Másnap reggel, mikor Harry, Phyllis, Ron és Hermione lementek reggelizni, a nagyterembe lépve Draco Malfoyon akadt meg a szemük. A fiú egy csapat mardekáros gyűrűjében állt, és a derültségből ítélve valami roppant szórakoztató dolgot mesélt nekik. Mikor Phyllisék elhaladtak mellette, épp látványosan ájulást tettet. Hallgatósága dörgő kacajjal jutalmazta a paródiát.

- Ne törődj vele - szólt Hermione, aki Harry mögött lépkedett. - Nem érdemel annyit, hogy bosszankodj miatta...

- Hé, Potter! - visította Pansy Parkinson, egy rókaképű mardekáros lány. - Potter! Jönnek a dementorok! Húúúúúú!

- Silencio! - suttogta Phyllis, rá se nézve a lányra. A Fehér Pálca mint mindig, most is hibátlanul célzott anélkül, hogy látta volna a célpontot. Tökéletes összhang.

Parkinson a torkához kapott, és rémülten tátogni kezdett.

A négyes valamivel jobb hangulatban zuhant le a Weasley ikrek mellé, mikor odaértek a Girffendél asztalához.

- Tessék, a harmadikos órarendetek - szólt George, és Phyllis elé tolta a pergamenlapokat. A lány tovább osztotta a barátainak. - Neked meg mi bajod Harry?

Ron leült George jobb oldalán, és sötét, kárörvendő pillantást küldött a mardekárosok felé, akik még mindig Pansy baját próbálták kitalálni.

- Malfoy - felelte a testvérének Harry helyett.

George is a csoport felé nézett.

- Kis tetű - szólt megvetően. - Amikor a dementorok a mi fülkénk felé jártak, nem volt ilyen nagy a szája. Úgy menekült be hozzánk, mit akit kergetnek, igaz, Fred?

- Majdnem összepisilte magát - morogta undorodva az ikertestvére.

- Én se ugráltam épp az örömtől - folytatta George. - Iszonyú alakok azok a dementorok...

- Valahogy megfagy tőlük az ember - csóválta a fejét Fred.

- De ti nem ájultatok el - jegyezte meg halkan Harry.

Phyllis lesütötte a szemét. Nem tudta miért, de szégyellte magát amiért Harryt érik a támadások, pedig ő is elvesztette az eszméletét, csak ő nem rohamot kapott, hanem egyszerűen... megfagyott.

- Felejtsd el! - legyintett George. - Apának egyszer el kellett mennie Azkabanba... Emlékszel, Fred? Utána azt mesélte, soha nem járt még olyan rettenetes helyen. Holtsápadtan, remegve jött haza... A dementorok kiszívják az örömöt a levegőben maguk körül. A legtöbb rab megtébolyodik abban a börtönben.

- Majd meglátjuk, hogy a kviddicsmeccs után is lesz-e kedve Malfoynak nevetni - jegyezte meg Fred. - Mi nyitjuk a szezont, és ellenük játszunk.

Harry és Malfoy eddig egyetlen kviddicsmeccsen mérték össze tudásukat. Akkor a szőke fiú húzta a rövidebbet. Harry az emlék képétől kicsit felderülve szedett magának a sült kolbászból, és Phyllis is megejtett egy halvány mosolyt, miközben a rántottáját majszolta.

Hermione az órarendjét böngészte.

- Juj, de jó! - lelkendezett. - Már ma lesznek óráink az új tantárgyakból!

- Télleg! - mammogta Phyllis, és ránézett a saját példányára. - Az első órám aritmetodika lesz. Arra te is jössz, nem, Hermione?

Ron belepillantott a lány órarendjébe, és a fejét csóválta.

- Itt valami nem stimmel, Hermione. Vagy tíz órára akarnak téged elküldeni naponta. Ez képtelenség.

- Ne aggódj, megbeszéltem a dolgot McGalagonnyal.

- De hát nézd meg - nevetett Ron. - Mondjuk, ma délelőtt: kilenc óra, jóslástan. És alatta: kilenc óra, mugliismeret. Aztán... - Ron közelebb hajolt a pergamenlaphoz, és hitetlenkedve meredt rá. - Idenézz! Alatta: aritmetodika, kilenc óra. Hermione, tudom, hogy szorgalmas vagy, de ez még neked is sok. Hogy akarsz egyszerre három órán lenni?

- Ne butáskodj, Ron - bosszankodott Hermione. - Persze, hogy nem leszek egyszerre három órán.

- Hát akkor?

- Kérem a lekvárt - váltott témát Hermione.

- De hát...

- Miért zavar annyira, hogy egy kicsit zsúfolt az órarendem? - csattant fel Hermione. - Mondom, hogy megbeszéltem McGalagony professzorral.

Ekkor Hagrid lépett a nagyterembe. Szokásos hosszú vakondbőr kabátját viselte, és egy döglött görényt lóbált a kezében.

- Na, gyerekek? - fordult csillogó szemmel a barátaihoz. - Veletek lesz a legeslegelső órám! Rögtön ebéd után! Ötkor keltem, hogy legyen időm mindent előkészíteni. Csak el ne szúrjam... tanár vagyok! Hát nem hihetetlen?

Hagrid lelkes vigyort eresztett meg a gyerekek felé, s a görényt lóbálva a tanári asztalhoz lépett.

- Kíváncsi vagyok, miféle előkészületekről beszélt - jegyezte meg Ron, nem minden aggodalom nélkül.

A nagyterem lassan kiürült, jelezve, hogy ideje elindulniuk az első órára. Ron az órarendjére pillantott.

- Jobb lesz, ha sietünk. A jóslástanterem fent van az északi toronyban. Legalább tíz perc, mire odaérünk.

Kapkodva befejezték a reggelit, elköszöntek Phyllistől, Fredtől és Georgetól, és elindultak a kijárat felé.

- Sok sikert! - integetett nekik Phyllis, és visszafordult a reggelije maradékához.

- Belenéztél már a könyvbe? - kérdezte Fred.

- Még mindig nem tudom elolvasni. Remélem, még a téli szünet előtt venni fogjuk majd a hieroglifákat... - morfondírozott Phyllis, letéve kését és villáját a kiürült tányérra.

Az ikrek is felálltak, és elmélyülten beszélgetve elhagyták a nagytermet. Felmentek az első emeletre, ahol Phyllis jobbra, az ikrek pedig balra fordultak.

- Legyen szép napotok!

- Neked is!

Phyllis felsietett a másodikra, ahol az egyik tanterem előtt már ott csoportosultak griffendéles társai, egy csapat hollóhátas és Hermione.

- Hát te meg... nem jóslástanra mentél a fiúkkal? - csodálkozott a lány, ahogy beállt a barátnője mellé.

- Nem, ide jöttem.

- De...

- Nem nyitok vitát!

Phyllis furcsállta Hermione viselkedését, de lakatot tett a szájára. Egy perc múlva kinyílt a tanterem ajtaja, és kilépett rajta egy meleg, barna szemű boszorkány. Fekete haja a háta közepéig ért, és vörös talárt viselt.

- Gyertek, gyertek - terelte be a diákokat a tanterembe.

Mikor mindenki megtalálta a helyét, a tanárnő a katedra elé lépett, és belefogott a mondókájába.

- Septima Vector vagyok, a Roxfort számmisztika tanára. A tantárgyat nevezhetitek aritmetodikának is, nekem teljesen mindegy.

Phyllis elmosolyodott. Már kiskorában is szerette a professzor laza stílusát, habár már most előre félt a kegyetlen nehézségű házi feladatoktól.

- A számmisztika egy számokkal foglalkozó ezoterikus rendszer. Alapvetése, hogy a számok nemcsak mennyiségi, de mágikus mutatóval is rendelkeznek. A mai számmisztikai nézetek Püthagoraszt jelölik a tudomány atyjának. Ahogy a tudós is nyilatkozik az egyik írásában...

A diákok szorgalmasan jegyzeteltek.

Az óra végét jelző csengőkor Hermione és Phyllis az átváltoztatástan terem felé vették az útjukat.

Mikor Phyllis odaért, meglepődve tapasztalta, hogy Hermione Harry és Ron oldalán van.

- Mi a... de hát... - hebegte meghökkenve. - Hermione, az előbb még itt jöttél...

Gyorsan a háta mögé pillantott. Hermione megtanult hoppanálni?

- Ezt mégis hogy csináltad? - kérdezte elképedve a lányt, mire Hermione végképp kijött a sodrából.

- Még egy szó arról, hogy járok az óráimra, és nem segítek a mágiatörténet házidban!

Erre Phyllis tényleg csendben maradt. Nem akart megbukni idén a tantárgyból, így inkább végignézett a többieken. Meglepődve tapasztalta, hogy az egész osztály mogorva hangulatú.

Harry, Phyllis, Ron és Hermione a leghátsó sorban ültek le. Harry a padra meredt, a többiek pedig újra és újra hátrafordultak, hogy aggódó pillantásokat vessenek rá. Phyllis annyira figyelte az osztályban zajló eseményeket, hogy szinte meg se hallotta McGalagony magyarázatát az animágusokról, és oda se nézett, mikor a professzor a gyerekek szeme láttára átváltozott szemüvegmintás pofaszőrű macskává.

- Ejnye már, mi ütött belétek? - nézett körül homlokráncolva a tanárnő, miután halk pukkanással visszaváltozott emberré. - Nem mintha számítana, de ez az első eset, hogy egy osztály nem tapsolja meg az átváltozásomat.

Most egyszerre mindenki Harryre nézett, de senki nem szólalt meg. Azután Hermione felemelte a kezét.

- Tanárnő, most volt az első jóslástanóránk. Teafüvet olvastunk, és...

- Áh, értem már - McGalagony megcsóválta a fejét. - Nem is kell tovább mesélnie, Granger kisasszony. Halljuk, az idén melyikük fog meghalni?

Mindenki a tanárnőre meredt, Phyllisnek pedig mintha lámpát gyújtottak a fejében. Biztos volt benne, hogy az a szélhámos nem mást szúrt ki magának mint...

- Én - szólt végül Harry.

- Értem - bólintott McGalagony. - Tudnia kell, Potter, hogy mióta Sybill Trelawney az iskolában tanít, minden évben megjósolta egy diák halálát. Eddig egyikük sem halt meg. A tanárnő előszeretettel lát halálos ómeneket, mikor megismerkedik egy új osztállyal. Elvből nem szoktam kritizálni a kollégáimat, de... - McGalagony elhallgatott, orrcimpái jól láthatóan elfehéredtek. Mikor kissé lehiggadt, folytatta: - A jóslástan a mágia egyik legmegbízhatatlanabb ága. Elárulhatom, hogy a magam részéről cseppet sem kedvelem. Igazi Látóval nagyon ritkán találkozik az ember, és Trelawney professzor...

Ismét elharapta a mondatot, majd szenvtelenül folytatta.

- Potter, maga minden jel szerint kitűnő egészségnek örvend, úgyhogy ha nem haragszik, nem mentem fel a mai házi feladat alól. Megígérhetem, hogy amennyiben elhalálozik, nem kell beadnia.

Hermione és Phyllis felnevettek, és Harry is megkönnyebbült egy kicsit. Az osztály többi tagja is kezdett feloldódni, ám Ron még mindig aggódva pislogott, Lavender pedig ezt suttogta:

- Na és Neville csészéi?

Az átváltoztatás óra után ebédszünet következett. Harryék a többiekkel együtt lementek a nagyterembe.

- Fel a fejjel, Ron! - szólt Hermione, s a fiú elé tolt egy tányér ragut. - Hallottad, mit mondott McGalagony.

Ron szedett magának a tálból, és kezébe vette a villáját, de nem kezdett el enni.

- Harry - szólalt meg halkan -, ugye, nem láttál mostanában egy nagy, fekete kutyát?

- De igen - felelte Harry. - Láttam egyet azon az éjszakán, amikor megszöktem Dursleyéktól.

Ron kezéből kiesett a villa, mire Phyllis furcsállva felnézett a leveséről.

- Biztos egy kóbor kutya volt - vonta meg a vállát Hermione.

Ron úgy nézett a lányra, mintha az megtébolyodott volna.

- Hermione, ha Harry látta a Zordót, az... az nagyon rossz jel. A nagybátyám, Bilius is látta, és... és rá egy napra meghalt!

- Véletlen - legyintett Hermione, és töltött magának egy pohár töklevet.

- Mi az, hogy véletlen?! - Ront kezdte elfutni a pulykaméreg. - A Zordótól a legbátrabb varázsló is halálra rémül!

- Pontosan erről van szó - tárta szét a karját Hermione. - Meglátják a Zordót, és a félelem viszi a sírba őket. A Zordó nem a halál előjele, hanem a halál oka! Harry viszont él és virul, mert nem olyan ostoba, hogy azt mondja: Jól van, láttam a Zordót, akkor most gyorsan feldobom a talpam.

Ron csak hápogni tudott. Hermione elővette a táskájából a számmisztika könyvét, és a tökleves kancsónak támasztva olvasni kezdte.

- Szerintem a jóslástan elég ködös dolog - jelentette ki, miközben lapozott egyet. - A nagy része találgatás.

- A Zordó a csésze alján egyáltalán nem volt ködös! - heveskedett Ron.

- Érdekes módon te mégis birkának nézted - felelte higgadtan Hermione.

- Trelawney professzor mondta, hogy nincs rendes aurád! Bosszant téged, hogy a bájitaltanon és a gyógynövénytanon kívül most lett még egy tantárgy, amiben nem te vagy a legjobb!

Ezzel érzékeny pontra tapintott. Hermione akkora hévvel csapta le az asztalra a könyvét, hogy Phyllis tányérja ráborult a lányra.

- Ha elvárják tőlem, hogy úgy tegyek, mintha halálos ómeneket látnék egy kupac teafűben, akkor nem fogok sokáig jóslástanra járni! Az egész hókuszpókusz egy nagy nulla volt a számmisztika órámhoz képest!

Azzal Hermione felkapta a táskáját, és mérgesen elvonult. Ron szemöldökét ráncolva nézett utána.

- Miket hord itt össze? - csóválta a fejét. - Hisz még nem is volt számmisztikája.

- De igen, volt - cáfolta meg Phyllis, miközben a pálcáját végighúzva a talárján feltakarította a ráömlött levest. - Fogalmam sincs, hogy csinálja, de ott volt. És a jóslástanban egyetértek vele. Itt élek, mióta az eszemet tudom, s azóta Trelawney egyszer sem köhögött fel semmi értelmeset, és senki nem hagyta el úgy az iskolát, hogy ezzel az ággal akart volna foglalkozni. Lehet szólnom kellett volna, hogy ti se iratkozzatok fel...

Harry szemlátomást örült, hogy délután kimehettek a szabadba, és Phyllis is élvezettel szívta magába friss levegőt. Az előző esti eső óta kitisztult az idő; felhőtlen, sápadtszürke ég borult föléjük, s a lábuk alatt nedvesen besüppedt a fű, ahogy elindultak az első legendás lények gondozása órára.

Ron és Hermione nem álltak szóba egymással, de az ikrek vidám eszmecserét folytattak a Tűzvillámról. Phyllis a Heti kviddicsláz magazint is kölcsönadta Harrynek, hogy testvére végre valami érdemit is olvashasson kedvenc elfoglaltságáról.

Félúton járhattak, mikor megpillantottak maguk előtt három túlságosan is ismerős alakot - erről jutott csak eszükbe, hogy az állatgondozás órán a mardekárosokkal együtt vesznek részt.

Malfoy lelkesen mesélt valamit Craknak és Monstronak, akik bután vihogtak; Phyllisnek sajnos volt egy biztos tippje, miről folyhat a fiúk közt a szó.

Hagrid a kunyhó ajtajában várta a csoportot. Látszott rajta, hogy nagyon izgatott. Vakondbőr kabátját viselte, és Agyar, a vadkanfogó kutya ott pihent a lábainál.

- Gyertek csak, gyertek, szaporán! - kiáltott a közeledő diákok felé. - Igazi csemegét tartok nektek! Nagyon izgalmas óra lesz! Mindenki itt van? Jól van, gyertek utánam!

Phyllis eleinte attól tartott, hogy Hagrid a Tiltott Rengetegbe akarja vezetni őket. Habár ő tapasztalt szabályszegőként Fred és George oldalán felfedezte az erdő szélső zugait, a többiek aggódva pislogtak a fák felé. Hagrid azonban nem ment a lombok felé, hanem továbbhaladt az erdő széle mentén, s a csoport ötperces gyaloglás után egy bekerített, üres kifutóhoz érkezett.

- Álljatok ide,  a kerítés mellé! - rendelkezett Hagrid. - Így ni... mindenki jól lát? Most pedig először is nyissátok ki a könyveiteket...

- Hogyan? - kérdezte Draco Malfoy szokásos flegma stílusában.

- Tessék? - hökkent meg Hagrid.

- Hogyan nyissuk ki a könyvet? - ismételte Malfoy, azzal kivette táskájából a Szörnyek szörnyű könyve egy madzaggal átkötött példányát. A többiek is így tettek; egyesek, mint Harry, összeszíjazva tartották a könyvüket, mások zacskóba dugták, vagy jókora szorítókapcsot csíptettek rá. Phyllis szintén madzaggal tekerte körbe a dühös, harapós könyvet.

- Egyikőtök se... egyikőtök se tudta kinyitni a könyvét? - hüledezett Hagrid.

Mindenki a fejét rázta.

- De hisz csak meg kell simogatni őket - tárta szét a karját Hagrid. - Így ni...

Kivette Hermione kezéből a könyvet, és letépte róla a Magifixet. A könyv rögtön harapni próbált, de Hagrid gyorsan végighúzta a mutatóujját a gerincén. A könyv megborzongott, majd engedelmesen kinyílt, és nem mozdult többet.

- Nahát, milyen buták vagyunk! - gúnyolódott Malfoy. - Meg kellett volna simogatni! Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe!

Hagrid segélykérően nézett Hermionéra.

- Azt hittem, mulatságosnak találjátok majd őket - mondta elbizonytalanodva.

- Hát persze, roppant mulatságosak! - harsogta Malfoy. - Milyen jó vicc lenne, ha leharapnák a...

Nem tudta befejezni a mondatot, mert Phyllis rácsapott a szájára.

- Szerintem Hagrid csupán annyit akart elérni, hogy már azelőtt érdemi gyakorlatot szerezzünk, mielőtt kinyitnánk a könyvet. A legtöbb bestia is ilyen. Amennyiben nem közeledünk felé fenyegetően, egy kedves gesztusra ugyanúgy békén hagy minket. Ez egy alapvető berögződés lehet. Ha már a könyvvel is kedvesen, tisztelettel bánunk, akkor egyszerűbben fogunk hozzálátni az igazi állatokhoz is.

Hagrid hálásan pillantott rá. Phyllis megkönnyebbülten eresztette le a kezét, Harry pedig feltartott hüvelykujjal gratulált neki. Mindketten azt akarták, hogy Hagrid első órája tökéletesen sikerüljön.

- Na szóval - folytatta Hagrid, habár egy kissé elvesztette a fonalat. - Szóval, akkor megvannak a könyvek, és már csak a legendás lények hiányoznak. Igen... Hát akkor, hozom is őket. Várjatok...

Azzal sarkon fordult, és eltűnt az erdőben.

- Te jó ég, micsoda nyomortanya - jegyezte meg jó hangosan Malfoy. - Apám szívbajt kap, ha megtudja, hogy ez a féleszű melák órákat tart...

- Fogd be, Malfoy - szólt oda Harry.

- Vigyázz, Potter, jönnek a dementorok...

Phyllis keze már lendült, ám ebben a pillanatban Lavender Brown hirtelen felvisított, és mutogatni kezdett a kifutó erdőszéli vége felé.

A fák közül egy csapat hippogriff lépett elő. Olyan testük, hátsó lábuk és farkuk volt, mint a lovaknak, mellső lábaik, szárnyuk és fejük viszont óriás sasokhoz tette őket hasonlatossá. Nagy, görbe, acélszürke csőrük ijesztően fénylett, csakúgy mint hatalmas, borostyán sárga szemeik. Mellső lábuk húszcentis, hegyes karmokban végződött. Mindegyik állat vastag bőr nyakörvet viselt, és láncot húzott maga után. A láncok másik vége Hagrid kezében volt, aki maga is ott kocogott a kifutóban, a hippogriffek mögött.

- Gyí, te, gyí! - kiáltotta a láncokat rázva. A kerítésnek ahhoz a szakaszához terelte a lényeket, ahol a csoport gyülekezett. A gyerekek ösztönösen hátráltak egy lépést, Hagrid pedig a láncuknál fogva a kerítéshez pányvázta állatait.

- Hippogriffek! - rikkantotta vidáman. - Gyönyörűek, nem igaz?

Phyllis csillogó szemmel bólogatott. A hippogriffek sokban hasonlítottak a kentaurokhoz, hiszen mindkét faj méltóságteljes, s igen büszke volt. A csoport előtt álló példányok más és más színű tollazattal és szőrrel rendelkeztek. Volt köztük viharszürke, barnás rózsaszínű, bronzvörös, gesztenyeszínű, de még éjfekete is.

- Na, hát akkor - Hagrid összedörzsölte a kezét, és sugárzó arccal körülnézett. - Ha egy kicsit közelebb akartok jönni...

Senki nem akart. Harry, Ron és Hermione se igazán, de ők azért óvatosan Phyllis mögé léptek.

- A hippogriffekről először is azt kell tudni - folytatta Hagrid -, hogy nagyon önérzetes, és sértődékeny állatok. Márpedig aki megsért egy hippogriffet, az könnyen fűbe haraphat.

Malfoy, Crak és Monstro nem figyeltek oda; összedugták a fejüket, és fojtott hangon sustorogtak valamiről. Phyllis a nyakát tette volna rá, hogy valamilyen szabotázsakciót terveznek.

- Mindig hagyni kell, hogy a hippogriff tegye meg az első lépést - folytatta Hagrid. - Szépen, udvariasan. Odamész hozzá, meghajolsz, és vársz. Ha ő is meghajol, akkor megérintheted. De ha nem, akkor sipirc, mert nagyon éles a karma. Nos, ki megy elsőnek?

A legtöbb diák válaszul még egy lépést hátrált. Harry, Ron és Hermione aggódva pislogtak egymásra, míg Phyllis keze a magasba lendült.

A háta mögött a legtöbben döbbenten felnyögtek, amíg átmászott a kerítésen.

- Ez az, Phyllis! - örvendezett Hagrid. - Lássuk, hogy boldogulsz Csikócsőrrel.

Eloldotta a szürke hippogriff láncát, kivezette az állatot a többi közül, és lehúzta róla a nyakörvet. A kerítés túloldalán állók mind visszafojtották a lélegzetüket. Malfoy szeme aggodalmasan összeszűkült. Phyllis látta rajta, hogy teljesen hülyének nézi. Na majd meglátja, ki nevet a végén...

- Csak szép nyugodtan, Phyllis - szólt halkan Hagrid. - Most, hogy észrevett, próbálj pislogás nélkül belenézni a szemébe... A hippogriffek nem szeretik a pislogó embereket...

Phyllis magabiztosan előrelépett, és habár szúrni kezdett a szeme, pislogás nélkül rámeredt Csikócsőrre. Ezután, mielőtt Hagrid szólt volna, meghajolt az állat előtt, majd ismét a szemébe nézett.

A hippogriff gőgösen meredt rá, s nem mozdult.

- Hm... - Hagrid hangjában aggodalom csendült. - Jól van... most szép lassan kezdj el hátrálni...

Ekkor azonban Phyllis nagy örömére a hippogriff lehajtotta fejét, és térdre ereszkedett.

- Gratulálok, Phyllis! - lelkendezett Hagrid. - Engedi, hogy megsimogasd! Eredj, paskold meg a csőrét!

Phyllis izgatottan odalépett Csikócsőrhöz, és néhányszor megpaskolta a csőrét. A hippogriff behunyt szemmel tűrte - úgy tűnt, még élvezi is a dolgot, mert a következő pillanatban az egész fejét odadörgölte Phyllis kinyújtott karjához. Pár lány, élükön Hermionével felsikoltottak, mivel először megijedtek a hirtelen mozdulattól.

A csoport nagy része tapssal jutalmazta a mutatványt. Csak Crak és Monstro vágtak csalódott arcot, nyilván Malfoy példájára, de a fiú inkább megkönnyebbültnek tűnt.

- Jól van, Phyllis - szólalt meg ismét Hagrid. - Úgy látom, megengedi, hogy felülj a hátára.

Phyllis erre az egy dologra nem számított. A seprűnyelet bármikor kész volt meglovagolni, de gyanította, hogy egy hippogriff hátán utazni nem ugyanaz a műfaj.

- Mássz csak fel, és ülj egészen a szárnya tövébe! - noszogatta Hagrid. - De vigyázz, egyetlen tollát se tépd ki, mert azt nem szereti...

Phyllis rálépett Csikócsőr szárnyára, és átlendítette a lábát az állat hátán. Csikócsőr felállt. Phyllisnek fogalma sem volt, mibe kapaszkodjon, mindenütt csak tollakat látott.

- Na, indulás! - rikkantotta Hagrid, és rácsapott a hippogriff farára.

A négyméteres szárnyak abban a pillanatban mozgásba lendültek. Phyllisnek épp csak annyi ideje maradt, hogy átölelje a hippogriff nyakát, s már repültek is az ég felé. Egészen más érzés volt, mint seprűnyélen ülni, de Phyllis számára kicsit kérdésessé vált, melyiket élvezi jobban. Habár Csikócsőr folyamatosan hintázott minden szárnycsapás után, elképesztő sebességgel száguldott. A szél Phyllis arcába csapott, és a lány önfeledten felnevetett. A kezei néha megcsúsztak a sima tollakon, de a lábával meg tudta tartani magát.

Csikócsőr repült egy kört a kifutó fölött, azután ereszkedni kezdett. Phyllis ettől a résztől tartott egy cseppet, mivel ahogy a hippogriff lehajtotta a fejét, hátra kellett dőlnie, nehogy egyenest lecsússzon róla. Végül a két pata és a két karmos láb súlyos puffanással földet ért, s ő a hirtelen rántástól megint kis híján lefordult az állatról.

- Szép, volt Phyllis! - dicsérte Hagrid. Malfoy, Crak és Monstro kivételével mindenki tapsolt. - Na, ki meri utána csinálni?

A többiek felbátorodtak Phyllis sikerén, és sorban átmásztak a kerítésen. Hagrid egyenként levette a nyakörveket a hippogriffekről, s a kifutó megtelt bátortalanul hajlongó diákokkal. Neville többször is megfutamodott a saját hippogriffjétől, ami nem akart térdet hajtani neki. Harry, Ron és Hermione a gesztenyebarna példányon gyakoroltak; Phyllis állt, és szurkolt nekik.

Malfoy, Crak és Monstro Csikócsőrrel próbálkoztak. Az állat meghajolt Malfoy előtt, s a fiú fitymáló arccal megpaskolta a csőrét.

- Ez tök könnyű - szólt jó hangosan, hogy Phyllis is hallja. - Gondoltam, hogy nem lehet nagy kunszt, ha már Pitonnak is sikerült... nem is vagy te olyan veszélyes, igaz? - mondta a hippogriffnek. - Igaz, te behemót rondaság?

Az egész egy karomvillanásnyi ideig tartott; Malfoy felsikoltott, és a következő pillanatban Hagrid már ugrott is a láncos bőrövvel Csikócsőr felé. Phyllis Csikócsőr elé futott, habár fogalma sem volt, miért.

- Elég, ne! - kiáltott rá az állatra, mire Csikócsőr mindenki legnagyobb meglepetésére visszaereszkedett két hátsó lábáról a földre, s dühösen fújtatva megrázta a fejét, megpróbálva kikerülni Phyllist. Hogy miért nem gázolt át rajta, arról fogalma sem volt, de Phyllis igyekezett kihasználni ezt. Folyamatosan Csikócsőr útját állta, így Hagrid gyorsan rá tudta húzni a bőrövet az állat nyakára.

Mikor Csikócsőrt sikeresen visszafogták, Hagrid odasietett Malfoyhoz, aki véres talárban fetrengett a füvön.

- Meghalok! - hörögte társai nagy rémületére. - Nézzetek rám, meggyilkolt! Meghalok!

- Dehogyis halsz meg - mordult fel Hagrid, de ő maga is holtsápadt volt. - Segítsetek... ki kell vinni innen...

Amíg ő felnyalábolta Malfoyt, Hermione a kerítés kapujához szaladt és kinyitotta. Phyllis, mikor Hagrid felkapta a fiút, látta, hogy Draco karján egy hosszú, mély seb tátong. Fájdalmas lehetett. Hagrid futva indult Malfoyal a kastély felé.

Ron, Hermione és többiek sietős léptekkel követték őket.

Phyllis Csikócsőrhöz lépett, és addig cirógatta az állat fejét és nyakát, míg az teljesen meg nem nyugodott. Mikor a hippogriff békésen ülő helyzetbe tornázta magát, Harry Phyllis vállára tette a kezét.

- Menjünk vissza - intett a fejével testvérének. - Nézzük meg, mi lett ebből.

Phyllis sóhajtott.

- Pedig annyira igyekeztem, hogy Hagridnak jó első órája legyen - motyogta.

- Te mindent megtettél.

Harry, habár kissé sután, de bátorítóan megölelte. Phyllis visszaölelt, és rögtön érezte, hogy kissé lenyugszik. Hiába nem voltak lélektársak, attól még nyugtatóan hatott rá a testvére közelsége.

Vacsoraidőben az elsők közt mentek le a nagyterembe. Azt remélték, hogy ott találkoznak Hagriddal, de a vadőrt sehol sem látták.

- Ugye nem fogják kirúgni ezért Hagridot? - aggodalmaskodott Hermione, és érintetlenül eltolta maga elől a húsos-vesés pudingot.

- Nem ajánlom nekik - dohogott Phyllis, akinek ugyancsak elment az étvágya.

Harry a mardekárosok asztala felé nézett, mire Phyllis követte a példáját. Crak, Monstro és még egy pár társuk elmélyülten tanácskoztak valamiről. Phyllis biztosra vette, hogy a történet kiszínezett változatán dolgoznak.

- Azt mindenesetre nem mondhatjuk, hogy unalmas első napunk volt - jegyezte meg sötéten Ron.

Vacsora után felmentek a Griffendél-torony zsúfolt klubhelyiségébe, és megpróbáltak a házi feladatra koncentrálni, amit McGalagony adott fel nekik. Gondolataik azonban minduntalan elkalandoztak, s többször is azon kapták magukat, hogy kifelé bámulnak az ablakon.

- Hagrid kunyhójából fény szűrődik ki - szólalt meg hirtelen Harry.

Ron az órájára nézett.

- Még elég korán van. Még lemehetünk hozzá megnézni, mi van vele...

- Hát, nem is tudom... - tépelődött Hermione, és Harryre pillantott.

- Az iskola területén szabadon mozoghatok - szögezte le gyorsan a fiú. - Nem tudok róla, hogy Sirius Black kijátszotta volna a dementor őrséget. És ne nézz olyan gyengének.

- Tetejébe ha csak egy ujjal is hozzáér Harryhez... - morogta Phyllis, s elhúzta ujját a torka előtt.

Eltették hát a könyveiket, és kimásztak a portrélyukon. Titokban örültek, hogy nem találkoztak senkivel a főbejárat felé menet - valami azt súgta nekik, hogy mégis tilosban járnak.

A nedves fű szinte feketének tűnt az esti szürkületben. Hagrid kunyhójához érve bekopogtak, s egy brummogó hang nyomban felelt nekik:

- Szabad.

Hagrid ingujjban üldögélt az asztalnál; vadkanfogó kutyája, Agyar az ölébe hajtotta fejét. Első pillantásra látszott, hogy Hagrid rengeteget ivott; vödörnek beillő fedeles ónkupa állt előtte, s ő maga keresztbe álló szemmel pislogott látogatóira.

- Rekordot döntöttem - szólalt meg rekedten, miután nagy nehezen felismerte őket. - Nem hiszem, hogy volt már itt olyan tanár, akit az első napja után leváltottak.

- Azt ne mondd, hogy felmondtak neked! - rémüldözött Hermione, és Phyllis haja is elfehéredett az ijedségtől.

- Még nem - morogta Hagrid, és nagyot kortyolt a kupából. - De meg fogják tenni. Ha Malfoyon múlik...

- Hogy van? - érdeklődött Phyllis, miután leültek az asztalhoz. Igyekezett látszólag csak a Hagrid miatti aggódása számára feltenni a kérdést, de tényleg érdekelte a fiú hogyléte. - Ugye, nem komoly a sérülése?

- Madam Pomfrey mindent megtett - dörmögte kábán a vadőr. -, de Malfoy még mindig panaszkodik... fájlalja a karját... nem akarja levenni a kötést...

- Rájátszik - mérgelődött Harry. - Madam Pomfrey minden sérülést meg tud gyógyítani. Tavaly még a csontjaimat is visszanövesztette. Malfoy csak bajt akar keverni.

- Persze értesítették a felügyelőbizottságot - kesergett tovább Hagrid. - Azt mondják, valami kisebb dologgal kellett volna kezdenem... mondjuk futóférgekkel... A hippogriffeket későbbre kellett volna hagynom... De én azt akartam, hogy az első óra izgalmas legyen... Az én hibám, hogy ez lett a vége.

- Mafloy tehet róla, Hagrid! - rázta a fejét Hermione.

- Tanusíthatjuk - erősítette meg Harry. - Megmondtad, hogy a hippogriff támad, ha megsértik. Ha Malfoy nem figyelt, az az ő baja. Majd mi elmondjuk Dumbledorenak, hogy mi történt valójában.

- Így van - bólogatott Ron. - Ne félj, Hagrid, kiállunk melletted.

- Ha kell, be is bizonyítjuk. A mágia nem az az ág, ahol ne nézhetné meg bárki bárki emlékeit, és ne lehessen rávenni az embert a színtiszta igazmondásra - mondta biztatóan Phyllis.

Hagrid bogárfekete szemének sarkában könnycseppek gyülekeztek. Magához húzta Harryt és Ront, s úgy megölelte őket, hogy beleropogtak a csontjaik.

- Eleget ittál - jelentette ki szigorúan Phyllis, és már vitte is a kupát, hogy a ház előtt kiöntse belőle a maradék italt.

- Igaza van... - hallotta Hagrid motyogását.

Hamarosan a vadőr kitámolygott mellette az udvarra, és a ház mellett álló jókora hordóba mártotta a fejét.

- Mit csinál? - kérdezte aggódva Harry, mikor Phyllis visszatért.

- Beledugta a fejét a vizes hordóba - válaszolta a lány, és feltette a kupát a polcra.

Néhány másodperc múlva Hagrid is visszatért a kunyhóba. Hosszú hajából és szakállából csöpögött a víz.

- Így mindjárt jobb - szólt, és kutyamód megrázta a fejét, kisebb záport zúdítva vendégeire. - Rendesek vagytok, hogy lejöttetek hozzám, köszönöm...

Hirtelen elhallgatott, és úgy meredt Harryre, mint aki csak most venné észre, hogy ott van.

- MEG VAGY TE HÚZATVA, HARRY?! - bömbölte olyan váratlanul, hogy a gyerekek megugrottak ijedtükben. - HOGY JUT ESZEDBE SÖTÉTEDÉS UTÁN A PARKBAN CSATANGOLNI! ÉS TI, TI MEG MIÉRT HAGYJÁTOK?!

Azzal odacsörtetett Harryhez, megragadta a karjánál fogva, és az ajtó felé vonszolta.

- Gyerünk! - mondta mérgesen. - Most szépen visszamegyünk a kastélyba, és meg ne lássam még egyszer, hogy sötétedés után lejöttök hozzám! Nem érek annyit!

Draco unottan üldögélt a klubhelyiségben, és készségesen válaszolgatott Parkinson kérdéseire, hogy fáj-e még a karja.

Persze, hogy azt mondta, hogy fáj. Az a behemót megérdemli, hogy felelősségre vonják amiatt a nyomorult madár miatt.

A karjának jelenleg már semmi baja nem volt, de amikor a hippogriff nekiesett tényleg azt hitte egy pillanatra, hogy itt és most végez vele. Ám akkor olyan történt, amire egyáltalán nem számított. Phyllis, mindannak ellenére, hogy álcából folyamatosan marták egymást, a hatalmas állat elé ugrott, és csak a vakszerencse menthette meg attól, hogy az a dög nem tépte cafatokra.

A lány valószínűleg csak reflexből mozdult, de Draconak akkor is végtelenül jól esett, hogy a lány gondolkodás nélkül a védelmére kelt, annak ellenére, hogy mivel szállt szembe. Majdnem annyira szívmelengető érzés volt számára, mikor egy éve Phyllis megölelte.