10 évvel és 11 hónappal később, július eleje:

Perselus Piton a kopott pamlagon ült, és egy könyvet olvasott. A szűk nappaliból ki lehetett látni a macskaköves utcára, ahonnan a nyári délután meleg fénye a behúzott függönyön keresztül is bejutott a házba. A nappali falait plafonig érő könyvespolcok takarták, a pamlaggal szemben egy régi karosszék állt, a két ülőalkalmatosság között pedig egy rozoga asztalka foglalt helyet. Négy óra körül járt az idő. Perselus odébb tette a könyvet, és pálcájával az egyik könyvespolc felé bökött. Az kifordult a helyéről, s mögötte egy kicsi konyha vált láthatóvá. A férfi bement, és töltött magának egy pohár vizet. Amikor visszafele tartott, valami erőteljesen nekivágódott az ajtónak. A durranást egy hatalmas "AÚ!" követte. A férfi odament az ajtóhoz és kinyitotta.

A küszöb előtt egy hosszú, kócos, vörös hajú lány ült, napbarnított bőre koszos volt, itt-ott sebek és zúzódások tarkították. Bal szeme vöröses barna, a jobb pedig smaragdzöld. A homloka közepén kezdett vörösödni az a folt, ahol frontálisan ütközött az ajtóval. Karjai között egy méltatlanul huhogó baglyot tartott, ami erősen próbált szabadulni.

- Elkaptam! - kiáltotta Phyllis, és Piton képébe nyomta a csipkelődő és karmolászó madarat - A levelem a Roxfortba!

Két kézzel még mindig a baglyot fogta, és mivel nevelőapja nem akaródzott hozzáérni az állathoz, a feje felé emelte, és fogaival letépte a levelet a karmos lábról. Mikor megszerezte a borítékot, elengedte a dühös madarat, és vérző arccal besurrant Perselus mellett a lakásba. Lehuppant a karosszékbe és megnézte a sárgás papírt.

- Phyllis Lily Piton, Cokeworth, Fonó sor 50., a kisebb hálószoba. - olvasta fel hangosan - De hát ugyanolyanok a szobáink, nem? Vagy az enyém kisebb? - kezdett gondolkodni.

- Ne azzal foglalkozz. Már megint a lényegtelen dolgokon akadsz meg. - szólt rá Perselus rosszallóan.

- Jó. De akkor is ugyanolyanok. - morogta Phyllis miközben feltépte a borítékot. Abból két pergamen csúszott ki az asztalra. Phyllis felkapta az egyiket és elolvasta.

Tiszelt Piton kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel:

Minerva McGalagony

igazgatóhelyettes

- Felvettek! - rikoltotta Phyllis és felmutatta a levelet. Odarohant az egyik könyvespolchoz, kezével rákoppantott, majd eltűnt a mögötte feltáruló keskeny lépcsőn. Perselus sóhajtott egyet, majd kezébe vette mindkét levelet.

- Elküldöm a baglyot. - mondta mintegy magának, és ő is felment a lépcsőn.

Phyllis vigyorogva feküdt az ágyán és a plafont bámulta, már ahol tudta, mivel mindenhonnan kisebb növényeket aggatott le róla. A szobájában az ágyán kívül egy íróasztal, egy szék és könyvespolcok voltak, de a bútorok színe itt világosbarna volt, és a rengeteg növény által keltett atmoszféra a nappali sötét hangulatának szöges ellentéte volt. Az ablakpárkány külső részén szerencsevirágok, míg a belső részén kaktuszok sütkéreztek. Az asztalon két aloe vera terpeszkedett a könyvkupacok között, a falakon futónövények kúsztak végig, erdei hatást keltve. Az íróasztal melletti polcon könyveken kívül egy kisebb üst, egy rézmérleg, üveg és fémeszközök, valamint különböző méretű kristályfiolák hada kapott helyet. Az ágy melletti éjjeliszekrényen egy fehér orchidea állt.

Phyllis hirtelen felpattant, és letrappolt a lépcsőn. Perselust a konyhában találta.

- Vacsorát keresel?

- Igen.

- Azt hiszem van még az ebédből. - mondta a lány, és kinyitotta a kicsi hűtőszekrényt - Aha, pont elég. De holnapra nem fog maradni, ahogy elnézem.

A rizs és csirke fölött megbeszélték a terveket az elkövetkező napokra, de most más téma is terítékre került.

- Nos, most hogy már diákként fogsz visszatérni a Roxfortba, szeretnélek néhány dologra figyelmeztetni. - szólalt meg Perselus - Nem mehetsz majd arra amerre akarsz, hanem szigorú órarended lesz. - Phyllis bólintott - A házad egyik hálótermében alszol majd, és nem az én szobámban. Bájitaltanon el se...

- Várjam, hogy kivételezz velem, mert nem fogsz, és én akkor ugyanolyan diák leszek mint a többiek. - fejezte be a mondatot Phyllis - Tudom, és el is várom, mert az elég ciki lenne.

- Igen. És ne kösd mindenki orrára hogy a nevelt lányom vagy. És még valami. A metamorf mágiát se használd túl gyakran, és lehetőleg ne órákon, a nagyteremben, vagy hasonló helyeken, ahol sokan látnak.

- Oké. Mondjuk az is idegesítő lenne, ha ezzel piszkálnának.

- Akkor ezt megbeszéltük, ezen felül, bármikor jöhetsz hozzám, mint általában. A baglyot már elküldtem, de a holmikat csak a jövő hónapban fogjuk megvenni.

- Nekem megfelel. Alig várom. - mosolygott Phyllis.

Aznap este alig bírt elaludni. Felvették a Roxfortba! Mindig is számított rá, de ez akkor is hatalmas örömöt okozott neki. A kastélyt már régóta ismerte, az összes rejtett folyosójával együtt, hiszen nevelőapja ott tanított, és túl bonyolult lett volna minden nap hazajárnia, így ott végezte el az általános iskolát egy magántanár segítségével. Most viszont az egyik ház klubterme az otthona lesz. Máris azon járt az esze, hogy McGalagony mit fog nekik első feladatként adni, milyen utazni a csónakokkal, és persze hogy melyik házba osztják. Végül arra kelt, hogy a haja a szivárvány ezer színében játszik, az elalvás előtti nagy izgalomtól.

Egy hónappal később, aug. 1.

- Apaa! Ébredj! Ma megyünk megvenni a felszerelést! - kiabált be Perselus szobájába Phyllis, és már rohant is lefele reggelizni.

A két szelet pirítós után rohant is vissza öltözni. Egy barna térdnadrágot és egy halványzöld pólót vett fel. A kedvenc színe a zöld volt, minden ruhadarabból akadt neki zöld színű. Miután megfésülte térdéig érő vörös hajzuhatagát egy laza lófarokba fogta, majd rohant is vissza a földszintre. Perselus ezalatt felöltötte szokásos fekete talárját és indulásra kész volt.

- Hogy lehetsz ilyen gyors?

- Nos, nekem nincs egy méternyi fésülnivalóm, és itt van ez is. - mutatta fel a varázspálcát.

- Mázlista.

- Hamarosan neked is lesz.

- És? Használni még nem használhatom. - duzzogott a lány, miközben belebújt zöld szandáljába.

- Hoppanálás?

- Hoppanálás.

Pár másodperccel később már az Abszol út nyüzsgő forgatagában igyekeztek a Gringotts felé.

- Te megvársz idekint? - kérdezte Perselus Phyllist.

- Aha, most nincs kedvem bemenni. Addig elmegyek a talárszabászatba. Arra van nálad elég pénz?

- Rendeben, ha előbb végzel mint én, várj meg, és ne menj máshova.

Amikor Phyllis belépett az üzletbe, éppen két fiú volt bent. Egy szőke, és egy fekete hajú.

- Készen vagyunk, kis drágám. - mondta Madam Malkin éppen az egyiküknek. A fekete hajú fiú megkönnyebbülten lépett le a zsámolyról. Madam Malkin Phyllis felé fordult.

- Szintén Roxfort, kis drágám?

- Igen.

- Gyere, állj fel ide.

Phyllis felállt a zsámolyra, és felvette a neki nyújtott talárt.

- Szia - szólította meg a szőke hajú fiú - Te is Roxfort?

- Aha.

- Apám megveszi nekem a könyveket, anyám meg elment varázspálcáért. - a fiú unottan beszélt.

- De azt nem tudja neked megvenni.

- Mit?

- A varázspálcát. Mindig a pálca választja a varázslót, nem tudtad? Ha nem a saját pálcádat használod ami kiválasztott téged, akkor nem tudsz rendes munkát végezni, és tudtommal nagyon kényelmetlen is. - mondta Phyllis meghökkenve.

- De, tudtam. - válaszolt sértődötten a fiú. - Anyám csak... ott vár meg minket.

- Ühüm.

- Te melyik házba akarsz kerülni? - váltott hirtelen témát.

- Nem tudom. Talán a Mardekár.

A fiú egyik pillanatról a másikra felvillanyozódott.

- Te is? Én mindenképp a Mardekárba fogok kerülni. A családomban mindenki oda járt. A te szüleid is Mardekárosok voltak?

- Nem tudom.

- Micsoda? Miért?

- Sosem ismertem őket, engem örökbe fogadtak.

- Kik fogadtak örökbe? Csak nem valami muglik?

- Nem, a nevelőapám varázsló. Nevelőanyám nincs.

- És ő melyik házba járt?

- A Mardekárba.

- Akkor lehet hogy ismerték egymást apámmal. Hogy hívják?

- Perselus Piton.

- Na ne viccelj! - kiáltott fel a fiú. Eközben elkészültek vele, és lelépett a zsámolyról. Odament Phyllis mellé, és döbbenten nézett rá.

- Nem viccelek.

- De ő a Mardekár házvezető tanára!

- Tudom. Már voltam ott.

- Voltál már a Roxfortban? Nekem csak apám mesélt róla. Azt mondta nagyon jó hely.

- Igen, tényleg az. - válaszolta Phyllis. Rokonszenvesnek tartotta a fiút, egyre jobban elbeszélgetett vele. Közben ő is elkészült, és ketten a bolt elejébe mentek.

- Nézd, ott jön apám. - mutatott a fiú egy magas, sápadt férfira, aki a bolt felé tartott. Haja ugyanolyan platinaszőke volt mint a fiáé, annyi különbséggel, hogy sokkal hosszabb volt, és majdnem a háta közepéig ért. Fekete köpenyt viselt tömör ezüst csattal, fekete nadrágot, és hozzá fekete sárkánybőr csizmát. Kezében fekete pálcát fogott, melynek szintén ezüst feje egy kígyó fejét formázta.

- Ő Lucius Malfoy. - realizálta Phyllis - Akkor te Draco Malfoy vagy.

- Hogy-hogy tudod a nevem?

- Eddig nem tudtam, de Lucius Malfoyt ismerem, és tudom hogy van egy Draco nevű fia. Aki egyértelműen te vagy, mert azt mondtad hogy az apád.

- Ja, így értem. És téged hogy hívnak?

- Phyllis Lily Piton.

- Melyiket használod? - kérdezte Draco. Ekkor Lucius Malfoy elépett az üzletbe és odament hozzájuk.

- Draco gyere, még van pár dolgunk. Olivander közölte hogy a pálca kiválasztásához te is kellesz.

- Nem maradhatnék még egy percet? Szeretnék még beszélgetni. - mutatott Draco Phyllisre. Az idősebb Malfoy úgy nézett a lányra mintha most vette volna észre.

- Vörös haj, középszerű külső, sebek, karmolások, ovális arc. - foglalta össze amit látott - Már csak a szeplők hiányoznak. Esetleg nem valami Weasleyféle aljanép vagy?

Phyllis felháborodott. Kikéri magának! Ő nem aljanép! És hogy gúnyolhat ki egy ember így egy egész családot?!

- Nem! Mégis hogy mondhat ilyet? Ez undorító!

Erre Malfoy az arcába hajolt, és gúnyosan elvigyorodott. Phyllis megriadt a rá meredő, hideg szemektől és ösztönösen hátrébb lépett egyet. Ám Malfoy elkapta a kezét és visszarántotta.

- Apa mit csinálsz?! - kiáltotta ijedten Draco - Engedd el!

Malfoy nem törődött a fiával, hanem jeges tekintetét Phyllis szemeibe fúrta.

- Nem-e? Ha nem a Weasleykkel, akkor miféle koszos néppel állsz rokonságban?

- Velem. - és Malfoyt valaki elrántotta Phyllistól. A férfi hátratántorodott, és szembekerült a most cseppet sem hűvös hangulatú Perselussal, aki egy pillanatra a "megöllek" tekintet egyik legkegyetlenebb típusát prezentálta neki. Ám egy szempillantás alatt visszaváltott a szokásos formájára.

- Szervusz Lucius. Rég láttak. - szólt hűvösen.

- Á, Perselus, rég... öhm, rég láttalak.

- Én se nagyon találkoztam veled mostanság. Megy tudnád magyarázni hogy mégis miért hasonlítottad a lányom a Weasleykhez? Rendkívül kíváncsi vagyok rá.

- Öhm, nos hát... tudod, a vörös haj... ápolatlan külső...

-Ezt vegyem úgy, hogy szerinted én nem ruházom megfelelően a lányomat?

- Jaj, nem, dehogyis, csak... az a sok seb... meg a... - hebegett Malfoy, zavarában nem találta a megfelelő szavakat.

- Azért vannak rajta sebek, mert egy normális gyerek normális életét éli. - válaszolta büszkén Perselus - A bőre pedig azért sötétebb mert nyár van, és sokat van kint. Csupán azért mert életteli és egy kissé kreolos színe van, nem kéne így leszólni, főleg úgy hogy még a nevét sem tudod.

- Igazad van Perselus, az elnézésedet kérem. És persze a tiédet is. - fordult Phyllis felé - Bocsánatot kérek a viselkedésemért, udvariatlan voltam.

- Semmi probléma, de nagyon ijesztő volt amikor olyan közel hajolt. - mondta Phyllis.

- Értem. Elnézést még egyszer. Lucius Malfoy vagyok, örvendek.

- Phyllis Lily Piton, szintúgy.

- Na, most hogy mindenki ismer mindenkit, megkérdezném, hogy merre tartotok. - mondta Perselus.

- Nekem még varázspálcát kell venni. - mondta Draco - azon kívül minden megvan.

- Azt nekem is kell. Megyünk együtt? - kérdezte Phyllis, és mindkét gyerek a felnőttekre nézett.

- Részemről rendben. Lucius?

- Szerintem is mehetünk együtt. - egyezett bele mind a két férfi.

- Ezaz! - Phyllis a levegőbe bokszolt - Menjünk.