Reggel megint felkeltem 6:30-kor, ugye milyen jó vagyok? Az már más kérdés, hogy mennyire nézek ki zombinak. Majdnem megijedtem a kómás fejemtől ... Gyorsan felöltözök, fogat mosok, eltüntetem a szemem alatti karikákat (kisebb-nagyobb sikerrel) és levonszolom magam a nappaliba, ahol az öcsém szokás szerint tévét néz. Remélhetőleg ma nem rukkol elő semmilyen beszólással...

Mikor lebattyogok a lépcsőn ő a kanapén hátrafordulva rám néz.
-Úristen, baszki.-ugrik fel a kanapéról, mire még én is meglepődök és értetlen fejjel nézek körül.
-Mi van?-szólok oda.
-Úgy nézel ki, mint egy zombi.-közli rezzenéstelen arccal.
-Köszi.-motyogom.
Besétálok a konyhába, köszönök anyáéknak és elkészítem a reggelimet. Leülök az asztalhoz és elkezdek falatozni.
-Kicsim, jól érzed magad?-kérdezi aggodalmasan anya.-Eléggé sápadtnak tűnsz.
-Emberek csak fáradt vagyok, nem fogok meghalni vagy ilyesmi.-tárom szét a karom kínomban, erre anya elgondolkodva eszi tovább a reggelijét, apa meg csak megvonja a vállát és visszatér az újságja olvasásához.
Miután mindent elintéztem felkapok egy cipőt, egy kabátot és a táskámmal a hátamon elköszönve a családtagjaimtól elindulok a suliba. Félúton a suli felé hallom, hogy Alexis ordibál utánam ezért bevárom és sétálunk tovább.
-Szerinted milyen lesz?-bukik ki belőle.
-Lucas vagy a találkozás?-sandítok rá.
-Mindkettő.-harap az ajkába.
-Fogalmam sincs.-sóhajtok.-Nagyon rég volt már mikor utoljára láttuk.-mondom.-Jó, azért annyira nem is régen...-gondolkodom.
-Annyira félek.-biggyeszti le az ajkát, mire szoros ölelésbe zárom.- Nem akarom, hogy tudja, hogy tartok a találkozástól. Lehet, hogy leordibálom majd.-kuncog.
-Nyugi.-suttogom a fülébe.-Mi ott leszünk és kihúzunk a szarból.-engedem el és rákacsintok, mire elneveti magát.
-Köszönöm.-bólint hálásan, én meg csak egy ilyen "miért, mire számítottál" pillantást küldök felé.
Mikor megérkezünk a sulihoz meglátjuk a fiúkat és odasétálunk hozzájuk.
-Szerinted is úgy nézek ki mint egy zombi?-húzom el a számat, miközben megállok Daniel előtt oldalra döntött fejjel.
-Nem, miért?-neveti el magát Dan.
-Óh, életkedvmentő vagy.-ugrok a nyakába vadul dobogó szívvel, ő meg csak átfogva a derekamat tart.
-Létezik egyáltalán olyan?-kérdezi vigyorogva miután elenged.
-Hát, most már igen.-vonom meg a vállam, ő csak ad egy puszit a fejem búbjára és Alexisszel karöltve a fiúk előtt beballagunk a terembe.
-Olyan édesek vagytok együtt.-suttogja a fülembe.
-Ahh, szerintem csak barátként tekint rám.-sóhajtok.-De amikor megölel...
-Minden a barátsággal kezdődik.-néz rám jelentőségteljesen.
Nora már a helyén ül, ezért odamegyünk hozzá és megöleljük.
-Eljött a rettegett nap.-suttogja szórakozottan, mire a mellette álló Alexis meglöki a vállával.
-Nina?-kérdezem összezavarodva a becsengő előtt 1 perccel. Hiszen ő mindig itt volt eddig...
-Este rosszul érezte magát, ezért nem jön suliba.-mondja szomorúan Nora.
-Nee már.-hitetlenkedik Alexis.-Pedig most olyan jól jött volna egy kis Rúzs-féle lelki fröccs.-sóhajt.
-Még bármi megtörténhet.-mondom.-Abból kiindulva, ahogyan őt ismerjük...
-Van benne valami.-bólogat Nora vidáman.-Lehet, hogy a végén még meglep minket.-nevet. És mennyire igaza volt...
Matekon bediktáltuk a hiányzókat ( Nina és Anna), majd Kitti felelt a táblánál, épp, hogy leült már hallottuk is, ahogyan kicsapódik az ajtó. Mindannyian odakaptuk a fejünket.
-Megjötteeem!-ordítja el magát az ajtón besétáló Nina széttárt karokkal. Jót nevetünk rajta, ő meg vigyorogva a helye felé veszi az irányt.
-Jó reggelt tanárnő!-köszön még oda Eszti néninek, ő is mosolyog és bólint egyet Ninának, hogy üljön le.
Matek után egyből megkérdeztük Rúzst, hogy miért jött be, ha rosszul volt?
-Az este volt.-vonja meg a vállát vidáman.-Meg aztán semmiképpen sem akartam kihagyni az első találkozást!-vigyorog Alexisre, mire barátnőnk a nyakába ugrik és jól megszorongatja.

Ezután az ének óra következett. A múlt órán témazárót írtunk, de Nina egy Diákönkormányzatos dolog miatt el lett kérve énekről, így a mai napra lett halasztva a dolgozata. Anna és Gábor is csatlakozott hozzá, mert ők javítani akartak. Nina még szünetben ráírt pár szót a tenyerére, hogyha nem jutna eszébe, majd Csilla néni kérésére helyet foglalt az első padban Annával és Gáborral együtt. Amíg ők írtak, addig mi vettük az órai anyagot, mikor Nina végzett leült a helyére mellém és elővette a kézfertőtlenítőjét, hogy "eltüntesse" a bizonyítékokat a tenyeréről, én meg kapok az alkalmon és kérek tőle, majd én is bekenem a kezem.
A tanárnő átéléssel mondja az anyagot és ekkor Zoli (aki mögöttünk ül) felteszi a kezét, mire Csilla néni felszólítja.
-Igen Zoli?-kérdezi mosolyogva, mi meg Zoli felé fordulunk.
-Tanárnő érzi ezt a szagot?-néz körül gyanakodva.-Olyan...
-A kézfertőtlenítőre gondolsz?-kérdezi Nina, mivel én ülök Zoli előtt ezért odanyújtom neki a kezem, hogy szagolja meg. Miután egy mélyet szippantott felnéz.
-Igen, ez az.-mondja vigyorogva.-Már azt hittem valami ég.-röhög. Ekkor már az egész osztály a fejét fogva nevet, hogy hogy lehet ennyi esze, de hát ő Zoli, mire számítottunk tőle?
-Haladhatunk tovább az anyaggal?-kérdezi Csilla néni mosolyogva Zolira nézve.
-Tőlem aztán.-tárja szét a karját vigyorogva.
-Köszönöm.-bólint a tanár nevetve.

Tesin bemelegítés és jó pár kör futás után floorballoztunk(aki nem tudná, az olyan, mint a jégkorong, csak nem jégen). Én Tomival, Balázzsal, Dáviddal és Zolival voltam egy csapatban. Egyedül lányként a barmok között, hát nekem oké. A másik csapatban Alexis, Kitti, Nina, Levi és Daniel volt. A többiek nem akartak játszani. Ninával folyton egymástól próbáltuk elvenni a labdát. Mi csak szerencsétlenkedtünk, de a fiúk nagyon jól nyomták. Zoli vitte előre a labdát, átpasszolta Dávidnak, ő kikerülte Kittit, aki csak egy helyben állt nagyra nyílt szemekkel, Dávid Zolinak passzolta a labdát, aki ment tovább a kapu felé. Alexis eldobva az ütőjét inkább kirakta maga elé a kezét és úgy "védte" a kaput.
-Ne ne ne ne-kezdte mondogatni Alexis, mikor Zoli közelített felé. Zoli csak elmosolyodott, kicsit lelassított és lendítve egyet az ütővel bevitte a gólt. Mindenki elkezdett ujjongani, Alexis meg hálásan bólintott.
Nina indította a labdát, erre én egyből elkezdtem közeledni felé, ekkor két kar fonódott a testem köré, hirtelen azt sem tudtam, hogy ki az. Felemelve a fejemet a gyönyörű csokoládébarna szemekbe nézek és leengedem magam mellé a kezeimet -amelyekkel eddig kalimpáltam, hátha elenged a "fogva tartóm"- mivel tudom, hogy úgysem fog...
-Muszáj lefognii???-durcizok.-Nem engednél inkább el?-nézek rá könyörgően.
-Szeretnéd mi?-néz rám azzal az 1000 wattos mosolyával. Ohh, én ilyet nem mondtam.-gondolom, közben vigyorgok. Daniel értetlen fejjel vizslat. Uhhh basszus, hogy ezt én hangosan is kimondtam... Elfordítottam a fejem és éreztem, ahogyan felkúszik a nyakamon a vörösség, elöntve az egész arcomat. Szaporán dobogott a szívem az érintése miatt. Fél karral elengedett és végigsimított az arcomon, érintése nyomán forró ösvényt hagyott a bőrömön. Döbbenten nézve rá nagy levegőt vettem, majd kifújtam, ő meg csak nézett és nézett.
A tanárnő sípja vetett véget a pillanatnak, ami azt jelentette mehetünk öltözni. Dan keze lecsúszott a derekamig, óvatosan megfordított, egy puszit nyomott a fejem tetejére és elkezdett előre tolni maga előtt, majd mikor látta, hogy megyek magamtól is összekulcsolta a kezeinket és úgy húzott maga után. Az öltözőnél mindenképpen ketté kellett válnunk, így szép lassan elengedte a kezemet és elmentünk az öltözőinkbe.
Mikor beértem a lányokhoz mind úgy vigyorogtak mint a vadalma. Nora "örömtáncot" járt -fél pár zoknival a lábán, farmerben és egy félig a fejére húzott felsőben, de ez senkit sem zavart- az ilyeneket már megszoktuk tőle. Alexis és Nina pedig sikítozva felém rohant, miután Nora befejezte a "táncot" ő is felém rohant és csoportos ölelés volt. Mind láttuk, hogy már csak Kitti maradt ki, ezért én intettem neki, hogy jöjjön. Ő is becsatlakozott és így szorongattuk egymást vagy egy percig, mikor is valaki bejött az ajtón.
-Lányok azt...-kezdte Tomi, de nem tudta befejezni, mert mikor meglátott minket -rajtam kívül mindenki hiányos öltözetben volt-döbbenten nézett ránk, beletúrt a hajába és hevesen elkezdett az ajtó felé mutogatni. De valószínűleg az is benne volt, hogy nem szeretné, ha a szeretetünkkel őt is megfojtanánk, ezért inkább  elhúzta a csíkot. Utólag átgondolva inkább a második.
-Asszem én most...-mondta és ezzel el is tűnt. Mi jól kinevettük, azután gyorsan felöltöztünk és mentünk a következő órára, mikor is meghallottam egy túlságosan is ismerős mély hangot. Egyből biccentettem Noráéknak , hogy eljött a pillanat. Alexis abban a pillanatban, ahogyan meghallotta a hangját összerezzent és hirtelen megállt a folyosó közepén és a hang irányába fordult. Ahogy meglátta a napbarnított bőrű, barna szemű "barátunkat", aki épp akkor látott meg minket,  három dolgot véltem felfedezni a pillantásában. Utálatot, hiányt és még a szeretet egy ici-pici szikráját is, de amilyen hamar előjött olyan hamar el is tűnt. Azt hittem, hogy majd odamegy és elkezdi ütni, közben elhordja mindennek és majd túlteszi magát rajta, de nem ez történt. Alexis csak állt ott, bámulta Lucast és egy árva szót sem szólt, csak üres tekintettel meredt rá.
A fiú vidáman elindult felénk, időközben Alexis is magához tért némiképp és követte a tekintetével Lucas lépteit.
-Sziasztok.-köszön mosolyogva, válaszul csak mormogásokat kapott, de figyelmen kívül hagyta és Alexishez fordult, aki eddig nem szólalt meg.
-Még van pofád idejönni.-kérdezi a fiú szemébe nézve.
-Mi ütött beléd?-tárja szét a karját Lucas.
-Komolyan?-hitetlenkedik Alexis, mi meg csak állunk mellette és nem szólunk bele a dologba, ezt neki kell megoldania.-Ezt még kérdezed?-már szinte villámokat szór a szemével.
-Tudtad, hogy mit éreztem és te csak játszottal velem.-kezdi felemelni a hangját.
-Miről beszélsz?-teszi az ártatlant, hogy lehet ilyen gyáva????
-Pontosan jól tudod, hogy miről beszélek, ne nézz már hülyének.-mondja indulatosan Alexis.
-És ha azt mondom nem érdekel?-vonja fel a szemöldökét lenézően.
-Erre csak azt tudom mondani, hogy szar barát vagy, hogy tehetted ezt, te roha....-kezdi el Alexis.
-Nyugi Alexis.-mondom neki halkan.-Ne is idegesítsd tovább magad rajta!
Közben Dávid meghallja, hogy veszekedés van és elkezd sétálni felénk.
-Mi történt lányok?-kérdezi meglepetten. Lucas háttal áll neki, így nem ismeri fel egyből, de mikor odaér hozzánk leesik neki, hogy mi lehet a gond és mérgesen fordul a fiúhoz.
-Te meg mit keresel itt?-kéri számon.
-Ide járok?-neveti el magát Lucas.
-Ezt én is tudom.-bólint ridegen Dávid.-De mit keresel te Alexis közelében?-vonja fel a szemöldökét és Alexis elé áll. Dávid elég közel állt hozzánk még Általánosban és tud az egész Lucas ügyről, csak aztán, mivel neki is, nekünk is lettek barátaink nem nagyon beszélgettünk a sulin kívül.
-Nyugi haver, csak köszönni akartam a lányoknak.-vigyorog.
-Máskor ne tedd.-szűri a fogai között a szót Dávid.-És nem vagyunk haverok, rémlik?-húzza össze a szemét. Miután kiderült, hogy Lucas csak játszott Alexisszel, Dávid behúzott neki egyet. Akkor életemben először megijedtem Dávidtól.
-Jobb lesz, ha most elmész.-néz rá Nora Lucasra, ő csak vet ránk egy lenéző pillantást és elmegy a következő órájára.
-Köszönöm.-kezd el szipogni Alexis és átöleli Dávidot, a fiú meg nyugtatásképpen a hátát simogatja.
-Bármikor, Babygirl.-mosolyog Dávid. Alexis a régi becenév hallatán elneveti magát és belebokszol Dávid karjába.
-Azt hittem már elfelejtkeztél rólunk.-hajtja le a fejét szégyenlősen, mire Dávid az álla alá nyúl és maga felé fordítja az arcát.
-Rólatok?-kérdezi szórakozottan.-Soha.-jelenti ki majd egy puszit nyom Alexis feje búbjára, mint régen.
A lány csak elmosolyodik.
-Én is jöhetek?-intézem a kérdésem Dávidhoz behúzott nyakkal.
-Gyere te nagy mamlasz.-mondja és kitárja a karját, mire odaszaladok hozzá és a nyakába ugrok. Nora és Nina csak mosolyogva nézték a történéseket.
-Ez de hiányzott már.-lélegzem be az illatát.
-Te is hiányoztál.-vigyorog. Miután agyonölelgetem Dávidot közösen bemegyünk a terembe.

A nyelvtan és a német hamar véget ért. Nyelvtanon minket lányokat íratott meg. Még az órán kijavította őket Ákos 'bá, azzal a megállapodással, hogy addig feladatokat fogunk csinálni. Volt, aki nem méltóztatta megcsinálni...mint például a mögöttem ülő lustaság. Vajon ki lehet az? Hát persze, hogy Dan, mondván, hogy én majd úgyis megoldom a feladatot a székében hátradőlve telefonozott. Ákos 'bá meg ugye nem szólt rá, mivel csendben volt. Mikor készen lettem hátrafordultam és felvontam a szemöldököm.
-Miből gondoltad, hogy oda is fogom adni?-gonoszkodok.
-Mert megérdemlem?-kérdezi magabiztosan, de lehalkítva a hangját, hogy a tanár meg ne hallja.
-Hahh, ennél jobb indokot kérek.-suttogom.
-Kérlek.-néz rám azokkal a gyönyörű szemeivel, de nem adom könnyen magam, mert most meg akarom egy kicsit dolgoztatni érte.
-Miért vagy ilyen gonosz?-hitetlenkedik.
-Ilyen kedvemben vagyok.-vonok vállat.
-Ezt még visszakapod, Angyalom.-hajol közelebb, miközben egy csibészes mosolyt villant rám.
Én teljesen elvörösödök, ő meg kihasználva az alkalmat kiveszi a kezemből a füzetet.
-Héé.-nézek rá felháborodva.
-Ellie, kérlek egy kicsit csendesebben.-szól rám mosolyogva Ákos 'bá, Dan meg elkezd nevetni.
-Elnézést tanár úr.-mondom, ő csak bólint és javítja tovább a dolgozatokat.
-Ez nem volt vicces.-suttogom Dannek és beleütök egyet a karjába, mire csak még jobban nevet, persze nem túl hangosan, én meg durcásan előre fordulok és rajzolgatni kezdek a füzetembe.
-Angyalom?-szól Dan, hallom a hangján, hogy mosolyog, odafordulok.
-Igen?-enyhülök meg.
-Itt a füzeted.-nyújtja át nekem, én meg figyelek rá, nehogy összeérjen a kezünk. Elveszem, ezután a tanár elmondja a jegyeket, szerencsére senkinek sem lett rossz jegye.
Németen mindenki unta magát, agyon gyakoroltuk a vonatkozó névmásokat.
Az angol mulatságos volt, mint mindig. A fiúk megint kiharcolták maguknak a pluszházit. Hát nem irigylem őket az egyszer biztos.
Még mielőtt Dávid hazament volna mind a ketten kaptunk tőle egy-egy hatalmas ölelést. Azért örülök neki, hogy így alakult a dolog.

A délutáni tesi után még összegeztük a ma történteket, természetesen a lépcsőn ülve.
-Tudjátok mire volt jó ez a dolog most Lucasszal?-néz fájdalmasan maga elé Alexis. Mi várakozóan nézünk rá.
-Legalább megint összehozott minket Dáviddal.-felel immár vidámabban.
-Igaz.-nevetek.-Már nagyon hiányzott, de valahogy egyébként nem is tűnt fel, csak így most.
-Igen.-bólogat barátnőm.
-Na és hogy lettetek ti vele ilyen jóba?-érdeklődik Nora.
-Azt hiszem a nyolcadikos osztálykiránduláson kezdődött.-kezdem.-Alexisszel voltunk egy szobában, a fiúk átlógtak a "menő" lányokhoz a mi osztályunkból. Jött az ofő, a fiúk visszaszaladtak, de Dávid későn vette észre, mi történt , ezért nem tudott mást csinálni, bekopogott hozzánk. Azzal a kijelentéssel, hogy "Csajok bújtassatok el!", Alexis kikelt az ágyból és beengedte, épp jókor, mert az ofő már megjelent a folyosó végén. Dávid megkért minket, hogy had aludjon nálunk, mi meg nem ellenkeztünk, mivel mi bajunk lehetett volna belőle...-vonok vállat.-Befeküdt közénk a franciaágyba és az egész éjszakát végigbeszélgettük. Hát így lettünk jóba.-nevetem el magam az emléken.
-Huu, emlékszel, hogy reggel meg szólt az ofő hogy keljünk és be akart jönni, mire szegény Dávidnak be kellett másznia a szekrénybe, nehogy bajba kerüljünk?-nevet jókedvűen.
-Az igen, úgy látom nem volt unalmas az a kirándulás.-nevet Nina is.
-Na az tuti.-mosolygok.

Sziasztok babák! Tudom, sokat késtem és nagyon sajnálom, de barátnőm szavával élve, ha nem jön az IKLET...akkor azzal nem lehet mit kezdeni. Nagyon remélem, hogy tetszett ez a rész, én nagyon sokat nevettem miközben írtam. 😅😅 És köszönöm ezt a rengeteg megtekintést! *-*