Eddigi rövidke életem alatt egy dolgot teljesen biztosan megtanultam; az emberek mindent, ami kicsit más, vagy gyengébb náluk elnyomnak, legyen az bármi is.

Nem nézik semmibe sem azt, aminek, vagy akinek az életét kevesebbre becsülik a sajátjukénál.

Ezt érzem minden nap minden percében... Ugyanis én egy cica vagyok. Nem macska, nem kandúr... Cica. Még a hivatalos biológiai megnevezésem is cicaember. Már csak ez is teljesen megalázó, és lenéző... Ha bárki meghallja azt hogy cica, és ember egyetlen szóban említve, azonnal valami gyenge képződmény jut eszébe, ami végsősoron igaz is. Genetikailag úgy vagyunk kódolva hogy lényegesen kisebbek, gyengébbek, és törékenyebbek legyünk az embereknél. Magasságra nagyjából maximum 160 centik lehetünk... De az is szörnyen ritka. Leginkább 155, vagy annál kevesebb az átlag. Még olyanok is vannak, akik épphogy 140 centi magasak. A fájdalomküszöbünk rengetegszer alacsonyabb, sokkal érzékenyebbek vagyunk a hidegre meg a melegre, lelkileg is sokkal erősebben reagálunk mindenre. Ami azt illeti, elég szélsőségesek az érzelmeink. Nagyon könnyen meg lehet bántani, könnyen fakadunk nevetésre, és még könnyebben kezdünk sírni. A súlyunk képtelen meghaladni a 60 kilót, még addig eljutni is nagyon nehéz, izmot építeni pedig egyenesen lehetetlen, ebből kifolyólag egyáltalán nem tudunk sportolni. Valamint... Minden cica képes a terhességre, legyen az férfi vagy nő.

Valljuk be, nem valami nagy boldogság ilyennek születni. Főleg úgy, hogy az emberrablók különösen imádnak minket elrabolni, hogy... Hát, gondolom egyértelmű miért is.

Minket szinte semmibe sem néznek. Mindenféle bűntudat nélkül erőszakolnak meg egy cicát, vagy ütnek meg, akár meg is verhetnek a nyílt utcán. Még ha valaki megöl egyet közülünk, aki büntetlen előéletű, nagyjából öt évet kaphat felfüggesztve... Méghozzá akármennyit megölhetnek belőlünk, harmincat, ötvenet, vagy százat, akkor sem kapnak többet huszonöt évnél. De azt is csak akkor ha előtte már volt hasonló miatt büntetve.

Ez mutatja, hogy a szó szoros értelmében egy magamfajta élete kevesebbet ér egy átlagos emberénél... Ez eleinte szörnyen nyomasztó, meg félelmetes, de idővel... Beletörődik az ember.

Meg... Van egy módja, hogy csökkentsük a kockázatát annak hogy elraboljanak vagy megerőszakoljanak; ha találunk magunknak egy párt, aki ember és megharapja hátul a nyakunkat, akkor megváltozik az illatunkon valami, amiből érzik az emberek, hogy foglaltak vagyunk... Ami alapvetően nem is zavarna senkit, viszont amikor van egy párunk, nem tudunk... Összefeküdni másokkal. Igazából nem tudom hogy ez pontosan miben nyilvánul meg, mivel velem még nem történt ilyesmi, de a biztonság kedvéért már utánaolvastam... Volt ahol azt írták hogy csak szörnyen fájt, meg utána órákig, vagy napokig nem tudtak felállni, fájt a hasuk, vagy olyan is volt, aki azt írta hogy hányt, meg vért köhögött fel, napokig lázas volt, és majdnem elájult úgy fájt a hasa. Az egyetlen közös reakció a szörnyű hasfájás volt mindenkinél.

Én alapvetően nagyon hasfájós vagyok, és mindig nagyon szenvedek tőle, ezért szinte bele se merek gondolni hogy milyen rossz lehet egy ilyen után.

Nagyon meglepő dolog ugyan, de én tizenhat éves vagyok, és szűz. Nincs párom, még senki nem emelt rám kezet - néhány alkalom kivételével -, és nem akartak elrabolni. Ugyanis kifejlesztettem egy módszert... Aminek a segítségével el lehet rejteni, hogy nincs párom.

Először is, mindig nyakörvet kell hordani, mivel minden cicától megköveteli a párja hogy hordjon, leginkább azért, mert a legtöbbeknek nem engedik hogy kitegyék a lábukat a házból, amikor mégis, akkor pórázon sétáltatnak mint a kutyákat. Ez egy afféle törvényszerűség... Minden cicát, aki nyakörvben, egyedül, vagy a párjával, de póráz nélkül sétál az utcán, nagyon mélyen megvetik. Hallottam már olyat, hogy volt olyan cica akit leköptek, vagy megvertek amiért póráz nélkül sétált az utcán. Emiatt is szerencsésnek érezhetem magam, hogy még nem történt velem semmi ilyesmi. De visszatérve a taktikámra, a nyakörv a legkisebb része. Sokféle különböző gyógyszer, injekció, és parfümök meg krémek kombinálásával tudom elérni hogy olyan illatom legyen mint egy olyan cicának, akinek párja van. Én ugyan nem érzem magamon, de meg tudom állapítani az emberek reakciójából.

Rengeteg pénzbe, időbe, és kis fájdalomba is kerül, de nekem megér ennyit a biztonságom meg a szüzességem.

Mindezek mellett van még egy fontos tudnivaló a cicákról; van fülünk, meg farkunk, és mindkettőt tudjuk mozgatni, a hangulatunktól függően, mint egy normális macska, azonban mindezeket nem tudjuk elrejteni... Egyszerre maximum egyet vagyunk képesek visszahúzni, ami nálam mindig a farkam. Mivel az sokszor tud zavaró lenni, meg képes kínos helyzetekbe hozni ha nem figyelek, meg ha kint vannak a füleim sokkal jobban hallok. Vannak normális, emberi füleim is, amikkel pont úgy hallok mint bárki más, azonban amikor a cicafüleim is a fejemen vannak, lényegesen több mindent meghallok, így leginkább csak otthon vagyok kiengedett farokkal, meg füllel egyszerre.

Magamról mesélve pár szóban, 16 éves vagyok, egyedül élek egy pici bérházi lakásban, ami teljes mértékben az enyém. A szüleim minden hónapban küldenek nekem annyi pénzt, amennyi elég a mindennapos szükségleteimre, meg számlákra, gyógyszerekre és hasonlókra, sőt, amikor ügyes vagyok sikerül belőle félre is tennem. Mint ahogyan az kiderült, nincs párom, így mindig gyógyszerezem magam, kenegetem magam, meg injekciózom magam hogy ne tűnjön fel senkinek. Mindig nyakörvet hordok, öt darab van nekem belőle. Mint minden cicának, nekem is hangulatomtól függően változik a szőröm színe a füleimen meg a farkamon. Amikor félek, nagyon rosszul érzem magam, vagy beteg vagyok, kicsit kékes színű, majdhogynem fekete, amikor boldog vagyok, akkor vagy fekete, esetenként néhány fehér résszel, vagy sötétbarna, amikor meg semmilyen hangulatom van, akkor egy másik árnyalatát veszi fel a szőröm a sötétbarnának.

Most vagyok 2.-os gimnazista egy közeli gimiben. Nem beszélgetek senkivel, maximum néha az interneten. Az iskolában meg igazából sehol sem, nem is igazán akar velem senki sem beszélni. Ez egy amolyan cica dolog... Nem igazán érdekeljük az embereket, a többiekkel pedig nem beszélünk, mert nem akarjuk a másikra ragasztani a bajunkat. Az emberekben semmi hajlam nincs arra hogy megismerjenek, ők tőlünk csak annyit várnak el hogy engedelmeskedjünk nekik, meg illedelmes szexrabszolgák legyünk, esetenként kihordjuk a gyerekeiket. Már hallottam olyan esetről, hogy volt egy emberi házaspár, akik nagyon akartak gyereket, de a nő nem akarta kihordani, mert félt a szüléstől, ezért vettek egy cicát, akit így a férfi a párjává tett, és kihordta a gyereket, megszülte - amibe majdnem belehalt -, és utána meg a férfi rabszolgaként dolgoztatta egészen addig ameddig három gyereket ki nem hordott nekik... A nő elvileg jól bánt vele, viszont történt egy kis baj a harmadik gyerekkel; cica lett. Ez annyira nem tetszett a férfinak hogy majdnem megölte a gyereket meg az eleve alighogy élő cicát. Egyedül a felesége mentette meg őket úgy, hogy a gyereket örökbe adta, de a cicát a férje miatt nem tudta kimenteni onnan, mert nem tudunk sokáig távol lenni a párunktól. Ezt még a szüleim mesélték nekem, hogy az ilyenek miatt kell nagyon figyelnem magamra.

Természetesen vannak ennél sokkal rosszabb esetek is, de azért ez sem igazán semmi.

Szóval, nagyjából így élem az életem. Egyedül, amit igazából nem bánok. Inkább élek egyedül, minthogy állandóan rettegnem kelljen, hogy elrabolnak, vagy megerőszakolnak, vagy állandóan verjenek, és bezárjanak, lekötözzenek, meg... Több dologba bele sem merek gondolni. Jobb nekem egyedül.

Ezen gondolkodva készülődök, hogy elmehessek vásárolni.

Elég ritkán hagyom el a lakást, mert nem akarok felesleges kockázatot vállalni. Ha nincs kaja, de este van, vagy valami nagyon nagy tömeges rendezvény, csak rendelek valamit, de azt is úgy veszem át, hogy épphogy kinyitom az ajtót. Kávézni, vagy hasonló helyekre egyáltalán nem járok, mert nem tudom megvédeni magamat ha valaki megtámadna, vagy el akarnának rabolni.

Így aztán... Mindenhova szinte sunnyogva, és félve közlekedek.

Most már minimum fél órája készülődök hogy teljesen elfedjem magamon annak a jeleit, hogy nincsen párom. Már az első injekciót beadtam magamnak, úgyhogy miután befejeztem a krémezést, be kell adnom magamnak a másodikat.

Konkrétan tetőtől talpig be kell kennem magam hat méter vastagon, legfőképp azokon a részeken amik kívül vannak a ruhán, ezért szoktam mindig a lehető legtöbbet takaró dolgokat felvenni.

Végre valahára sikerült bekennem mindenem, így felöltözök, beadom magamnak a második injekciót, beveszem a gyógyszereket, és elkezdem ellenőrizni, hogy minden nálam van-e.

Bevásárlólista a bal hátsó zsebben... Rendben. Másik zsebben telefon, rendben. Hátizsák megvan, benne az első részben két vászonszatyor is, a táska oldalába bekészített gázspray is megvan, pénztárca is a helyén, a farkam behúzva, nyakörv...

Azt elfelejtettem.

Nem is tudom mi lett volna ha anélkül lépek ki. Biztos hogy valami nagyon rossz történt volna...

Visszaszaladok, és felveszek egy feketét. Ugyan ez az egyik legjobban kinéző, elég kényelmetlen. Nagyon vágja a nyakamat, és tiszta vörös utána az egész, de illik a ruhámhoz... Meg most vegyek fel fekete ruhákhoz rózsaszín nyakörvet? Az a legkényelmesebb. Ugyan nem különösebben szeretem a rózsaszínt, mert ígyis elég lányos vagyok, nem kell nekem az is. Ahhoz a nyakörvhöz már csak egy fenékig érő szoknya meg egy tanga kéne és már mehetnék is magamtól prostinak. El se kéne raboljanak.

Apropó... Ha már nyakörvek, el kéne mennem azt is venni. Az egyik teljesen tönkrement.

Gyorsan felírom azt is a listára, majd végre valahára elindulok.

Sietősen lépkedek az utcán, mivel soha nem járok tömegközlekedéssel. Ott sokkal nagyobb az esélye hogy olyanokkal találkozok akikkel nem kéne. Ez a környék elég csendes, konkrétan a házban azok akik körülöttem laknak, alig járnak haza. A többi háznál is alig állnak autók, a kukák szinte üresek, de ennek ellenére elég barátságos környék. A házak nagyjából öt-hat emeletesek, az utca fákkal, meg bokrokkal szegélyezett, és mindig kellemes virágillat terjeng, vagy éppen valamelyik házból kiszűrődő ételek illatai terítik be a környéket.

Nagyon szeretek itt élni. Szép hely, csendes, nyugodt, és alig vannak itt emberek.

***

Nagyjából fél órával később már egy teli szatyorral, meg hátizsákkal lépek ki a bevásárlóközpontból. Most egy-két hétig nem kell sehova mennem.

Mindig ugyanúgy vásárolok... Otthon magam elé képzelve a boltot felírom sorba hogy mit kell venni annak megfelelően hogy hol van a bevásárlóközpontban, majd gyorsan ennek megfelelően összekapkodom őket, csakis azokat amik kellenek, majd megyek is haza. Esetleg van olyan hogy egy-két gyertyát, vagy hasonló kis stílusos dolgot veszek, de az elenyésző. Most is vettem egy aranyos, falra szerelhető kulcsakasztót. Otthon megint lesz mivel töltenem az időm míg felszerelem.

Kapkodva a lábaim megyek a boltba ahonnan a nyakörveimet veszem. Lett volna a szupermarketben is, de azok semmirevalóak.

Nem sokat kell sétáljak, mivel itt van a közelben.

Belépek a boltba, ahol mint mindig, most is bőr illat terjeng.

Teljesen normális méretű boltocska, telis-tele nyakörvekkel. Mindenfélét lehet találni itt; egészen a fojtónyakörvektől az olcsó műbőrökön át, a mesterien díszített, arannyal meg ezüsttel szegélyezettekig.

Az eladólány kedves hangja szakít ki a gondolataimból;

- Szia, segíthetek? - lép mellém a már ismerős lány. Ő is cica, mint én. A haja egészen derékig érő, göndör, és barna, hozzá illően a fülei meg a farka csíkos. A nyakában ott virít a nyakörv ami azt jelzi, hogy van párja. Ezüst betűkkel áll a nyakörvén: Mina. Aranyos név, illik hozzá, éppúgy mint a piros nyakörve a kellemes formájú, combja közepéig érő ruhájához. Kedves lány, mindig segítőkész amikor jövök. A párjával is találkoztam egyszer amikor itt voltam, aki rajta kívül nagyjából mindenkivel ellenszenves, de vele különösen kedves. - Van valami elképzelésed neked vagy a párodnak hogy milyet szeretnétek? Látom nincs itt, de hátha mindott valamit. - mondja mosolyogva. Nagyon kivételes Mina. Alig 1-2%-a csak a cicáknak az a réteg, akinek ilyen jó párja van. Az összes többit... Verik, kínozzák, meg hasonlók...

- Konkrét elképzelésünk nincs, csak annyi hogy valami bőr kellene. Esetleg tudsz olyat mutatni? - mosolygok vissza.

- Persze, gyere csak. - Elindul a második sorhoz, és ott levesz nekem egyet. Lábujjhegyre kell hozzá állnia, mivel ugyanolyan alacsony, mint én. - Ez szerintem jól állna neked - mutatja meg közelebbről is az imént levettet. Egy egészen sötétlila darab, alig lehet látni a különbséget a fekete meg eközött. Elég egyszerű, csak egy csat van rajta, meg az akasztó amire rá lehet tenni a pórázt. Pont eltalálta azt amit szeretnék.

- Azt hiszem ez jó lesz - nézek rá kedvesen.

- Rendben, akkor szeretnéd esetleg felpróbálni, vagy kérsz még hozzá pórázt is?

- Nem, csak fizetni szeretnék, köszi. - mosolygok rá. Olyan életvidám lány. Nagyon tetszik a kisugárzása.

Kifizetem a nyakörvet, beleteszem a szatyromba, és már indulok is haza.

Pont megfelelő idő alatt végeztem mindennel, így elégedetten sietve lépkedek haza.

Mint minden alkalommal, most is megörülök, hogy nem történt semmi baj az úton, de úgy tűnik most nagyon elhamarkodtam.

Hirtelen egy erős, férfi kéz ragadja meg hátulról a csuklómat, és finoman hátraránt.