolyával indulok meg a fürdő felé, de akkor megszólal az a senki máséval sem összetéveszthető mély hang.
-Hát te?-hallom, mire megpördülök a tengelyem körül és egyből kikerekedik a szemem, mikor meglátom. Majdnem lecsúszott a törölköző nagy bambulásom közepette, de szerencsére reflexből megfogtam. Dan csak egy boxert viselt, tökéletesen látszott izmos hasa, nincsenek kockái, de az kit érdekel? Mikor itt áll előttem félmeztelenül angyali mosollyal az ajkán. Valószínűleg elbambulhattam, mivel elkezdte húzogatni a kezét a szemem előtt.
-Angyalom?-mosolyog még mindig olyan aranyosan.
-Hmm?- "szólalok meg" miközben a tekintetem lassan felér az arcához.
-Nem szeretnél felöltözni?-vonja fel a szemöldökét, de a szeme nem az arcomon van.
-De..de-motyogom, azzal megfordulok és megyek is a fürdő felé.-Azért neked sem ártana.-vágom még vissza az ajtóból, majd becsukom azt, de még hallom mély, öblös nevetését.
-Biztos?-kérdezi nevetve.
Miután felöltözök fogat mosok, majd besétálok a szobámba.
-Na hogy festek?-mondom széttárt karokkal az ágyamon fekvő, immár pólóban és rövidnadrágban lévő Dannek. Egyébként költői kérdésnek szánva a dolgot. Rám emeli a tekintetét, én hirtelen ötlettől vezérelve nekifutok és ráugrok Danielre. Egy nagy nyögéssel adja tudtomra, hogy nem biztos, hogy ott kellett volna landolnom, ahol azt tettem. Nevetve bocsánatot kérek és beleboxolok a mellkasába, amit egy sötétkék póló takar.
-Köszi.-nyögi ki fájdalmasan.
-Bocsiiii.-kuncogok, közben látom, hogy valaki megágyazott.
-Te voltál?-mutatok az ágyneműre, gyanakodva.
-Nem.-rázza a fejét .-Anyud.
-Gondoltam.-forgatom a szemem.
-Most miért?-ráncolja a szemöldökét.-Én is lehettem volna.-mondja.
-Igen.-bólogatok nevetve.-Te már csak ilyen rendes fiúcska vagy.-kacsintok és adok egy puszit a szájára. Nem, nem az arcára vagy az orrára...az ajkára. Mikor ez eljut a tudatomig kikerekedik a szemem és szótlanul nézem a mellkasát, piszkálom a pólóját. Közben idegesen rágcsálom a szám szélét. Ezt lehet, hogy nem kellett volna. Mi van ha mostantól hozzám se fog szólni, mert rájött, érzek valamit iránta és ő ezt nem szeretné.
Ujjaival az állam alá nyúl és kényszerít, hogy nézzek rá. Mikor szemem találkozik gyönyörű barna íriszeivel, azt várom, hogy majd idegesség tükröződik bennük. Ehelyett inkább értetlenség csillog a szemeiben és még valami más is...talán vágy? Áhh nem hiszem. Az utóbbit valószínűleg csak beleképzeltem. Pislog párat és már csak értetlenül mered rám, ajkai enyhén szétnyílnak. Élesen beszívja a levegőt, lassan oldalamra csúsztatja a kezeit. Nem tudom, hogy mire gondoltam, most mi fog következni, de az biztos, hogy nem erre. Fordít a helyzetünkön, így most én vagyok alatta, oldalra fordítom a fejem és szaporán veszem a levegőt.
-Ellie?-szólal meg kissé rekedtes hangon, felnézek rá, a kezét nyújtja felém. Feláll és közben engem is felhúz magával. Közel állunk egymáshoz, talán túl közel is. Még mindig a kezemet fogja, felemeli szabad kezét és eltűr egy szemembe lógó tincset a fülem mögé. Többször is szólásra nyitja az ajkát, de nem mond semmit, mikor már két-három perce néma csendben állunk egymás arcát kémlelve végül megszólal.
-Együnk valamit jó?-mondja halkan, én csak bólintok. Erősebben megfogja a kezemet és maga után húz. Most akkor semmi sem lesz? Csak úgy teszünk, mintha meg sem történt volna? Amíg lementünk a konyhába végig ezen gondolkodtam. Csináltam két szendvicset és mikor ránéztem Danre mindig fura fejet vágva bambult maga elé. Amint készen lett a szendvics odavittem Dannek de nem reagált, ezért meglengettem előtte kezem, majd a kajára mutattam.
-Uhh, bocsi.-nézett rám kiskutyaszemekkel mosolyogva, de az a mosoly nem őszinte volt, ezzel nem tudott átvágni. Vajon min gondolkodhatott, ő is a fenti dolognál akadt meg? Sajnos ezt nem fogom megtudni. Csendben megettük a szendvicseket, ittunk, aztán odavittem a tálakat és a bögréket a mosogatóba, gondoltam úgy sincs semmi más dolgom, nem is sok a mosatlan, gyorsan megcsinálom. Dan a derekam köré fonta a karjait. Annyira jó érzés volt, hogy legszívesebben csak a vállára hajtottam volna a fejem és élveztem volna a pillanatot.
-Hagyd.-suttogja a fülembe. A tarkómon az apró szőrszálak az égnek meredtek és kirázott a hideg. Óvatosan megfordultam karjaiban, majd a nyakhajlatába temetve fejemet köré kulcsoltam kezeimet. Ő a fejemre rakva az állát mélyen beszívta a levegőt, majd kis idő múlva ki is fújta azt. Jó ideig így maradtunk, végül én törtem meg a csendet.
-Menjünk aludni.-mondom neki halkan. Kibontakozom ölelő karjaiból és elindulok felfelé. Dan lekapcsolja utánunk a villanyt és feljön a szobámba.
Én még kiveszem a fülemből a fülbevalót, lekapcsolom a lámpát és befekszem mellé az ágyba.
-Most már kezdek félni.-mondom vékony hangon.
-Gyere.-mondja, hangján hallom, hogy mosolyog. Nem várja meg míg odébb fészkelem magam, hanem megfogja a derekamat és gyengéden magához húz. Érzem ahogyan mellkasa nekifeszül hátamnak, ezáltal lehet, hogy egy kicsit gyorsabban veszek levegőt és ezt Dan is észreveszi.
-Hé, Ell.-suttogja.
-Ell?-vigyorgok.
-Igen Ell.-mondja, közben belepuszil a hajamba.-Na látod, már nem is gondolsz rá.
-Kellett neked ezt mondani..-motyogom és a földet kémlelem, nehogy valami előjöjjön onnan.
-Nyugi.-kulcsolja össze ujjainkat.-Itt vagyok.
Megszorítom a kezét és egy hirtelen ötlettől vezérelve szembefordulok vele. Daniel egy hajtincsemmel játszik én meg figyelem az arcát. Vajon mi járhat a fejében? Ha visszagondolok, pár héttel ezelőtt, amikor megláttam, még 180°-os fordulatot véve szaladtam volna el előle visítozva, csak nehogy hozzá kelljen szólnom. Most meg...már ott tartunk, hogy apuék is megbíznak benne annyira, hogy vele aludhassak. És ha most nem így lenne? Akkor én most mit csinálnék? Valószínűleg Noráékkal buliznánk és kibeszélnénk az összes pasit a világon.
Észrevehette hogy valamin nagyon gondolkodok, ezért elkezdte tanulmányozni az arcomat.
-Min gondolkodsz?-kérdezi. A kis kíváncsi.
-Rajtunk.-mondom a pólóját piszkálva a mellkasán.
-Vagyis?-kérdezi szórakozottan.
-Hát tudod, hogy ezelőtt pár héttel nem is nagyon beszéltünk egymással, most meg...hát...itt vagyunk.-nézek csokoládébarna szemeibe.-Neked nem furcsa?
-Nekem?-kérdez vissza, mire bólintok, de csak megszokásból, tudom, hogy egyébként is folytatná.-Tudom, hogy ez nyálas, de én úgy érzem, mintha ez máskor sem lett volna máshogy. Olyan megszokott.-látszik rajta, hogy erősen gondolkodik, mit mondjon.-Vagy ezt csak én érzem így?-vonja fel kételkedve a szemöldökét. Ohohohó álljunk csak meg egy pillanatra..most én ezt tényleg jól értettem, még ő fél attól, hogy majd én gondolom másképpen? Az igen, ezt is megéltük.
-Nem.-suttogom.-Nem csak te.-közelebb húzódok hozzá. Ő a hátára fekszik és a mellkasára von, jobb kezével átkarol és így fekszünk. Lassan elnyom az álom, már nem érdekelnek a félelmetes hangok, a szemem előtt megjelenő képek, csak és kizárólag egyvalaki, Daniel.

Reggel arra kelek, hogy valaki simogatja az arcomat. Kinyitom a szemem és álmosan rámosolygok Danielre. Megfogom a fejemet és rájövök, hogy kicsit úgy nézhetek ki, mint amit megrázott a 220.
-Szerintem mostantól Kócos lesz a beceneved.-töpreng Dan csücsörítve, én meg ráhúzom a fejemre a párnát. Hallom édes nevetését, milyen jó lenne minden reggel erre kelni, persze ezt neki nem kell tudnia. Azt a tegnapi dolgot vajon mire értette? Hogy számára megszokott, hogy ott vagyok neki? Ezt most úgy, mint barát vagy több? Valamikor csak ki fog derülni, nem?
-Lassan haza kéne mennem.-húzza el a száját Dan.
-Ne máár.-bújok közelebb hozzá.-De csak azért, mert olyan jó párna voltál.-mondom neki vigyorogva.
-Bármikor.-kacsint.
-És ha mondjuuuk, kedd este annyira félni fogok a sötétben egyedül, hogy felhívlak és azt mondom, gyere át? Akkor mit fogsz mondani?-nézik rá ilyen "na ehhez mit szólsz" fejjel.
-Azt, hogy nyisd ki az ablakot, mert 10 perc múlva ott vagyok.-mosolyog.
-Komolyan?-nézek rá döbbenten.
-Komolyan.-bólint és ad egy puszit az orromra.

Fél óra múlva mi még mindig az ágyon döglünk, jelzem már fél 10 van. Ekkor hallom kívülről a trappolást, azzal kinyílik az ajtó és Nora jön be rajta beszélve, közben a telefonját nyomkodja.
-Ellie, emeld már fel a segged a...-kezdi el Nora, de meglát minket az ágyon. Én törökülésben ülök az ágytámlának dőlve, Dan meg fekszik az ágyon és a feje az ölemben van.
-Uhh...bocsi, én most..asszem...-hadonászik a karjaival hevesen, majd sietve elhagyja a szobámat. Körülbelül fél másodperccel azután, hogy bezárult az ajtó gondolom elkezdett ugrálni és hangosan visítozott, nem baj hogy ezt mind hallottuk.
-Áááhwww, Úramatyám.-itt nagy levegőt vesz.-Ezt nem hiszem el.-Ekkor már az én fejem tiszta vörös és eltakarom a kezemmel, hogy Dan ne lássa.
-Nora, csak óvatosan, össze ne dőljön a ház!-kiabál lentről apu, mire elkezdek nevetni és hallom, hogy Nora sem fogja vissza magát.
-HÁROMKOR TALÁLKOZUNK A PARKBAN!-ordítja Nora, miközben a lépcsőn szalad lefele.-Sziasztook!-köszön még el szinte már énekelve.
Én még mindig a tenyerembe temetem az arcomat, de már csak mosolygok. Dan lassan lefejti az ujjaimat az arcomról és megfogja a kezem.
-Nyugi.-mondja lágy hangon.-Eddig is tudtam, hogy oda vagy értem.-vigyorog a szemöldökét húzogatva.
Én eltátom a számat, úgy nézhetek ki, mint egy fogyatékos hal.
-Ez nem igaz.-mondom felháborodva. Megfogom az első kezem ügyébe kerülő párnát és hozzávágom Danhez. Ő meg vihog, mint egy ötéves.
-Ne bánts!-mondja "könyörögve" feltartott kézzel. Még egyszer ráütök egyet a párnával utána ráugrok.
-Aucs!-nyög fel fájdalmasan, csúnyán nézve rám, le akar lökni magáról, de én nem engedem.
-Megérdemelted!-játszom én is az ötévest. Dan velem az ölében felül és farkasszemet nézünk egymással.
-Igen?-hajol közelebb hozzám.-Még mindig azt mondod hazudtam?-harapja be az alsó ajkát.
-Aha.-bólintok kicsit elvarázsolva. A szemembe néz és egyre csak közelít hozzám. Lepillant az ajkaimra, majd megszüntetve köztünk a távolságot egy gyengéd "csókot" lehel a számra. Ezzel bebizonyítva, hogy érzek iránta valamit, ennyire észrevehető lenne vagy csak hülyéskedik? Az egyik részem majd felrobban, a másik meg ki akarja nyírni, mert ő győzött.
-Pff.-lököm el magamtól. Az ágyra esve nevet, beletúr a hajába. Ezzel a mozdulatával felhúzódik a pólója és kivillan izmos hasa. Ezt nem hiszem el, hogy ő mindig csak jól tud kijönni minden helyzetből. A szememet forgatva keresek magamnak ruhákat, majd bevonulok a fürdőszobába és átöltözök. Mikorra visszaérek már Danen is rendes ruha van. Daniel az ágyon fekszik és a plafonon olvasgatja az idézeteket. Hát van belőle rendesen, az egyszer biztos. Uhh, be van ágyazva? Jól látom?
-Dan.-szólok neki, mire rám néz.-Mi történt az ággyal?-furcsállom a helyzetet.
-Beágyaztam?-vigyorodik el büszkén Daniel széttárt karokkal.
-Köszi.-mondom vigyorogva és odaszökdelek hozzá. Mint egy ovis, na király, de hát Dan már úgyis tudja, hogy ilyen vagyok ééés ha még nem menekült el, akkor valószínűleg már nem is fog.
-Jössz kajálni?-kérdezem leguggolva az ágy mellé.
-Aha.-gördül ki az ágy szélére és mielőtt felállna ad egy puszit az arcomra. Ez nála szerintem olyan, mint amikor mi Nináékkal csak úgy snassz megöleljük egymást. Mindenesetre én nem bánom. Attól félek, hogy a lányok úgy érzik, elhanyagolom őket, mivel elég sok időt töltök mostanában Daniellel. De azt elmondanák nem? Mondjuk most délután is találkozni fogunk úgyhogy, igazából nem hinném, hogy túl sok minden változott. Csak a suliban beszélgetek vele többet, meg hétvégén van nálunk mostanság, de eddig sem voltunk a lányokkal annyira összenőve, hogy ne tudjunk meglenni egymás nélkül kis ideig. Volt amikor mindenki máshol volt szünetekben és nem is minden hétvégén vannak nálunk. Remélem ők sem gondolják máshogy ezt az egészet.
Mire leérek a konyhába Daniel az asztalnál ül, gabonapelyhet eszik és anyáékkal beszélget. Ezt hogy csinálta? Ilyen sokáig gondolkodtam volna? Na mindegy is.
-Sziasztok.-adok puszit anyáéknak.
-Halihó.-köszön vidáman anya, apa meg csak hümmög, mert a szendvicsét eszi.
-Na milyen volt este a film?-néz rám anya.
-Hát az eleje nagyon félelmetes volt, aztán úgy kb a felétől csak részletekben néztem. Szerintem eléggé para volt a dolog, még jó, hogy nem 3D-ben néztük meg.-vonom meg a vállam és a müzlimmel a kezemben leülök az asztalhoz.
-Daniel?-néz rá anyu Danre.
-Egész jó volt.-pillant rám Dan csibészes mosollyal.Jóó oké, értem én. Most tuti, hogy nem csak a filmre gondolt...
-Oké.-mondja anya és tovább eszeget.
Megesszük a kajánkat, még beszélgetünk egy kicsit, de utána már Dannek mennie kell haza. Felállunk az asztaltól és elrakjuk az edényeket.
-Nem akarsz felvinni a szobámba?-csillan fel a szemem.-Légysziiiiiii! Amúgy is fent van a telefonod.-mosolygok rá angyalian vagyis remélem, hogy annak tűnik.
-Gyere.-nevet ki és megfordul én meg ráugrok a hátára.
-Mehetünk.-mondom vidáman. Anyáék csak fogják a fejüket, hogy mennyire barmok vagyunk, de hát miért ne?
-Angyalom.-rak le, miután megmászta velem a lépcsőt.
-Köszönöm.-vigyorgok.-Most már menned kell ugye?-nézek rá szomorúan.
-Aha.-húzza félmosolyra az ajkát. Gyorsan beszaladok a telefonjáért és a kezébe nyomom.
-Na akkor már mehetsz is.-kezdem el tolni, megjátszva, hogy nem kell ő ide. A végén viszont elnevetem magam.
-Vissza se jövök.-mondja nevetve.
-Dehogyisnem.-vigyorgok rá büszkén.
-Honnan tudod?-húz magához.
-Csak tudom.-suttogom az ajkára. Kapok egy puszit az orromra, majd lemegyünk és kikísérem.
Miután bezárom az ajtót lecsúszok a földre és csak mosolygok a tegnap meg a ma történteken.
Anya elhalad mellettem aztán visszafordul és értetlen fejjel néz rám.
-Te miért ülsz a földön?-kérdezi.
-Áh, nem tudom.-vigyorgok még mindig és gyorsan felállok. Még csak fél 12 van. Mire mindent elmondok majd a lányoknak a parkban, na az tuti sok idő lesz...

Halihó babák! :) Meghoztam az új részt, remélem tetszett! Már el sem hiszem, hogy ilyen sokan olvassátok, belegondolva is hát uhhhh... 😆 Imádlak titeket! 😙 Pusszancs

2016.05.21.