Utólag sokszor megfordult a fejemben a kérdés: miért pont Kriszt bíztam meg? Hiszen már akkor tudtam, hogy könnyedén beleköphet a levesembe, amikor elhívtam magamhoz. Bencénél jobban talán csak egyvalaki gyűlölt engem. Ez a valaki Krisz volt. És az ő gyűlölete nem féltékenységből eredt, mint Bencéé. Krisz egyszerűen csak nem volt hajlandó behódolni senkinek. Pontosan ezért volt veszélyes őt választanom. De tudtam, ha ráveszem, hogy végrehajtsa a parancsomat, nyertem ügyem van. Akkor Napsugár végérvényesen az enyém lesz.

És ha ehhez tűrnöm kell, hát legyen.

- Nocsak, nocsak. A fene sem gondolta volna, ha saját akaratodból fogsz hívatni, Szilveszter. – Krisz öntelten mért végig. A srác olyan volt, mint egy barna folt: a szeme, a haja, de még a bőre színe is a barna különböző árnyalataiban játszott. A külsején az sem javított sokat, hogy fehér göncökben mászkált; bőrszíne így csak még jobban megmutatkozott. – Jaj, elnézést! Talán Őfelségének kellene szólítanom?

- Vicces – feleltem színtelen hangon. – Nem várom el a hivatalos megszólítást, tudod jól.

- Tőlem ugyan akkor sem kapnád meg, ha kötelezővé tennéd.

- Tudom.

- Gyötrelmesen végzed a munkádat. Egy hónapja egyetlen új halott sem lézeng itt. Pedig apád valószínűleg minden második embert az Alvilágba taszított anno.

- Én nem vagyok az apám. Mi ketten olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz.

- Azt látom.

Szólásra nyitottam a számat, aztán eszembe ötlött, hogy nem tartozom magyarázattal a döntéseimet illetően senkinek. Senki sem kérdőjelezheti meg a parancsaimat, a miértjük pedig fikarcnyit se számíthat senkinek. Elvégre én lennék a Halál, vagy ki.

Felálltam az asztaltól, így néhány centivel Krisz fölé magasodtam.

- Rövidre fogom, mindkettőnknek jobb lesz így. – Kihúztam az íróasztal fiókját, és kiemeltem belőle egy fényképet. Átnyújtottam a fiúnak, aki értetlenül pislogott a képre. Persze ez csak álca volt. A szemében csillogó izgatottság elárulta. – Öld meg ezt a nőt. Rád bízom, hogy hogyan. A lényeg, hogy holnapután kell meghalnia.

- Miért éppen akkor? Ki ez?

- Holnapután lesz a lánya szalagavatója.

Felismerést láttam átsuhanni Krisz arcán. A francba! Nem kellett volna válaszolnom. Anélkül is elég kellemetlen volt részemről, hogy az egyik ellenségemet kell erre kérnem. Bele sem mertem gondolni, mi történne, ha esetleg kiderül, az a bizonyos lány, akinek az anyja hamarosan meghal, a szerelmem.

Igen, a döntésem. Egyszerű oka volt annak, hogy miért Napsugár anyja lett a hullajelölt. Anya csak egy van. És az emberek senkit sem szeretnek jobban, mint azt a nőt, aki világra hozta őket. Egy ilyen mértékű trauma után Napsugár nyílegyenesen a karjaimba fog rohanni. És én várni fogom.

- Csak nem...? – Krisz őrült nevetése elvágta iménti gondolatmenetemet. – Ne, ezt nem hiszem el! Szilveszter, te tényleg belezúgtál egy halandóba?!

Nem feleltem. Ez a tapló még annyit sem érdemelt, hogy kommentáljam azt az idióta röhögést, amivel megfűszerezte mondanivalója hitetlenkedését.

- Ennyi lenne az egész. Érdeklődve várom, mire jutsz.

- Ki ez a nő? A szerelmed anyja?

A homlokom ráncba szaladt. A rohadék nem adta fel. Jobban kellett igyekeznem, hogy leszálljon a témáról.

- Természetesen nem ingyen gondoltam. Amint a hölgy halott, kifizetlek. És mától akkor mész az emberek világába, amikor csak akarsz. A feladat után nem tartozol nekem semmivel. A halandók között azt tehetsz, amit akarsz.

- Ó, szóval ha ügyes fiú leszek, még jutalmat is kapok érte, mi? – mélázott el az állát dörzsölgetve Krisz. Úgy tett, mint aki erősen gondolkodik rajta, elfogadja-e az ajánlatot. – És ott lenne még ez a felügyelet nélküli ki-be járkálás... Nem rossz, nem rossz...

- Elfelejted, hogy ezek csak akkor állnak a rendelkezésedre, ha elvégezted a feladatot.

- Mennyit vagy hajlandó fizetni érte?

Elővettem egy lapot, tollat ragadtam, és egy igen tetszetős, hat számjegyű összeget jegyeztem fel rá, majd megmutattam Krisznek. Elismerően füttyentett.

- Szép kis summa! Sok mindent lehetne vele kezdeni a Földön...

Felé nyújtottam a kezem.

- Akkor hát megegyeztünk?