Na, rendben. Egy csomó mozizás és filmletöltés után megvan, hogy mit mondanak az egyes személyek a filmben. Így most arról írok. Egy nagyon picit át kellett variálnom, hogy érthető legyen. Ráadásul még az is közrejátszott, hogy plusz 12 személyt bele kell rakni valahogyan. Így van egypár részlet, amik csak rájuk fókuszálnak. Ilyen a vége is, ami nagyon nagy befolyással van a "film végére". Szóval remélem nem nagyon hibáztam, ha mégis, azt úgyis kijavítom :D Akkor itt a fejezet.

*Két héttel később*
*Én szemszögem*

Hihetetlen, hogy Hablaty nekünk is csinált ruhát. Azóta Hibbantot átalakítottuk az első sárkány-viking utópiává, hiszen portyákra mentünk, amikor kimentettük a sárkányokat vadászoktól. A legtöbbet mindig ugyanazoktól a vadászoktól hoztuk el.

-Hát te mi vagy? - kérdezte Ivar, miközben Hablatyot nézte, ahogy begyújtotta a kardját.

-Shh - mondta Hablaty, mire Ivar neki támadt. Hablaty védekezés közben eltörte a kezében levő olajlámpát, ami felgyújtotta kicsit a padló fedélzetét, eközben Hablaty átsétált a lángok között.

-ÁÁÁÁÁ!! - sikítozott. - Te démon vagy! - akadt ki.

-Sh, sh, shh... Nem vagyok démon, nem vagyok­... démon. Nézd, csak egy srác, aki kiszabadítja ezeket a sárkányokat, úgyhogy... - kezdett bele.

-Te átsétáltál a tűzön! - hitetlenkedett továbbra is.

-Sárkánypikkely! A sárkányok sokszor vedlenek - magyarázta.

-Ó, tudom én, ha démont látok! Embernek sincs ilyen vézna lába! - állította, majd elkezdett rohanni a másik irányba, de megtorpant, amint meglátta Takonypócot berepülni a lángokban álló Kampón.

-Asszed jó volt a belépőd? Akkor nézz meg engem! - kiáltotta, de azonnal elkezdett sikítozni, mert felgyulladt a hátsó fele.

-Tudtam én, újabb démon! - kiáltott Ivar újra fel.

-Ki ilyen lüke, hogy nem vesz védőruhát a fenekére? - masszírozta az orrnyergét Hablaty.

-Forró, forró! Forró! - kiáltozta, miközben az ikrek elkezdték ereszteni a gázt. - Srácok, ne! Még ne! - elkezdett kiáltozni, miközben a Zipzárhát begyújtotta a gázt.

-Íme, a legrosszabb rémálmod! - mutatkozott be Fafej.

-Íme... - próbálkozott Kőfej is.

-Na, meg a húga, akinek muszáj volt jönnie - mondta nagyon unottan, mintha nem tetszene neki a felállás.

-Így mutatsz be?

-Srácok! Túl hamar! Mindig túl hamar léptek be! - magyarázta Hablaty, miközben Halvér csúszott be.

-Bocsi! Még nem szoktam meg a szárnyakat - kért elnézést.

-Halvér! Már megint a babával? Ez egy portya! - értetlenkedett Hablaty. Hát nem csoda, Bütyök kissárkánya, Halhús egy hete született, azóta minden portyára elvitte.

-Nem találtam bébicsőszt! - keresett kifogást.

-Démonok mindenütt! Itt a világvége! - pánikolt, miközben készült megkongatni harangot, de Asztriddal közbe léptünk.

-A-Asztrid! Ő már rég nem áll az utunkban - próbálta megmenteni a helyzetét.

-Most viszont fekszik, és ez nekünk fekszik! - válaszoltuk együtt.

-Lássunk munkához - kezdett bele Asztrid.

-Jólvan, ezt elszúrtuk, de legalább senki más nem tudja, hogy itt vagyunk - nekem nagyon rossz előérzetem volt, de attól függetlenül még mentünk kimenteni a sárkányokat.

-Jól van kislány, semmi baj. Shh. Ne félj, kiviszünk innen - hallottam, ahogy Hablaty mondta egy Fúrókaromnak. Majd hirtelen Halvér hangja ütötte meg a fülemet.

-Ha!! Egy Bíbor Vérontó! Óóóó! - örvendezett, amit Halhús is hasonlóan fogadott.

-Haha! Nézd a kis különcöt. Tuti, hogy tök buta - ezután Kőfejt hallottam meg, amint szenvedett a Hammanó ketrece kinyitásával. - Miért nem tudom kinyitni a ketrecet? - szenvedett a rácson állva.

-A retesz - ment oda Asztrid és elhúzta.

-Én is tudtam - mondta, miközben a ketrec ajtaja megmozdult vele együtt.

-Támadás! - ért minket a vadászok lecsapása. Tudtam, hogy valami nincs rendben.

-Vigyük ki a sárkányokat! - kiáltotta Hablaty, mire én és a lányok elkezdtük kinyitni a ketreceket, míg Hablaty és Asztrid megpróbálta elintézni a zavaró vadászokat.

-Kapjuk el az Éjfúriát! - kiáltott egy vadász, majd nekünk rontottak.

-Ne futkoss a fedélzeten! Csúszós. Eleshetsz - oktatta ki a vadászokat Fa, miközben egy ketrec nyitásával szenvedett.

-Utat! Bízzátok csak rám a keménykedést! - szállt be Takonypóc. Majd jött Kampó és tüzet lehelt a fedélzetre. - Hó! Haha! Plusz kettő nekem! - kiáltotta utánuk.

-Vigyázz! - szólt Halvér, miközben Halhúst próbálta elkapni, mert valahogy kiszökött. Eközben próbálták leütni, de inkább a vadászok egymást ütögették. - Bocsi. Haha! - mondta, majd sikeresen visszarakta a kissárkányt a helyére.

-Szép. Most menj, és ereszd ki a többit - mondta Fogatlannak, majd eldobott egy gáztartályt.

-Azt hittem, lopakodó küldetést terveztünk - akadt ki Asztrid a terv kivitelén.

-Igen. Mindig annak tervezzük - állította fel a már igaz tényt.

-Vigyázz! - kiáltottam, amint Viharbogár berepült és elkapta a rájuk támadó őrt.

-Kössz, Viharbogár! - kiáltott utána Asztrid. Majd Felhőugró morgására figyeltem fel.

-Ugyan, ne aggódj. Sikerül - nyugtatta Valka a sárkányát, mert hát ő tanított minket mindenre, legtöbbször eljött velünk, habár a tegnapit kihagyta. Ekkor Takonypóc rohant be a színre az egyik ketrec tetején, majd leugrott. Csak a kalapácsa érte el a hajó fedélzetét. Én a szemeimet forgatva néztem rá. - Reméljük - tette még hozzá.

-Jól van, mind megvannak! - kiáltotta a végszót Hablaty, amire mindannyian sárkányhátra pattantunk és elindultunk vissza Hibbantra.

-Simán két vállra fektetlek titeket. Téged még két bokára is - mondta a Fafej az utolsó szavakat a vadászokhoz, mielőtt Töff felvette volna húgával együtt és elmentek.

-Amatőrök - kiáltotta Takonypóc még mindig lógva, majd Kampó levette őt és elvitte - Csak most kezdtem belejönni.

-Indulás! Tempó, tempó, tempó! - Asztrid nagyon éli az ilyen szerepeket, majd elindult és felpattant Viharbogár hátára. Őt Halvér követte, aki kiugrott a korláton, és Bütyök elkapta őt. Már csak Hablaty maradt a fedélzeten, Fogatlanra várt, aki még a ketreceket ellenőrizte, hogy üresek-e.

-Jó balhé volt! Fogatlan, mennünk kell! - kiáltotta sárkányának, aki még egy utolsó pillantást vetett egy ketrecre, majd elkezdett rohanni gazdája irányába. Majd megláttam, hogy Hablaty mögött egész szép kis sereglet vadász gyűlt össze. - Szasztok! - mondta Hablaty, amint megfordult és meglátta őket. De jött Fogatlan is, mindenkit levéve a lábáról. Mikor elérte Hablatyot, a srác felpattant rá és máris húztunk vissza Hibbantra. Néhány tízperc után megláttuk az ismerős körvonalait a szigetnek, majd Hablaty egy kis bemutatóórát tartott. - Ez itt Hibbant. Az új otthon, az otthontól távol. Lenyűgöző sziget, ahol van minden, mi sárkánynak ingere. Beköltöztök, és egycsapásra elszáll minden gondotok - sorolta az előnyeit az itt élésnek. Hamarosan már én is megtanulom. - A kiszolgálás szárnyal; a konyha tüzes; és a helyiek sokfélék, mint réten a vadvirág - na, ez a szöveg nem sokat változott a hét folyamán. - Minden szokásos luxushely tengerparttal meg napsütéssel kérkedik; de mi nem. Itt olyasmi van, ami sehol máshol nincs. Itt cimbora, sárkány van. Egy rakás; de nagy rakás sárkány - ecsetelte tovább és egyben fejezte be mondandóját a főnök, majd leszállt az automatikus leszállítóra. - Banda, íme az új lakótársak! - mutatta be az új jövevényeket.

-Köszöntelek a paradicsomban - mondta egy random férfi... Fogalmam sincs, hogy hívják. Igazából alig ismerem a többi embert.

-Ó, hogy te milyen gyönyörű vagy! - na jó, Flegma nevét megjegyeztem.

-Nagyon szívesen, szívesen! Lenyomtam vagy száz sárkányvadászt! Ezer sárkányvadászt! - kérkedett Takonypóc, mire Kőfej nevetni kezdett.

-A gatyád is be volt gyulladva - nevetett tovább.

-Az én nagy, sűrű szakállam is majdnem meggyulladt! - panaszkodott Fa, már megint a „szakállát" simogatva.

-Agh! Ez. Fejezd be! - látszik, hogy Kőfej is unja már.

-Mit szól, Hablaty-mama? - Takonypóc megpróbál megint flörtölni Valkával. - Maga szerint a csonttörő támadásom nem volt tökéletes?

-Óó! Nem is találok szavakat! - próbálta fenntartani a látszatot, hogy azért ne tűnjön feltűnőnek, hogy le akarja koppintani magáról. Vagy ezt vakarásnak nevezik? Fogalmam sincs. - És kérlek, hívj Valkának. Négy hónapja itt vagyok.

-Szóval tegeződjünk? - erre csak a szememet forgattam.

-Szerintem a mai nap hőse Fogatlan volt - Hablaty megint kezd dicsekedni. - Nem igaz pajti? Mihez is kezdenénk nélküled, Sárkányok Királya? Mit csinálnák? - erre csak mosolyogva megráztam a fejemet.

-Hát, mondjuk edzhetnénk sokkal keményebben - hú. Valaki kiakadt a mai küldetés sikertelen kivitelezése miatt. Habár egy pontig nagyon is igaza van. - Ma elég bénák voltunk - mondta ki a fájdalmas igazságokat Asztrid.

-Asztrid mond valamit - helyeselt Valka. - Talán túl nagy mértékben támaszkodtok a sárkányaitokra, és egymásra meg nem eléggé.

-Nahát én is pont ezt mondtam! Hallgassatok rá! - szólalt fel Takony, hátha ezzel még jobban bevágódik „Hablaty-mamánál". Ezután pedig Hablatyhoz fordult. - Bizony, anyád odáig van értem - ezzel Hablaty fenekére csapott. - Mindig egy ilyen fiat akart - Ezután észrevettem, hogy Kis-Bütyök, avagy Halhús elrohan valamerre.

-Halhús! - kiáltott utána Halvér. - Új barátot találtál - ezzel a Bíbor Vérontóra célzott, akiért annyira odáig volt. És a nagy sárkány is viszonozta ezt a baráti kapcsolatot. Elkezdtek játszva ugrálni, mire minden viking:

-Fejet le! - viszont az ugrabugra ahhoz vezetett, hogy ezt az automata szállítórendszert eltörték, ami egy csomó otthont leborított, nagyja a tengerben kötött ki.

-Agny! Mire jó, hogy itt van nekünk a Sárkányok Királya, ha nem tud rendet tartani? - jött a képbe Bélhangos is.

-Pajti, nem akarsz... tenni valamit? Vagy...? - kérdezte Hablaty a sárkányától, mire az elordította magát, így Vérontó sárkányunk kénytelen volt abbahagyni a játszadozást és meghajolt Alfája előtt. Ezalatt Halhús vidáman elszökdécselt.

-És mégis hová fogjuk tenni ezeket? - csodálkozott tovább Bélhangos a visszahozott sárkányok mennyiségén.

-Á! Találunk helyet! - nyugtatta őt a főnök, de amint meglátott egy sárkányt, tudni lehetett, hogy nem nyugodott meg egyáltalán. Sőt. Inkább ijedtebb lett.

-ÁÁÁ! - lökte hátra műkezét, ami Hablaty hasába csapódott. - Ide hoztatok egy Hammanót! Ez nagyon rossz ómen, átkot hoz! - mondta baljósan, amiben igazából nem hiszek.

-Hehehe - nevetett Hablaty a kovács félelmén.

-Botorság! Mit árthatna nekünk? - jött Valka és elkezdte vizsgálni a kis sárkányt. - Nem is sérült. Egy kicsit izgul, de amúgy egészséges - közölte a tényeket a sárkányról. - Na, és ki éhes? - ez ijesztő volt.

-Én, én, én, én, én, én, én, én!! - kiáltozta Hikari, mire mind elindultunk átöltözni, majd a Nagyteremnél kötöttünk ki. Én Hablattyal és Bélhangossal mentem, Helena és Elina Takonypóccal tartottak, míg a többiek inkább kerestek egy asztalt, aminél mindannyian elférhetünk. Bélhangos, mint mindig arról beszélt, hogy ezt nem kellene tovább csinálnunk.

-Ezzel már elég felfordulást csináltatok. Nem elég, hogy rengeteg sárkányunk van, de vannak itt kivetettek, akik sárkányok és nekik is vannak sárkányaik. Ez milyen már? - látszik, hogy nem érti. - A lényeg az, hogy nem hordhatjátok ide a sárkányokat továbbra is - na, kezdi. - Ezzel, csak keresitek a bajt! - mondta, miközben elszaladt előttünk egy viking egy Rettenetes Rémet üldözve, akinek a szájában egy csirkecomb volt. - A sárkányvadászok egyre közelebb jönnek - megint aggodalmaskodik, lehet, hogy van oka, de még elég távol vannak tőlünk, hogy elérjenek minket egyhamar, addig háromszor legyőzzük.

-Elbírunk velük, nálunk van az alfa. Nem igaz, pajti? - válaszolta Hablaty, aki útközben elvett egy almát, beleharapott egyet, majd odadobta Fogatlannak. - Nézd csak meg, milyen boldogok itt! - célzott ezzel a sárkányokra, amihez még különleges képesség sem kellett ahhoz, hogy megmondjuk, mennyire vidámak itt. Útközben elhaladtunk Takonypócék mellett, így odaintettem a lányoknak, akik nagyban nézték a Szkander meccset Valka és Modorgóc között. Meglepetésemre Valka lenyomta az izmos férfi karját.

-Ez a nő... Eszméletlen! - csodálkozott Takonypóc, míg Modorgóc egy nagyot ütött az asztalra, majd Valka elhagyta a helyet és elindult a terem másik végébe. Ugyan így tettek a lányok is Takonypóccal együtt.

-Bélhangos, nyugi! Nézz körül! Ez a világ első sárkány-viking utópiája. Valóra váltottuk az álmot! - dicsekedett Hablaty azzal, amit teremtettünk.

-Te lehet, hogy erre vágytál. Én kisebb tömegre és nagyobb... - mondatát abbahagyta, és elfordult a leves irányába, amiből felszínre úszott egy Hammanó. - ÁÁ! Tisztaságra.

-Bélhangos, kit akarsz átejteni? Hiszen imádod őket - mondta Hablaty, mire Bélhangosnak felkínáltak egy tállal a levesből, mire ő azt visszautasította. Ekkor Fogatlan rámancsolt az edényre és rámorgott a kis sárkányra, aki azonnal el is kezdte kifelé kapkodni magát a léből. Majd vettünk Hablattyal egy tányér leves és útközben megérkeztünk a többiek asztalához és leültünk.

-Állítólag a ti nemzedéketek fog elvezetni minket a jövőbe! - hogyha tudná, hogy a jövő a mi világunkban mit jelent, akkor inkább oda be sem tenné a lábát. Majd hirtelen Fa elkezdte dobálni a kaját, ami Takonypócon landolt.

-Hahá! Kajacsata! - kiáltotta, mire ők ketten elkezdték egymásra dobálni a krumplipürét.

-Hmm, tüneménységes - mondta Kő, aki önmagát bámulta egy fémkorsóban. Ekkor a sisakját eltalálta egy csirkecomb. - Vigyázz a séróra! - hagyta abba önmaga bámulását, majd ő is csatlakozott a többihez.

-Gyere, Halhús! Nyamnyamnyam! - mondta Halvér, miközben egy kis pürét adott a kissárkánynak, aki egy babaetetőbe volt rakva és azonnal bekapta a kanalat. Ekkor Bélhangosra is került a kajacsatából egy kis ételmaradék.

-Á! Teringettét! Ahelyett, hogy azzal bajlódnánk, mi megy ott ki...

-Bélhangos! - kiáltotta Asztrid, mivel őt és Hablatyot a hóna alá beráncigálta.

-Rendezni kell azt, ami itt megy - fejezte be mondandóját Bélhangos, ami elég furán nézett ki. Mármint ahogy a Haddock párost ott tartotta két keze, akarom mondani másfél keze alatt.

-Jól van, jól van, majd meggondolom! - mondta Hablaty Bélhangos mellkasába, miközben próbált kiszabadulni onnan.

-Szögre a nyereggel és csináljatok még gyereket - ezzel a mondattal nem csak az asztalunknál lett csend, hanem az egész teremben. Mindenki tudja, hogy Asztrid nem szeret erről beszélni.

-Hát ez sok - szólt Fafej.

-Fúj. Nekem bejön - kezdte Kőfej, mire tovább folytatták, amit éppen csináltak.

-Uralkodjatok úgy, mint egy nagy királyi család - állította. Ezután Asztridhoz fordul, ezzel Hablatyot még inkább mellkasához szorította. - Adj még gyereket neki, kérlek. Te vagy itt az egyetlen, akinek van némi esze. Ha lesz sok örökös, még van remény - folytatta, mire Asztrid megunta az egészet és felpattant az asztaltól.

-Azta! Egy az nem elég?! - kiáltotta neki, azután pedig elkezdett elrohanni, majd Bálhangos követte, így eleresztve Hablatyot, aki már szinte fuldoklott a levegőhiánytól.

-Asztrid! Ne legyél már ilyen! - szólt utána a férfi, követve a lányt a kijáratig, ahonnan már visszatért hamarost.

-Ez egy határozott nem - na jön Fafej is okoskodni. - Nézd, ha kell egy szakáll, amin kisírod magad, akkor dőlj a vállamra és sírj bele a dús szakállamba! - ezzel a mellkasához nyomta Hablatyot, aki nem igazán ellenkezett, nem is akart.

-Köszi, Fafej, köszönöm. Nagyon - dünnyögte, mire a srác elkezdte simogatni a fejét és büszkén nézett maga elé, hogy ő mindig segít a főnöknek, ha baj van. Ekkor ért ide Eret is, aki látva ezt a pillanatot köhintett egyet.

-Khmm.

-Eret fia Eret! - kiáltotta a „szakáll" rejtekéből, majd eltolta a srácot, és kiköpködte a hajszálakat a szájából és oda fordult a csapdászhoz. - Mi a helyzet?

-Két sárkányvadász hajó jön a szorosban - jelentette ki.

-Elkapjuk őket - jelentettem ki Hablattyal együtt, majd Bélhangos is visszaért, és egy rosszalló nézést tett.

-Mi van? - kérdezte Hablaty meglepődve.

-Egyszer még olyan harcba kezdessz, amit nem nyerhetsz meg - mondta a férfi, majd elmentük készülődni. Miután végeztünk Hablattyal tartottam a kis sziklájára, amit még egy hete találtunk a szigeten. Fura, hogy eddig nem vettük észre. Én leültem a peremre, míg Hablaty még állt egy darabig, elmélkedett valamin, gondoltam kihallgatom, ha már csak ketten járunk ide.

„-Hablaty - ez a hang, annyira ismerős. - Ez Hibbant-sziget, fiam. Ez az otthonunk. Ez volt a nagyszüleid otthona és előtte az ő nagyszüleiké is. És főnökként az a dolgom, hogy ezt megvédjem. És egy nap majd, ha felnőtt leszel, ez a feladat átszáll terád - mondta Pléhpofa, majd meghallottam a világ legédesebb hangját.

-Jól van - hát nem édes?! Most úgy fangörcsölni támadt kedvem. Ez vagy úgy 15, 16 évvel ezelőtt történhetett, legalábbis Hablaty cuki hangja miatt is ezt feltételezem. De most komolyan! Nem aranyos a hangja?

-És ez nagyon fontos, fiam, mert ott messze, túl a naplementén, ott van a sárkányok otthona - te jó szentséges Odin! Erről én miért nem tudtam?! Legközelebb többet kéne olvasnom a történelemkönyveket itt.

-Hűha! - még mindig annyira aranyos. Megyek és megkérdezem majd, hogy kialakítja ezt a magyar szerepet! [Maszlag Bálint]

-Bizony! A legenda szerint néhány hajó túl közel ment hozzá és le is pottyantak a világ pereméről. Soha nem kerültek elő - remélem ez nem csak egy mese, amivel megetette őt. - De azok, akik visszafordultak, egy hatalmas vízesésről beszéltek, és egy titkos világról, melynek kapuját sárkányok őrzik!

-Hűha! - ÁÁÁ. Még mindig olyan aranyos a hangja! Remélem még meg fog szólalni.

-Ez nem pusztán egy fészek, hanem egy hely, ahonnan az összes sárkány származik - király. Jó tudni, honnan jöttek eredetileg a sárkányok, még ha igaz is lenne, akkor sem ott születtek. Na, ezt gyorsan ugorjuk át.

-Még az Éjfúriák is? - meghalok! Lehet, hogy útközben már meg is tettem.

-Hahaha! Legfőképp az Éjfúriák! - na, oké. Lav ja Pléhpofa!

-Ugh! Azoktól félek - félek, hogy valaki észreveszi, hogy őt bámulom és harapdálom az ajkamat. Ha ezt Asztrid megtudja...

-Egyet se félj! - mint egy hős! - Egy nap meglelem a Titkos Világot és lezárom, hogy az emberek és a sárkányok ne harcoljanak - mint egy igazi bátor férfi!"

Na, elég az álmodozásból, már Hablaty is befejezte az elmélkedést, gyorsan feleszméltem én is. Ekkor Fogatlan jött hozzánk és kezénél lökte lovasát.

-Mi van? - kérdezte, mire a sárkány ránézett a lábára. Már néhány napja, hogy ide járunk kiszellőztetni a fejünket, Fogatlan rágójátéknak nézi Hablaty műlábát. Én meg mosolyogva nézem az interakciót. - Na jó, legyen. De ugye tudod, hogy ez nem egy rágójáték? - látszott az Éjfúrián, hogy nem igazán hajlandó ezt a tényt elfogadni. Hablaty gyorsan leszedte a lábáról a protézist, majd Fogatlan felé nyújtotta. - Tényleg ezt kéred? A lábamat akarod? Kell egy félláb? - ez olyan vicces volt, elkezdtem kuncogni. - Akkor kapd el! - mondta, ezzel ledobta a lábát és leült mellém a fűbe. Kihajtogatta térképét, és láttam, hogy nyugat felé keres valamit. Érdeklődve néztem, majd egy nyálas láb esett közénk, amitől szinte majdnem leestem. Ekkor felnézett Hablaty is, hogy mi történik.

-A vitorlázás már egyedül is nagyon megy - állította, majd visszanézett a térképre, majd Hibbanttól kezdte nyugatra húzni az ujját, egészen le a térképről, miközben Fogatlan leszállt közénk és rálökte a térképre a nyálas műlábat, amit egy kicsit furán néztem. Ekkor meghallottam egy rikácsolás, ami csakis Viharbogártól jöhetett, így azt feltételeztem, hogy ő is megtalálta ezt a helyet. Gyorsan felrepült az áramlattal és elkezdte a mondandóját.

-Ó! Szóval ide jártok, hogy elrejtőzzetek Bélhangos elől! - mondta, mire elkezdtem kicsit nevetni.

-Sejtelmem sincs, hogy ezzel mire utalsz - mondta Hablaty szarkasztikusan. Ezen az alkalmon Fogatlan kapott, hogy a lovasa feleségét megkérje, hogy játsszon vele. Ekkor odadobta neki a lábat, amitől Asztrid egy kicsit majdnem elhányta magát. Az, hogy nem szereti Fogatlan „nyálas" természetét, az már bebizonyosodott. Ezután, hogy minél hamarabb megszabaduljon az új „játékszertől", két ujja közé fogta és lehajította a szirtről. Ezután kezét Hablaty vállába törölte és kezdett beszélni.

-Csak hát, igaza van - na oké. Ezen a egy kicsit meglepődtem, de Hablatyon is hallatszott.

-Tényleg? Nekünk szerinted is kellene még...? - kérdezte Hablaty, hogy mi jár felesége eszében.

-Jó istenek, dehogy! - hát gondoltam, hogy nem erről van szó. - Nekünk egy is bőven elég!

-Ja, nem. Őrült ötlet - látszott Hablatyon, hogy ő nagyon szeretné. Egy nagyot sóhajtottam, hogy nem erre gondolt, de nem gond.

-Igaza van a sárkányok dolgával - hát végül is. Ebbe nem lehet belekötni. Ekkor Hablaty felsóhajtott.

-Tényleg úgy látszik, hogy már az egész világ tud rólunk - mondta ki a szörnyű igazsággot.

-Bizony. És minél több sárkányt hozunk ide, annál inkább célponttá válunk - ő is kezdett sóhajtozni, miközben hátra dőlt kissé, mire Fogatlan az ölébe dobta a lábat, amit Asztrid megint lehajított. - Bár volna valami megoldás, hogy békén hagynak minket! - kívánkozott, mire Hablaty felszólalt.

-Lehet, hogy van - most ugye nem a Titkos Világról szóló legendát szeretné felhozni? - Apa mesélt egy régi tengerész-legendáról. Egy titkos helyről a világ végén, ahol a sárkányok élnek teljesen háborítatlanul - ezen Asztrid kicsit felnevetett és újra hátrább dőlt és nézte férjét.

-Hát, a tengerészek szeretnek tódítani - kimondta, amire én gondoltam, hiszen ő is tudja, hogy a legendák nem mindig igazak.

-Ez igaz - tessék. Még ő is belátja. De akkor miért hisz benne? - De mi van, ha létezik? - erre felültem törökülésbe, és néztem, ahogy egymással „vitatkoznak". - Ez megoldás lehet az összes problémánkra! - élte bele magát.

-Hogyan? Hogy a sárkányok odaköltöznek? - amúgy ez nem lenne rossz ötlet, de nem is a legjobb, ha belegondolunk.

-Aa. Mindannyian! - azaz emberek és sárkányok együtt egy sárkányok lakta helyre? Egy kicsit jobban átgondolhatta volna.

-Ez most komoly? - látszik, hogy Asztriddal néha egy véleményen tudunk lenni. De szerintem ez nem fog sokáig tartani. - Hagyjuk itt, ami hét nemzedék óta az otthonunk? Az otthont, amit apád a védelmedre bízott? - erre Hablaty csak mély levegőt vett és kifújta.

-Ne-ne... - kezdett dadogni.

-Azt hiszem igazi megoldás kellene, Hablaty! - rivallt rá kicsit, majd megfordultunk mindannyian, hogy lássuk, ahogy Fogatlan a lábat rágcsikálja, és még Viharbogarat sem engedi nézni a játékra.

-Akkor fogadjuk meg Bélhangos tanácsát és csináljunk még gyereket. Az biztos mindent megold - jött rá, hogy akkor, ha nem lehet az egyiket megvalósítani, akkor a másikat kell. - De, hogyha esetleg kételkedsz, szerény személyemben, akkor Takonypóc biztos elérhető - ezt el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne. Ezen Asztrid kicsit felkuncogott.

-Ő csak az anyukádért van odáig! - mondta, mire én is felnevettem, és nem csak azon. Hablaty reakciója mindent megért.

-Ha! Óóóóó! Ez de aljas volt! - találta szíven a felismerés.

-Te akartad! Lehet, hogy mégis lesznek gyerekek! - nézett a kezére és pimaszkodott.

-Ó, hogy van képed! - húzta ezzel közel magához felségét és lekezdte csiklandozni. - Ez övön aluli volt! - ekkor Asztrid megpróbált kimászni, de nem sikerült. - Nem, nem. Nem menekülsz el - ezután Asztrid megfogta Hablaty kezét és hátra csavarta. - Á! Oké, oké! Nyertél, nyertél! Mindig te nyersz - adta fel, amin felesége csak nevetett. És én is...

-Tudtad, hogy kivel kezdessz ki - mondta Asztrid fennhéjasan.

-Ja, nyilván - ekkor jött Fogatlan és lerakta eléjük a „játékot", majd láthatólag megérzett valamit és elment az erdőbe. - Ö, Pajti! - kiáltotta utána. - Ö, ja, persze! Nem kell, hogy megvárj minket - majd sóhajtott.

-Hilda - szólt hozzám Asztrid.

-Ö, igen? - reagáltam úgy, mintha valami más elvonta volna a figyelmemet.

-Csak arra gondoltam, hogy követhetnénk Fogatlant. Mármint szeretnél csatlakozni? - kérdezte, mire nekem valami megütötte az orromat, amire úgy reagáltam, mint egy sárkány. Édes volt, egyben keserű. De nagyon. Nem tudom, hogyan keveredhet ez a két illat. - Hilda? Ez mi volt?

-Egy másik sárkány van a közelben - vágtam rá. Az illatok csakis erre utalhatnak. - Egy... nőstény. És... Fogatlan épp felé tart - láttam magam előtt a képet.

-Egyel több ok, hogy utána menjünk - mondta Hablaty, majd leugrott a szirten, és lecsúszott. Asztriddal inkább Viharbogár hátán mentünk utána, majd futottunk, hogy beérjük. Amit akkor láttunk, mikor Hablatyot elértük, az maga volt a csoda. Fogatlan és egy fehér Éjfúria kerülgették egymást, mindketten óriási pupillákkal. Ekkor hirtelen ráléptem véletlenül egy faágra, mire a sárkány rálőtt a köztünk levő fára, majd Fogatlan nézett felénk. A lány még mindig fújtatott, de amikor előbújtunk a fák mögül, akkor Hablatyot vette célba. - Atya istenek! - csodálkozott, majd észrevettem, hogy a sárkány már lő és ugrattam.

-Öö. Hablaty! - szóltam, majd ellöktem őt, mindketten a földre estünk. Ezután láttam, hogy Fogatlan a védelmünkre kel, majd Hablaty felült. Segítettem neki, de ő elkezdett magyarázni a sárkánynak.

-Ja! Mi barátok vagyunk! Ne ölj meg minket! - valahogy én is egyet értettem vele, de a lány egy kicsit szeszélyesnek tűnt és elrepült, mire Fogaltan követte egy fára mászva. Ezután lőtt egyet és átrepült rajta és Thor tudja, hová lett, mert láthatatlanná vált. - Azta!

-Egy másik Éjfúria - szólt Asztrid.

-Nem teljesen, inkább egy- Láng...fúri - próbálta javítani feleségét, de mi ketten belevágtunk.

-Fényfúria! - már egyszerre mondtuk, és most mondtuk és nem gondoltuk.

-Ja, igen. A tiétek jobb. Tényleg jobb - ezután még álltunk pár percig és néztük az eget.

-Nem akarunk mondjuk... Visszamenni? - törtem meg a csendet.

-De-de jó lenne. Jöttök? - egyezett bele Hablaty.

-Igen, megyünk. Fogatlan! Gyere! Megyünk haza - szólt Asztrid utána, aki még mindig a fán nézte az eget, de azonnal jött is. Az este további része elég csendesen telt. Amint beléptem a házba, mindenki már aludt, csak Nala nem. Ott ült az ágy szélén.

-Te még nem alszol? - kérdeztem tőle.

-Nem. Gondolkoztam. És vártam rád. Egy kicsit aggódtam érted, hiszen nem láttalak a délutáni portya óta - vallotta be. Amúgy én sem értem, hogy miért nem jöttem haza korábban.

-Bocsi, csak találtunk valami nagyon érdekeset az erdőben, amiről holnap mindenképp mesélni fogok. Csak nem most, mert ahhoz túl fáradt vagyok - mondtam neki, miközben átöltöztem. Majd befeküdtem az ágyamba, és egy jó nagyot ásítva jó éjt kívántam neki.

-Jó éjt neked is - ezzel ő is elaludt. Szememre nagyon gyorsan jött az álom, de nem a kellemes álom.

*Mesélő szemszöge*

-Sajnálom, Hablaty - mondta a mellkasára dőlve a fiúnak, aki bambán nézett maga elé, mert értette, hogy ezzel mire célzott. Mindketten a földre rogytak, egymás karjaiban könnyeztek. Mindketten sebekkel, vérrel borítva. Ruháik is már olyan állapotban voltak, hogy at ember azonnal megállapítaná, hogy ez nem más, mint egy csata, vagy inkább háború végeredménye.

Az emberek csak úgy gyűltek köréjük, még sejtésük sem volt, mi történt. Hablaty érezte, hogy nyomja valami az oldalát. Kivált az ölelésből és észrevette a tőrt, ami karjai közt fekvő szerelmét szúrta át. Könnyei nedvesítették a földet tovább, noha az már a vihar során azzá vált. Hullott az eső, a pár köré már egész nagy csapat gyűlt, egy kört alkottak, A víz, habár elmosta a vért, eltűntetni nem tudta. Sós könnyeit az eső sem mosta el. Fejét lehajtva elkezdett hangosan zokogni. Tudta, hogy hamarosan már nem csak zokogni fog. Sírás tört ki belőle. A falu most először látta őt ilyen gyengének. Fájdalmának hangot adott azáltal, hogy ordítani kezdett. Mindenkinek fájt ezt látni. Legfőképpen Hablatynak volt nehéz. A karjában fekvő szerelme, már felesége, meg nem született gyermeküknek anyja, aki talán már nem is létezi, a félelmet nem ismerő Asztrid Haddock-Hofferson a kajaiban haldoklott. Még lélegzett. Talán még van remény, hogy Nala meggyógyítsa. A remény minden egyes másodperc elteltével halványult. A férfi felállt és Nala nevét kezdte el kiáltozni, aki a körön kívülről próbált utat törni magának még a hívás előtt, hisz látta. Látta mi van készülőben. De a tömeg nem vette észre közeledtét, átváltozni pedig az aggodalom miatt nem tudott volna. Csak a kiáltásokra röppentek szét az emberek előle, és amint mindenki elállt az útjából, azonnal futott is. Odarogyott a lány mellé és csak reménykedett, hogy van még benn e életerő. Anélkül ugyanis a remény rég elszállt. És így is történt.

-Neh - kezdte elcsukló hangon, mire Nala csak lehajtotta a fejét és csendbe sírni kezdett. - NEHEHEHE!! - a fájdalom kiáltott belőle, a fájdalom minden porcikájából. Útközben az egész banda köré gyűlt. Mindannyian érezték a fájdalmat. Habár ők nem úgy, mint maga a főnök. Mindenki tudta. A főnöknő halott. A falu generálisa halott. Az örökös és az édesanyja halott. Az eső csak ömlött tovább, de senkit sem érdekelt. Igazából nem is érezték az esőt, csak könnyeik súlyát, ami miatt a fejüket lehajtották.

*Nala szemszöge*

-Ne! - lihegtem, miután a szörnyű rémálomból ébredtem keltem fel. De látszólag nem én voltam az egyetlen, akinek ilyen rossz éjszakája volt.

-Ugye nem ugyanazt álmodtuk? - kérdezte Hilda.

-Én is csak reménykedni tudok benne. De ha te is Asztrid halálát láttad, akkor már nincs remény. Meg kell halnia - mondtam a végét már nagyon halkan a sírástól.

-Akkor igaz. Ha ketten ugyanazt látjuk, annak be kell következnie - elkezdett ő is szipogni.

-Hilda - szóltam neki pár perc néma csend után.

-Ha? - jött vissza a valós világba, gondolom máshol járt.

-Ugye tudod, ha ellene akarunk tenni, akkor valaki más sorsával kell kicserélnünk az övét?

-Igen. Nagyon is tudom - mondta lehajtott fejjel. - Kár, hogy nem tudjuk az előzményeket - ekkor elgondolkoztam valamin. Miért mindig csak a lényeges jeleneteket látjuk? Ezen kattogott az agyam az éj hátralevő részében, de ahogy észrevettem, Hilda sem tudott tovább aludni. Az elmúlt napokban egyre közelebb kerültünk egymáshoz, vagyis inkább Maja önfeláldozása óta, hogy pontos legyek. Minden nap beszélgettünk, és olyan érzés töltött el, mintha én kerültem volna Maja helyre. Tegnapelőtt nagyon meglepett azzal, hogy a korábban Majának adott sárkánygyökeres nyílvesszőt nekem adta, hogy bármit csinálhatok vele, hogy Hildába kerüljön, ha esetleg kiderül, hogy Ryker végül is nem olyan, mint amilyennek gondoltuk. Eddig ez még nem következett be, aminek örülök, hiszen nem akartam megtenni, még akkor sem, hogy ő bízott meg vele. Mikor a többiek felkeltek, csak úgy bámultak minket, mivel a szoba egymással szembeni sarkaiban van az ágyunk és ott gubbasztottunk könnyes, karikás szemekkel és egymásra meredtünk.

-Velük meg mi történt? - kérdezte Helena, mire mindenki más megrántotta a vállá. Majd megint elkezdtünk könnyezni.

*Melena szemszöge*

Thorra esküszöm, ez olyan... ijesztő. Nem az, hogy fura, de ijesztő. Mindketten egy-egy sarokban, mindketten sírnak, bizonyára nem aludtak egy ideje, hiszen a karikák a szemeik alatt erről árulkodnak. Gondolom megnézem az emlékeiket a múlt éjről, szóval elkezdtem kutatni Hildáéban, és meglepő módon nem zárt ki. Kerestem és kutattam. Egyszer csak elérkeztem a szobához, ami a múl éjjelről szólt. Pár perc megtekintése után már nem bírtam tovább nézni, nem csoda, hogy mindketten így reagáltak erre. Pá csepp könny elkezdett lefolyni az arcomon, egyszerre csak mindenki engem nézett.

-Te tudsz valamit - nézett rám Hikari. Gondolom a sós vízre gondolt, ami az arcomat szárította. Erre arcom egyre nedvesebb lett.

-Mi történt? - kérdezték többen is, mire megjelent Hilda szivárványa.

-A kegyetlen jövőt láttuk - mondta hármunk közül Nala. Ekkor gondoltam, hogy megosztom velük, mit láttam, hiszen ők sem bírnák tovább. De ha Hilda és Nala az egészet végig nézték, akkor ez lehetett az oka, hogy az éj hátralevő idejében nem aludtak. Volt, aki már korábban letette, de ezzel mindenki megértette, miről beszélt Nala.

-De ez nem a teljes - állapította meg Dyra.

-Bocsánat, csak eddig bírtam nézni - mondtam nekik, mire rájöttek, hogy Hildáék végig látták. - A sorsát már nem lehet megváltoztatni.

-Lehetséges - szólt közbe Hilda.

-Vagy legalábbis lehetne - javította ki Nala.

-De hogyan? Már ketten is megálmodtátok - jelentette ki a fájdalmas tényeket Kiara.

-Ha tudnánk mi történt előtte, az sokat segítene - mondta Hilda, miközben könnyeit törölte le, így a szivárványt eltűntetve. Ekkor Hablatyék léptek be az ajtón.

-Mi történt? Láttuk a szivárványt.

-Semmi, csak... Eszembe jutott Maja - próbált valami jó leplező szöveget találni Hilda, ami látszólag be is vált. Ezután el is mentek, mert tudták, hogy Hilda ezt a témát inkább egyedül dolgozza fel, még ha erről lett volna szó.

-Előbb-utóbb úgyis megtudják - szólalt fel Karina.

-Jobb lesz nekik az utóbb is. De addig is ki kell derítenünk, mi is fog valójában történni - javasolta Nala.

-Az király lenne. De mindezt honnan fogjuk megtudni? - jöttem rá, hogy egyikünknek sincs jövőbe utazó képessége.

-Majd a Mindentudó - válaszolt kérdésemre Hikari. Fura, hogy pont rá nem gondoltam.

-Készüljetek, banda! Amint megtudtunk mindent, egy kis kiruccanásra megyünk - állt fel Hilda és elkezdett készülődni. Mi is hasonlóan tettünk, majd elindultunk fel a hegyre, ahol a Barlangfúriák élnek.