Nem kellett hozzá sok idő, a sötét varázslatok kivédése a legtöbb roxfortos diák kedvenc tantárgya lett. Csak Draco Malfoy és mardekáros társai köszörülték továbbra is a nyelvüket Lupin professzoron.

- Nézzétek meg, hogy néz ki! - jegyezte meg fojtott hangon Malfoy, valahányszor megpillantotta a tanárt a folyosón. - A régi házimanónknak is jobb ruhái voltak.

A többi diák azonban már rég nem törődött Lupin elnyűtt ruháival. A professzor további órái is épp oly izgalmasnak bizonyultak, mint az első. A mumusok után a rőtsipkásokról esett szó; ezek a csúf, kicsi, koboldszerű lények olyan helyeken ólálkodnak, ahol valaha vérontás történt. Vártömlöcökben és elhagyott csatamezők gödreiben leselkednek az arra tévedőkre, hogy jól elagyabugyálják őket. A rőtsipkások után a kappák következtek. A pikkelyes majmokra emlékeztető undok vízi szörnyek abban lelték örömüket, ha úszóhártyás kezükkel jól megszorongathatták a gyanútlan fürdőzők nagylábujját.

Phyllis azt kívánta, bár minden órát annyira élvezne, mint a sötét varázslatok kivédését. Harry szerint a legrosszabb a bájitaltan lett. Perselus az utóbbi időben tényleg nagyon bekeményített, és nem is volt kérdés, miért. Az iskolát széltében-hosszában bejárta a történet, hogy a mumus Perselus alakját vette fel, s Neville belebújtatta őt a nagymamája ruháiba. Perselus valahogy nem találta viccesnek az esetet. Már Lupin professzor nevének említésére is vészjóslóan villogni kezdett a szeme, még a szokásosnál igazságtalanabbul bánt Nevillel.

Ez Phyllis számára két dolgot eredményezett: Először is, a sötét varázslatok óra eseményeit életében először csak a barátaival tudta megbeszélni, másodszor pedig Neville párja lett minden bájitaltan órán, hogy a fiú képes legyen lépést tartani velük.

Phyllis a mágiatörténet órákon szinte mindig elaludt, ami megszokott volt nála, de ugyanúgy megkapta a kegyetlenül nehéz házi dolgozatokat, amiket csak a könyvtárban való több órás kuksolás után tudott csak megírni. Hermionét nem akarta zaklatni a házi feladataival, mivel a lányon látszott, hogy nélküle is van elég baja.

Harry szép lassan beleőrült a jóslástanórákba, mialatt a legendás lények gondozását sem élvezte senki.

Az eseménydús első óra után a többi a másik végletbe csapott át. Hagrid elvesztette az önbizalmát, s most hétről hétre a világ talán legunalmasabb állatai, a futóférgek gondozását gyakoroltatta diákjaival.

- Kinek jut eszébe egyáltalán gondozni ezeket? - mérgelődött Ron, miután újabb órát töltöttek azzal, hogy felaprított salátaleveleket tuszkoltak le a futóférgek nyálkás torkán.

Október elejétől kezdve azonban Harrynek olyan elfoglaltsága akadt, ami bőven kárpótolta az élvezhetetlen tanórákért. Közeledett a kviddicsévad kezdete, s Oliver Wood, a griffendélesek csapatkapitánya csütörtökre szezonnyitó taktikai értekezletet hívott össze.

Phyllis ennek hatására szintén elkezdte gyakorolni a seprűakrobatikát, de egyszer sem zavarta meg az edzéseket. Oliver hetedéves volt, így ez volt az utolsó esély, hogy megszerezzék a kviddicskupát, ami a fiú legnagyobb álmai között szerepelt.

A csapat minden tagja elszánt lelkesedéssel vetette bele magát a heti három alkalommal tartott alapozó edzésekbe. Az idő mind hidegebbre fordult, s a napok is egyre rövidültek, de nem volt annyi sár, olyan jeges szél vagy eső, ami elhomályosíthatta volna a csapat lelki szemei előtt lebegő kividdicskupa ezüstös csillogását.

Egyik este, mikor edzés után Harry átfázva, dermedt tagokkal, de elégedetten belépett a Griffendél toronyba, a klubhelyiségben izgatott, lármás sokaságot talált.

- Mi történt? - kérdezte Phyllist, Ron és Hermionét, akik a kandalló mellett üldögéltek, és a csillagászatórára elkészítendő csillagtérképeken dolgoztak.

Mikor Phyllis meglátta Harryt, azonnal felpattant, s pálcáját végighúzta a fiú ázott, hideg ruháin. Azok azonnal megszáradtak, s kellemes meleget kezdtek sugározni.

- Köszi - sóhajtotta Harry.

- Engem is, engem is! - könyörgött a Fred-George kórus, mire Phyllis megismételte rajtuk a műveletet.

- Az első Roxmortsi hétvége - adta meg a választ Ron, mialatt Phyllis az ikreket is felmelegítette. Pennájával az ütött-kopott hirdetőtáblán lógó pergamen felé bökött. - Október végén lesz, Halloweenkor.

- Szuper - derült fel Fred, a ruhái új melegét élvezve ledőlve az egyik szabad székre. - El kell mennem Zonkóhoz; kifogytam a bűzpatronokból. Phyllis, te nem jössz? Lehet találunk valami érdekeset Chinek is a Mézesfalásban.

Harry lelombozódva huppant le a Ron melletti székre. Hermione megértően nézett rá.

- Biztos, hogy legközelebb már te is jöhetsz Harry - szólt vigasztalóan. - Előbb-utóbb elfogják Blacket, hiszen már látták is valahol.

- Blacknek van annyi esze, hogy ne próbálkozzon Roxmortsban - vélekedett Ron. - Kérdezd meg McGalagonyt, hogy nem jöhetsz-e mégis velünk. Ki tudja, mikor jutunk ki legközelebb...

- Ron! - ripakodott rá Hermione. - Harrynek az iskolában kell maradnia!

- Ő lenne az egyetlen harmadikos, aki nem jöhet velünk - makacskodott Ron. - Kérdezd meg McGalagonyt, Harry, az nem kerül semmibe.

- Igen, azt hiszem megkérdezem - bólintott elszántan Harry.

Hermione már nyitotta a száját, hogy tovább vitatkozzon a fiúkkal, de ekkor Csámpás ugrott fel az ölébe, egy jókora döglött pókkal a szájában.

- Muszáj végignéznünk, ahogy megeszi? - fintorgott Ron.

- Ügyes vagy, kiscicám - gügyögte Hermione. - Egészen egyedül fogtad?

Csámpás lassan rágcsálni kezdte a pókot, s közben szemtelenül bámult Ronra.

Hamarosan Might is befutott, és dorombolva elfoglalta helyét Phyllis ölében.

- Csak maradjon ott, ahol szem előtt van! - dohogott Ron, miközben újra nekilátott a csillagtérkép készítésnek. - Makesz itt alszik a táskámban.

Harry nagyot ásított. Még neki is el kellett készítenie a csillagtérképét, habár látszott rajta, hogy legszívesebben ágyba bújna. Maga elé húzta a táskáját, pergament, tollat és tintát vett elő, s kelletlenül munkához látott.

- Ha akarod, másold le az enyémet - ajánlotta fel Phyllis, azzal elegáns farkat kanyarított az utolsó csillag köré, és Harry elé tolta a térképet.

Hermione, aki mélyen elítélte a leckemásolást, rosszalló pillantást vetett az ikrekre, de nem szólt. Csámpás még mindig meredten nézte Ront, csak bozontos farka hegye ingott jobbra-balra. Azután egyszer csak elrugaszkodott, és támadásba lendült.

- HÉ! - rivallt rá Ron, miután a macska az összes karmát belemélyesztette a táskájába, és eszelősen szaggatni kezdte a szövetet. - TŰNJ EL INNEN, TE RUSNYA DÖG!

Megpróbálta elrántani a táskát Csámpás elől, de a megvadult macska nem hagyta magát lerázni. Might nagyot nyávogva kiugrott Phyllis öléből, és eliszkolt a lányok hálószobái felé vezető lépcső felé.

- Ne bántsd, Ron! - sikította Hermione.

Most már mindenki őket nézte; Ron körbe-körbe lóbálta a táskáját a rajta csimpaszkodó Csámpással együtt - mígnem Makesz egyszer csak kirepült a táskából...

- FOGJÁTOK MEG A MACSKÁT! - bömbölte Ron, látva, hogy Csámpás kiszabadítja karmait a táska maradványaiból, átugrik az asztalon, és patkánya nyomába ered.

George rávetette magát Csámpásra, de elvétette; Makesz átiramodott vagy húsz pár láb között, és beiszkolt egy antik komód alá. Csámpás lefékezett a bútor előtt, behajlította görbe lábait, és mellső mancsával dühödten kapkodni kezdett a komód alatti résbe.

Ron és Hermione fej-fej mellett rohantak oda; Hermione a derekánál fogva elkapta Csámpást, Ron pedig hasra vetette magát, és némi kotorászás után a farkánál fogva előhúzta Makeszt.

- Nézd meg, hogy néz ki! - tajtékzott, és meglengette a patkányt Hermione orra előtt. - Csupa csont és bőr! Megmondtam, hogy tartsd távol tőle a macskádat!

- Csámpás nem tudja, hogy rosszat csinál! - vágott vissza Hermione. - Minden macska kergeti a patkányokat!

Ron megpróbálta visszatömködni a zsebébe a hevesen tiltakozó Makeszt.

- Ez nem egy normális macska! Might érdekes módon képes tekintettel lenni Makeszra! - dühöngött. - Értette, amikor mondtam, hogy Makesz a táskámban van!

- Ugyan már, Ron - legyintett mérgesen Hermione. - Csámpás megérezte Makesz szagát, ennyi az egész...

- A macskád direkt kinézte magának Makeszt! - kiabálta Ron, mit sem törődve a körülöttük állókkal, akik közül többen kuncogni kezdtek. - Vedd tudomásul, hogy Makesz volt itt előbb, és ő ráadásul beteg is!

Azzal dühösen átcsörtetett a klubhelyiségen, és eltűnt a fiúk hálószobáihoz vezető lépcsőn.

Ron másnap még mindig neheztelt Hermionéra. Egész gyógynövénytanórán alig szólt a lányhoz, pedig Harry, Phyllis, Hermione és ő ugyanazon a fürgebabon dolgoztak. Leszedegették a növény kövér, rózsaszínű hüvelyterméseit, és egy fatálba fejtették a fényes babszemeket. Phyllis szokás szerint roppantmód élvezte a növénnyel való munkát.

- Hogy van Makesz? - próbálkozott Hermione.

- Reszketve kuksol az ágyam alatt - felelte ingerülten Ron, s olyan ügyetlenül hajított egy marék babot a tál felé, hogy a fele szétgurult az üvegházban.

- Óvatosan Weasley, óvatosan! - kiáltotta Bimba professzor, miután a babszemek a szemük láttára szárba szökkentek. - Piton, kérem segítsen ezeket gyorsan elültetni.

A következő órájuk átváltoztatástan volt. Harrynek eltökélt szándéka volt, hogy engedélyt kér McGalagonytól a kimenőre, így Phyllis igyekezett segíteni neki több nyomós érv kitalálásában. Eszmecseréjüket a sor elejéről érkező panaszos hangok zavarták meg.

Lavender Brown a tenyerébe temette az arcát. Parvati átölelte őt, s valamit magyarázott Seamusnek és Deannek, akik homlokráncolva hallgatták.

- Mi a baj, Lavender? - kérdezte aggódva Phyllis, miután elérték a kis csoportot.

- Reggel levelet kapott otthonról - súgta Parvati. - Gombócot, a kisnyulát, megölte egy róka.

- Oh - sajnálkozott Hermione. - Szegény Lavender.

- Megelőzhettem volna! - zokogta Lavender. - Tudjátok, hányadika van?

- Öh...

- Október tizenhatodika! ,,A dolog, amitől rettegsz, október tizenhatodikán következik be!" Emlékeztek? Igaza volt. Igaza volt!

Mostanra az egész osztály Lavender köré gyűlt. Seamus komoran csóválta a fejét. Hermione rövid habozás után megkérdezte:

- Te... tényleg attól rettegtél, hogy egy róka megöli a nyuladat?

- Azt nem gondoltam, hogy róka végez szegénnyel - felelte Lavender, és könnyes szemmel Hermionéra pillantott. - De igenis féltem, hogy meghal.

- Hát persze - bólintott Hermione. Kis szünetet tartott, azután...

- Gombóc öreg nyúl volt?

- Nem - hüppögött Lavender. - Még egészen pici volt!

Parvati még szorosabban átölelte barátnőjét.

- Akkor miért féltél tőle, hogy meghal? - kérdezte Hermione.

Parvati döbbenten meredt rá.

- Nézzük logikusan a dolgot - fordult a többiek felé Hermione. - Gombóc nem is ma halt meg. Csak ma érkezett meg a szomorú hír - Lavender hangosan felzokogott. - És Lavender nem retteghetett a dologtól, hisz láthatjátok, mennyire megdöbbentette, ami történt.

- Ne is figyelj, Hermionéra, Lavender - szólt közbe Ron. - Tudjuk, hogy hidegen hagyják mások állatai.

McGalagony professzor ekkor kinyitotta a tantermet - szerencsére, mert úgy tűnt, Ron és Hermione mindjárt egymásnak ugranak. Odabent Ron Harry, míg Hermione Phyllis oldalára ült le, és egész óra alatt nem szóltak egymáshoz.

Phyllis óra végére csinos kis listát sorolt fel azon érvekből, amit Harry felhasználhatott McGalagony ellen. A tanárnő viszont maga hozta fel a Roxmorts témát.

- Egy pillanat! - emelte fel a kezét, mikor a diákok mozgolódni kezdtek. - Mivel mindannyian az én házamhoz tartoznak, nekem kell leadniuk a roxmortsi engedélyező nyilatkozatot. Akitől nem kapom meg Halloweenig, az nem mehet le a faluba, úgyhogy igyekezzenek észben tartani a dolgot!

Neville feltette a kezét.

- Tanárnő én... azt hiszem, elvesztettem...

- A nagyanyja közvetlen nekem küldte el, Longbottom - felelte McGalagony. - Gondolom, biztosabb megoldásnak tartotta... Nos, ennyit akartam mondani. Most már elmehetnek.

- Menj, beszélj vele - súgta Harrynek Phyllis. - Kint megvárunk.

- De Harry... - kezdte Hermione.

- Menj már! - vágott a szavába Ron.

Phyllis, Ron és Hermione megálltak a folyosó sarkán. Mellettük sorban haladtak el a diákok.

- Phyllis, te miért akarod, hogy Harry lemenjen? Hiszen te félted őt a legjobban - támadt neki a lánynak Hermione.

- Ha én ott vagyok, megvédem - húzta ki magát Phyllis.

- Neked feltűnt az, hogy tizenhárom évesként akarsz kiállni egy országosan körözött tömeggyilkos ellen? - rémüldözött Hermione.

- Igen, tisztában vagyok vele. De ha Harryt kell megvédenem, képes vagyok előhívni az Indigók tüzét.

Hermione elhűlve meredt rá.

- És meg se fordult a fejedben, hogy a kiléted teljes mértékben lelepleződne, ha nyilvános helyen tennéd ezt meg?

- Black nem merne nyilvános helyen Harrynek támadni. Ott lenne egy csomó képzett varázsló, a dementorok, meg minden egyéb... és Harrynek is kijár egy kis szórakozás, szerintem.

Hermione már nyitotta a száját az újabb visszavágásra, ám ekkor megjelent a csalódott Harry, s közölte: McGalagony nem adott neki engedélyt.

Nem volt mit tenni. Ron mindenféle barátságtalan jelzővel illette McGalagonyt (Hermione nem kis felháborodására), Hermione pedig felvette az "ez így van rendjén" arckifejezését (amivel viszont ő bosszantotta fel Ront). Tetejébe Harrynek végig kellett hallgatnia, amint társai lelkesen tervezgették, mi mindent fognak csinálni Roxmortsban.

- Azért a lakomáról nem maradsz le - mondta vigasztalásul Ron. - A halloweeni lakoma mindig szuper.

- Az... - dünnyögte mélabúsan Harry. - Szuper.

- Lehet, hogy ebben az évben végre lesz egy nyugodt Halloweenünk - vetette fel Phyllis. - Tavaly előtt Mógus ránk szabadított egy trollt, múlt évben meg a Titkok Kamráját nyitották ki, és ott sem voltunk Nick miatt...

Ezen az emléken mindhárman jót derültek, s Phyllis örömmel látta, hogy Harry arcára is felkúszik egy halvány mosoly.

A mindenszentek előestéjén tartandó halloweeni vacsora tényleg ínycsiklandozónak ígérkezett, de Harrynek továbbra is az volt a véleménye, hogy minden fogás százszor jobban esne neki egy Roxmortsban eltöltött nap után.

Míg társai próbálták felvidítani, Phyllis a pincehelyiség felé vette az irányt, hogy beszéljen Perselussal.

- Szia! - köszönt nevelőapjának, aki szokás szerint a laborjából bújt elő, ahonnan finom füst szálldogált ki.

- Szia.

- Ma lesz az első Roxmortos nap, amikor Hermione és Ron is velem jöhetnek! - lelkendezett nagy vígan a lány.

Perselus megdermedt, majd nagyot sóhajtott. A tekintete elkomorult, mire Phyllis arcáról kissé lehervadt a mosoly.

- Öhm... valami rosszat mondtam? - pislogott értetlenül.

- Nem adtam oda McGalagonynak az engedélyedet - mondta végül Perselus.

- Mi? De hát...

- Nem akarom, hogy lemenj Roxmortsba - jelentette ki Perselus. Látszott rajta, hogy nehezére esik kimondani ezt, de tartotta magát.

- Miért? - fakadt ki Phyllis. - Azt ne mondd, hogy Sirius Balck miatt!

- De igen.

- De hát nem is... nem is tudja hogy ki vagyok igazából! Mégis, miért támadna meg?

- Az nem ide tartozik. Folyton Potterrel vagy, értelemszerűen téged is megölne, ha őt megtámadná.

- De Harry nem is jöhet velünk!

- Nem nyitok vitát! Black egy bűnöző, egy eszét vesztett tömeggyilkos, nem törődne vele, hogy kit támad meg! Ezért mindenképp el fogom kerülni azt, hogy összetalálkozz vele! Na valami folytán rájön, ki vagy... ha felismer...

- Mégis hogyan ismerne fel? - hökkent meg Phyllis.

Erre Perselus jól hallhatóan megakadt. Félrenézett, és a szokásosnál is sápadtabb lett.

- Ezt csak példának okáért mondtam - morogta végül. - Black életveszélyes, és semmiképp nem fogom hagyni... nincs az az isten, hogy hagyjam...

A bájitalmester hangja elhalkult. Ismét sóhajtott, de úgy, mintha a világ terhe nyomná a vállait.

- Lily, a lényeg az, hogy nem hagyhatod el nélkülem a kastély területét, amíg Blacket el nem kapják.

- Jó - morogta dühösen Phyllis. - Nem értem a lényeget, csupán a féltést, de rendben. Nem hagyom el a kastély területét. Akkor itt maradok Harryvel. Legalább lesz társasága.

- Nagyon köszönöm - Perselus hangja végtelenül hálás volt. - Hidd el, ha elkapják Blacket, vagy valamikor majd elmondom, miért féltelek ennyire, rendben...?

- Rendben - sóhajtott Phyllis, és elindult az ajtó felé.

Így történt, hogy az ikrek Halloween napján párban rótták a folyosókat, és mindenről beszélgettek, ami csak eszükbe jutott. Egyikük sem akarta felhozni a Roxmorts témát, ami sikerült is nekik. Phyllis éppen a Jólsep-R 12-esén végzett átalakításokat ecsetelte Harrynek, mikor az egyik helységből kiszólt nekik valaki.

- Harry? Phyllis?

Az ikrek hátrafordultak, és megpillantották a dolgozószobája ajtajában álló Lupin professzort. A tanár körülnézett a folyosón.

- Mit kerestek itt? - kérdezte. - Hol van Ron és Hermione?

- Roxmortsban - felelte színlelt közönnyel Phyllis.

- Aha - bólintott Lupin, majd egy pillanatig némán fürkészte a két gyerek arcát. - Nincs kedvetek bejönni? Épp most érkezett meg a kákalag, amit a következő óránkra rendeltem.

- A micsoda?

Harry és Phyllis beléptek a szobába és körülnéztek. A sarokban egy nagy akváriumot pillantottak meg. Zöld, hegyes szarvú, ronda lény úszkált benne. A kis szörny az akvárium falának nyomta pofáját, vadul fintorgott, és fenyegetően nyújtogatta hosszú, vékony ujjait.

Lupin tűnődve szemlélte a kákalagot.

- Vízidémon - magyarázta. - A kappák után nem hiszem, hogy nehéz dolgunk lesz vele. A törékenységét kell kihasználni. Abnomrálisan hosszú ujjai vannak, látod? Szorongatni jól tud velük, de könnyen eltörnek.

A kákalag rájuk villantotta zöld fogait, azután beúszott az akvárium sarkában burjánzó vízinövények közé.

- Kértek egy teát? - kérdezte Lupin a vízforraló kanna után kutatva. - Épp főzni akartam.

- Köszönjük - felelték félszegen az ikrek.

Lupin megkocogtatta pálcájával a kannát, mire az nyomban gőzölögni kezdett.

- Foglaljatok helyet - mondta Lupin, és egy poros bádogdoboz után nyúlt. - Sajnos csak zacskós teám van, de gondolom, Harrynek amúgy is elege van a csupasz teafűből.

Harry csodálkozva nézett a tanárra. Lupin minden bizonnyal a jóslástan órákra célzott. A tanár hamiskásan hunyorgott.

- Honnan tudja? - kérdezte Harry.

- McGalagony professzor mesélt a dologról - felelte Lupin, és két csorba bögrét nyújtott feléjük. - De nem félsz, ugye?

- Nem - rázta a fejét Harry.

Phyllis tűnődve belebámult a teájába. Az illata alapján citromos volt, némi mentával.

- Érdekes párosítás.

Mire észbe kapott, kimondta, mire gondolt.

- Tessék? - nézett rá Lupin.

- A teára értettem - motyogta Phyllis. - Citrom és borsmenta.

- Áh, igen, jómagam nagyon szeretem ezt a kombinációt, habár nincs olyan erős, karakteres íze és illata, mint a rendes teafűnek - bólogatott Lupin. - Figyelemre méltó, hogy így is meg tudtad állapítani.

Phyllis zavartan elmosolyodott, és belekortyolt a teába. Tényleg nem volt olyan, mint amit reggelinél szokott inni.

Harry valamin nagyon gondolkodott, s Lupin meg is kérdezte:

- Aggaszt valami, Harry?

- Nem - mondta gyorsan a fiú, és szintén ivott a teából. Ezután szinte rögtön visszakozott. - De igen - mondta, és letette a bögrét az asztalra. - Azon az órán, mikor a mumussal harcoltunk...

- Igen? - bólintott lassan Lupin.

- Miért nem hagyta, hogy én is kiálljak ellene?

Lupin felvonta a szemöldökét.

- Azt hittem, ez magától értetődik - felelte.

Phyllist meghökkentette a válasz; arra számított, hogy Lupin le fogja tagadni a dolgot.

- Miért? - kérdezett újra Harry.

- Nos... - Lupin a homlokát ráncolta. - Feltételezem, hogy a mumus veled szemben Voldemort alakját öltené magára.

Phyllis és Harry csodálkozva meredtek a tanárra. A válasz is megdöbbentette őket, de még inkább az, hogy Lupin kimondta a rettegett nevet. Dumbledore professzoron kívül Phyllis még soha senkivel nem találkozott, aki ki merte ejteni a száján Voldermort nevét. Perselus is csak egyszer tette meg.

- Ezek szerint tévedtem - folytatta Lupin Harry arcát fürkészve. - Mindenesetre nem tartottam jó ötletnek, hogy Voldemort nagyúr megjelenjen a tanári szobában. Attól tartottam, mindenki pánikba esne.

- Először tényleg Voldemortra gondoltam - vallotta be Harry. -  De azután... azután eszembe jutottak azok a dementorok.

- Vagy úgy - bólintott Lupin. - Nos ez... ez igazán elismerésre méltó. - Harry nagy csodálkozására Lupin halványan elmosolyodott. - Ez azt jelenti, hogy amitől a legjobban félsz - az maga a félelem. Ez igen bölcs dolog, Harry.

Harry ivott még egy korty teát.

- Szóval azt hitted, nem tartalak elég ügyesnek ahhoz, hogy te is legyőzd a mumust? - tapintott a lényegre Lupin.

- Hát igen - bólintott megkönnyebbülten Harry.

- Na látod! - mosolyodott el szélesen Phyllis. - Én is ezt mondtam.

- Kitaláltad, hogy Harry először Voldemortra gondolt? - vonta fel a szemöldökét Lupin.

- Egyértelmű volt - bólogatott Phyllis. - Voldemort nekem is átfutott az agyamon... de szerintem mindenki másnak is - tette hozzá gyorsan, mikor látta, hogy Lupin szemöldöke még feljebb szalad a homlokán.

Phyllis segélykérően Harryre pillantott, mire a fiú gyorsan megszólalt.

- Tudja, tanár úr, a dementorok...

Szavait kopogás szakította félbe.

- Tessék - szólt Lupin.

Kinyílt az ajtó, és Perselus lépett be a szobába. Egy talpas serleget tartott a kezében, amiből ugyanaz a lenge füst szállt fel, mint amit Phyllis látott korábban a laborból kiszűrődni.

Mikor nevelőapja meglátta őket megtorpant, s fekete szeme összeszűkült.

- Ah, Perselus - fogadta mosolyogva Lupin. - Nagyon köszönöm. Tedd csak le valahova.

Piton az asztalra helyezte a füstölgő serleget, s közben végig Lupint, Harryt és Phyllist méregette.

- Megmutattam Harrynek és Phyllisnek a kákalagomat - mesélte csevegő hangon Lupin, és az akváriumra mutatott.

Perselus egy pillantásra se méltatta a vízidémont.

- Csodás - szólt. - Ne hagyd kihűlni, Lupin.

- Azonnal megiszom.

- Egy egész kondérral főztem - folytatta Perselus. - Hátha nem elég ennyi.

- Igen. lehet, hogy holnap is megiszom egy serleggel. Nagyon köszönöm, Perselus.

- Nincs mit - felelte a professzor. Az ajtóig hátrált és kiment a szobából.

Harry és Phyllis kíváncsian nézegették a serleget. Lupin elmosolyodott.

- Piton professzor volt olyan kedves, hogy főzött nekem egy bájitalt - mesélte. - Nem mozgok túl otthonosan a boszorkánykonyhában, ráadásul ez egy különösen bonyolult főzet.

Kezébe vette a serleget, és beleszagolt.

- Kár, hogy a cukortól elveszti a hatását - tette hozzá, majd beleszürcsölt az italba, és megborzongott.

- Miért... - kezdte tétován Harry.

Lupin a szemébe nézett, és megválaszolta a befejezetlen kérdést.

- Az utóbbi időben kissé rossz a közérzetem. Ez a bájital az egyetlen hatékony orvosság számomra. Még szerencse, hogy kollégák vagyunk Perselusszal. Nem sok varázsló tudja elkészíteni ezt a főzetet.

Lupin újra belekortyolt az italba, míg Phyllis magában írta a listát gyakorlásképp. Lágy, finom füst; borzalmas íz; bonyolult recept; a cukor hatástalanítja; rossz közérzetre az egyetlen hatásos bájital... bonyolult... a cukor hatástalanítja... az egyetlen hatásos... az egyetlen...

Phyllisnek a földig esett az álla, úgy megdöbbent. Most már érezte azt a keserédes, homokként megtapadó szagot, amit csak egyetlen bájital sugároz magából, és illenek rá a felsorolt jellemzők. Farkasölőfű-főzet.

Lupin professzor... egy vérfarkas?

Phyllis arca tükrözhette a megrökönyödését, mivel Lupin furcsállva ránézett. Erre Phyllis magyarázatképpen a serlegre, majd ismét a tanárra pillantott. Szavak nélkül, de Lupin rájött mire gondol.

A professzor megrezzent, majd alig láthatóan megrázta a fejét. Phyllis bólintott. Nem kell több embernek is megtudnia ezt, hiszen Lupin remek tanár. És ha megissza a főzetet, az átváltozásai idején is a tudatánál marad.

- Nos, Harry, Phyllis, ideje folytatnom a munkát. A lakomán találkozunk.

- Igen - bólintottak az ikrek, és letették kiürült bögréiket.

- Tessék - mondta Ron. - Ennyi fért el a zsebünkben.

Rikító színes papírokba csomagolt édességek zápora hullott Harry ölébe. Már alkonyodott, mikor Ron és Hermione visszatértek. Bemásztak a klubhelyiségbe, s az élményektől felvillanyozva, kipirult arccal lehuppantak az eddig Chivel játszadozó Harry és Phyllis mellé.

- Köszönöm - szólt Harry, és a kezébe vett egy csomag borsbogyót. - Milyen volt Roxmortsban? Mit láttatok?

A lelkes beszámoló tanúsága szerint - mindent. Elmentek gőzölgő vajsört inni a Három Seprűbe, jártak a varázslófelszereléseket kínáló Dervish és Durranban, Zonko Csodabazárában és még ki tudja hány helyen.

- Na és a postahivatal, srácok! Vagy kétszáz bagoly ül a polcokon, és mindegyiken színkód jelzi, hogy milyen gyorsan szállítja a leveleket!

- A Mézesfalásba most érkezett egy újfajta karamella. Ingyen meg lehetett kóstolni. Neked is hoztunk egy darabkát...

- A Három Seprűben láttunk valakit, aki szerintünk egy emberevő óriás volt. Ott mindenféle népek megfordulnak...

- Sajnos a vajsörből nem tudtunk hozni. Nagyon finom, és egy pillanat alatt átmelegszel tőle...

- És ti mit csináltatok? - kérdezte Hermione. - Tudtatok kicsit tanulni?

- Nem - felelte Harry. - Lupin főzött nekünk egy teát a dolgozószobájában. Aztán bejött Piton...

Harry elmesélte a füstölgő serleg történetét. Ron eltátotta a száját döbbenetében.

- És Lupin képes volt meginni? - hüledezett. - Elment az esze?

Hermione az órájára nézett.

- Gyertek, öt perc múlva kezdődik a díszvacsora...

Gyorsan kimásztak a portrélyukon, s lefelé menet tovább beszélgettek Perselusról.

- De hogyha tényleg... - Hermione lehallkította a hangját, és lopva körülnézett. -, szóval hogyha tényleg meg akarta mérgezni Lupint, akkor miért Harry és Phyllis előtt csinálta?

- Jó kérdés - bólintott Harry.

- Mert nem akarta megmérgezni - sóhajtott Phyllis, és a vállára ültette Chit, aki a kezében maradt kifelé menet. - Láttam azon a bájitalon, hogy tényleg csak a közérzetet javítja, és semmi sem utalt arra, hogy méreg lenne benne.

Átvágtak a bejárati csarnokon, és beléptek a nagyterembe, ami a hagyományoknak megfelelően ünnepi díszben pompázott. Töklámpások ezrei világítottak szerte a teremben, az asztalok fölött élő denevérek röpködtek, a viharfelhős mennyezet alatt pedig lángoló narancsszín szerpentinszalagok úsztak lustán, mint holmi tüzes vízisiklók.

A lakoma fenséges volt; még Ron és Hermione is kétszer vettek mindenből, pedig ők már a faluban degeszre tömték magukat édességekkel. Phyllis egész idő alatt a tanári asztal felé pislogott. Lupin vidámnak és egészségesnek tűnt; élénk beszélgetésbe mélyedt a kis Flitwick professzorral, a bűbájtan tanárral. Phyllis kissé megkönnyebbült.

A díszvacsora záróaktusa a roxforti kísértetek fellépése volt. A szellemek kibukkantak a falakból meg az asztalokból, és érdekes alakzatokba rendeződve lebegtek; nagy sikert aratott Félig Fej Nélküli Nick, a Griffendél-torony kísértete, aki pantomim formájában előadta saját részleges lefejezésének történetét.

A vidám este minden búját elfeledtette Phyllisel. Még az sem tudta elrontani a kedvét, hogy Malfoy a nagyteremből kivonuló diákok tömegén keresztül odakiáltotta Harrynek:

- A dementorok üdvözletüket küldik, Potter!

Harry, Phyllis, Ron és Hermione a szokásos úton elindultak a Griffendél-torony felé. A Kövér Dáma portréjához vezető folyosón azonban tanácstalanul álldogáló diákok tömege fogadta őket.

- Miért nem mennek be? - csodálkozott Ron.

Phyllis lábujjhegyre állva pislogott a folyosó vége felé, Chi pedig felmászott a fejére, s onnan leskelődött, habár csipogó hangján nem sok információval tudott szolgálni nekik.

- Csak annyit látok, hogy a portélyuk zárva van...

- Utat kérek - csendült Percy fontoskodó hangja. - Mi ez a csődület? Az nem lehet, hogy mind elfelejtsétek a jelszót... Szabad lesz? Iskolaelső vagyok...

A diákok hirtelen elnémultak - előbb az elől állók, aztán a dermedt csönd végigsöpört az egész folyosón. Végül Percy hangját hallották:

- Valaki szóljon Dumbledore professzornak. Gyorsan.

Most már mindenki a portré felé meresztgette a szemét.

- Mi történt? - kérdezte Ginny, aki Colin és Polly kíséretében csak most ért fel a lépcsőn.

Néhány másodperc múlva feltűnt Dumbledore. A griffendélesek tisztelettel utat nyitottak neki, s ő bő talárjában átvágott a tömegen. Harry, Phyllis, Ron és Hermione közelebb furakodtak, hogy lássák, mi történik.

- Te jó ég! - sikkantott fel Hermione, és elkapta Phyllis karját.

A Kövér Dáma eltűnt a festményből, s a földön mindenfelé vászondarabok hevertek - valaki brutálisan szétszabdalta a képet.

Dumbledore gyors pillantással felmérte a helyzetet, majd nyomában érkező kollégái, McGalagony, Lupin és Perselus felé fordult.

- Meg kell keresnünk a Kövér Dámát - jelentette ki. - McGalagony professzor! Kérem, szóljon Frics úrnak, hogy lásson hozzá a kastély átkutatásához. A Kövér Dáma bármelyik festményben ott lehet.

- Nem fog örülni, ha megtalálják! - vihogta egy hang.

Hóborc volt az, a kopogószellem. Ott lebegett a diákok feje fölött, és sugárzott a boldogságtól - mint mindig, ha mások bajában gyönyörködhetett.

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte higgadtan Dumbledore, mire Hóborc vigyora kissé elhalványult. Dumbledoreral nem mert gúnyolódni, de behízelgő hangja éppoly idegesítő volt, mint a vihogása.

- Szégyelli magát, igazgatóságos uram. Elszaladt szégyenében. Láttam a negyedik emeleti tájképen; ott bujkált a fák között, s szívszaggatóan sírt - mondta vidáman Hóborc, majd a látszatt kedvéért hozzátette: - Szegénykém...

- Megmondta, ki tette ezt? - kérdezte halkan Dumbledore.

- Meg bizony, főprofesszor úr - susogta Hóborc, olyan hangon, mintha egy bombát dajkálna a karjában. - A Dáma nem akarta beengedni, attól dühödött így fel. - Hóborc kétrét hajolt, és a labá közül vigyorgott Dumbledorera. - Hirtelen haragú fickó az a Sirius Black...

Yahho, mindenki! Igazándiból csak azért írok ide, mert lenne egy kérdésem.

Gondolkodtam rajta, hogy lehet, rendesen címet kéne adni a fejezeteknek. Ti örülnétek neki? Átolvashatóbb lenne tőlük a sztori? Mert ha igen, akkor megcímezem őket. Igazándiból néha én is elég sokat szerencsétlenkedek azzal, hogy visszakeressek egy s mást.

Ha szerintetek lenne haszna, megcímezem őket.

A válasz(oka)t előre is köszönöm!