A hét végén lejátszották a Hollóhát-Mardekár meccset. A Mardekár csekély pontkülönbséggel bár, de győzött. Wood úgy vélte, hogy ezzel javultak a Griffendél esélyei (ha nekik is sikerül megverni a Hollóhátat, a második helyre kapaszkodnak fel), és heti ötre növelte a csapatedzések számát. Harrynek emellett ott volt a csütörtökönkénti gyakorlás Phyllisel és Lupinnal - ami hat kviddicsedzésnél is jobban kimerítette -, így csak heti egy estéje maradt arra, hogy elkészítse a házi feladatait. Mindenezek ellenére távolról sem tűnt olyan hajszoltnak, mint Phyllis és Hermione, akiken immár egyértelműen megmutatkoztak a túlterheltség jelei.

A két lány kivétel nélkül minden nap ott ült a klubhelyiség egyik sarkában, könyvkupacok, rúnaszótárak, számmisztika táblázatok, sűrűn teleírt jegyzetlapok és szorgalmas muglikat ábrázoló képek között; habár az utóbbiakra csak Hermionének volt szüksége. Sokszor órákig nem szóltak senkihez, csak néha egymáshoz, és jaj volt annak, aki zavarni merte őket.

Ha Hermione eszméletlenül túlzsúfolt órarendje érthető is volt, Phyllisnek volt pár olyan problémája, amikről senkinek sem beszélt. Ő is rengeteget tanult, a rúnaismeretbe pedig háromszorosan belefektette minden energiáját. A második probléma az volt, hogy továbbra is segédedzőként vett részt egy-egy kviddicsedzésen, amim szintén elszívta minden energiáját. Ezenkívül számára is ott voltak a csütörtök esték, amiknek hála már az éjszakái sem voltak felhőtlenek. Visszatérő rémálma lett ismét Voldemort, és a szüleik halála. S ha a rémálmok nem készítették ki eléggé, jött Draco, aki csak olaj volt a tűzre.

Phyllis még mindig haragudott rá, ám valami megváltozott a fiúban. Draco olyan mély megbánással és sajnálattal kezdett nézni rá, valahányszor meglátta, mintha valami sánta kutyakölyök lenne.

Phyllis ilyenkor mindig dühösen elfordult. Nem értette, hogy Draco miért kezdett el így viselkedni, s emiatt kifejezetten irritálta a dolog. Mi történt? Bocsánatot akar kérni?

- Hát arra várhat - mondta ki hangosan a gondolatait, mire a mellette ülő Hermione furcsállva ránézett.

- Bocsi, csak eszembe jutott amikor Ron azt mondta, ismerjük be, hogy igenis undokoskodásból árultuk be a Tűzvillámot - talált ki gyorsan valamit, és visszahajolt a bestiák tárgyalásairól szóló könyv fölé. Továbbra is magára vállalta Csikócsőr védelmi beszédének megírását, elvégre Hermione enélkül is teljesen ki volt készülve.

Hermione hümmögött egy sort, de nem válaszolt.

Mindennek tetejébe hiába gyakorolt minden idegszálát megfeszítve, az anti-dementor varázslattal sem haladt úgy, ahogy szeretett volna. Odáig ugyan eljutottak, hogy Harrynek is sikerült megidéznie az elmosódott, füstszerű árnyékot, de ez a patrónus nem volt elég erős hozzá, hogy elkergesse a mumus-dementort. 

És ehhez hozzáadódott az, hogy Harry köde ezüstszürke volt, Phyllis gyanúsan ragyogó, kék jelenéséhez képest. Ám aggódás az Indigó lét kérdése miatt ide vagy oda, semerre nem tudtak ezután haladni, s mindketten önmagukat hibáztatták érte, hiszen titkon még mindig arra vágytak, hogy újra halhassák szüleik hangját.

- Túl sokat vártok magatoktól - mondta fejcsóválva Lupin a negyedik edzésük alkalmával. - Egy tizenhárom éves varázslótól és boszorkánytól már egy elmosódott patrónus is hatalmas teljesítmény. Most már soha nem ájultok el, és ez nagy szó.

- Arra számítottam, hogy a patrónus... megtámadja a dementorokat, vagy ilyesmi - felelte kedveszegetten Harry. - Hogy eltünteti őket...

- Egy igazi patrónus valójában azt teszi - bólintott Lupin. - De ti így is nagyon sokat fejlődtetek rövid idő alatt. Ha a dementorok a következő kviddicsmeccsen is megjelennek, kordában tudjátok tartani őket, amíg Harry leszáll a földre.

- De hiszen azt mondta - vetette ellen Harry -, hogy nehezebb elbánni velük, ha sokan vannak.

- De én is ott leszek! - húzta ki magát Phyllis. - És ha én is idézek egy patrónust, akkor erősebbek lehetünk.

- Bízom a képességeitekben - mosolygott Lupin. - Tessék, megérdemeltek egy kis jutalmat. Nem hinném, hogy kóstoltatok már ilyet. A Három Seprűből való...

Lupin három palackot vett elő a táskájából.

- Vajsör! - örvendezett Harry. - Köszönjük, nagyon szeretjük!

Lupin felvonta a szemöldökét. Harry rádöbbent, hogy elszólta magát.

- Oh... Ron és Hermione hoztak nekem egy kis kóstolót Roxmortsból - füllentette.

- Én meg már ittam régebben, mikor Piton elvitt magával a faluba - adta meg a saját magyarázatát Phyllis.

- Vagy úgy - Lupin még mindig gyanakodva nézett Harryre. - Hát akkor... igyunk a Griffendél győzelmére a Hollóhát ellen! Persze nekem mint tanárnak, pártatlannak kell lennem... - tette hozzá gyorsan.

Egy darabig csendben iszogatták a vajsörüket. Végül Phyllisnek eszébe jutott valami, amit már egy ideje meg akart kérdezni Lupintól.

- Mi van a dementorok csuklyája alatt?

Lupin elgondolkozva leeresztette a vajsörös üveget.

- Hmm... nos, azok, akik ezt pontosan tudják, már nem mondhatják el nekünk. Tudjátok, a dementor csak akkor veszi le a csuklyáját, mikor a legvégső, legszörnyűbb fegyveréhez folyamodik.

- Az micsoda? - kérdezte Harry.

- Úgy hívják: a dementor csókja - felelte keserű mosollyal Lupin. - A dementorok azon végzik el ezt a műveletet, akit egyszer s mindenkorra ártalmatlanná akarnak tenni.

Harry kis híján kiköpte a vajsört.

- Micsoda? Megölik...?

- Nem, nem ölik meg - felelte Lupin. - Sokkal szörnyűbb dolgot tesznek vele. Kiszippantják a lelkét. Amíg az agy és a szív működik, az emberi test lélek nélkül is életben marad. Épp csak nincs többé öntudata, nincs emlékezete, nincs... semmije. Csupán működik, mint egy gép. A lelke pedig örökre eltűnik a semmiben.

Lupin belekortyolt a vajsörébe, majd folytatta:

- Ez a sors vár Sirius Blackre is. Benne volt a mai Reggeli Prófétában. A minisztérium engedélyt adott a dementoroknak, hogy elvégezzék a csókot, ha rátalálnak Blackre.

Phyllis egy darabig szóhoz sem jutott, annyira megdöbbentette a gondolat, hogy egy embernek kiszippanthatják a lelkét. Aztán eszébe jutott, kiről is van szó.

- Black megérdemli - szólt komoran, Harry pedig bólogatott.

- Úgy gondolod? - kérdezte csendesen Lupin. - Tényleg úgy gondoljátok, hogy szabad ilyet tenni egy emberrel?

- Igen - jelentette ki makacsul Harry. - Bizonyos... bizonyos bűnökért...

Phyllis is szívesen elmondta volna Lupinnak, amit a Három Seprűben Blackről és aljas árulásáról hallottak. Ehhez azonban meg kellett volna említeniük az illegális roxmortsi kirándulást is - attól pedig Lupin egész biztosan nem lett volna elragadtatva. Így hát inkább kihörpintették a vajsör maradékát, megköszönték a csemegét és csendben távoztak.

Lupin szavai mélyen felkavarták, s Phyllis félig-meddig azt kívánta, bárcsak meg se kérdezte volna, mi van a dementorok csuklyája alatt. A Griffendél-torony felé menet elképzelte, milyen lehet az, ha egy embernek kiszippantják a lelkét. Annyira belemerült a sötét fantáziálásba, hogy észre sem vette a lépcsőn szembe jövő McGalagonyt, és egyenesen belerohant a tanárnőbe.

- Nézzen az orra elé, Piton!

- Bocsánat, tanárnő...

- Egyébként épp a Griffendél-toronyból jövök. Pottert kerestem. Nos, tessék... Kívül-belül átvizsgáltuk, és a jelek szerint minden rendben van vele. Úgy tűnik, van egy roppant bőkezű barátja, Potter...

Harrynek leesett az álla. McGalagony visszahozta neki a Tűzvillámot - méghozzá tökéletes épségben.

- Visszakapom? - hitetlenkedett Harry. - Komolyan?

- Komolyan - bólintott McGalagony, s csodák csodájára elmosolyodott. - Jó lesz, ha repül vele néhány próbakört még a szombati meccs előtt. És még valami - igyekezzen megnyerni azt a meccset. Ellenkező esetben ez lesz sorozatban a nyolcadik év, amikor nem sikerül első helyen végeznünk a bajnokságban - ahogy arra Piton professzor volt szíves felhívni a figyelmemet a minap... Maga is edze a csapatot keményen, Piton kisasszony. Ne legyen könyörületes.

Harry a boldogságtól megrészegülten indult el kincsével a Griffendél-torony felé. Az egyik folyosón összetalálkoztak Ronnal, aki fülég érő szájjal sietett elébük.

- Megkaptad? Szuper! Figyelj, még mindig megengeded, hogy kipróbáljam? Mondjuk holnap?

- Persze, bármikor - felelte örömittasan Harry. - Tudod mit? Béküljünk ki Hermionével. Te meg Phyllisel is. Végül is jót akartak...

- És legalább most már nyugodt szívvel használhatod - mosolygott Phyllis Harryre.

- Rendben - bólintott Ron, majd cifra meghajlást mutatott be Phyllis előtt. - Ó, nagyra becsült Phyllis Lily Potter, megbocsájtja-e undok szavaimat, melyeket őfelsége felé intéztem? - kérdezte nagy felhanggal. - Az Indigók hatalmas királynője, a nemes Potter família legidősebb tagja képes számomra kegyelmet adni?

Mire a mondat végére ért, Harry és Phyllis egymásba kapaszkodva nevettek.

- Persze, megbocsátom - kacagott Phyllis. - Nekem se kellett volna ilyen aggodalmas vénasszonyként viselkednem. De tudod, mikor egy gyilkos vadászik Harryre...

- Persze, érthető - bólogatott Ron. - Jó, ismerjük be, mindkettőnk túlreagálta egy kicsit ezt a Tűzvillám helyzetet.

- Merre lehet Hermione?

- A klubhelyiségben van. A változatosság kedvéért tanul...

A portrélyukhoz vezető folyosóra érve megpillantották Neville Longbottomot. A fiú Sir Cadogan képe előtt állt, és rimánkodott a lovagnak, aki feltehetőleg nem akarta beengedni.

- Leírtam az összeset - bizonygatta Neville könnyes szemmel -, de valahol elvesztettem a papírt!

- Dajkamese! - harsogta Sir Cadogan, majd a közeledő Harryhez, Phyllishez és Ronhoz fordult: - Az ég küldött, nemes ifjak! Verjétek vasra e hitvány latort! Nem átallaná betolni pimasz ábrázatát féltve őrzött termeinkbe!

- Fogd be a szád - mordult a lovagra Ron, mikor az ikrekkel Neville mellé értek.

- Nincs meg a jelszó-listám - panaszolta Neville. - Lediktáltattam a lovaggal, hogy milyen jelszavakat fog ezen a héten használni, mert folyton cserélgeti őket. De nem tudom, hova tettem a papírt!

- Mordizomadta - vetette oda Phyllis.

Sir Cadogan csalódott képet vágott, s kénytelen-kelletlen utat engedett nekik. A három gyerek bemászott a portrélyukon, s a klubhelyiségbe lépve nyomban minden fej feléjük fordult. Egy szempillantás múlva az összes griffendéles Harry körül tolongott.

- Hol szerezted Harry?

- Repülhetek vele egy kört?

- Kipróbáltad már, Harry?

- A hollóhátasoknak esélyük sem lesz a Jólsep-R 7-eseikkel!

- Megengeded, hogy megfogjam, Harry?

Tíz perccel később, miután mindenki kigyönyörködte magát a Tűzvillámban, a tömeg szétszéledt, és Harry, Phyllis és Ron végre megkereshették a tekintetükkel Hermionét - az egyetlen embert a helyiségben, aki nem rohant oda hozzájuk. A lány egy könyv fölé hajolt, és gondosan kerülte a fiúk pillantását. Csak akkor nézett fel rájuk, mikor odaléptek az asztalához.

Phyllis kérdés nélkül odébb tett egy kupac rúnaszótárat, és leült Hermione mellé. Harry büszkén felemelte a Tűzvillámot.

- Visszakaptam - szólt széles vigyorral.

- Látod, Hermione? - tárta szét a karját Ron. - Nem volt semmi baja!

- De lehetett volna! - replikázott a lány. - Harry most legalább nyugodt lélekkel használhatja.

- Ez igaz - hagyta rá Harry. - De most jobb lesz, ha felviszem...

- Majd én! - ajánlkozott lelkesen Ron. - Úgyis be kell adnom Makesznak a délcegítőt.

Azzal átvette Harrytől a Tűzvillámot, és olyan óvatosan, mintha üvegből volna, elindult vele a fiúk lépcsője felé.

- Leülhetek? - fordult Hermionéhez Harry.

- Persze - felelte a lány, és lepakolta a jegyzeteit az egyik székről.

Harry végignézett a zsúfolt asztalon, amin most Phyllis igyekezett kikeresni a saját pergamenjeit. A hosszú számmisztika dolgozaton még meg se száradt a tinta; mellette ott feküdt egy még hosszabb mugliismeret-dolgozat ("Fejtsd ki, hogy miért van szükségük a mugliknak villamos áramra!"), amellett pedig Phyllis egy rúnafordítása, amit Hermione éppen igyekezett lemásolni és megérteni egyszerre.

- Hogy bírtok egyszerre ennyi mindent csinálni? - kérdezte Harry, mikor Phyllis végre sikeresen kirántotta Csikócsőr félkész védőbeszédét egy jósláskönyv alól.

- Hát... csak szorgalom kérdése - felelte Hermione. Közelről nézve viszont az arca már-már Lupinéra emlékeztetett, olyan nyúzott volt.

- Miért nem adsz le egy-két tantárgyat? - csóválta a fejét Harry.

Hermione épp az egyik rúnaszótárat próbálta kibányászni egy könyvrakás alól, de a kérdés hallatán megbotránkozva felkapta a fejét.

- Még csak az kellene! - méltatlankodott.

- A számmisztika borzalmas lehet - fintorgott Harry, kezébe véve egy táblázatot, ami a mágikus számok értelmét és azok jelentőségét taglalta.

- Dehogyis, csodálatos tudomány! - bizonygatta nagy komolyan Hermione. - A kedvenc tantárgyam! Egyszerűen...

Hogy pontosan mitől olyan csodálatos a számmisztika, az sajnos már nem derült ki, mert ebben a pillanatban artikulátlan bömbölés ütötte meg a fülüket. A hang valahonnan a fiúk hálótermei felől zúdult lefelé. A klubhelyiségben egyszerre néma csönd lett; mindenki várakozva meredt a lépcsőre. Közeledő, sebes léptek zaja hallatszott - azután megjelent Ron, kezében egy használt lepedővel. Odacsörtetett Hermione asztalához, és hadonászni kezdett a gyűrött vászonnal a lány arca előtt.

- TESSÉK! - üvöltötte tajtékzó dühvel. - NÉZD MEG!

- Mi törté...

- MAKESZ! NÉZD MEG! MAKESZ!

Hermione döbbent-értetlen arccal hátrahúzódott a székében. Phyllis homlokát ráncolva nézte a lepedőt. Azt egy piros folt szennyezte be. Egy folt, ami nem lehetett más, csak...

- VÉR! - ordított bele a dermedt csöndbe Ron. - MAKESZ ELTŰNT! ÉS TUDOD, MIT TALÁLTAM A PADLÓN?

- Nem - motyogta megszeppenve Hermione.

Ron rádobott valamit Phyllis rúnafordítására. Harry, Phyllis és Hermione az asztal fölé hajoltak. A titokzatos, szögletes szimbólumokkal telerajzolt pergamenlapon egy kis csomó hosszú, vörös macskaszőr hevert.

Mikor megkérdezték, mi baja, egyszerűen Potter Tűzvillámára hivatkozott. A Mardekár klubhelyiségében csoportosan találgatták, hogy Potter honnan szerzett magának egy ilyen csúcsminőségű seprűt.

De Draconak más okozott problémát. Fejfájásra hivatkozva lerázta Crackot, Monstrot és Parkinsont, majd bezárkózott a szobájába, ahol fel-alá járkálva próbált értelmet találni abban, amit hallott. Potter magkapta azt a seprűt, és Phyllis arra gyanakodott, hogy a Tűzvillámot megátkozták. Emiatt Weasleyvel összevesztek, de most kibékültek. Draco éppen a szomszédos folyosóról kanyarodott be feléjük, de sietve elrejtőzött egy falikárpit mögötti nyílásban, mikor meglátta a hármast, s onnan hallgatózott. A véráruló bocsánatot kért, s nem akármilyen módon. Draconak még mindig ott csengett a fülében Phyllis édes nevetése, ahogy Weasley ezen a néven szólította: Phyllis Lily Potter.