Minho lakását egyre otthonosabbnak találtam. Elég sok időt töltöttem ott, többször is előfordult, hogy az éjszakát is karjai között pörgettem át, akkor mégis egy kisebb aggódalommal ültem konyhájának pultján. A fiú dúdolva készülődött, teljes lelki nyugalom sugárzott róla, mintha nem is egy teljesen illegális dologra készülnénk éppen. Tudtam, hogy részt vett törvényen kívüli versenyeken, azt is tudtam, hogy a legjobbként tartják számon, mégsem voltam felkészülve rá. Mióta jártunk, egy ilyenen sem vett részt.

- Szép estét az ifjú gerlepárnak – reppent be hozzánk Jisung vigyorogva – Megjött a kedvenc barátotok.

- Kedvenc, az – horkant fel Minho, amitől halovány mosoly kúszott ajkaimra.

- Van kulcsod a lakáshoz? – fordultam a jövevény felé, aki épp a hűtőből bújt elő egy doboz epres joghurttal.

- Természetesen. Előtted én álltam a legközelebb az éjszaka urához, valakinek felügyelnie is kellett nehogy éhen haljon, apróság.

- Magasabb és idősebb vagyok nálad – mutattam rá a tényre miért is nem illik rám a becenév, amivel illetett. Jisung legyintve elintézte a dolgot, majd lelkesen neki állt elfogyasztani zsákmányát. Szemeimet forgatva nyúltam Minho keze után, hogy két combom közé szorítva csípőjét karolhassam át a nyakát. Tekintete vidám volt, nyílt és szerelmes. Rég nem éreztem olyan jól magam, mint mellette. Az előző veszekedésünk óta mintha csak a mennyországba csöppentem volna, teljes mértékben elkényeztetett, ahol csak tudott.

- Ha azt akarod mondani, hogy aggódsz értem és nem kellene versenyeznem, felesleges. Ebből az egyből nem engedek, bármennyire is rajongóm érted.

- Azt akartam mondani, hogy ha megnyered a mai versenyt, valami különlegeset fogsz tőlem kapni – suttogtam egészen közel hajolva a füléhez. Minho ujjai szorosabban markolták oldalamat szavaim hallatán, de egyáltalán nem bántam. Széles vigyorral csókoltam füle alatti érzékeny területre, majd ajkain is ott felejtettem egy hosszabb csókot.

- Fúj, de szerelmesek – fintorgott Jisung így kénytelen voltam elválni a fiútól. Még mindig az ölelésben tartva fordultam legjobb barátja felé és heves szívdobogásom ellenére nyugodtan szólaltam meg.

- Ti a húgommal sokkal rosszabbak vagytok. Gyomor forgató mennyire oda vagytok egymásért.

- Csak mert még nem néztél tükörbe miközben Minhot bámulod!

- Elég lenne egyszerre a kettő – vigyorogtam el szélesen. Az említett fél még egy utolsó csókot lehelt homlokomra, majd kibontakozva az ölelésből fordult barátja felé.

- Na jó, észlény. Az este folyamán mind a két szemedet Hyunjinon tartod, nem engedsz senkit a közelébe, nem mozdulhatsz mellőle, senki még csak rá sem nézhet különben karod-lábad odaveszik, majd Hyenjin után még én is át hajtok rajtad egy terepjáróval – mutatta fel fenyegetően Minho mutató ujját. Látszott ahogy barátja egy árnyalattal sápadtabb lesz, de komoly arccal bólintott miszerint megértette a dolgot – Te pedig bízz Sungieban és lelkiekben készülj az ígért ajándékra.

- Tudod, elég nagy fiú vagyok már ahhoz, hogy tudjak magamra vigyázni – sepertem félre homlokából egy kósza tincset. Ajkai szegletében mosoly ült, tudtam, hogy csak félt, viszont azért egy kicsit sértette az önbecsülésemet.

- Tudom, kicsim, de nem egy ilyen helyen. Te az eszeddel és azzal a csókolni való száddal háborúkat lennél képes megnyerni, viszont itt izomagyak lesznek, akik még csak ki sem tudják mondani azt a szót, hogy skizofrénia, nemhogy tudják mi is az. Én a felvágott nyelvedért szerettem beléd, ők nem értékelnék ennyire, vagy, ha igen; kiherélem az összeset.

- Tudod, hogy most egy nagyon túl féltő barátnak hangzol?

- Féltelek is, viszont beleőrülnék a tudatba, hogy nem vagy ott velem.

- Jól van, mivel ez az első, hogy elkísérlek, egy lépést sem fogok megtenni Sungie nélkül.

- Köszönöm, te vagy a legjobb – lehelt még egy utolsó csókot ajkaimra, majd kézen fogva indultunk el. Igyekeztem legyűrni az apró gyomor görcsömet, bíztam Minhoban, nem volt mitől tartanom.