Másnap reggel Phyllis korán kelt fel, s mikor Hermionéval leértek a klubhelyiségbe, legnagyobb meglepetésére a tűzhely mellett Marten Christiansont találta.

– Felség...

– Még egy szó és sziruppá átkozom a nyelved! – csattant fel Phyllis, és riadtan körbenézett az üres teremben. – Mi a jó eget keresel te itt? – kérdezte sziszegve, ahogy az értetlen Hermionéval a nyomában a fiúhoz lépett.

– Nem emlékszik? – kérdezte Marten, s hiába fenyegették meg előbb, arcán letörölhetetlen vigyor ült. – Beleegyeztek, hogy idén a Roxfortba járhassak. A vihar miatt nem akartam sárkányhátra ülni, várnom kellett reggelig.

Valóigaz, a vihar kitombolta magát, habár ahogy kinézett az ablakon, Phyllis még mindig csak a borús égboltot látta. Martenről sikerült megfeledkeznie, s mivel a fiú nem bukkant fel a tegnapi lakomán, végleg nem jutott eszébe, hogy tényleg eljön majd az iskolába.

– Phyllis ő kicsoda? – kérdezte félénken Hermione.

– Áh, Marten Christianson vagyok, indigó – Marten szívélyesen megrázta Hermione kezét. – Izlandi cserediák, metamorfmágus – ezt aligha kellett mondania, hiszen göndör, királykék haja mindent elárult. – Az apám az Indigó Tanács tagja.

– Ezt értsd Izland parlamentjére – világosította fel Phyllis Hermionét. – Martent azért küldték ide, hogy tartsa a kapcsolatot köztem és a sziget között. Láthatod, mennyire megbíznak bennem az elrablásom után. A sárkányt ugye nem hagytad itt? – fordult Marten felé.

– Visszaküldtem Izlandra, tudja az utat – bólintott Marten.

– Melyik osztályba kerültél? – kérdezte Hermione.

– Griffendél, ötödik évfolyam – válaszolt büszkén Marten. – McGalagony professzor szerint alkalmas vagyok az RBF vizsgákra, hiába voltam eddig magántanuló.

– Tizenöt éves vagy? – vonta fel a szemöldökét Phyllis.

– Jövő héten leszek tizenhat – vigyorgott Marten. – Pont nem voltam elég idős a hatodikhoz.

Phyllis bólintott.

– Milyen gyakorisággal kell jelentést tennem?

– Havonta minimum háromszor kérnek információt.

– Rendben. A Trimágus Tusáról tudsz?

– Igen.

– Akkor az első jelentésed nyugodtan állhat a személyes élményeidből és a Roxfort éves rendezvénytervéből – legyintett Phyllis. – Menjünk reggelizni.

A nagyterem felé menet Marten minden akarata ellenére csatlakozott hozzájuk.

– Az épületben még eltévedek – magyarázta. – És van olyan lépcső, ahol egy-egy fok levegőből van! Hihetetlen! A csörgősipkás szellem pedig annyira megijesztett az este, hogy beleőszültem...

Marten megállás és minden ok nélkül beszélt és beszélt, s csak akkor fogta be a száját, mikor végre leültek a Griffendél asztalához és enni kezdtek. Tíz perccel később Ron és Harry is befutottak, Marten pedig töretlen lelkesedéssel mutatkozott be nekik is. McGalagony professzor kiosztotta az órarendeket, és a négy jó barát elkezdte áttanulmányozni a heti beosztást.

– A hétfő nem rossz... egész délelőtt kint vagyunk – szólt Ron, végighúzva ujját az órarend első oszlopán. – Gyógynövénytan a hugrabugosokkal, és legendás lények gondozása... a fenébe, megint a Mardekárral osztottak be minket.

– Délután dupla jóslástan – nyögött fel Harry, az oszlop alsó felére pillantva. Csalódottsága érthető volt, hiszen a csalónak titulált Trelawney professzor folyton a halálát jósolta meg.

– Nektek is le kellene adni azt a tárgyat – jegyezte meg Hermione, és megvajazott egy pirítóst. – Akkor tanulhatnátok valami értelmesebb dolgot. Nekem és Phyllisnek számmisztikánk lesz délután.

– Igen, és gyógynövénytanra nem megyek veletek – szólt Phyllis. – Bájitaltanom lesz.

– Hogy fogod bírni te a RAVASZ felkészítőt két tantárgyból is? – kérdezte Harry fintorogva.

– Arra gondolok, hogy így ötödik, hatodik és hetedik évben is jóóó sok szabadidőm lesz ezek nélkül – bökött a homlokára Phyllis.

– Látom, újra eszel – csipkelődött Ron, látva, hogy Hermione nagy kupac dzsemet halmoz a vajas pirítósra.

– Jobb módszer is van rá, hogy a manójogokért harcoljak – felelte fölényesen a lány.

– Erre az éhség döbbentett rá? – vigyorgott Ron.

Egyszerre szárnyak suhogása hangzott fel a fejük fölött. A nyitott ablakon át baglyok százai röppentek be a nagyterembe. Marten felkiáltott meglepetésében, Harry pedig önkéntelenül felnézett. Phyllis követte pillantását, de egyetlen fehér foltot sem látott a szürke-barna tolltömegben. A postabaglyok körözni kezdtek az asztal fölött keresve küldeményük címzettjeit.

– Nálunk sárkányok viszik az üzeneteket – mesélt Phyllisnek Marten. – Nem is repülnek a házakba, csak a fiókák.

– Nem akarod megkeresni az ötödikes griffendéleseket? – kérdezte Phyllis kényszeredett mosollyal az arcán. – Ha jól látom bűbájtanotok lesz. Második emelet, keleti folyosó. Az ajtót szépen kell majd kérned, hogy engedjen be. És a tölgyfalépcső utolsó fokát ugord át.

– Köszönöm a tanácsokat! – Marten lelkesen megölelte Phyllist, felkapott egy narancsot az asztalról, és megindult kifelé.

– Életemben nem láttam ilyen furcsa embert – csóválta a fejét Ron. A mellette ülő Hermione szemén látszott, hogy hozzászólna a témához, de egy szót sem bírt kinyögni, olyan tempóban tömte magába az ételt.

– Ki a fene volt ez? – huppant le Phyllis mellé George, és sötét pillantást vetett Martenre, aki épp eltűnt a nagyterem ajtajában.

– Egy izlandi cserediák – újságolta Phyllis, mialatt Fred is helyet foglalt, ikertestvéréhez hasonlóan gyanakodva nézve Marten után. – A neve Marten Christianson, és éjszaka érkezett. A vihar miatt késett, és a Teszlek Süveg ideiglenesen a Griffendélbe osztotta. Ötödikes lesz.

– És miért ölelgetett? – morgott George.

– Túlságosan lelkes – magyarázta Phyllis, majd suttogva hozzátette: – Az Indigó Tanács akasztotta a nyakamba, mert ő lesz a szigettel való kapcsolattartóm.

– Kémkedik utánad?! – hördült fel Fred a kelleténél kicsit hangosabban.

– Halkabban! – szólt rá Harry. – Azt akarod, hogy Phyllis kiléte mindenki előtt lelepleződjön?

– Nem, dehogy... – motyogta Fred, de hangjában továbbra is a felháborodottság dominált. – Phyllis, ha egy kicsivel is többet kérdez a kelleténél, azonnal szólj nekünk.

– Mintha Pitont hallanám. Tizennégy éves lány vagyok, tudom, hogy kell titkolózni, úgyhogy megnyugodhattok.

Phyllis kissé sértődötten indult meg első RAVASZ szintű bájitaltanjára. Nem értette, miért kezeli mindenki ötévesként. Persze érezte, hogy még gyerek, és szerette volna kiélvezni a tinédzserkorát, de ezt ennyi túlféltés mellett nehezen tudta megtenni.

A pincébe vezető folyosón még csak pár hetedikes diák várakozott. Phyllis néhányat közülük nyomban felismert, hiszen nemegyszer tartott nekik szakkört.

– Phyllis! – egy barna, rövid hajú lánynak tűnt fel elsőként, hogy van köztük egy jóval fiatalabb tanuló.

– Szia, Maya – emelte fel a kezét Phyllis. A többi griffendéles és hollóhátas végzős is felkapta a fejét, ahogy Maya odaszaladt Phyllishez és szorosan megölelte.

– Jó rég láttalak! Hogyhogy itt vagy? – kérdezte, mikor Phyllis eltolta magától. Kezdett neki sok lenne mára az ölelésből.

– Előrehozottan leteszem a RAVASZ-t bájitaltanból és gyógynövénytanból. Tavaly jelentkeztem az emelt vizsgára, Bimba és Piton professzor pedig átengedtek. Így letudom a két tantárgyat még idén.

A hetedikesek elképedve néztek rá.

– Nekem negyedikben eszembe nem jutott volna ilyen – csóválta a fejét egy szőke hugrabugos fiú. – Szeretem a bájitaltant, és mindig is hibátlan voltam... de hogy ilyen korán letegyem a RAVASZ-t...

– Rendben Johnson, mind tudjuk, hogy a lányomnak köszönheti azt, hogy egyáltalán képes memorizálni az egyszerűbb recepteket, és most befelé! – tárta ki a bájitalfőző terem ajtaját Piton.

Phyllis látta, hogy Perselus nem a legjobb kedvében kelt fel. Valószínűleg a karja sajoghat megint, vagy csak szimplán elvárja a legjobb bájitalfőző diákjaitól a teljes fegyelmet. Amint mindenki elfoglalta a helyét az üstje előtt, kiderült, hogy az utóbbi:

– Nos, a többi szánalomcsoporttal, akik lehúzzák ide hetente kétszer a fancsali képüket, kesztyűs kézzel szoktam bánni – kezdte meg az órát. Phyllis érezte, hogy ez neki sem lesz sétagalopp. Perselus azonban még nem végzett:

– Maguk a bájitalfőzésből kívánnak megélni, legyen ez bármilyen szakma keretein belül – auror, hivatásos bájitalkeverő, gyógyító, kutató... nem is nagyon érdekel. Az annál inkább, hogy milyen munkát végeznek. Ezen a szinten már nem csak a minőségre, de az összhangra, a többfelé irányuló koncentrációra és a sebességre is nagy hangsúlyt kell fektetniük. A RAVASZ vizsgát én és egy magyar professzor, Mihályi Kata fogjuk felügyelni és értékelni. A professzorasszony a Nemzetközi Bájitalkutatók Szövetségének elnöke; egyikük sem szeretné megtudni, hogy milyen következményekkel jár az, ha a személye előtt szégyent hoznak rám és a munkámra.

Perselus szavait nem az a riadt, kellemetlen csend követte, ami általában a bájitaltan órákon szokott megtelepedni. Phyllis érezte a levegőben szikrázó határozottságot és tettrekészséget. A körülötte lévők nem kényszerből voltak itt: alig várták, hogy megmutassák, mire is képesek.

– Pármunka ritkán lesz, és csak akkor, ha én azt mondom. Egy pisszenést sem akarok hallani munka közben, kivéve, ha a beszéd tárgya felém intézett logikus kérdés, vagy alapanyaghiány jelzése. Piton kisasszony beszélhet egyedül, mivel még nem ért a nonverbális bűvöléshez, és nem akarom, hogy ránk robbantsa a termet és felettünk lévő emeleteket.

Phyllisnek tátva maradt a szája, ahogy Perselus halvány, cinkos mosolyt eresztett meg a tanulók felé. Ha a legjobb diákjaival dolgozhatott, Perselusnak előkerült az emberibb oldala, elvégre élvezte, hogy nem kell annyira lealacsonyodnia a tanulók szintjére.

– Mivel ez az első óránk, kezdjük egy könnyed feladattal. Mindenki készítse el az elő halál eszenciáját, egy Moonshine listán kék besorolású kombinált főzetet, és egy közepesen erős mérget. Aki a legjobban tudja összehangolni ezek elkészítését és mivoltát, tíz pontot nyer a házának. Amennyiben a lehető legjobb kombinációt megtalálja valaki, ötven pontot nyer. Hogy legyen értelme az elköltött tíz galleonjuknak, a mai órán még használhatják a könyvüket is. Az utolsó tizenöt percben megbeszéljük, ki és milyen hibát vétett, illetve mit csinált jól. Munka indul!

Phyllis még soha életében nem vett részt ehhez hasonló bájitaltanórán. Az órán tényleg csend volt, csak a kések koppanása, az összemorzsolt hozzávalók zizegése és az üstökben rotyogó főzetek törték meg a csendet. Phyllis egy immunrendszert legyengítő mérget választott és a metamorf mágiát utánozni kívánó alapfőzetet ütötte fel a kicsinyítő varázzsal. Legnagyobb meglepetésére kétszer is elbizonytalanodott – igaz, először csak azért, mert a munka megkezdésekor fel kellett elevenítenie Flitwick sokszorosító bűbáját, amivel megháromszorozta az üstjét, hiszen három főzetet kellett párhuzamosan elkészítenie.

Az óra vége előtt húsz perccel az arcába szálló gőztől csapzott hajjal, kipirultan tette le a három bepalackozott, nevével ellátott fiolát Perselus asztalára. Társai nem sokkal utána követték, és öt percen belül mindenki főzete szép sorban állt a tanári asztalon. Perselus gyorsan megnézte mindet, majd lassan bólintott.

– Rendben, a munkát mindenki jól végezte el. Nincs eszetelen kombináció, ami miatt legszívesebben pezsgőt bontanék, de sajnos ma még lesz jó néhány órám, és sajnos nem magukkal – páran kuncogni kezdtek. – A legjobb kombináció ahogy látom Williamsé lett. Griffendéles léte ellenére még büszke leszek magára – vonta fel a szemöldökét. – Tíz pont a Griffendélnek. Mint észrevették, Williams sem találta el a tökéletes kombinációt. Az élő halál eszenciája mellett a keresztesek mérgét és a macskaszem szirupot készítette el. Esetleg valakinek eszébe jutott, mi lenne a legjobb lehetőség, és miért? Anderson?

A hugrabugos lány felpattant, úgy mondta:

– A macskaszem szirup helyett kellett volna a szelek aranyát készítenie, és akkor nem veszített volna két percet a külön hevítéssel, valamint az elő halál eszenciáját pont akkor tudta volna folyamatosan keverni, amíg a kurkuma és a sárkánypikkely összefő a szelek aranyában.

– Kiváló! – csapta össze a kezeit Perselus. – Ön akkor miért is nem ezeket készítette?

– Mert hevesen gondolkodtam, professzor – Dorothy elvörösödött szégyenében. –...és mivel a pálcafüggő főzetek terén teljesítek a legjobban, úgy láttam megfelelőnek, hogy olyanokat készítek, és ezzel kiküszöbölöm a lehető legtöbb hibát.

– Mi tagadás, a hajtató ellenmérge hibátlan – bólintott Perselus. – Öt pont a Hugrabugnak a méregért és a helyes válaszért. Madam Pomfrey külön köszönetet mondhat majd magának.

Az óra végén a hetedikesek izgatottan beszélgetve hagyták el a maguk után rendbe rakott termet.

– Phyllis, várj egy kicsit – szólt a lány után Perselus, aki a táskája pántját szorítva követni akarta társait.

– Igen?

Perselus a helyére tette az utolsó fiolát is, csak azután fordult felé.

– Láttam, hogy elbizonytalanodtál – mondta kertelés nélkül. – Még sosem láttam tőled ilyet.

Phyllis összeszorított ajkakkal bólintott. Felemás szemeit zavartan lesütötte.

– Alig tudtam hozzászólni az órához, pedig igyekeztem gyorsan jelentkezni. Valaki mégis mindig gyorsabb volt. Főleg Dorothy és Alex.

– Miss Grangeren és rajtad kívül ők azok, akik maximum az okoskodásukkal húzták ki nálam a gyufát. Ők ketten a legjobb diákjaim, bájitaltanból mindig évfolyamelsők voltak – és folyamatosan versengtek egymással. Mindkettő mesterkeverő akar lenni, ha jól tudom, az egyikük még Mihályi professzorral is levelezik.

Phyllis mindössze egyszer látta életében a magyar bájitalzsenit, mikor tíz éves volt. Az idősödő, kirobbanó személyiségű asszony a Szent Mungóban tett látogatása során talán fél mondatot beszélt vele. Javarészt Perselus és az akkori kórházigazgató vitték a szót egymás közt.

– Én sem akarok lemaradni – motyogta Phyllis. – De nem akarok senkivel sem levelezni. Mihályi professzor olyan gyerekesen viselkedett velem...

– Hiszen még gyerek voltál – mosolygott rá Perselus. – Nem arra céloztam, hogy levelet kell írnod minden bájitalfőzőnek, akivel valaha volt egy megbeszélésem, hanem arra, hogy idén ne lustulj el. A többiek is kőkemény munkával jutottak el idáig, és még ennél is többet fognak taposni a RAVASZ-ért. Nem negyedikes vagy ebből a szempontból. Versengened kell majd az elismerésért, és fejlesztened kell az alapvető tehetséged. Egyszerűen tanulj úgy, ahogy Harry és Weasley úr szoktak, akkor semmi gondod nem lesz.

– Rendben – vágta magát vigyázba Phyllis. – Nem fogsz csalódni bennem, és az enyém lesz a legjobb idei bájitaltan RAVASZ!

Perselus felnevetett eltökélt arcát látva.

– Ajánlom is! Ha sikerül, megkapod a saját helyed az otthoni laborban.

– Nem kaphatnék saját labort? – pislogott kérlelőn Phyllis. – A pincét úgysem használjuk semmire...

– Attól függ, mennyire sikerül lenyűgöznöd.

– Hátast fogsz dobni a professzorasszonnyal együtt! – mutatott rá Phyllis, és vigyorogva indult meg legendás lények gondozására.

Ahogy kilépett a bejárati ajtón, elégedetten szippantott egyet a friss, esőillatú levegőből, mielőtt megindult volna a Tiltott Rengeteg szélén álló vadőrlak felé. Félúton érte be a gyógynövénytanról jövő osztálytársait.

– Ez volt életem legjobb bájitaltanja – nevetett, ahogy Harry mellé szegődött.

– Miért, mit csináltatok? – csapott le a témára rögtön Hermione.

– Egyszerre három főzetet kellett elkészítenünk.

Phyllis lelkesen ecsetelte az órát, míg a vadőrlakhoz nem értek. Hermione érdeklődve hallgatta, míg a fiúk elszörnyedtek az óra keménységén. Phyllis megtudta, hogy gyógynövénytanon osztálytársai a bubógumókból nyomták ki a gennyt, amit Bimba professzor a gyengélkedőre küldött.

Hagrid a kunyhó előtt állt, fél kezével hatalmas fekete vadkanfogó kutyája, Agyar nyakörvét markolva. Lába előtt nyitott faládák sora feküdt; Agyar nyüszítve belefeszült a nyakörvbe – szemlátomást égett a vágytól, hogy alaposabban megvizsgálhassa a ládák tartalmát. Ahogy Harryék közelebb értek a vadőrlakhoz, szapora pukkanásokkal tarkított zizegés ütötte meg a fülüket.

– Jó reggelt! – brummogta Hagrid, széles mosolyt villantva Harryékre. – Várjuk meg a mardekárosokat, ők se maradjanak le erről. Durrfarkú szurcsókok!

– Mit mondtál? – nézett rá Ron.

Hagrid a ládálra mutatott.

– Uoáá! – Lavender Brown borzadva hátrahőkölt.

Phyllisnek el kellett ismernie, hogy valóban az "uoáá" szó a legalkalmasabb a szurkcsókok frappáns leírására. A tízcentis, piszkosfehér színű lények egy halom torz, héjatlan homárra emlékeztettek. Nem volt elkülöníthető fejük, s nyálkásan csillogó testükből a legmeghökkentőbb helyeken is lábak meredtek elő. Tetejébe átható rothadthalszaguk volt. Minden ládában vagy száz szurcsók nyüzsgött; egymás hegyén-hátán mászkáltak, vakon beleütközve a láda falaiba. Testük hátsó vége időnként szikrázni kezdett, majd pukkant egyet, s olyankor az állat néhány centiméterrel előrébb lendült.

– Nemrég keltek ki – jelentette nagy büszkén Hagrid. – Ti fogjátok felnevelni őket! Ez lesz a csoport idei fő feladata.

– És miért jó nekünk, ha felneveljük ezeket?

Időközben megérkeztek a mardekárosok. A szemtelen kérdés természetesen Draco Malfoy szájából hangzott el. Crak és Monstro elismerően heherésztek.

Hagrid zavartan pislogott.

– Úgy értem: mi hasznunk van belőlük? – folytatta Draco. – Mire jók?

– Ha nem késtek csoportosan, ami az egész házat minősíti, talán tudnád, hogy az is az idei feladataink közé fog tartozni – fordult Phyllis Draco felé. – Mire számítottál? Megválaszolják minden kérdésed, és kisnyuszikat fogunk simogatni egész nap? Ez már negyedik évfolyam, Malfoy.

Nem tartotta szépnek, hogy Dracon vezeti le a bájitaltan okozta feszültségét, de abban a pillanatban képtelen volt nem kárörömmel nézni, ahogy Hagrid arca hálásan felderül, Draco pedig dühös hallgatásba burkolódzik. Harry Phyllisre vigyorgott.

– Ma még csak etetni fogjátok őket – folytatta Hagrid az órát. – Én se tudom, mit szeretnek, ezért többféle csemegét is előkészítettem – van itt hangyatojás, békamáj és egy kis aprított vízisikló. Próbáljátok ki mind a hármat.

– Pont erre vágytam a gennyfejtés után – dörmögte Seamus.

Harryt, Phyllist, Ront és Hermionét csak Hagrid iránti szeretetük tudta rábírni arra, hogy belemarkoljanak a levedző békamájhalomba, és kínálgatni kezdjék az undok kis bestiákat. Phyllisben ráadásul egyre erősödött a gyanú, hogy az egész művelet tökéletesen értelmetlen, ugyanis a szurcsókoknak nem is volt szájuk.

Draco fancsali arccal szórta be Phyllis mellett az egyik ládába a hangyatojásokat. Mikor Harry odébb lépett egy újabb adag békamájért, Phyllis érezte, hogy a fiú valamit a zsebébe csúsztat. Nem reagált, tovább noszogatta a szurcsókokat az evésre.

Már vagy tíz perce vesződtek, mikor Dean Thomas hirtelen felkiáltott:

– Au! Ez megégetett!

Hagrid aggódó arccal odasietett a fiúhoz.

– Felrobbant a farka! – panaszolta Dean, sebesült kezét rázva.

– Hát igen, vigyázni kell velük, amikor kidurrannak – csóválta a fejét Hagrid.

– Uoáh! – fakadt ki ismét Lavender Brown. – Hagrid, mi az a hegyes izé rajta?

– Á, igen, némelyiknek tüskéje is van – magyarázta lelkesen Hagrid. (Lavender erre gyorsan kihúzta a kezét a ládából.) – Ha jól tudom, a tüskések a hímek. A nőstényeknek kis szívókájuk van a hasukon... gondolom, vért szívnak vele.

– Ja, most már világos, hogy miért babusgatjuk őket – gúnyolódott Malfoy. – Ez a tökéletes házikedvenc: éget, csíp és harap egyszerre.

– Attól, hogy nem szépek, még lehetnek hasznosak! – torkolta le Hermione. – A sárkányvér varázserejű gyógyszer, mégsem nevel az ember sárkányt a hátsó kertjében!

Harry és Ron rávigyorogtak Hagridra, aki lopva mosolygott bozontos bajusza alatt, Phyllis pedig alig hallhatóan fújt egyet Izlandra gondolva. A négy jó barát tisztában volt azzal, hogy Hagrid semmire nem vágyik jobban, mint egy saját sárkányra – élénken élt még emlékezetükben a három évvel korábbi eset, amikor a vadőr örökbe fogadott egy Norbert nevű norvég tarajossárkányt. Hagrid egyszerűen imádta a szörnyetegeket – minél vérszomjasabb volt egy-egy bestia, ő annál jobban rajongott érte.

– Ezek a szurcsókok legalább kicsik – jegyezte meg Ron, mikor óra után visszafelé baktattak a kastélyba.

– Most még azok – felelte borúlátóan Hermione. –, de várd csak ki a végét. Hagrid majd kideríti, mi a kedvenc eledelük, s mire észbe kapunk, egy méteresek lesznek.

– De hát kit zavar az, ha kiderül róluk, hogy gyógyítják mondjuk a tengeribetegséget? – évődött Ron.

– Nagyon jól tudod, hogy azzal csak Malfoyt akartam elhallgattatni – legyintett Hermione. – Egyébként szerintem igaza volt. A legjobb lenne az összeset agyontaposni, mielőtt csapatostul nekünk esnek.

– Sajnos én is ezzel az állásponttal vagyok hajlandó egyetérteni – sóhajtott Phyllis. – Szeretem Hagridot, de szerintem most túl messzire ment. Tetejébe ezek a lények hibridek, amiket csak hivatali engedéllyel és ellenőrzéssel lehet csak tenyészteni. Hagrid törvényt szegett, és ha ez kiderül, nagyon megütheti miatta a bokáját.

A kastélyba érve a négy jó barát egyenesen a nagyterem felé vette útját, ahol már várt rájuk a meleg ebéd. Hermione és Phyllis olyan mohón estek neki az ételüknek, hogy Harry és Ron csak bámultak.

– Ez az új fegyvered a manójogokért vívott harcban? – kérdezte fintorogva Ron. – Tüntetően halálra eszed magad? Ahogy látom bevontad Phyllist is.

– Nem – felelte Hermione olyan méltóságteljesen, ahogy csak kelbimbóval telepakolt szája engedte. – Csak még be akarok menni a könyvtárba.

– Dettó – mondta Phyllis, mielőtt egy hajtásra megitta volna a levesét.

– Mi?! – hüledezett Ron. – Lányok, ez az első tanítási nap! Még nem is kaptunk leckét!

– A magad nevében beszélj – mordult rá Phyllis. – Következő bájitaltanra tudnom kell minden ellenméregalapot, és le kell vezetnem egy elméletet, miszerint lehetséges-e újat alkotni, és ha igen, miért és mire lenne jó.

Hermione elképedve nézett Phyllisre, miközben továbbra is úgy lapátolta magába az ételt, mintha egy hete nem evett volna. Mikor mindketten kiürült tányérral – és Phyllis esetében kissé megviselt gyomorral – felpattantak az asztaltól, és egy "Vacsoránál találkozunk!" felkiáltással megindultak kifelé, Marten lépett a terembe ötödikes társaival.

– Phyllis! – lelkesült fel, amint megpillantotta a lányt. – Van kedved...

– Nem, bocsi, sietek! – dúródott el mellette Phyllis, és Hermionével a nyomában megiramodtak a könyvtár felé.

– Este lemegyek Hagridhoz, és megkérdezem, hogy miből tenyésztette ki azokat a lényeket – lihegte Phyllis, mikor Madam Cvikker szúrós tekintete elől nyomban besurrantak a könyvespolcok közé. – Akkor talán többet megtudunk róluk.

– Remek ötlet – bólintott Hermione. – Sok sikert a bájitalokhoz!

– Neked a manójogokhoz!

A két lány szétvált a plafonig érő polcok erdejében. Phyllis amint nagyot szusszanva leült egy csendes sarokba az Ellenmérgek Nagy Enciklopédiájával, előhúzta a zsebéből a Draco által adott cetlit, és széthajtotta. Arra egy rövid kis üzenet volt firkantva:

Este fél hétkor a tó mellett

Phyllis felsóhajtott és elmosolyodott. Lesz mit mesélnie Draconak, ebben biztos volt. Elhatározta, hogy a ma délelőtti szemtelenségéért is elnézést kér a fiútól.

Egész addig a könyvet bújta, amíg Hermionével el nem kellett indulniuk számmisztikára. A professzor az első órán idén is könnyűre vette a figurát, és a csoportnak csupán ajánlott olvasmányt adott fel.

– Sok leckétek van? – kérdezte vidoran Hermione, mikor a bejárati csarnokban összefutottak a morcos Harryvel és Ronnal. – Vector professzornak egy betűt se kell írnunk!

– Háromszoros hurrá Vector professzornak! – morogta Ron.

– Ron gúnyolódott Trelawney-n, és egy halom bolygójóslásos házit kaptunk a jövő hétre – mesélte sötét ábrázattal Harry.

– Ugyan, menni fog – igyekezett Phyllis felvidítani öccsét; nem épp sok sikerrel.

A bejárati csarnokban hosszan kígyózott a vacsorára váró diákok sora. Harry, Phyllis, Ron és Hermione beálltak a sor végére, de szinte azon nyomban kiáltás harsant a hátuk mögött.

– Weasley! Hé, Weasley!

Harryék megfordultak. Malfoy, Crak és Monstro közeledtek feléjük, arcukon mámoros vigyorral.

– Mi van? – mordult feléjük Ron.

Malfoy meglobogtatta a Reggeli Próféta egy példányát.

– Írnak az apádról, Weasley! – újságolta szinte kiabálva, hogy a csarnokban mindenki hallja. – Ez hallgasd meg!

A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM ÚJABB BALFOGÁSAI

Rita Vitrol tudósítása

Úgy tűnik, még mindig nem ért véget a Mágiaügyi Minisztérium balsikersorozata. A Kviddics Világkupadöntőn lezajlott események kavarta botrány és az egyik tisztviselő-boszorkány rejtélyes eltűnése után a minisztérium ismét kínos helyzetbe került – ezúttal a mugli tárgyakkal való visszaélési ügyosztály egyik dolgozója, Arnold Weasley jóvoltából.

Malfoy felnézett az újságból.

– Apád nem lehet valami nagy szám – nyekeregte –, ha még a nevét se tudták megjegyezni.

A bejárati csarnokban most már minden szem rájuk szegeződött. Malfoy meglebbentette az újságot, és folytatta a felolvasást. Phyllis keze ökölbe szorult, úgy próbálta visszatartani, hogy a papírlap lángra kapjon a szőke fiú kezében.

Arnold Weasley, akit két éve elmarasztaltak egy repülő autó birtoklásáért, tegnap néhány megvadult hulladékgyűjtő tartály garázdálkodása kapcsán összetűzésbe került a mugli közrendvédelmi szerv ("rendőrség") több tagjával. Minden jel arra mutat, hogy Mr Weasley pártfogásába akarta venni "Rémszem" Mordont, az idős exaurort, akiről köztudott, hogy nyugállományba vonulásakor már nem tudott különbséget tenni a barátságos kézfogás és a gyilkossági kísérlet között. Mr Mordon erődítményszerűen őrzött házához érkezve Mr Weasley – cseppet sem meglepő módon – arra a megállapításra jutott, hogy ezúttal is téves riasztás történt. Mr Weasley több személyen is emléktörlést hajtott végre, mire el tudott menekülni a rendőrök elől, arra azonban nem kaptunk választ tőle, hogy miért keverte bele a minisztériumot egy ilyen jelentéktelen, de következményeiben annál kínosabb ügybe.

– Még kép is van a cikkhez! – harsogta Malfoy, és felmutatta az újságot. – A szüleidet ábrázolja a házatok előtt – az úgynevezett házatok előtt. Az anyádnak nem ártana fogyókúrázni egy kicsit, nem gondolod?

Mindenki Ront nézte, aki remegett a dühtől. Phyllis mélyen megbánta, hogy lehurrogta Malfoyt legendás lények gondozásán. Most triplán fizetett érte.

– Fordulj fel, Malfoy – mordult rá Harry.

– Gyere, Ron... – nógatta Phyllis a fiút, akinek a feje lassan olyan vörös lett, mint a haja.

– Tényleg, te ott nyaraltál náluk az idén, Potter! – ütötte tovább a vasat Malfoy. – Mondd már, tényleg ilyen kövér az anyja, vagy csak a kép torzít?

– A saját anyáddal foglalkozz, Malfoy – vágott vissza Harry, miközben Phyllis és Hermione a talárjánál fogva tartották vissza a felbőszült Ront. – Mindig olyan az arca, mintha trágyát szagolt volna? Vagy csak ha túl közel vagy hozzá?

Malfoynak a fejébe szökött a vér.

– Ne merd sértegetni az anyámat, Potter! – sziszegte.

– Akkor te meg fogd be azt az ólajtó szádat! – felelte Harry, és hátat fordított Malfoynak.

BUMM!

Többen felkiáltottak; Phyllis felsikoltott, ahogy Malfoy pálcájából előtörő fehér fénynyaláb súrolta Harry arcát. Az ikrek egyszerre kaptak a pálcájuk után, de a talárjuk ujját sem érték el, mikor újabb durranás rázta meg a bejárati csarnok falait.

– NE IS ÁLMODJ RÓLA, FIACSKÁM!

Phyllis a márványlépcső felé kapta a fejét, amin Mordon professzor bicegett lefelé. Kivont pálcáját egy reszkető, fehér vadászgörényre szegezte, ami pontosan azon a helyen gubbasztott, ahol egy másodperce még Malfoy állt.

A bejárati csarnokban mindenki rémült mozdulatlanságba dermedt. Mordon ránézett Harryre, de csak a normális szemével – a másik be volt fordítva a fejébe.

– Eltalált? – kérdezte mély, reszelős hangon, ahogy közelebb lépkedett hozzájuk.

– Nem – felelte Harry. – Csak súrolt.

– NE NYÚLJ HOZZÁ! – bődült fel Mordon.

– Mi... mihez? – pislogott Harry.

– Nem te – ő! – recsegte Mordon, és hüvelyujjával hátrafelé bökött a válla fölött. A mögötte álló Crak, aki épp a görény után nyúlt volna, azonnal megdermedt. Úgy tűnt, Mordon körbeforduló szemével mágikus módon átlát a saját fején.

Az öreg auror most bicegve elindult Crak, Monstro és a fehér görény felé. Ez utóbbi rémülten visongott, és hanyatt-homlok rohanni kezdett a pincelépcső irányába.

– Lassan a testtel! – dörrent rá Mordon, és ismét rászegezte a pálcáját. A görény – mintha rugóra lépett volna – felröppent vagy három méter magasra, tompa puffanással leesett, majd újra a levegőbe pattant.

– Szent ég! – kiáltott Phyllis, és Mordon felé fordult. – Professzor, hagyja abba!

– Miért is? – recsegte Mordon, továbbra is dobálva a visító görényt. – Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket. Aki ilyet tesz, gerinctelen, alattomos, gyáva ember...

A tehetetlenül kapálózó görény úgy pattogott, akár egy gumilabda.

– De ez transzformációs és testi fenyítés! Ilyet nem tehet az iskolában, az oktatók szabályzatában tisztán le van írva..! – Phyllis a sírás határán állt, s nem bírta levenni a szemét Dracoról, aki egyre magasabb hangon fejezte ki fájdalmát.

– Hiszem, ha látom...

– Maga el se olvasta?!

– Mordon professzor! – csendült egy döbbent hang.

McGalagony professzor sietett lefelé a márványlépcsőn, karján egy köteg könyvvel.

– Üdvözlöm, McGalagony professzor – biccentett Mordon, s közben zavartalanul folytatta a fenyítést.

– Mit... mit csin–

McGalagony nem tudta befejezni, Phyllis a szavába vágott.

– Nem olvasta a tanári szabályzatot és transzformációs testi fenyítést alkalmaz!

– Köszönöm Piton, ezt én is közölni tudtam volna.

– Transzfor... Mordon, az egy diák?! – sikkantott fel McGalagony, s döbbenetében még a könyveit is elejtette.

– Egen! – bólintott Mordon.

– Hagyja abba! – kiáltotta McGalagony, és leszaladt a márványlépcsőn. Menet közben előhúzta a varázspálcáját, és egy szempillantás múlva a görény visszaváltozott Malfoyjá. A mardekáros fiú nyögdösve hevert a kőpadlón; szőke haja borzasan lógott lángvörös arcába.

– Fenyítésre sosem használunk transzformációt, Mordon – sápítozott McGalagony. – Dumbledore professzor biztos mondta magának...

– Igen, mintha említette volna... – Mordon közönyösen megvakarta borostás állát. – De gondoltam, hadd ijedjen meg egy kicsit...

– Piton kisasszony jobban megijedt, mint ő – mutatott McGalagony a remegő, sápadt Phyllisre. – És  ha jól értem, ő már figyelmeztette magát előttem is!

Mordon végre ránézett Phyllisre.

– Mintha te is mondtad volna. Arról nem tehetek, ha valakiben túlteng a fölös empátia.

Phyllis hitetlenül felnyögött és térdre esett. A lábai nem bírták tovább megtartani.

– Mi büntetőfeladatot adunk, Mordon! Vagy beszélünk az illető házvezető tanárával!

– Ám legyen, beszélek vele – bólintott Mordon, megvetően végigmérve Malfoyt.

Malfoy, akinek még mindig könnyezett a szeme a fájdalomtól és a megaláztatástól, gyűlölködve nézett Mordonra, és motyogott valamit, amiből jól kivehető volt az "apám" szó.

– Úgy gondolod? – Mordon tett néhány döngő lépést Malfoy felé. – Lucius Malfoy régi ismerősöm... megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fián... ezt üzenem neki. A házad vezetője pedig Piton, igaz?

– Igen – motyogta kelletlenül Malfoy.

– Vele is volt már dolgom – recsegte Mordon. – Alig várom, hogy megint elbeszélgessek vele... Na, gyerünk, lódulj... – azzal megfogta Malfoy karját, és elindult vele a pincelépcső felé.

McGalagony egy ideig aggodalmasan nézett utánuk, aztán felemelte pálcáját, és a lépcsőn szanaszét heverő könyvek felé intett vele. A könyvek nyomban a levegőbe emelkedtek, és visszarepültek a kezébe.

– Piton, menjen fel Madam Pomfreyhoz, és kérjen tőle valami nyugtatót – fordult Phyllis felé, akit Harry időközben felsegített.

– Nem, tanárnő... jól vagyok – motyogta kiszáradt szájjal Phyllis.

– Csodálom, hogy maga az egyetlen, aki képes bármiféle emberi reakcióra – McGalagony megvetően végignézett a bejárati csarnokba gyűlt diákseregen. – Ha legközelebb bármely tanártól helytelen viselkedést látnak, azonnal jelentsék, és nyugodtan beavatkozhatnak, ha egy diák veszélyeztetve van.

Phyllis térde ismét megroggyant, és ő Harrybe kapaszkodott.

– Piton, irány a gyengélkedő, most!

Phyllis végül kénytelen volt meginni fél pohár nyugtató főzetet Madam Pomfrey sopánkodása mellett.

– Meglep, hogy csak téged készített ki – csóválta a fejét a javasasszony. – Minerva, biztos csak egy jelentkező volt az állásra?

– Ugyanezt kérdeztem még évnyitó előtt Dumbledore-tól – sóhajtott McGalagony.

Mikor Madam Pomfrey odébb ment, hogy szemügyre vegyen egy bubógumógenny által megsérült ötödévest, a professzorasszony közelebb hajolt Phyllishez.

– Potter, tisztában vagyok azzal, hogy rendkívül együttérző tud lenni – kezdte, s Phyllis észrevette, hogy a tanárnő szeme furán csillog –, de ezt le kell küzdenie. Amilyen időket élünk, és amilyen szerepbe bele van kényszerítve...

McGalagony szomorúan sóhajtott.

– Sokkal rosszabb dolgokat kell majd látnod, és erre semmi és senki nem lesz képes felkészíteni – mondta szokatlanul lágy, szomorú hangon. – Viszont muszáj lesz kiállnod őket, egytől egyig. Sajnos nem csak magadért kell, hanem a testvéredért, Perselusért, a barátaidért, és azokért a bunkó izlandiakért is. Az empátia jó tulajdonság, de ne hagyja, hogy maga ellen forduljon.

Phyllis fanyarul elmosolyodott.

– Igyekszem majd, tanárnő...

Yahho, mindenki! Remélem, élveztétek ezt a részt, rászántam a délutánt, hogy gyorsan megírjam, mert végre éreztem hozzá a kedvet, így jó hosszú is lett. Draco és Phyllis beszélgetését viszont csak a következőbe fogom megírni, addig is minden jót!