- Minho mondtam már, hogy otthon is jó lenne nekem – Minho egy teli pakolt tálcával egyensúlyozva jött vissza a hálószobába. Két napja az ágynak lökött a megfázás egy kis lázzal körítve és azóta képtelen voltam eltölteni nélküle egy percet. Nem bántam, szerettem vele lenni csak aggódtam, hogy megbetegszik miattam, illetve a lázálmok miatt neki egy fikarcnyi pihenés sem jutott éjjelente.

- Mivel a szüleidnek még mindig nem mondtad el, hogy együtt vagyunk, ott nem tudok gondoskodni rólad szóval itt maradsz – tette le az éjjeliszekrényre a tálcát. Nem foglalkoztam a tojásrántotta hívogató illatával, figyelmemet elterelte a hangja mögött megbúvó aprócska gúny.

- Gyere ide te nagyra nőtt gyerek – tártam szét karjaimat és Minho egy percig sem habozott. Elterült rajtam, arcát mellkasomra fektette, karjait derekam köré csavarta, míg én barna tincseivel kezdem el játszadozni – Tudom, hogy bánt amiért nem mondtam még el anyáéknak, de igazából én sem találkoztam még a te szüleiddel.

- Évek óta nem tartom a kapcsolatot a családommal szóval abban megegyezhetünk, hogy ez egy höppet-pöppet más téma.

- Nem szégyellek, Minho – sóhajtottam fel halkan. Abba hagytam hajának simogatását és én is inkább átöleltem őt. Elég sokszor lefutottuk már ezeket a köröket mégsem tudtunk dűlőre jutni vele.

- Azt nagyon is jól tudom, hidd el nem mindenki köszöntene úgy az egyeteme előtt, ahogy te szoktál – kuncogott. Imádtam ezt a hangot, bár akkor inkább egy szemforgatást váltott ki belőlem.

- Egyetlen egyszer fordult elő és akkor már egy hete nem láttalak, szóval fogd be.

- Mondogasd csak ezt magadnak, tudom, hogy legszívesebben minden nap rám vetnéd magad.

- Ha ilyen leszel, akkor nem – csaptam kisebbet hátára mire szívből jövő nevetés szakadt fel belőle. Feltámaszkodott eddigi fekhelyéről, csillogó íriszeit enyémbe akasztotta, de nem szólalt meg, hosszú percekig csak fürkésztük egymást.

- Nézd, tudom, hogy miért nem akarsz bemutatni a szüleidnek, de te nem unod már ezt a titkolózást? Múltkor másfél órán át rejtegettél az ágyad alatt, mert az édesanyád bejött hozzád beszélgetni és kivételesen nálad telepedtünk le. Nem mondom, nagyon is érdekes diskurálás volt, de egy idő után elég kényelmetlen az ágy alól hallgatni az ilyesmit.

- Csak még egy kis időre van szükségem. Ígérem el fogom nekik mondani, de még nem állok készen rá.

- Jól van, baba. Azért remélem az esküvőig el fogod mondani nekik, hogy együtt vagyok, mert kínos lenne, ha nem.

- Esküvő? – annyira meglepődtem ezen a kijelentésen, hogy fel sem fogtam először a lényegét. Csak ez az egy szó lebegett előttem, elképzeltem Minhot öltönyben ahogy felém közelít és le sem tagadhattam mennyire tetszett a látvány.

- Természetesen meg fogom kérni a kezedet. Nem most, a diplomádig kivárok vele, de tervezek ilyesmit a jövőben.

- Szívem, ugye azt tudod, hogy itt nem legális az azonos nemek közötti házasság?

- Érdekli a halált, elmegyünk Las Vegasba és ott veszlek el, érdekel is engem – válaszolt teljes felháborodással. Az szívem annyira őrült sebességbe kezdett, hogy beleszédültem. Nem tudtam válaszolni neki, egyszerűen csak két tenyerem közé szorítottam arcát és felhúztam magamhoz. Minden szeretetemet abba a csókba sűrítettem, nem zavart az újra ellepő láz, meg akartam neki mutatni mennyire is rabul ejtett.