Habár a Tiltott Rengeteg fái pár nap leforgása alatt elvirágoztak, a diákok körében egész a húsvéti szünetig érdekes pletykák keringtek az esetről.

- A te kezed van a dologban, ugye? - kérdezte Phyllist még aznap délelőtt Hermione, mikor a négyes összeült a klubhelyiség egyik asztalánál.

Phyllis felnézett az átváltoztatástan házijáról, és óvatosan körülkémlelt. Mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyel rájuk, bólintott egyet.

- Mégis mit csináltál? - nézett rá döbbenten Harry.

- Teljesítettem Lonira könyvéből az első leckét. Tudjátok, az az Indigókról szóló kis könyv, amit Fred és George adtak nekem még év elején. Leírta, hogy találhatom meg magamban az erőmet, és én sikeresen fel is tártam, csak véletlen túl sok mágiát szabadítottam fel...

- Elnézést, Dumbledore professzor, én csak gyakoroltam... - kezdte el utánozni őt Ron. - Ne tessék haragudni, de lehet, hogy legközelebb a kastélyt is felégetem...

- Ron! - szólt rá a fiúra Hermione.

- Jól van, de... Phyllis épphogy felfedezte az erejét, de "véletlenül" már kivirágoztatott egy több száz hektáros erdőt. Szerinted ez normális? - vihogott Ron. - Gondolj bele, mire lesz képes némi gyakorlás után!

- Remélem valami olyanra, ami zsenivé tesz engem bájitaltanból - sóhajtotta Harry, és egy egész mondatot átfirkált a dolgozatán.

A Black második látogatása után bevezetett biztonsági intézkedések miatt Harrynek, Phyllisnek, Ronnak és Hemrionénak le kellett mondaniuk arról, hogy esténként meglátogassák Hagridot. Az egyetlen alkalom, amikor beszélhettek a vadőrrel, a legendás lények gondozása óra volt.

Hagridot nagyon megviselte az ítélet.

- Én rontottam el. Csak hebegtem-habogtam. Azok ott ültek velem szemben a fekete talárjaikban, engem meg olyan lámpaláz fogott el, hogy folyton elejtettem a jegyzeteimet, és kiment a fejemből az összes dátum, amit kikerestetek nekem, lányok. Aztán felállt Lucius Malfoy, előadta a mondókáját, és a bizottság pontosan azt csinálta, amit parancsolt nekik...

- Még semmi sincs veszve! - győzködte nagy bőszen Ron. - Fellebbeztünk! Már dolgozunk az ügyön, Hagrid!

A többiekkel együtt a kastély felé sétáltak. Malfoy, aki előttük haladt Crak és Monstro társaságában, újra meg újra hátranézett, és gúnyosan a képükbe nevetett.

- Kár a gőzért, Ron - szólt csüggedten Hagrid, mikor elérték a kastély bejárati lépcsőjét. - Az öreg Malfoy a markában tartja a bizottságot. Most az a fontos, hogy megszépítsem Csikócsőr utolsó napjait. Tartozom neki ennyivel...

Hagrid a zsebkendőjébe temette arcát, sarkon fordult és elsietett a kunyhója felé.

- Nézzétek, bőg a behemót!

Malfoy, Crak és Monstro a tölgyfaajtón túlról hallgatóztak.

- Soha életemben nem láttam ilyen szánalmas alakot - vihogta Malfoy. - És még ez nevezi magát tanárnak!

Harry, Phyllis és Ron dühödten elindultak Malfoy felé, de Hermione megelőzte őket, és - CSATT!

Teljes erőből pofon csapta Malfoyt. A fiú megtántorodott. Harry, Phyllis, Ron, Crak és Monstro tátott szájjal bámulták a jelenetet. Hermione keze újra a magasba lendült.

- Ne merészeld még egyszer azt mondani Hagridra, hogy szánalmas, te gonosz... lelketlen...

- Hermione... - szólt tétován Ron, és megpróbálta elkapni a lány kezét.

- Eressz el, Ron!

Hermione előhúzta a varázspálcáját. Malfoy hátrahőkölt. Crak és Monstro tanácstalanul néztek rá, várták az utasítást.

- Gyerünk - morogta Malfoy, és a következő pillanatban mindhárman eltűntek a pincébe vezető lépcsőn.

- Hermione! - hebegte ámuldozva Ron, Phyllis pedig elismerően füttyentett.

- Harry, muszáj legyőznöd ezt az undok férget a kviddicsdöntőn! - fakadt ki indulatosan a lány. - Nem tudnám elviselni, ha a Mardekár nyerne!

Ron még mindig elképedve pislogott Hermionéra.

- Kezdődik a bűbájtan - szólt. - Gyertek, mennünk kell.

A négy jó barát sietős léptekkel elindult a márványlépcsőn Flitwick professzor tanterme felé.

- Elkéstetek, gyerekek! - szólt szemrehányóan a professzor, mikor Phyllis benyitott a terembe. - No gyertek, szaporán, és elő a pálcákkal. Ma a vidító varázst gyakoroljuk. A többiek már párokat alkottak...

Harry, Phyllis és Ron az egyik hátsó padhoz siettek, és kinyitották a táskájukat. Ron homlokát ráncolva hátrapillantott.

- Hova tűnt Hermione?

- Mi?

Phyllis is körülnézett. Hermionét sehol nem látta, pedig emlékezett rá, hogy mikor kinyitotta az ajtót, a lány még ott állt mellette.

- Ez fura - csóválta a fejét Harry. - Talán... talán elment vécére vagy valahova.

Hermione azonban később sem érkezett meg.

- Pedig ráfért volna a vidító varázs - jegyezte meg Ron, mikor az osztály nagy vigyorgás közepette elindult a nagyterembe ebédelni - a vidító  varázstól valamennyien felettébb derűs hangulatban voltak.

Hermione az ebédnél sem tűnt fel. Mire az almás pitét is elfogyasztották, a vidító varázs hatása már múlófélben volt, s Phyllisék aggódni kezdtek.

- Remélem, nem Malfoy keze van a dologban - zihálta Ron, miközben felfelé szaladtak a márványlépcsőn.

Elhaladtak a biztonsági trollok mellett, felmondták a Kövér Dámának a jelszót (,,Takrabarkaszarka!"), és a portélyukon át bekecmeregtek a klubhelyiségbe.

Hermione a megszokott asztalánál ült; fejét egy nyitott számmisztika könyvön nyugtatta, és mélyen aludt. Harry, Ron és Phyllis két oldalról leültek mellé, s Phyllis szelíden megrázta a vállát.

Hermione felriadt, és rémülten körbepislogott.

- Mi-mi van? - dadogta. - Indulnunk kell? Mi-mi-milyen óránk lesz?

- Jóslástan, de csak húsz perc múlva kezdődik - nyugtatta meg Harry. - Miért nem jöttél bűbájtanra?

- Tessék?... Jaj, ne! Elfelejtettem bűbájtanra menni!

- De hát hogy felejthettél el? - tárta szét a karját Phyllis. - Hisz az ajtóban még ott álltál mellettünk!

- Ez nem lehet igaz! - kesergett Hermione. - Nagyon mérges volt Flitwick professzor? Malfoy tehet róla, ő járt a fejemben, azért kevertem össze a dolgokat!

- Ide figyelj, Hermione - szólt Ron, és a vaskos számmisztika könyvre bökött, amit a lány párna gyanánt használt. - Szerintem kezdesz kikészülni. Túl sokat vállaltál.

- Nem, nem igaz! - ellenkezett Hermione. Sebtében hátrasimította az arcába lógó hajszálakat, és fejét forgatva keresni kezdte a táskáját. - Csak egy kicsit összezavarodtam. Megyek, és bocsánatot kérek Flitwick professzortól... Találkozunk jóslástanon!

Phyllis, akinek lyukasórája volt, felsietett a hálóterembe, és előhalászta a fiókjából Lonira könyvét. Kinyitotta a második leckénél, és az időt kihasználva tovább olvasott.

Ha sikeresen végrehajtottad az első leckét, fogadd gratulációmat! Az Indigók ereje immár szabadon áramlik a véredben és a pálcádban egyaránt. Fontos, hogy óvatosan bánj vele, hiszen most már nagyobb erőket is képes vagy felszabadítani. Ha beteg, gyermek, vagy öreg vagy, fokozottan figyelj arra, hogy ne terheld túl a szervezeted a mágiáddal. Amíg az Indigók erejét nem éleszted újjá, a mágiád nem tudja használni a Hold erejét, csupán a te energiádat emészti fel.

De térjünk át a második leckére. A Fehér Pálca továbbra is nagy segítségedre lesz, ne is próbálj nélküle varázsolni! Fontos, hogy megtanuld kezelni a teljes erődet, és ehhez a pálca elengedhetetlen. Ebben a leckében leírok minden alapvető varázslatot, amit szükséges tudnod ahhoz, hogy gyakorlottan állj neki a nehezebbeknek. Kérlek, gyakorold mindet, és legfeljebb tíz olyan legyen, amit nem tudsz hibátlanul végrehajtani. Tudom, hosszadalmasnak és fárasztónak hangzik, de ahogy mondani szoktam: Az idő tenger, amíg tudod, hogyan ússz benne.

Phyllis lapozott, és döbbenten felnyögött. Több mint harminc oldalon keresztül varázslatok százai voltak lejegyezve, gondosan táblázatba foglalva. Oda volt írva mindegyikhez, hogy mire használ, milyen eredetű, és mik voltak a régebbi verziói. Fél órán keresztül számolta őket, mire kiderült, hogy összesen ezerhatszázhuszonegy bűbáj, átok és varázslat van kiadva neki. Ezek közül nagyjából hétszázat felismert, hiszen a Roxfortban is tanították őket, de a többi mind arra várt, hogy megtanulja.

- Te szent ég... - sóhajtotta Phyllis.

Pergament és tintát húzott elő, és nekiállt a levélírásnak.

Draco a nagyterem felé tartott Crak és Monstro kíséretében, mikor meghallotta a szárnysuhogást. Kíváncsian hátranézett, és meglepődve látta, hogy egy papírból hajtogatott madár röppen felé, kecses ívben hasítva a levegőt.

Mikor a furcsa jövevény utolérte őt, leszállt a fejére, és nem mozdult többet.

Draco a kezébe vette a madarat, és rögtön rájött, ki írta a belerejtett üzenetet, ahogy elolvasta a vékony papírszárnyra pingált monogramját. Egyvalakit ismert, akinek ilyen jellegzetes, finom írása van.

- Majd később megnézem - mordult rá Carkra és Monstrora, akik kíváncsian odatolták a képüket. - Nem olyan fontos.

Pedig alig várta, hogy széthajthassa a levelet.

A húsvéti szünet mindenre jó volt, csak arra nem, hogy kipihenjék magukat. A harmadikosok elképesztő mennyiségű házi feladatot kaptak tanáraiktól. Neville az ideg-összeroppanás szélén állt, és ezzel nem volt egyedül.

- Szép kis szünet! - csapott az asztalra Seamus a klubhelyiségben töltött unalmas délutánok egyikén. - Még hónapok vannak hátra a vizsgákig! Nem értem, minek kínoznak minket!

Hermionénak és Phyllisnek lett volna a legtöbb okuk panaszkodni; hiszen hiába adta le dühből a jóslástant, Hermione így is több órára járt bármelyiküknél, Phyllis pedig ismét korrepetálni kezdte a felsőbb éveseket bájitaltanból és gyógynövénytanból. Mellesleg elkezdte átvenni Dracoval a varázslatokat, amiket Lonira feladott neki, és egyik program sem volt épp kikapcsoló jellegű.

Draco örömmel tanult vele, mert őt is érdekelték a bűbájok, és az üres termekben közösen sokkal élvezetesebb volt a gyakorlás, mint egyedül. Folyamatosan fejlődtek, és már két teljes oldalon túl voltak, mire a szünet vége elérkezett.

Phyllis örült, hogy Ron teljes mértékben magára vállalta Csikócsőr fellebbezésére való kutatást, mert nem hitte volna, hogy ilyen sűrű időbeosztás mellett lenne még arra ideje. Ha Ron épp nem házi feladatot írt, akkor a A hippogriffek lélektanát, a Jómadár-e a lómadár? Adalékok a hippogriffek agresszivitásának vizsgálatához című könyvet vagy valamely másik ezeroldalas tanulmánykötetet böngészte nagy szorgalommal.

Hermione minden este utolsóként ment lefeküdni, s reggelente elsőként érkezett a könyvtárba. Ugyanolyan sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, mint Lupinnak, és naphosszat olyan arccal ült a könyvei fölött, mint aki mindjárt elsírja magát.

Harry a leckeíráson kívül részt vett heti hét kviddicsedzésen és a véget nem érő taktikai megbeszéléseken. A Griffendél-Mardekár meccset a szünet utáni első szombatra írták ki. A Mardekár összesítésben kétszáz ponttal vezetett, következésképpen a Griffendélnek  - ezt Wood legalább százszor elmondta nekik - ennél nagyobb pontkülönbséggel kellett győznie ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. A siker Harry teljesítményén állt vagy bukott, hiszen a meccs nyomban véget ért, amint valamelyik fogó a markába kaparintotta a százötven pontot érő cikeszt.

Az egész Griffendél-ház kviddicslázban égett. Azóta nem sikerült bajnokságot nyerniük, hogy legendás fogójuk, Charlie Weasley (Ron második legidősebb bátyja) kivált a csapatból - annak pedig már nyolc éve volt. Phyllis homályosan emlékezett Charlie utolsó meccsére, mikor a fiú fejjel lefelé repülve halászta el a Mardekár akkori fogója, Stuart elől a cikeszt, ezzel biztosítva a győzelmet a háznak.

Phyllis halványan elmosolyodott, mikor eszébe jutott, hogy Charlie a meccs után maga elé ültette a seprűjére, és repült vele egy kört a pálya körül, majd eljátszotta vele a cikesz elkapását. Ennek hatására Perselus mérgében levonta a háztól az összes pontot, amit a meccsel szereztek, és megtiltotta az akkor öt éves Phyllisnek, hogy a pálya közelébe menjen. Hála égnek a következő idényre ez a harag elpárolgott, és Phyllis továbbra is figyelemmel kísérhette a kviddicsmeccseket.

Ám még a legöregebb Roxfortosok - Phyllisel az élen - sem emlékeztek olyan kviddicsmeccsre, ami annyira felborzolta volna a kedélyeket, mint a küszöbön álló találkozó. A két csapat és két ház közötti feszültség már a húsvéti szünet utolsó napjaiban a tetőpontjára hágott. A folyosókon rendszeressé váltak a kisebb-nagyobb összezördülések; az egyik incidens után egy negyedikes griffendélest és egy hatodikos mardekárost a gyengélkedőbe kellett kísérni, mert mindkettőjüknek egy-egy póréhagyma nőtt ki a füléből.

Harryt és Phyllist mindenkinél több atrocitás érte. Harry nem tudott úgy végigmenni a folyosón, hogy egy-két mardekáros ne próbálta volna meg elgáncsolni; Crak és Monstro árnyékként követték mindenhová, és lesték, mikor vethetik rá magukat.

Phyllis a csapat titokzatos segédedzőjeként vált célponttá, de jobban dühítette a mardekárosokat az, hogyha Harryvel volt. Mert mindenki, aki a fiúnak ártani próbált, Lonira egyik ártását kapta a képébe.

Harryn látszott, hogy a saját biztonságánál is jobban aggódik a Tűzvillám épségéért. Mikor épp nem használta, gondosan bezárta a ládájába, és szünetekben rendszeresen felszaladt a Griffendél-toronyba, hogy ellenőrizze, megvan-e még.

A mérkőzés előestéjén senki nem nyúlt a tankönyveihez a Griffendél-torony lakói közül. Még Hermione is felhagyott a próbálkozással.

- Nem tudok koncentrálni - panaszolta.

A klubhelyiség tényleg nem volt alkalmas hely a csendes elmélyülésre. Fred és George úgy próbálták levezetni a feszültségüket, hogy még a szokásosnál is vadabbul tomboltak, amibe nemsokára Phyllis is becsatlakozott. Oliver a sarokban felépített kviddicspályamodell fölé görnyedt; varázspálcájával apró bábukat lökdösött ide-oda, szüntelenül motyogott magában, és a megbűvölt, szikrázó papírgalacsinok sem tudták kizökkenteni, amikkel Phyllis és a Weasley ikrek mindenkit menekülésre késztető csatát vívtak.

Angelina, Alicia és Katie jóízűen kacagtak hármas játékán és Fred és George tréfáin. Harry félrehúzódva üldögélt Ron társaságában, Hermione pedig lassan felment aludni.

Az őrület végül akkor ért véget, mikor Wood felegyenesedett, és elkurjantotta magát:

- Kviddicscsapat! Takarodó!

Phyllisnek nyugtalan éjszakája volt. Először azt álmodta, hogy Crak és Monstro elbántak Harryvel, így neki kellett beállnia a testvére helyére, de olyan ügyetlen volt, hogy hirtelen azt is elfelejtette, hogyan ülje meg a seprűt. A következő álomban Malfoy egy seregnyi dementorral érkezett, és mosolyogva mondta neki: ,,Semmi baj, Phyllis, csak az öcsédet fogjuk leszedni az égről." És Harry hirtelen zuhanni kezdett, egyre közeledve a talaj felé - és ebben a pillanatban Phyllis felriadt.

Beletelt néhány másodpercbe, mire tisztázta magában, hogy Harry jól van, ő az ágyában fekszik, és a dementorok még mindig ki vannak tiltva az iskola területéről. Ekkor rájött, hogy nagyon szomjas. Csendben kimászott az ágyból, és elindult, hogy töltsön magának egy pohár vizet az ablak mellett álló ezüstkancsóból.

Odakint a parkban minden csendes és nyugodt volt. A Tiltott Rengeteg immár virágtalan lombjai meg se rezzentek; még a fúriafűz is ártalmatlan növénynek tűnt néma mozdulatlanságában. Minden jel arra mutatott, hogy a másnapi meccsen szép idő lesz.

Phyllis letette a poharat, és már indult volna az ágya felé, amikor megakadt a tekintete egy mozgó ponton. A holdfényben ezüstösen csillogó pázsiton egy állat kószált. Phyllis a szemét meresztve próbálta kivenni az alakját. Kétségkívül nem kutya vagy róka, ez valami kisebb... egy macska. Phyllis örömében megmarkolta az ablakpárkányt, mikor felismerte a bozontos farkat. Csak Csámpás volt az.

De tényleg csak Csámpás volt? Phyllis összehúzta a szemét, és kitárta az ablakot, hogy jobban lásson. A macska most megállt, és mintha az erdő szélén is megmozdult volna valami.

A következő pillanatban egy hatalmas, lompos fekete kutya lopakodott ki a fák árnyékából a csendes mezőre. Csámpás csatlakozott hozzá, és együtt ügettek tovább. Phyllis szeme elkerekedett. Csámpás egy kutyával barátkozik, mikor az embereket sem szereti igazán? Tetejébe a kutya kísértetiesen hasonlított a Zordóra, amit Harry jóslástankönyve is ábrázolt, és amiről a testvére is beszélt.

De ha a kutya Harry halálának ómene, akkor mégis miért látja ő is? Ő is meg fog halni? Nem, ez hülyeség - gondolta magában, ahogy az ablakpárkányra felállva figyelte a két állatot. Azok hirtelen megálltak, és felé pillantottak. Fenébe... nem kellett volna ilyen feltűnően néznie őket. Az ablakon kilógó vörös haja kirívóbb nem is lehetett volna a sötét várfal előtt. Mint egy vérfolt a vásznon, olyan szembeszökő volt.

A kutya mozdulatlanul nézte őt, Csámpás pedig unalmában leült és a mancsát kezdte nyalogatni. Phyllis még inkább a kutyára figyelt, ami lassan tett az ablak felé pár lépést. Majd akkorát ugatott és olyan hirtelen, hogy Phyllis összerezzent, elvesztette az egyensúlyát, és megcsúszott. Hanyatt beesett a hálóterembe, meglökve az éjjeliszekrényt, magára borítva a vizeskancsó egész tartalmát.

Hermione motyogva átfordult a másik oldalára, Phyllis pedig a haját kisöpörve az arcából felugrott, és csuromvizesen ismét kinézett a parkba. Csámpás és a kutya eltűntek. Phyllis kihajolt az ablakon, hogy a kastélyfal tövébe is lelásson, de az állatok ott se voltak. Mintha a föld nyelte volna el őket.