Még egy randevúmon sem éreztem magam annyira jól, mint akkor Minhoval. Bár az is lehet, hogy csak azért, mert mások egy egyszerű étteremmel letudtak. Alkarjaimra támaszkodva figyeltem a csillagos eget és a tengert felváltva. Vacsoraként főtt ételt hozott – ami utólagosan kiderült, hogy Jisungtól származik, hisz Minho nem tud főzni –, beszélgettünk, piszkálódtunk, viccelődtünk; minden megvolt, amire az eddigi randi partnereimben nem leltem meg.

- Tetszik a mosolyod, többet kellene megmutatnod – gondolataim közül Minho szakított ki. Ő teljesen elfeküdt a pokrócon, amit hoztunk és úgy nézett fel rám. Szemei csillogtak, csókolni való ajkai szegletében folyamatos mosoly ült és vonásai nyugodtak voltak. A kezdeti tartás, amit vele szemben éreztem azonnal tova reppent, amint először meghallottam a nevetését. Nem olyan ember volt, mint amilyenek mások tartották.

- Még átgondolom a dolgot – pillantottam le rá – Tudod, hétvégén van egy házi buli ahová hivatalosak vagyunk a húgommal...

- Szeretnéd, hogy veled menjek? – Minho szemöldökei meglepetten reppentek fel homlokán. Megértettem meglepettségét, előtte nem sokkal beszéltük meg, hogy legalább még egy kis ideig titkoljuk ezt az egészet kettőnk között, hisz még mi sem vagyunk biztosak abban, hogy mi is ez. Egy randi után még nem lehet eldönteni – bár a szívem nagyon is azt sugallta, hogy de igenis el lehet.

- Nem. Azt szeretném, hogy ott legyél. Tudom, hogy ez így elég...

- Meghívatom magam Hyenjinnel, ne idegeskedj rajta – nyújtotta felém a kezét és finoman arcomra simított. Ösztönösen hunytam le pilláimat a kellemes érzésre és dőltem bele tenyerébe. Enyhe félelem villant belém amiért ennyire könnyedén, jó érzéssel fogadtam a közeledését, de nem hagyhattam elhatalmasodni felettem; nem ronthattam el ezzel.

- Lassan haza kellene mennünk.

- És ha nem akarok?

- Hogy akarsz második randira vinni, ha az elsőről nem engedsz haza? – vigyorodtam el még mindig tenyerébe fektetve arcom. Nekem sem volt sok kedvem haza menni, de a szüleim aznap éjjel jöttek haza így nem akartam megkockáztatni, hogy meglátnak és azelőtt lebukunk, hogy bármi is történne.

- Szóval megengedett, hogy még több randira elvigyelek?

- Csak akkor, ha most haza viszel – kuncogtam ahogy feltápászkodtam a pokrócról. Minho követte a mozdulat sort, együtt összepakoltunk mindent és a motorra felszállva elindultunk haza. Visszafelé sokkal szorosabban simultam hozzá, érezni akartam, hogy ez a valóság és nem csak képzeletem szüleménye a fiú.

A házunk előtt lesegített a járműről, kezei derekamon pihentek ahogy egymással szemben álltunk és véletlenül sem akartam elszakadni tőle. Egyetlen pár órás randevú olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint másoknál soha. Csillogó íriszei elvarázsoltak, már azon voltam, hogy teszek az egészre és behívom magammal amikor megláttam, hogy a nappalinkban fény gyúlt. Gyors pillantást vetettem a házra, majd Minhohoz visszafordulva egy apró csókot nyomtam arcára.

- Köszönöm a ma estét, csodálatos volt – búcsúztam el tőle és sietősen a ház irányába sétáltam. Még utoljára átpillantottam a vállam felett rá, de Minho meg sem mozdult; maga elé meredve érintette meg ott az arcát, ahol előzőleg én is. Megmosolyogtatott édes mozdulata, úgy éreztem jó döntést hoztam a beleegyezésemmel.