Draco a lába közé kapta a seprűjét, majd Phyllisra nézett, aki ugyanígy tett.

- Oké. Jól fogod a seprűt, de egyenlőre ne száguldj majd olyan gyorsan, mert le is eshetsz.

Phyllis prüszkölve felnevetett.

- Te most meg akarsz tanítani repülni? - kacagta.

- Igen. - válaszolt egy kicsit elbizonytalanodva Draco - Még sosem ültél seprűn, nem?

- De. Egész évben. Heti legalább háromszor. Bemutatom szerény személyemet, mint a Roxfort szabályszegő királynőjét. - mondta Phyllis, majd kilőtt az ég felé.

A Nimbusz Kétezer-egyes nem sokban különbözött Harry Kétezresétől, de Phyllis érezte, hogy ez egy még inkább tökéletesített példány. Pöccintésre fordult, s mintha egy kicsit erősebb is lett volna a tartása. Gondolta, mi lenne, ha a ragyogó víz felett ki is próbálná a strapabíróságát...

Draco, aki ekkor már mellette száguldott, felkiáltott rémületében, mikor Phyllis felállt a seprűn, úgy, mintha szörfözne. Ezután kézállásba tornázta magát, s úgy irányította a seprűt. Majd hirtelen fejjel lefelé fordította a Kétezer-egyest, és innentől két kézzel kapaszkodva lógott rajta. Egyik térdét beakasztotta a nyélbe, a másik lábát pedig a tenger felé feszítette, majd elengedte a nyelet. Mikor visszaült, már messze jártak a parttól.

Draco mellől leszállt egész a víztükörig, s kezével végighasította a kék tengert. Látta a víz alatt elillanó halakat. Ekkor kilőtt az ég felé, s felröppent egész a felhőkig. Egy percre megállt, s elgyönyörködött az elé táruló képben.

Amerre csak nézett, a tengert látta, s a mellette elrepülő madarakat. Olyan természetesnek és megszokottnak hatott az, hogy a levegőben van, hogy úgy érezte, hazaért. Draco felröppent mellé, s pár csendes pillanat után megszólalt.

- Nem is mondtad, hogy megtanultál repülni.

- Harry kölcsönadta nekem a seprűjét, azon gyakorolhattam. Este, mindig az edzésük után.

- Tehát egész évben megszegted a szabályokat, miszerint elsősök nem repülhetnek.

- Pfff... Kit izgat? Az talán a legkisebb kihágásom. Amikor még nem diák voltam, rengetegszer kimentem éjszaka, bementem Freddel és George-al a tiltott rengetegbe, idegesítettem Fricset, varázsoltam a folyosón, és így tovább. Apa persze mindig kiakadt.

Draco elmosolyodott. Vicces volt hallgatni Phyllis gyerekkori történeteit. Még sokáig beszélgettek a felhők között, bújócskáztak a fehér rengetegben, majd alig győztek visszatalálni.

Mikor visszaértek, a felnőttek már kint voltak, s Perselus idegesen járkált fel-alá.

- O-ó. - Phyllis összehúzta magát, úgy landolt a víz szélén. Draco mellé érkezett.

- Nos. - Perselus karba tett kézzel - Ha jól emlékszem, arra kértünk titeket, hogy ne menjetek messzire.

- Igen...

- És ti mégis messzire mentetek.

- Igen...

- Akkor viseld a következményeket, Lily. Ma már nincs több repülés.

- Egyetértek. - bólintott Narcissa - Ez megfelelő büntetés neked is, Draco.

- Ne már! - hisztizett egyszerre a két gyerek.

A napok teltek és múltak. Phyllis és Draco minden nap repültek és fürödtek, egyszer még egy varázslók számára fenntartott strandra is elmentek, ahol szabad volt a varázslás. Ettek halkan dudorászó, furcsa vattacukrot, és megnézték az esti tűzijátékot, ami különleges módon mozgott, s csodás mintákat varázsolt az égre, a muglik egyszerű fénykörei helyett. Malfoyék elvitték őket egy rendkívül elegáns étterembe, ami roppant kínosra sikeredett, mivel Phyllis a rendelést eleve azzal kezdte, hogy kaphat-e a húshoz ketchupot.

Végül elérkezett a vasárnap. Phyllis mindig halogatta a kérdést, amit egész héten fel akart tenni Draconak, de egyszer sem merte feldobni, így a búcsúzkodásra maradt.

Még utoljára kirepülhettek, így most seprűn ülve a tenger fölött bámulták a naplementét. Direkt magasra szálltak, hogy a parton beszélgető felnőttek ne hallják a szóváltásukat.

- A Roxfortban megint undok leszel? - kérdezte Phyllis félénken.

- Igen. - mondta kertelés nélkül Draco - Potter, Weasley és Granger is az lesz velem, szóval mást nem is nagyon tudok elképzelni. És mondtam: Nagyon belém van nevelve ez az aranyvérű dolog.

- Félek attól, hogy kiderül, hogy barátok vagyunk.

- Én is.

- Mit csináljunk? Legyünk mi is bunkók egymással?

- Aha.

Phyllis mélyet sóhajtott.

- Utálok titkolózni Harryék előtt, de kénytelen leszek. Ezt nem tudom, hogy lehetne majd egyszer felhozni nekik.

- Majd ha levizsgáztunk hetedikben. Utána már mindegy lesz.

- Addig sok minden történhet.

- Igen, de abban biztos lehetsz, hogy még barátok leszünk, és a Roxfortba fogunk járni. Piton vizsgáján hibátlanul átmész, és büszke lesz majd rád, ahogy a szüleim rám. Munkát keresünk, és felnőttek leszünk. A többiek is felfogják majd addigra, hogy barátok vagyunk, és megtanulják elfogadni. Minden más lesz.

- Remélem. Nos akkor, visszamegyünk?

- Várj! Repüljünk még egy kicsit.

Végigszáguldottak a vörösben pompázó égen, belerepültek a felhőkbe, Phyllis még bukfencet is vetett a seprűvel. Mikor kifáradtak, kicsit lejjebb ereszkedtek úgy, hogy lássák a napot, ahogy egyre kevesebb látszik belőle, s maga után rántja a fényt, ami eddig lepelként takarta el a csillagos eget.

- Nem akarok leszállni. - suttogta Phyllis - Soha.

- Egyetértek. - bólintott Draco - Olyan, mintha megfosztanának a szabadságodtól.

- Én tudod hogy akarok repülni? Seprű nélkül... teljesen szabadon, puszta mágiával.

- Az lehetetlen.

- Tudom.

- De a seprűlovaglás a véredben van. - mondta Draco - Így is teljesen szabadnak tűnsz.

- Köszi. - mosolyodott el Phyllis - Te is nagyon jó vagy benne. Harry is azt mondta, hogy a szabadság miatt szereti legjobban a kviddicset.

Draco a szemét forgatta. Phyllis elhallgatott. Tudta, hogy a fiú nem szereti, amikor a barátai szóba kerülnek.

- Figyelj, kérdezni szeretnék valamit, amin már gondolkodom egy ideje. - szólalt meg hirtelen Draco.

- Figyelek.

- Te... úgy értem... mivel ilyen sokat beszélsz róla...neked tetszik Potter?

Phyllis ezen úgy megdöbbent, hogy teljesen leblokkolt. Egy pillanatig tágra nyílt szemekkel meredt a mellette lebegő fiúra, majd hangosan kacagni kezdett.

Draco szemszöge:

Phyllis a könnyeit törölgette, s kétrét görnyedt a nevetéstől.

- Miből... miből gondolod? - nyögte ki nagy nehezen, s abbahagyta a nevetést.

- Hát, mivel rengeteget beszélsz róla.

- Oh... Bocsánat. Pedig igyekeztem visszafogni magam, mert látszott rajtad, hogy utálod, amikor szóba kerülnek.

- De most komolyan. Mit bírsz ennyire Potterben?

- Tudod, Harry a legjobb barátom. - "Ez fájt." gondolta Draco - És ez nem arról szól, hogy mit szeretek benne, vagy hogy mennyi közös van bennünk...ez feltétel nélküli barátság...Harry olyan nekem, mintha a rokonlelkem, vagy a testvérem lenne.

Valami furcsa csillant fel a lány szemében, de Draco nem tudta kivenni, hogy mi az, mert Phyllis villámgyorsan visszaűzte oda, ahonnan előjött.

Miután leszálltak, jött a szokásos udvarias búcsúzás. Az apja kezet rázott Pitonnal, Phyllis illedelmesen elköszönt, ahogy ő is. Ahogy egymás mellett álltak, Draconak feltűnt, hogy a fekete hajú, zord bájitaltanár, és a mellette álló vörös hajú, életvidám lány olyanok, mint a tökéletes ellentétek. Fogalma sem volt, hogy tűrik meg egymás személyiségét, de ez talán tényleg úgy volt, ahogy Phyllis mondta: Ez nem attól függ, hogy mennyi közös, vagy szerethető tulajdonság van két emberben, hanem az, hogy képesek-e feltétel nélkül szeretni a másikat.

- Nos, akkor, sziasztok.

- Sziasztok. Akkor a suliban találkozunk. - mondta Draco.

Phyllis előreugrott, s átölelte. Draconak feleszmélni sem volt ideje, a lány rögtön el is engedte, s visszaállt a nevelőapja mellé.

- Igen. Szia. - mondta a lány, s búcsúra emelte a kezét. A következő pillanatban egy pukkanás kíséretében köddé váltak.

És megint rövid rész, de többre nem nagyon futotta. A találkozást Harryékkel pedig nem akartam ebbe beleírni, szóval az a következő részben lesz, ami terveim szerint elég hosszú lesz, mert meg akarom írni szeptemberig az eseményeket. Nagyon köszönöm a kommenteket és a szavazatokat. Annyira jó őket olvasgatni!