Dumbledore szinte már unottan nézett fel Perselusra. A biztonság kedvéért pálcájával a hajdani igazgatók és igazgatónők portréi felé intett, mire azok egyszerre mély álomba merültek.

– Ezúttal mi történt? Megint a Jegy? Vagy az indigók?

– ELRABOLTÁK PHYLLIST! – üvöltötte magából kikelve Perselus. – Erre varrjon gombot!

Dumbledore megdermedt, kék szeme kerekre nyílt a döbbenettől.

– Mégis mikor?

– Nagyjából húsz perce! És fogalmam sincs, hova vitték! Gondolom Izlandra, de hát az ég szerelmére, nem mehetek oda tombolni! Nem tudom, hogy a szigeten belül hol van!

– Nyugodjon meg.

Dumbledore tőle nem megszokott gyorsasággal felpattant a székéből és előrenyújtotta a karját. Abban a pillanatban a levegő lángra lobbant felette, s a tűzcsóvából Fawkes röppent ki. A főnix kecsesen gazdája kinyújtott karjára szállt.

– A megbízható rendtagokra van szükségem – nézett a madárra Dumbledore, mire az ahogy megjelent, úgy is tűnt el.

– Kiket ért a megbízható rendtagok alatt? – kérdezte Perselus. – És mégis miért van rájuk szükség? Nem elég, ha egyedül megy oda, és beszél velük?

Dumbledore szemében ekkor valami olyasmi tűnt fel, amit Perselus eddig nagyon ritkán látott benne. Talán megbánás?

– Őket nem lehet megérteni... – motyogta maga elé az igazgató, de gyorsan összeszedte magát: – Figyeljen, Perselus. Az Indigó nép olyan gondolkodásmódot és életformát követ, amit mi nagyon nehezen tudunk megérteni. Phyllist is javarészt ezért volt nehéz irányítani, miután megörökölte a Fehér Pálcát.

– Phyllis nevelése még mindig az én hatásköröm, szóval hagyjuk ki a buliból – sziszegte a bájitalok mestere. – Kiket hív?

Ebben a pillanatban választ is kapott azonban a kérdésre, ahogy az igazgatói iroda kandallójában zöld színű tűz lobbant, s kilépett belőle Remus Lupin.

– Dumbeldore, mi történt? – kérdezte aggódva. – Jöttem amint megjelent a főnixe.

– Amint mindenki ideér, megadom a felvilágosítást – nézett rá Dumbledore. – Addig foglaljon helyet nyugodtan.

Negyed órával később következő érkezőként Minerva McGalagony hamuzta össze a padlót.

– Egy évet nem bírunk ki biztonsági gyűlés nélkül, professzor? – kérdezte, miközben szúrósan nézett Dumbledorra.

– Ez most másról szólt, biztosíthatom.

McGalagony után befutott a Weasley házaspár, majd a másik két roxforti házvezető, Flitwick és Bimba professzor. Őket követte Alastor Mordon.

– Én megmondtam, tudtam, de senki sem hitt nekem, hát most lássatok csodát, Voldemort tényleg lábadozik, hogy...

– Rémszem, elég – szólt rá finoman Lupin. – Itt sem vagy, de már összeesküvés elméleteket gyártasz.

A férfi Perselus megkönnyebbülésére elhallgatott, mágikus szeme azonban továbbra is búgócsiga módjára forgott üregében. Utoljára Hagrid érkezett, akinek a vadőrlakból kellett felgyalogolnia az irodába.

– Nos, most hogy a Rend belső köre Siriust leszámítva itt van, belefognék a mondandómba – köszörülte meg a torkát Dumbledore, és az asztala mögé lépett. – Mint tudjátok a Sötét Jegy minden halálfaló karján megerősödni látszik.

– Most pedig a döntő estéjén is fellőtték az égre egyenesen a tábor mellé – sopánkodott Mr Weasley. – A fiúkat, Ginnyt és Hermionét azonnal hazaküldtem, Bill vigyáz rájuk, amíg itt vagyunk.

Mrs Weasley szeme furcsán csillogott. Valószínűleg rettentően aggódott a fiai és a lánya miatt.

– Viszont más gonddal is szembe kell néznünk. Méghozzá a lehető leggyorsabban – vette át a szót Perselus. Igyekezet nyugalmat erőltetni a hangjára, de a keze remegett az idegességtől. – Phyllis McGalagony alakjában vett részt a kviddicsdöntőn, mivel álcáznia kellett magát.

– Nem a metamorf mágiát gyakorolta? – értetlenkedett Mr Weasley.

– A lányom az Indigó nép következő királynője – sóhajtott Perselus. – Kezében az Indigók hatalmas varázsereje, ami jelenleg is elzárva van valahol. Welearchia kiválasztotta tizenegy éves korában, és neki adta a Fehér Pálcát.

– A Fehér Pálcát?! – kapott a szívéhez Mrs Weasley. – Phyllis... az Indigók? Micsoda?! Eddig csak annyit kellett titokban tartanunk, hogy Harry nővére! Nekem már ez is sok!

– A helyzet komplikáltabb, mint hittük – sóhajtotta Flitwick és nehézkesen felült az egyik székre. – De gondolom ezt sem hiába tudjuk meg.

– Alig egy órája az indigók elrabolták.

– Hogy micsoda?! – csattant fel Mordon. – Mégis mi a jó égnek kell nekik Piton?! Azaz Potter, de ez most részletkérdés... csak nem várják el egy tizennégy éves gyerektől, hogy újraélesszen egy ekkora mágiát?

– Pedig itt van a kutya elásva – mondta komoran Perselus. – Nem sokkal Phyllis szülinapja után beállított hozzánk egy indigó, név szerint Atla Christiandóttir, és azon nyomban követelni kezdte Phyllistől, hogy menjen vele Izlandra, és még aznap keltse életre a mágiájukat.

– Kivágtad a házból, mi? – nézett rá Bimba.

– Fideliust is szórtam rá, viszont annyira feldúlt voltam, hogy az indigó emlékeit nem volt időm törölni. Így persze Phyllisnek mindenhova álcában kellett mennie. A világkupa döntőjén viszont gondolom felismerték a kezében a pálcát.

– Ez őrültség... – kezdte Lupin, ám ekkor mindnyájuk legnagyobb döbbenetére egy patrónus siklott be az irodába az ablaküvegen keresztül.

Lupin azon nyomban felismerte a őzgidát, mielőtt az megszólalt volna.

– Phyllis? – hebegte.

Ha a tekintettel ölni lehet, Lupin abban a pillanatban összeesik, és nem kell fel többé. Perselus gyűlölte a tényt, hogy a vérfarkas előbb látta Phyllis patrónusát, mint ő. A jelenés valóban Phyllis hangján szólalt meg:

– Izland, Djúpivogur. Rejtett falu, a sziget keleti partjai. Elvették a pálcám, tele vannak idomított sárkányokkal – a három mondat után a patrónus szertefoszlott.

– Nem azért a tíz knútért... de milyen lányt neveltél ebből a gyerekből? – morogta Mordon, Perselus pedig leplezetlen büszkeséggel konstatálta a hangjában csendülő elismerést.

– Olyat aki pálca nélkül... várjunk, ezek szerint Phyllis pálca nélkül idézett patrónust? – döbbent meg.

– A lényeg, hogy kihozzuk onnét, mielőtt átviszik máshova – csapott az asztalra Mrs Weasley. – Nem akarom, hogy egy csapat indigó felkészülten várjon minket. Minél gyorsabbak vagyunk, annál jobb. Viszont nem eresztettem el a fülem mellett a sárkányok említését. Ha az indigók sárkányokat idomítanak és ellenünk tudják őket fordítani, szükségünk lesz Charlie szaktudására is!

– Fawkes, ha megkérhetlek... – intett Dumbledore, mire a főnix ismét szárnyra kapott és lángra lobbanva eltűnt.

Phyllis szemszöge:

A móló szélén állva rávigyorgott Atlára, ahogy a patrónusa elszáguldott a víz felett.

– Nos, őket ismerve legkésőbb fél óra múlva érkeznek – jegyezte meg. – De inkább tíz perc, ha gyorsan reagálnak.

Atla tette magát túl elsőként a döbbeneten.

– Tehát tíz percünk van téged eltüntetni innét? – kérdezte. A szeme szemtelenül csillogott.

– Hogy te milyen kiváló mardekáros lettél volna – csóválta a fejét Phyllis. – És ne nézz hülyének. Szerinted hagyom, hogy megint eljátsszátok velem a tapsikolós trükkötöket?

Atla feldühödve indult meg felé. Marten a sárkányához sietett és mintha szavakat intézett volna az állathoz. A többi indigó Atlánál lassabban, de ugyanolyan biztosan közelíteni kezdett Phyllis felé.

A lány érezte: Ezúttal végleg kihúzta a gyufát. Nem mintha érdekelte volna.

– Én vagyok itt az egyetlen, aki szerint nem helyes, ha nem engednek haza egy ártatlan gyereket? – kérdezte mérgesen.

Atla nem szólt neki vissza; látszólag túllépett azon a hitén, hogy Phyllist bármi módon meg tudja győzni.

– Ne gyere a közelembe!

Phyllis előrenyújtotta a kezét és a vérében száguldó adrenalintól bátorságot nyerve nem hátrált.

– Ha annyira tisztelitek a királynőtöket, miért nem hagyjátok békén, ha azt kéri?

– Nem élesztetted még újjá a mágiánkat – magyarázta Marten. – Addig nem igazán hat ránk a királynő ereje. Elvégre még a te erőd sem olyan releváns.

– Mindjárt megmutatom neked, hogy mi a releváns – morogta az orra alatt Phyllis.

– Marten, vidd Phyllist a lehető legmesszebb innét, miután elkábítottam. Én elbánok azokkal, akiket hívott.

Phyllisből erre kibukott a nevetés. Egy pillanatra még a szorult helyzetről is megfeledkezett.

– Te... te komolyan azt hiszed, felveheted a versenyt apámmal, mikor dühös? – kacagott. – És elhiheted, most aztán nem lesz teázós kedvében.

– Nem érdekel, jöhet akárki, legyőzöm! – mennydörögte Atla. – Legyőzzük! Az Indigó népnek mindig is az egységében volt az ereje!

– Nekem meg az akaratomban van az erőm – kiáltott rá Phyllis. – És most semmit nem akarok jobban, mint hazamenni, és bepakolni a vonatútra.

Atla már emelte a kezében tartott pálcát, mire Phyllis hátrébb ugrott. Azt viszont időközben elfelejtette, hogy a móló szélén van.

Nagyot kiáltva zuhant bele a jéghideg vízbe. Amint elmerült a sziklákat ostromló hullámok között, azt hitte, belefagy a tengerbe, olyan hirtelen és váratlan volt az egész. Végül a felszín felé lökte magát, és nagy levegőt véve beúszott a móló alá, ahol végre fedezéket talált.

Prüszkölve levegőért kapott, majd ismét lebukott egy, a feje felé suhanó átok elől.

– Ha sikerült ártalmatlanítani, kihozom a vízből! – hallotta Atla hangját. – Csak találjátok el!

Phyllisnek azonban esze ágában sem volt ezt hagyni, s mivel tudta, hogy a víztükröt nagyon kevés varázslat tudja átütni, a tengerben maradás volt az egyetlen esélye. Gyorsan kidugta a fejét a vízből, vett egy mély levegőt majd ismét lebukott.

A kikötőben számos halászhajó horgonyzott, Phyllis így elhatározta, hogy ha átúszik alattuk és megbújik az egyik tenger felőli oldalán, takarásba kerülhet. Vett egy utolsó nagy levegőt, s még időben bukott le, mivel maga mögött csobbanást hallott. Valaki utána ugrott.

Sebesen az első hajó feneke alá úszott, nyitott szemmel keresve a következőt. A szemét marta a sós víz, de ki kellett tartania a segítség érkezéséig. Átúszott a hajó alatt, s hiába csengett a füle a levegőhiánytól, meg sem állt a másodikig. Metamorf mágiát használva átlátszóvá varázsolta a bőrét és a haját, hogy minél nehezebben vegyék észre. Áldotta az indigókat, amiért fehér ruhát adtak rá, így az sem volt túl feltűnő.

Végül elérte a következő hajó tenger felé néző oldalát, ahol végre felbukkanhatott a víz alól. Köhögve kapkodott levegő után, hátával a rideg fémnek lapult. Nem találhatják meg.

Hallotta az indigók zúgolódását, Atla üvöltését. A tenger zúgása összevegyült az izgatott hangokkal. Phyllis lábai reszketve tempóztak, hogy a víz felett maradhasson legalább a feje. A hullámzás tovább nehezítette a dolgát.

A következő pillanatban feltűnt a feje felett Marten sárkánya is, hátán a fiúval. Phyllis ismét lebukott, nehogy meglássák. Miután a sárkány képe kisiklott a látóköréből, újból feljött levegőért.

És ekkor meghallotta Perselus hangját.

– PHYLLIS!

Azt hitte, elsírja magát megkönnyebbülésében. Azonnal visszaszínezte a bőrét és a haját, és megindult a part felé. Meglepetésére nem csak Perselus volt ott, hanem Dumbledore, Hagrid, Mr és Mrs Weasley, mellettük Lupin, a Roxfort házvezetői és egy Phyllis számára idegen férfi. Mindannyian egy irányba, az indigók tömege felé szegezték pálcáikat.

– Itt vagyok! – kiáltotta.

Perselus amint meglátta, leeresztette a kezét és a sárkánytojásokat megkerülve a part szélére ugrott. Phyllis odaúszott hozzá és elkapta a felé nyújtott kezet.

Nevelőapja egyetlen mozdulattal kirántotta a vízből, és szorosan magához ölelte.

– Édes istenem, ha tudom, hogy ez lesz... – suttogta elfúló hangon. – Jól vagy?

Phyllis bólintott.

– Nem bántottak.

– A francokat nem – sziszegte Perselus.

Perselus szemszöge:

Ahogy végignézett Phyllisen, dühe csak fokozódott. A lánya reszketett a hidegtől, folyt róla a víz, a szeme mintha begyulladt volna. Haja csapzottan tapadt a hátára, a lábán is alig bírt állni.

– Tudni akarom – fordult az indigók felé, akik mintha megérezték volna, mi következik, ugyanis hátrálni kezdtek –, hogy ez kinek volt jó. Kinek származik haszna mindebből?

Christiandóttir előrelépett.

– A királynőnek kötelessége...

– Phyllist ti nem kötelezitek semmire – mordult fel Perselus, s ahogy tett egy lépést előre, a lába alatt felrepedt a talaj.

A többiek tátott szájjal néztek rá.

– Megmondom, mi tartozik Phyllis kötelességei közé: Iskolába járni és tanulni, valamint nem akadályozni a diáktársait és a tanárait. Egymillió ember vezetése és egy nép régi fényének visszaállítása nem tartozik ide.

Ekkor Lupin is megszólalt:

– Nem áll szándékunkban ellenséges kapcsolatokat kialakítani, de be kell látnotok, hogy amit akartok, az lehetetlen; amit tettetek pedig törvényellenes.

– Az érzelmi és erkölcsi okokon kívül diplomáciai és mágiaügyi korlátozottságai vannak az Indigó nép visszatérésének – mondta nyugodt hangon Dumbledore. – Nem kívánunk pusztítani...

– A maga nevében beszéljen – morgott Perselus.

–..., amíg szofisztikált módon meg tudjuk ezt beszélni.

Atla tekintete elsötétült.

– Ez már nem az én saram. Az ország vezetőivel kell beszélniük. Phyllis és a maguk sorsáról ők döntenek.