Előljáróban annyit, hogy kiakasztott a magyar tanárnő (is)... És ezt az emailt írtam neki este tízig -közben a barátnőim kritikáit olvasva, hallgatva. Az ezelőtti pár héten bemutatott viselkedések és inkorrektségek végett.

~•~

,,Kedves Tanárnő!

Először is, szeretném megkösszönni a sok idézetet!

,,Több fényt!" Ezt kérem én is, és megértést. 

Nem fogok visszamenni Léda tojásaihoz, ezért leírom azokat, amik az elmúlt évek alatt csiszolódtak, érlelődtek bennem s most, mint gyémántot Ön elé helyezek nagy tisztelettel.

Szeretném megkérni, hogy a vers- és novellaelemzéshez készült vázlatát legyenszíves elküldeni, szükségem van az Ön segítségére! Magamtól szívesen megtanulom az alkalmazását, de szükségem van támpontokra. Hogy megtaláljam az ,,aurea mediokritas"-t, és ne tévelyegjek.

A másik az lenne, hogy megkérem a tanárnőt, legyenszíves emberségesebb lenni! Megértem, hogy sértő megjegyzéseket is kapott. De legyen kedves ne nézzen le minket! Mert ezt éreztetei velünk a hangsúlyával, közlésmódjával. 

Szerintem eltölthetjük ezt a pár hónapot békében és nem egymást ostromolva, hogy most kinek van igaza és ki, mit tesz illetve tett rosszul...

Frusztráló ez a helyzet. De nem kell elveszteni az ép gondolkozásunkat! A terheltség miatt mind feszültebbek vagyunk. Ezért beszéltem Önnel hétfő délután, hogy megértse a mi nézőpontunkat is (plusz én is az Önét) és jussunk valamilyen kompromisszumra.

Ezért kértem, hogy legalább a mikrofont legyenszíves elengedni. Az igazgatónő leveléből is kiolvasható, hogy nem lehet kötelezővé tenni és hátrányosan megkülönböztetni emiatt egyetlen diákot sem!

De ezt Ön is tudja, feltételezem, mert nagyvalószínűséggel elolvasta a levelet és szem előtt tartja ezeket az utasításokat, kérelmeket.

A stílus, oly sokat beszél róla. Szid bennünket és korrigál, ezzel bizonyos kereteken belül nincs is gond. Sőt, ez a feladata, hogy megtanítson minket bizonyos dolgokra. Ám nem mindegy hogyan van ez tálalva...

A bunkó stílus... Sokszor probléma ez, de megkérem Önt, hogy nézzen tükörbe és tegye a szívére a kezét! Miben más a tanárnő közlés módja a miénktől?

Hogy szofisztikáltabb és szebb kifejezésseket alkalmaz? Hogy sokkal szalonképesebbek és idegfeszítőbbek az Ön megjegyzései? Mellesleg, ezek is eléggé bicskanyitogatóak. És ez már az arc szinonímájának a fosztóképzővel ellátott szó netovábbja!

Elismerem, hogy nem vagyunk a legjobb, legkedvesebb, legfantasztikusabb osztály. Viszont ezt a mértékű sértést és lekezelést már nem tűrhetjük! Nagyon lekicsinylő.

A szülői közösség is háborog... Az osztálytársaim egy része mindig arra fog emlékezni, milyen negatívan állt hozzánk.

Köszönöm, hogy felkészít az érettségire és megtanítja azt a tananyagot, amiért kapja a fizetését. Köszönöm azt is, hogy annyi okossággal tölti a fejünk! Köszönöm, hogy elvitt bennünket olyan irodalmi vonatkoztatású helyekre, ahol kevesen voltunk az osztályból! Köszönöm, hogy felajánlotta a segítségét a felkészítésre! Köszönöm, hogy múltkor beszélgettünk és akkor megértő volt! 

Elnézést a kifakadásomért, de ha Önnek szabad megfogalmaznia a véleményét, gondoltam én is megírom. Mivel órán nem tudtam volna úgy beszélni, hogy ne dühből és haragból szóljak. 

Véleményem szerint a szavaink kiforgatása, a hibáztatásunk és a sajátmagát felmagasztaló szövege felháborító, undorító és nem méltó Önhöz.

Üdvözlettel,

Padu

Ui.: Megértését előre köszönöm!"

   
~•~•~•~

   Igaz, hogy így tizenkettedikben... érettségi előtt két hónappal...  nagy baromságnak tűnhet ez a kifakadás... Ám jogos.

   De ember! Körülbelül 3 és fél éve nyomorgat minket, és semmilyen jó irányú változást (na jó... kis költői túlzás ez, mert egszer-egyszer  ugyan előfordultak jó dolgok, engedmények, bónuszok... De nem ez volt a jellemző, mint ahogy azt olvashattad!) egészen mostanáig...

   Mivel rájött, ha rossz lesz az átlagunk az veszélyeztet(het)i az ő hírnevét, rangját, vagy hogyan fogalmazzak?!

   Főleg így online oktatásban jobban ráállt az ellenszenves osztálytársaimra s olyan megjegyzéseket enged meg magának, amieket a mi részünkről negatívan bírál (mármint, ha bármilyen formában alkalmazzuk őket) és felszólít a tisztelet adásra, kedvességre meg miegymásra... Amit, persze ő nem mindig ad meg.

  Nos... Az a helyzet, hogy pofára osztályoz (ezt bizonyítja az elmúlt évek dolgozatai: valakiknek megadta egy válaszra a pontot, másoknak meg nem), és az igazságtalan is. Az  önfényezésére használja, amilyen információkat tőlünk illetve oszinktól (osztályfőnökünktől, aki szintén megér egy külön részt...) kap és ki tudja forgatni. Ráadásul  jó szokása szerint (szarkazmus, ha nem értenéd...) minket beállít rossznak és egyéb negatív dolgokat követ el, amiket idegességemben és eme késői órára (este háromnegyed tizenegykor írom ezt...) való tekintettel nem részleteznék. Megértésedet köszönöm!

   Most szerda van. Ma mentünk be aláírni az érettségire jelentkezési papírt. És ma volt az első óránk is drága, szeretett (irónia, hehe, utáljuk őt, de hát a tanár-diák viszony nem a szeretetről szól, mint ahogy ezt érezzük saját bőrünkön; szeresd a szüleid, tesó[i]d, baráta[i]d, ha vannak...) tanárnőnkkel a szülőértekezlet és a dolgozata által keltette felháborodás óta...

  Hogyan is zajlott az a csodálatos dolgozat? Az első az online térben?

  Elmesélem majd egy következő részben... Addig is leírom neked, hogy a szülők felettébb kiakadtak a módszerén. Mivel az igazgatónő külön kéréssel fordult a tanári kar felé, hogy nem tehetik kötelezővé a mikrofon és a kamera használatát. Hátrányos megkülönböztetést NEM vonhatnak utána az ezeknek a személyés dolgokat megosztó eszközök alkalmazásának a hiányában.

Mindjárt be illesztek ide egy levél részletet:

,,Kérés a tantestülethez: nem tehetjük kötelezővé a kamerahasználatot számonkérésnél, és nem hozhatunk diákot ilyen kellemetlen helyzetbe! A kérdezési módszertanunkon kell változtatni, és máris megnyugodhatunk, hogy nem tud a gyerek puskázni!"

/Igazgatói levélből idézve/

   Azt hozzáfűzöm még, hogy eddig egy csendes, visszahúzódó, kedves, segítőkész, szorgalmas, olykor aktív és érdeklődő tanulóként voltam jelen a tanárnő óráin. Eddigi teljesítményeim félévenként és évvégekként is mindig 4-es 5-ösök voltak. A tanárnő fakultációira is eljártam, sőt járok is. Valamennyi tanulmányikirándulásán részt vettem, figyelemmel s kíváncsisággal telve beszélgetésbe is elegyedtem vele olykor-olykor. Ami nem volt feszélyezett, hanem őszinte eszmecsere akár egy alkotásról legyen szó, akár egy történet felfogásának másik nézőpontjának megvilágításáról.

   DE! De... És ez most az a 'DE', ami egy visszafórdíthatatlan nagy méregzsákká nőtt frúsztráltsággal teli gócot robbantott fel...! Innen már nincs visszaút... Harcba megyek.

((Hű, mennyit fogok ezen röhögni, sírni, bánkódni, dühöngeni később...😂))

   De ezek a mostani hisztériái kikészítik az idegeinket. Barátnőim is mondják, hogy lehozza őket az életről. Hetek óta délutánonként dúrván nagy mértékben előjön a fáradság és a tanulás undorom.