Minden jel arra mutatott, hogy Ron és Hermione barátságának örökre befellegzett. Olyan megátalkodott dühvel fújtak egymásra, hogy Phyllis jószerével semmi esélyt nem látott a békülésre.

Ron azt vetette Hermione szemére, hogy a lány nem vette komolyan Csámpás korábbi merényleteit, és nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket Makesz védelmében; a tetejébe még a történtek után is volt képe ártatlannak beállítani a macskáját, és azt mondani neki, Ronnak, hogy keresse tovább Makeszt a többi fiú ágy alatt. Hermione ezzel szemben makacsul ismételgette, hogy Ronnak nincs bizonyítéka Csámpás ellen, hogy a vörös szőrcsomó talán már karácsony óta ott hevert, és hogy Ron azóta acsarog a macskára, mióta az ráugrott a Mágikus Menazsériában.

Harry a maga részéről meg volt győződve róla, hogy Csámpás tényleg felfalta Makeszt. Mikor ezt közölte Hermionével és felsorolta a macska bűnösségére utaló körülményeket, a lány őrá is megsértődött.

- Persze, állj csak ki Ron mellett! - kiabálta. - Nem is számítottam másra! Előbb a Tűzvillám, most Makesz, mindenről én tehetek, mi? Hagyj engem békén Harry, épp elég bajom van nélküled is!

Ront tényleg nagyon megviselte Makesz elvesztése.

- Ugyan már, hisz folyton panaszkodtál, hogy semmire nem lehet használni - próbálta vigasztalni öccsét Fred. - Már réges-rég csak vegetált. Ha úgy vesszük, jobb is volt neki így. Hamm, és kész. Szerintem nem is érzett semmit.

- Fred! - csattant fel méltatlankodva Hermione.

- Makesz mást se csinált, csak evett és aludt - tette hozzá George. - Te magad mondtad.

- Egyszer megharapta Monstrót! - vette védelmébe néhai kedvencét Ron. - Emlékszel, Harry?

- Igen, ez igaz - bólintott Harry.

Fred nem tudott elfojtani egy vigyort.

- Az volt Makesz karrierjének fénypontja - jelentette ki gúnyos ünnepélyességgel. - A heg Monstro ujján örök időkig őrzi majd dicső emlékét.

- Ugyan már, Ron, mire jó ez a siránkozás? - nézett fel a rúnaszótárából Phyllis. - Menj le Roxmortsba, és vegyél magadnak egy másik patkányt, vagy egy baglyot.

Erre Ron sértődötten felhúzta az orrát. Harry utolsó próbálkozásként felajánlotta neki, hogy ha elkíséri őt a szombati meccs előtti utáni csapatedzésre, utána kipróbálhatja a Tűzvillámot. Ettől Ron egy percre tényleg megfeledkezett Makeszról (,,Persze, hogy lemegyek! Majd megpróbálhatok gólt is dobni róla?") így hát együtt indultak el a kviddicspálya felé.

- Te nem mész? - kérdezte Phyllist Hermione, fel se nézve a jóslástan dolgozatáról.

- Ha Ron ott lesz, nem - jelentette ki Phyllis. - Semmi kedvem a hisztijét hallgatni...

- Akkor te hiszel nekem, ugye? - kérdezte reménykedve Hermione.

- Nem hiszek semmit, mert ez az utolsó dolog, ami most érdekel. Az élet megy tovább, ha felfalták Makeszt, ha nem. Semelyikre sincs tiszta bizonyíték, így nem nagyon tudok hinni bármit is. És Ron igazán túltehetné magát ezen. Semmi hasznát nem vette annak a patkánynak.

- Legalább te átlátod a dolgot - sóhajtott Hermione.

Ezután vagy fél óráig csendben ültek, és mindketten a nekik kellő könyveket bújták, hogy befejezhessék a dolgozataikat.

- Éééés kész! - örvendezett Phyllis, mikor pennájával az utolsó pontot is odabiggyesztette az átváltoztatástan dolgozatra. - Hermione, én szerintem felmegyek aludni...

- Persze, persze... jó éjt - intett neki a lány.

- Neked is. Aztán nehogy a klubhelyiségben aludj el!

Phyllis felcammogott a szobájukba, és elkezdett alváshoz készülődni. Mikor már pizsamában ült az ágya szélén, eszébe jutott az Indigós könyv. Gyorsan előkotorta a fiókból, és megnézte a borítót.

Pár másodperces gondolkodás és jelidézés után végül el tudta olvasni a rejtélyes jeleket, amik a borítót díszítették.

A következőnek

Phyllis homlok ráncolva nézte a címet. Milyen következőnek? Az alvás teljesen kiment a fejéből. Érdeklődve felcsapta a könyvet, s lassan olvasni kezdte.

Ha ezen művet idegenként tartod kezedben, állj bárhol, bárkiként, dobd el magadtól messzire. Ami benne van nem a tiéd, nem rád tartozik. Éppen ezért megbűvölöm, hogy további szavaimat ne érthesd, s mosódjon össze minden betű, amit csak látni vélsz eme kötetben, s rajzaim fekete maszatként csúfítsák ezen könyv szépségét.

Phyllis csodálkozva olvasott. Miért nem akarják, hogy bárki más elolvashassa ezt a könyvet?

Ha továbbra is látod szavaim, örvendek neked, kék szemű gyermek, kinek mágiája csendben tombol lelkében. Elzártam, s nem én fogom feloldani az átkot. Ha a Welearchia ismét gazdát választott a Pálcának, akkor fog ismét elszabadulni. Kérlek ezúton, keresd meg a Pálca örökösét, s add neki ezt a könyvet. Mert ennek segítségével tudja majd feloldani az átkomat.

Phyllis érezte, hogy elsápad. Ez a könyv...

S most, ha továbbra is látod írott soraimat, köszöntelek, örökös! Ha kezeid közé került ez az írás, népünk megmenekült. Lonira vagyok, az utolsó ismert Indigó, aki elzárta a mágiánkat. Ám ha a Fehér Pálca már a birtokodban van, könnyen tapasztalhatod, miszerint a te erőd kezd más alakot ölteni különféle varázslatokon keresztül.

Nem tudom, ki vagy. Férfi, nő, öreg, gyermek, esetleg nem is érted, miről beszélek. De a Welearchia kiválasztott. Kiválasztott, ezáltal elrendelte, hogy éleszd fel az Indigók vérét, amint készen állsz rá. Nincs visszakozás, nincs rejtegetés. Soha többé.

Éppen ezért fontos, hogy megtanuld kezelni az erőt, amit birtokolsz. És ebben igyekszem segíteni. Leírom minden tudásom, amit szereztem az életem során, s megpróbálom átadni neked, akkor is, ha már nem is vagyok az élők sorában.

A másik bűbáj, amivel elláttam a könyvet, biztosította, hogy eljusson hozzád ez a mű. Mindig azokhoz az emberekhez került, akik úgy adták tovább, hogy végül a te kezedben kössön ki. Nem kockáztathattam meg, hogy az örökös nem képes feléleszteni az Indigók erejét.

Phyllis döbbenten falta a sorokat. Ezt a könyvet Lonira írta. Az utolsó feljegyzett Indigó. És ebből a könyvből... ebből a könyvből mindent megtanulhat... szó szerint mindent. Lapozott, és tovább olvasott.

Lássunk is hozzá! Hogy teljesen megértsd, fejezetekre bontottam a leckéket. Sorrendben haladj, így nem fogsz eltévedni a sorok közt. Elsőként a múltunkat fogom tömören leírni neked. Minden egyes leckében nagy szerepe lesz a történetünknek, így kérlek, olvasd figyelmesen!

Phyllis elolvasta az adott oldalakat, de szinte szóról szóra ugyanazt találta, amit Draco könyve is taglalt. Az Indigók születését, tetteit, a Vörös Fivérek felemelkedését és legyőzését, majd az ősi mágia elzárását. Gyorsan átlapozta a fejezetet, és belekezdett a másodikba.

Most, hogy már tisztában vagy népünk történelmével, kezdődjön az első lecke! Mindenek előtt segítek megtalálni a saját erődet, s kontrollálni azt. Ha képes vagy bármilyen varázslatot végrehajtani a pálcáddal, ez is menni fog, mint a karikacsapás. Fogd kezedbe a Fehér Pálcát!

Phyllis ösztönösen az éjjeliszekrényére nyúlt, és a kezébe vette a pálcát.

Helyezkedj el kényelmesen valahol a szabad ég alatt (így biztonságosabb) és hunyd le a szemed! Emeld magad elé a Fehér Pálcát, és próbáld meg átérezni a mágiát, ami benne él. Érezd, ahogy végigáramlik az egész hosszon, ahogy a magja táplálja azt... ha képes vagy átérezni a pálca erejét, kezdd el kutatni a kezeddel érintkező részeit. Ha jól figyelsz, meg fogod találni a mágikus hidat, ami mindig létrejön, mikor pálcát fogsz a kezedbe. Ez a híd tiszta s tökéletes, ha a saját pálcádat fogod a kezedben, idegen pálca esetén viszont rögös és instabil.

Ha a híd megvan, menj át rajta!

- Menjek át rajta? - értetlenkedett Phyllis.

Amint a túloldalra értél, a saját mágiádat fogod érezni. Érezd át, ahogy a fejed búbjától a lábujjaid hegyéig átjár, s központosul a szívedben. A szívedet kell elérned, s feltárnod. S amint magadba tekintesz az erődet keresve, megleled azt. Ha pedig megtaláltad... engedd szabadon.

Phyllis értetlenül ült a mondatok fölött. Újra és újra elolvasta a leckét, de sehogy sem bírta megérteni. Milyen híd? A pálca és a keze között? És ha magába tekint akkor... hogyan tekintsen magába?

Végignyúlt az ágyon, s tovább gondolkodott. Megpróbálta elképzelni a dolgot gyakorlatban is, de nem volt olyan fantázia, amit ne talált volna nevetségesnek. Végül kavargó gondolataival együtt aludt el, és kivételesen hidakról álmodott, nem pedig a szüleiről és Voldemortról.

Másnap reggel Phyllis együtt ment le reggelizni Hermionével, mikor a nagyterem már nagyjából kiürült. Közösen rábeszélték egymást arra, hogy lemennek a meccsre, habár egyikük sem volt éppenséggel magánál. Hermione először a sót szórta rá a zabkásájára, annyira belefeledkezett a Brit muglik társasági és magánélete című vaskos könyvbe, Phyllis pedig némán bámulta a rántottáját, és már abban is a megoldást kereste az ereje felfedésére és a magába tekintésre.

Végül mindketten alig ettek, s háromnegyed tizenegykor Rontól a lehető legtávolabb ültek le a lelátón, éppenséggel az egyik lépcsőzetes padsor legtetejére. A csapatok kivonultak, és a kapitányok kezet fogtak egymással.

Madam Hooch belefújt a sípjába, mire Harryék felszálltak.

Phyllis tompán hallotta Lee kommentárját, McGalagony kiabálását, s tekintetét Harryre függesztve követte a meccset. Fogalma sem volt, ki mit és miért csinál, csak nézte, nézte a seprűket és az őket meglovagoló játékosokat. Hirtelen egy hangot hallott maga mellett.

- Beszélnünk kell - motyogta Draco.

Phyllis óvatosan Hermione felé pillantott. A lány továbbra is a könyvét olvasta, csak néha tekintett fel belőle, s akkor is a meccset nézte.

- Mit akarsz? - morogta Phyllis ellenségesen. Még haragudott Dracora, nem most akart vele kibékülni.

- Gyere este vacsora után a trófeaterembe. Az mindig nyitva van...

- Ismerős szavak. Csak nem párbajozni akarsz?

- Nem. Beszélni akarok veled, s nagyon kérlek, Potter, gyere el. Este nyolckor várlak, s most nem küldöm rád Fricset.

Phyllis megdöbbenve fordult Draco felé, ám a fiú a tömeget és a zajt kihasználva szinte azonnal eltűnt.

Phyllis most már végképp nem tudta mihez kezdjen. Draco Potternek hívta. Potternek! Mégis honnan tudta meg, hogy Harry testvére? Más megoldás nem volt. Tréfának túl kidolgozott és túlságosan pontos volt ez a megszólalás. Draco rájött a titkára.

A meccs végén kótyagosan támolygott le a lelátóról, s habár együtt ünnepelte a többiekkel a Griffendél győzelmét, gondolatban teljesen máshol járt.

Nevetve megölelte Harryt, aki boldogan viszonozta, s nem vette észre a nővére jelenlegi elmezavarát.

Végül Phyllis az ünneplő griffendéleseket csendben otthagyva kisurrant a portrélyukon, s futólépésben megindult a trófeaterem felé.

Mikor megérkezett a vitrinekkel és csillogó díjjakkal berendezett helyiségbe, Draco már ott volt. A fiú ellökte magát a faltól, aminek eddig nekidőlt, s kertelés nélkül az arcába vágta:

- Miért nem mondtad el? - kérdezte a szokásosnál is sápadtabban.

- Mert nem hitted volna el - válaszolt Phyllis.

Draco erre megdermedt, majd hitetlenkedve felnevetett.

- Nem hittem volna el? Phyllis, ez a legnagyobb abszurdum amit valaha megéltem!

- Mégis honnan tudtad meg? - szegezte neki a kérdést Phyllis.

- Hallottam mikor Weasley bocsánatot kért Potter seprűje miatt... de miket beszélek, te is Potter vagy! - akadt ki.

Phyllis nagyot sóhajtott.

- Igen...

- És még csak nem is tagadod! - kacagott fel hisztérikusan Draco.

Phyllis gyorsan egy hangtompító bűbájt szórt az ajtókra.

- Halkabban! Ha meghallanak...

- Igen - sziszegte dühösen csillogó szemekkel Draco. - Ha meghallanak, a "kis" titkodnak vége, s mindenki megtudja, hogy Perselus Piton elrabolta James és Lily Potter halottnak hitt gyermekét, aki él és virul, csupán nem szándékozik ezt megosztani a világgal, s azokkal az életben maradottakkal, akik őt is ugyanúgy gyászolják, mint a szüleit!

Phyllis döbbenten meghátrált, s nagy csattanás kíséretében nekiütközött az egyik vitrinnek.

- Nem mondanád el...

- Simán megtehetném! - kiabálta Draco. - És senki se hibáztatna érte! És tudod miért?! Mert nem az én hibám lenne, és semmilyen kockázatot nem vállalnék a magam részéről!

Majd hirtelen lépett egyet hátra, s hitetlenkedve maga elé meredt.

- És mégsem fogom elárulni... - motyogta, majd Phyllisre nézett. - Mert akkor elvennének tőlem... ezt már akkor megfogadtam, mikor kiderült, hogy Indigó vagy. Tartom a szám, mert ha egy csomó másik ember akar majd veled foglalkozni... akkor mi lesz velem, és a barátságunkkal? Te vagy az egyetlen barátom... nem akarlak elveszíteni... - szipogta Draco, s Phyllis legnagyobb döbbenetére hangosan sírni kezdett.

- Nem fogom elmondani senkinek, ígérem! Mert tudom, hogy meg sem szabadott volna hallanom, de akkor is fáj, hogy nem bíztál meg bennem annyira, hogy elmondd! Miközben én minden titkomat megosztottam veled!

Azzal zokogva a kőpadlóra roskadt, Phyllis pedig csak állt megkövülten, éppen felfogva azt a terhet, amit Draco nyakába varrt.

Egy ekkora titkot cipelni, s senkinek nem beszélhet róla... Phyllis idáig nem is nagyon gondolt rá, mekkora teher lehet ez Draconak... És most a fiú itt térdel előtte, megtörten, elveszve, kétségbeesetten egy olyan problémával, aminek megoldásában senki segítségére nem számíthatott.

Phyllis két gyors lépéssel Draco előtt termett, lehajolt hozzá, s szorosan átölelte. A szőke fiú sírva visszaölelt, úgy kapaszkodva belé, mintha az élete függne tőle. Phyllis csitítóan a hátát simogatta, s türelmesen megvárta azt a tíz percet, amíg Draco kisírta magát a vállán. Mikor a fiú kissé lenyugodott, Phyllis elengedte, s a szemébe nézett. Az vörös volt és könnyek áztatták, s a színe valamiért az olvadt ezüstre emlékeztette.

- Jobban vagy? - kérdezte Phyllis csendesen.

- Igen... - bólogatott Draco. - De nagyon kérlek, ha más titkot is őrzöl...

- Ennél nagyobbat nem - nevetett fel Phyllis, mire a fiú halványan elmosolyodott. - Viszont lenne valami, az Indigó léttel kapcsolatban.

Draco érdeklődve figyelt.

- Kaptam Fredtől és Georgetól egy könyvet, ami róluk szól. Tegnap elkezdtem fordítani, s mint kiderült Lonira saját műve. Az utolsó Indigó leírta, hogyan hívhatom elő és irányíthatom az erőmet. Lenne kedved megnézni és segíteni a leckékben?

- Persze! - Draco csillogó szemmel bólogatott. - Most nagyon kíváncsivá tettél!

- Hmm... akkor mit szólnál a jövő hét vasárnaphoz? Akkor szabad vagyok - ajánlotta fel Phyllis.

- Rendben. Hova menjek?

- A bejárati csarnokba. A szokásos megtévesztő alakomat fogom felvenni. Reggel hat megfelel?

- Ilyen korán? Akkor biztos szuper érdekes lesz, amit mutatni fogsz!

- Én is remélem - bólogatott Phyllis.

Dracoval ezután még elbeszélgettek egy jó darabig, habár Csikócsőr ügyét egyikük sem hozta fel. Az még egy elvarratlan szálként függött köztük, s semelyikük sem kívánta megszakítani a mostani kellemes légkört.

Végül Phyllis riadtan kapta tekintetét az órájára.

- Te szent ég, hajnali kettő lesz mindjárt! - sikkantotta. - Draco, menjünk vissza, mert ebből nagyon nagy baj lesz...

- Rendben - helyeselt a fiú, és az ajtóhoz lépett. Halkan kinyitotta, majd kilesett a folyosóra. - Minden tiszta. Mehetünk.

A folyosó végén elváltak útjaik.

- Jó éjt - búcsúzott Phyllis.

- Neked is...

Phyllis derültebb hangulatban indult vissza a toronyba. Draco segíteni fog neki, tetejébe örömmel! Boldogabb nem is lehetett volna, hiszen kapott segítséget. Hermionét és Harryt nem akarta traktálni ezzel, mivel legjobb barátján és öccsén erősen látszott, hogy ezer jobb dolguk is van.

Még dudorászott is, mikor bemászott a portrélyukon, és átlépett egy, a buli után megmaradt vajsörös üveget. A házimanók még nem jártak itt...

Épp megindult volna a lányok hálókörlete felé, mikor harsány üvöltés zengte be a klubhelyiséget. A hang a fiúk hálótermei felől érkezett, s ezúttal érthető volt.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH! NEEEEEEEEE!

Phyllis megdermedt. Pár másodperc múlva távoli ajtócsapódás ütötte meg a fülét, majd léptek szapora zaja volt hallható, ahogy valaki lesietett a lépcsőn. A klubhelyiségben már csak a kandallóba szórt parázs világított, ám az ablakokon beömlő holdfény megvilágította a leérkező, fura alakot.

Phyllisnek földbe gyökerezett a lába.

A hosszú, fekete haj éppen hogy nem takarta el a csontsovány, beesett arcot. A szemgödrökben két pont égett, jelezve, hogy akivel szemben áll, még él. A csontos jobb kar ujjai egy hatalmas, csillogó késre fonódtak.

A Fehér Pálca egy pillanat alatt kirepült Phyllis talárjának ujjából, ahogy a lány előrántotta, s Sirius Blackre szegezte, ám a férfi sem volt rest.

Mielőtt akár egyetlen szó is elhagyhatta volna Phyllis száját, Black odarohant hozzá, és teljes erőből a falnak taszította.

- Olyan vagy, mint Lily... - suttogta, de ő már alig hallott ebből valamit, mert a fejét ért ütés akkora volt, hogy pár pillanat múlva eszméletlenül roskadt össze.

Yahho, mindenki! Éjszakai rész, mert miért ne. Igazából csak azért, mert most tudtam befejezni. De végre kész van!

Nos, Draco rájött az igazságra, aminek kedvéért Phyllis félretette az aktuális vitájukat. Remélem elnyerte a tetszésezeket a sztori ezen irányba való kanyarodása.

A következő rész valószínűleg csak az ünnepek után fog megérkezni, mert egy másikhoz új évaddal készülök és van rajtuk kívül még öt amivel nagyon de naaaagyon kéne haladnom. De nem akartam ezt a sztorit is rész nélkül hagyni, így hát itt van. Lehet, hogy összecsapott lett 😓.

A következő részig minden jót, kellemes ünnepeket!